MENÜ

Kártevõ rovarok a repcében

Oldalszám: 28-29
2014.04.09.

Áttekintés az elmúlt szezon kártételi sajátosságairól

 

 

Méltán mondhatjuk, hogy az egyik legeredményesebben termesztett növényünk az õszi káposztarepce. A tavaly õsszel idõben végzett õszi vetések kiválóan keltek, kellõ tõszámmal és jó kondícióval néztek a tél elé. Azt is elmondhatjuk, hogy a rovarkártevõk elleni õszi védekezések is sikeresek voltak. A rovarölõ szeres csávázások a kelést követõen hatékony védelmet nyújtottak a nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) kártételével szemben. Megfigyeléseink szerint a nagy repcebolha egyedszáma egyre csökken, sokak véleménye az, hogy az általánosan elterjedt és nagy területen végzett hatékony inszekticides csávázásnak köszönhetõ. Ugyanakkor változatlanul gondot jelentet a repcedarázs (Athalia rosae) intenzív, és hosszan tartó rajzása. Ugyanis a késõbben kelõ lárvák már nem mindig pusztultak el a csávázószer hatóanyagától, ezért kiegészítõ jelleggel, rovarölõ szeres állománypermetezésre is szükség volt. A termelõk odafigyelése és alkalmazott kezelések e veszélyt is hatékonyan elhárították. Pedig az õsz nemcsak a repcéhez, de az õszi kártevõkhöz is kegyes volt. Helyenként a vetési bagolylepke (Agrotis segetum), gamma bagolylepke (Autographa gamma), káposztamoly (Plutella xylostella) hernyói is megjelentek, és károsítottak. A szokottnál melegebb hosszú õsz további meglepetéseket is hozott. A repceállományokban esetenként a káposztalepke (Pieris brassicae) és a kis káposztalepke (Pieris rapae), nyár végi nemzedékének hernyói is megjelentek. Az õsz beköszöntével még inkább ijedelemre adott okot a kis káposztalégy (Delia brassicae) nyüveinek kései kártétele. Az inszekticides csávázásban részesített területeken e kártétel többnyire elmaradt, de az is elõfordult, hogy a túl korán vetett táblákban a csávázó készítmények hatásának csökkenése miatt mégis károsított.

Más volt a helyzet a mezei pocokkal (Microtus arvalis), mely 2007-ben késõ õszig szaporodott, és ha tehette a repcevetésekbe is betelepült. Jelenlétükre már messzirõl felfigyelhettünk, ugyanis a fertõzött táblákon pockokra vadászó ölyvek, vagy kócsagok jelenléte általános volt. Az ölyvek hasznos tevékenységét T-alaku ülõfák kihelyezésével segíthetjük. Nagyobb pocoklétszám esetén, jól tette, aki idõben, még a tél folyamán csalétekkel védekezett ellenük.

A mezei pocok állománysûrûségét, vitalitását a tél végén, tavasz kezdetén újból fel kellett mérnünk. Amennyiben a 100 m2-enként 1–2 (vagy ennél több) lakott járatot észleltünk az állományban, indokolt volt a védekezés ellenük. Jelenlétükre már messzirõl felfigyelhetünk, mert a környéken, többnyire a táblaszélen lesben-álló (még inkább ülõ) ragadozó madarakat (ölyveket stb.) láthatunk. A helyszíneléskor arra is fény derül, hogy az árokparton, vagy az állományban milyen erõsségû pocok kolóniák vannak. A gyakran gócszerûen elhelyezkedõ járatok környezetében a növényzet le van rágva, közöttük kitaposott „ösvényeket” láthatunk, melyek a járatokhoz vezetnek. A járatok bejárata is ki van taposva, környezetükben ürülék és apróra rágott, elhagyott növényi részek láthatók. Mivel a nagyobb pocoknépességet a hasznos nappali és éjszakai ragadozók kielégítõ módon nem tudják visszaszorítani, a védekezésre is szükség van. Védekezésre az Arvalin LR pocokirtó csalétek terjedt el. Az Arvalint 2–3 szem/lyuk mennyiségben a járatokba helyezik, és a járatokat betapossák.

