MENÜ

Hazánk a jövõ év elején bevezeti az SPS-t

Oldalszám: 19
2014.04.09.

Magyarország a tervek szerint a jövõ év elején bevezeti az egységes mezõgazdasági támogatási rendszert, azaz az SPS-t a jelenlegi egyszerûsített területalapú támogatási rendszer helyett.

Ezt azonban még az unió illetékeseinek is jóvá kell hagyni. Az SPS bevezetésére vonatkozó magyar kérelmet a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium augusztusban juttatja el Brüsszelbe. Az SPS-t eddig 17 uniós ország mezõgazdaságában alkalmazzák: a 15 régi tagállamban és 2 újonnan csatlakozott országban, Szlovéniában és Máltán.



Az egységes mezõgazdasági támogatási rendszer bevezetése mellett Gráf József, az agrártárca irányítója július végén egy szakmai konferencián – ezt azok a szakmai és érdekképviseleti szervezetek rendezték, amelyek támogatják az SPS jövõ év eleji bevezetését – azzal érvelt, hogy az új mezõgazdasági támogatási rendszert azért kell bevezetni, mert így a magyar gazdálkodók számára kedvezõbbek és kiszámíthatóbbak lesznek a támogatási feltételek a mostani uniós költségvetési idõszak, azaz 2013 végéig. Ez pedig jelentõs mértékben javítaná a magyar gazdálkodók helyzetét, mivel a rendelkezésre álló támogatási forrásokkal elõre is kalkulálhatnának a magyar gazdák. Ezért – húzta alá az agrártárca irányítója – az SPS bevezetése nem politikai, hanem gazdasági kérdés.

Az új támogatási rendszer két részbõl állna. Az egyik az úgynevezett regionális támogatási elem, amelyet a gazdálkodók az általuk folytatott termeléstõl függetlenül, alanyi jogon kapnának meg, ha regisztrált mezõgazdasági termelõk. Emellett a kiegészítõ támogatásra is joguk lesz a gazdáknak. Ezt történelmi alapon számolnák ki minden egyes gazdálkodó számára egyéni módon. Az úgynevezett történelmi alap a 23006-os év termelése lesz. Ennek alapján döntik majd el, hogy a történelmi alapon számolt alapon kinek-kinek mekkora rész jut. A számítás alapja az a gazdasági tevékenység lesz, amelyet a gazdálkodó a szóban forgó évben folytatott.

Mindennek alapján a gazdálkodók 2013. végéig pontosan kiszámolhatják évrõl-évre, hogy mekkora támogatást vehetnek majd igénybe. Így a támogatás lényegében függetlenné válik a termeléstõl, azaz ki-ki olyan mezõgazdasági terméket állíthat elõ, amely számára a legkifizetõdõbb. Vagyis a támogatás mértéke nem lesz összekötve a termeléssel. Az agrártárca vezetõje beszélt arról is, hogy az új támogatási rendszer bevezetése a stabilabb birtokviszonyok megteremtését is eredményezheti egyben a magyar mezõgazdaságban. Erre azért is szükség van Gráf József szerint, mert 2011-ben megnyílik a külföldiek számára a magyar földpiac, és ez új viszonyokat teremt a magyar mezõgazdaságban. Ezeket a változásokat pedig – vélte az agrártárca vezetõje – az SPS rendszer bevezetésével lehet a leginkább kezelni a magyar gazdálkodók számára kedvezõ módon.

Az SPS agrártámogatási rendszer 2009. január 1-jei bevezetését 15 agrárszervezet nyiltakozat aláírásával támogatta. A támogatók: a Baromfi Terméktanács, a Cukorrépatermesztõk Országos Szövetsége, a Gabonatermesztõk Országos Szövetsége, a Húsmarhatenyésztõk, Marhahústermelõk Országos Szövetsége, a Juh Terméktanács, A Magyar Agrárkamara, a Magyar Állattenyésztõk Szövetsége, a Magyar Dohánytermelõk Országos Szövetsége, a Magyar Parasztszövetség, a Magyarországi Rizstermesztõk és Feldolgozók Országos Szövetsége, a Máktermelõk és Termelésszervezõk Országos Szövetsége, A Mezõgazdasági Szövetkezõk és Termelõk Országos Szövetsége, a Tej Terméktanács, a Vágóállat és Hús Terméktanács valamint a Mezõgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége.

Tény ugyanakkor az is, hogy az egyik legjelentõsebb magyar agrár-érdekképviselet, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) nem támogatja az SPS jövõ év eleji bevezetését, mondván, hogy arra még nem készült fel sem az államigazgatás, sem a magyar gazdatársadalom, sõt Brüsszel sem javasolja az SPS bevezetését az újonnan csatlakozott tagországokban, mivel az uniós agrár-döntéshozók szerint 2013 után a jelenlegi egyszerûsített területalapú támogatási rendszerhez hasonló szisztémát kíván bevezetni az unió.