Az igazi, tavaszi állományvédelem azonban, a rovarkártevõk elleni védekezésekbõl állt. A legkorábban (már tél végén) védekezni kellett a repceszár-ormányos (Ceutorhynchus obstrictus) ellen. Telelõhelyeit már 10°C fokot meghaladó hõmérsékleten elhagyja, tömegesen 14–16°C fok-on vándorol a repcébe. Joggal vethetnénk fel a kérdést, hogy 2008 telén – amikor is az idõjárás erre alkalmas volt – ezt miért nem tette meg? Az ok az elõzményekben, a rendellenes idõjárásban keresendõ. A bogarak téli nyugalmi állapota ekkor még nem fejezõdött be, merevségi állapotuk még tartott. A lehûlési periódus után (tél végén) bekövetkezett felmelegedés ezt megszüntette, és az ormányosok elõjövetelét lehetõvé tette. Ez megegyezik a sokéves tapasztalattal, miszerint ha a tél végén az idõjárás kedvezõbbé válik, a levegõ, és a telelõhelyek talaja felmelegszik, a szárormányosok elõjövetelével számolhatunk. Ekkor jön el az ideje a sárgatálas megfigyelésnek. Ugyanis a bogarak betelepedését a repce- táblákba leginkább sárgatálas megfigyeléssel ellenõrizhetjük. Amennyiben errõl megfeledkezünk, és a korán betelepedett bogarak lepetéznek, a hatékony védekezés esélyei jelentõsen romlanak. E védekezések idõpontja, az idõjárás alakulásától függõen, egyes táblákon már márciusban, március-április fordulóján bekövetkezett. Más években a hosszúra nyúlt tél, kései kitavaszodás esetén azonban csak áprilisban tudunk állománykezelésre gondolni. Ez esetben a robbanásszerûen bekövetkezõ kitavaszodás, gyors felmelegedés hatására a repceszár-ormányossal szinte egy idõben (vagy alig valamivel késõbb) a többi repcekártevõ is megjelenik, és tömegesen vándorol a repcébe. Ez természetesen évjáratonként más és más helyzetet teremt. Ezért a kártevõk elleni védekezés idõzítését csak rajzásmegfigyelés alapján, a sárgatálas módszerrel, vagy hálózással, esetleg vizuális megfigyeléssel végezhetjük. A vaktában végzett kezelések ritkán vezetnek hatékony védelemhez. A védekezés elmaradása, vagy megkésett idõzítése, a repceszár-ormányos lárvák jellegzetes kártételéhez, és ebbõl adódóan termésveszteséghez vezet. Azt általános alapelvként elmondhatjuk, hogy Magyarországon az a sikeres repcetermesztés egyik növényvédelmi követelménye, hogy még a bimbó, virág, és terméskártevõ fajok (fénybogár, becõormányos, gubacsszúnyog) elleni védekezés elõtt legalább egy kezelést kell végeznünk a repceszár-ormányos betelepülõ imágói ellen. Ezért a bogarak megjelenését követõen (amikor a sárgatálak azt tömegesen fogják, vagy a hálózott rovar-anyagban nagyobb számban fordulnak elõ) az engedélyezett készítmények (lásd táblázat) valamelyikével védekezni kell ellenük. A védekezés idõzítésénél azt tartsuk szem elõtt, hogy ha a bogarak betelepedése már lezajlott, petézésük már megtörtént, a védekezésünk megkésett, tehát eredménytelen lehet.

A repcefénybogár (Meligethes aeneus) tömeges betelepedése áprilisban folyamatos. Betelepedésüket a „böjti szelek” nagyban segítik. Terméscsökkentõ kártételük a bimbók kirágásával kezdõdik. Ezért a virágzás elõtt–virágzás kezdetén újabb inszekticides állománypermetezésre volt szükség, általában. Ez a permetezés a fénybogarakon és a megkésett szárormányosokon kívül a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi) és repcebecõ-ormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) imágóit is megtizedeli. Az utóbbi években a nagy repceormányos is érzékeny károkat okoz. Kártételét nehéz megkülönböztetni a repce szárormányos által okozott kártól. A fénybogár és egyéb kártevõk elleni védekezést, többnyire virágzáskor meg kell ismételni. Az alkalmazott készítmények magasabb hõmérsékleten gyorsabban bomlanak a kívánatosnál, ezért a bimbózáskor kijuttatott hosszabb várakozási idejû (10–14 napos) szerek hatása sem volt mindig elegendõ. Ennek oka, hogy a repcekártevõk folyamatosan és elhúzódóan telepedtek az állományokba. A késõbben betelepedettek, újabb kezelés hiányában, még jelentõs kárt okoztak. Ráadásul, az ugyancsak érzékeny károkat okozó repcebecõ-gubacsszúnyog rajzása virágzás végére tehetõ, így a védelem ellene, csak ebben az idõben végezhetõ eredményesen. A repcekártevõk elleni, virágzáskori növényvédelem, napközben csak méhekre nem veszélyes készítmények (Calypso 480 EC, Biscaya, Mavrik 24 EW), vagy az alkonyati órákban, méhkímélõ technológiával, méhekre mérsékelten veszélyes készítmények (pl. Decis 2,5 EC, Fendona 10 EC, Fury 10 EC, Karate Zeon 5 CS, Rapid CS, Sumi-Alfa 5 EC) felhasználásával lehetséges.

Annak megértéséhez, hogy miképpen okozhatnak kárt ezek az apró (2–3,5 mm-es) bogarak, ismernünk kell az életmódjukat, táplálkozás-, és szaporodás-biológiájukat.

A repceszár-ormányos és nagy repceormányos életmódjáról már az elõzõekben szóltunk. A kárt a lárvák (kukacok) okozzák, mivel a repce szárában a szár belsejét, annak bélszöveteit károsítják. A nõsténybogarak leggyakrabban a levélnyélbe petéznek. Azt megfúrják, majd a nyílásba több petét is elhelyeznek. Egy-egy növényben összességében több tucat lárva is fejlõdhet. A lárvák a levélnyélbõl a szárba rágják magukat, és a gyökér irányába haladnak. Rágásuk következtében a szár belseje szivacsos szerkezetû lesz, a járatokat barnás-fekete ürülék tölti ki. A lárvák kirágják magukat a szárból és a talajban bábozódnak. Szintén a szárban fejlõdik, újabban egyre gyakoribb, így növekvõ jelentõségû a nagy repceormányos. A nagy repceormányos elágazó szárrészbe petézik. A kártétel következtében duzzanat keletkezik, és a szár ezúttal is felreped.

 

 


 



A repcefénybogár kártétele közismert, miszerint a tömegesen betelepülõ bogarak peterakás céljából kezdetben a bimbót oldalról fúrják meg, és berágják magukat a virágkezdeményekhez. A kártétel következtében a bimbó elszárad és lehull. Lárvái virágport fogyasztanak. A bimbót elhagyják és a talajban bábozódnak. Az új bogarak májusban jönnek elõ. A bogarak táplálkozása a kinyílt virágokon is folytatódik, de ez a kártétel már kevésbé jelentõs. A repcefénybogár imágói (számos rokonfajukkal együtt), a legkülönfélébb növények virágait is látogatják. A repcén okozott kártételük súlyosabb, ha bimbó állapotban a hõmérséklet napokra csökken, és a repce kivirágzása vontatottá válik.

A repcebecõ-ormányos, életmódjából adódóan fontos repcekártevõnek számít. Bár az imágók rágásukkal okozott kártétele sem lebecsülendõ, a lényegesebb kárt a lárvák okozzák. Ugyanis a nõstény becõormányosok petéiket a becõkbe rakják, lárváik a képzõdõ magokat élik fel. A fertõzött becõ fejlõdésben visszamarad és lehull. A kártételhez társul a repcebecõ-gubacsszúnyog (Dasyneura brassicae) kártétele is. E kártevõ tojásrakása a repcebecõ-ormányos petézéséhez kötött. Ugyanis petéiket a becõormányos által készített nyíláson keresztül rakják a becõkbe. Együttes kártételük következtében 70–80%-os termésveszteség is lehetséges.

A káposzta levéltetû (Brevicoryne brassicae) a repcét is károsítja. Kártétele egyes években jelentõs lehet, ezért védekezést igényel. A tömeges felszaporodásuk kezdetén, leginkább a repcegubacs-szúnyoggal együttes védekezés javasolható ellenük. A termés- és virág- kártevõ rovarfajokkal együttes védekezésre az elõzõekben felsorolt készítmények jöhetnek szóba.

Általában a repce tavaszi rovarkártevõi ellen három védekezésre van szükség. Kockázatos ugyan, de optimális esetben, kisebb „kártevõ nyomás” mellett, hosszabb hatástartamú készítmények (pl. Nurelle-D 50/500 EC) következetes használatakor a két kezelés is elég lehet.



Dr. Szeõke Kálmán

Fejér Megyei Mezõgazdasági

Szakigazgatási Hivatal

Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság