Az õszi alapmûvelés minõségét befolyásoló tényezõk

Az alapmûvelés eszközét és módszerét a talaj állapota, nedvességtartalma szerint célszerû megválasztani.

Hazánk ökológiai adottságai sok nyár végi és õszi vetésû növényfaj termesztésére kínálnak kedvezõ lehetõséget. A termeszthetõ növények sokféleségébõl adódóan a vetésidõ július utolsó napjaitól október végéig tart és ez alatt több, mint 1,5 millió hektáron kerül vetõmag a földbe. A sok növényfaj és társításaik termesztésének sikere jelentõs mértékben függ attól, hogy növekedési, fejlõdési igényeiket miként elégíti ki a talajmûvelés és ezen belül az alapmûvelés.

A nyár végi és õszi idõszakban a talaj mûvelt rétegének nedvességtartalma általában kisebb a mûvelési optimumnál, illetve nagyon rövid az optimális mûvelésre alkalmas idõintervallum. Kötött talajokon a kiszáradás a talajellenállás növekedését okozza, ezért ezeken a területeken az õszi alapmûvelést követõen a magágyak minõsége rendszerint nem felel meg a követelményeknek.

Az alapmûvelõ eszközök hatása a talajra bonyolult, összetett, de minden esetben megjelölhetõ az a mechanikai effektus, amely a talajállapotra hat. Ha a kiválasztott alapmûvelõ eszköz mechanikai hatásai nem érvényesülnek, rendszerint nem kívánatos mellékhatások jelentkeznek (rögösödés, porosodás, kenés stb.).

A technikai elemek megválasztásánál gyakori probléma a kényszer, amely abból fakad, hogy a gazdaság rendelkezésére álló eszközállomány korlátozott.

A jó mûvelhetõség a talajállapot és ezen belül a nedvességtartalom függvénye.

A talaj nedvességtartalmához alkalmazkodás hiánya bármely mûvelési eljárás alkalmazásakor a szerkezet károsítását és az energiaigény növekedését vonja maga után. Az alapmûvelõ eszközök konstrukciójuk és a talajra gyakorolt hatásuk szerint alkalmazhatók egy meghatározott nedvességtartományban a legkisebb kockázattal. Az ettõl való eltérés növeli a hibalehetõségeket és a költségeket (1. ábra).

 

Az õszi alapmûvelés legkönnyebben és legcsekélyebb kárral nyirkos talajállapot (20–21 tömeg%) mellett végezhetõ el, ekkor keletkezik a legkevesebb elmunkálandó rög.

A szánthatóságnak is a nyirkos talaj a kedvezõ, ekkor jó a lazító hatás (legalább 96%-os) és kedvezõ a porhanyultság (a 3 cm-nél nagyobb rögök aránya a legkisebb).

Lazítóval történõ alapmûvelés esetén a rögösödés nyírkos talajállapot mellett a legkisebb, de a lazító hatás általában kisebb talajnedvességnél (14–19 tömeg%) érvényesül, ezért a lazítást szárazabb talajon célszerû elvégezni. Az 1. táblázat hat különbözõ alapmûvelési mód rögösítõ hatását mutatja, 21 tömeg% nedvességtartalom mellett középkötött talajon.

A mûvelési cél szerint az a módszer a legkedvezõbb, amely legjobban megközelíti az õszi búza magágyigényét és az elmunkálásra szoruló rögök aránya a legkevesebb.

A táblázat adatai szerint a talajmaró, a nehézkultivátor és a tárcsa alkalmazása tûnik a legjobb megoldásnak.

A rögösödés szempontjából a legkritikusabb mûvelet az õszi mélyszántás, mint a legintenzívebb talajmozgást okozó beavatkozás.

A szántás minõségét a nedvességtartalom mellett befolyásolja a talaj kötöttsége, tömörödöttsége, illetve a tömörödött rétegek elhelyezkedése.

A többszöri azonos mélységben járatott alapmûvelõ eszközök (tárcsa, eke) tömör, ún. mûvelõtalpat képeznek a mûvelt réteg határán, ami csak nehézkultivátorral vagy középmélylazítóval szüntethetõ meg. A taposási kár eredetû tömörödést az erõ- és munkagépek járószerkezetei okozzák. A taposási károkat a nedves talajon járás mellõzésével, a menetszám és a gépmozgás csökkentésével, illetve talajkímélõ járószerkezetek (gumihevederes járószerkezet, flotációs abroncsok, ikerkerekek) alkalmazásával megelõzhetjük, illetve enyhíthetjük.

Az alapmûvelés minõségét befolyásolhatja a mûvelõeszköz helytelen üzemeltetése. Az erõgép és munkagép energetikai illesztése, a munkasebesség megválasztása és a helyes beállítás az elõírt munkaminõség alapvetõ feltétele. Kopott, életlen mûvelõelemmel dolgozva (pl. ekevas) az energiaveszteség akár 40%-os is lehet, miközben csökkenhet a munkamélység és károsan tömörödhet a talaj.

A munkaminõséget befolyásolja az elõvetemény és a tarlómaradványok mennyisége is. A korán lekerülõ elõvetemények (káposztarepce, õszi és tavaszi kalászosok, borsó) betakarítása utáni talajelõkészítés egyik kulcsa a szakszerûen elvégzett tarlóhántás. A tarlóhántást követõ bármely alapmûvelési mód jobb minõségû, ha a hántást szakszerûen végezték.

A tarlóhántásra és annak többszöri elmunkálására, mélyítésére klasszikusan a nehéztárcsás boronák és a nyomban utána (vagy együtt) járatott hengerek, hengerboronák alkalmasak.

Adott szárazsági, tömõdöttségi viszonyok mellett a nehéztárcsás talajmûvelõ eszközök kombinálhatók, felcserélhetõk merev vagy félmerev szárú kultivátorokkal.

A hántó és ápoló talajmunkát az alapmûvelés akkor követi, ha a talaj állapota arra alkalmas. Az alapmûvelés eszközét és módszerét a talaj állapota szerint kell megválasztani.

Nyári szántáskor csak olyan mélyen forgatjuk meg a talajt, ameddig az nedves és beérett. Így elkerülhetõ nagyobb mértékû rögösödés. Nyirkos talaj esetén ekére szerelt vagy ekéhez kapcsolt hengerrel munkálható el a felszín, száraz talajon gyûrûs mélytömörítõ vagy rögtörõ henger alkalmazása a hatékonyabb.

Ha a talaj mélyebben tömörödött, az alapmûvelést középmély vagy mélylazítóval végezzük a tarlóhántást követõen. A keletkezett rögöket tárcsával, talajmaróval vagy ásóboronával munkálhatjuk el. A forgatás nélküli alapmûvelés eszközei a lazítók mellett a tárcsák, a nehézkultivátorok, a talajmarók, illetve ezek kombinációi.

Alkalmazásuk során a növény igényeinek megfelelõ mélységben végezzük el a talajelõkészítést – a keverést, a lazítást és a porhanyítást – forgatás nélkül. Az eszközválasztást alapvetõen a talaj tulajdonságai és a nedvességtartalom befolyásolják. A nedvességmegõrzõ módszereket viszont mindig elõnyben kell részesíteni.

Késõn lekerülõ növények után rövid idõ áll rendelkezésre a talajelõkészítésre és így az alapmûvelésre.

A cukorrépa talaja kisebb tarlómaradványa miatt nehézkultivátorral, nehéztárcsával vagy ezek kombinálásával, továbbá rögtörõ henger járatásával általában többmenetben készíthetõ el.

A szója, a lóbab szára és a kukoricaszár aprítása speciális szártépõket igényel, a burgonya- és a napraforgószár tárcsával is jól aprítható.

Az alapmûvelés megkezdése elõtt tehát figyelembe kell venni a tarlómaradványok tömegét, apríthatóságát és a terület gyomosságát is.

Az õszi gabonák alá a szántás csak kivételes esetekben ajánlatos és csak akkor ha a gyors elmunkálás feltételei adottak (pl.nyirkos a talaj).

Nagy mennyiségû szerves anyag, erõs gyomosodás és nedves talaj esetén az alapmûvelést ágy- vagy váltvaforgató ekével végezzük el, ügyelve a helyes beállításra és a munkasebesség megválasztására. Szalonnás szántás esetén az elmunkálással várni kell a talaj szikkadásáig.

A száraz talajok felszántása a vetés elõtt kockázatos, hisz a hagyományos elmunkálók többsége porosít, vagy „rögöt fényesít”. Ebben a helyzetben a tárcsás alapmûvelés ajánlatos. A tárcsázást a száraprítás után kétszer, általában ellentétes irányban kell elvégezni, az elsõ menetben sekélyebben, a másodikban az alapmûvelés mélységének megfelelõ mélységben.

A második menet után, ha szükséges a tárcsázást rögtörõ hengerrel kell lezárni. Az õszi gabonák alapmûvelésére a talajkímélõ kombinált nehézkultivátorok is alkalmasak.

A félmerev és rugós kultivátorkapák keverõ munkája kielégítõ, a bordás hengerboronaelemek porhanyítása jó. Kivételt képez a túlságosan száraz talajállapot, amikor a rögösödést nehéz rögtörõ hengerrel külön menetben célszerû elvégezni.

Az õszi alapmûvelésre a talajmaró is megfelel, amellyel – vizes, kenõdõ talajok kivételével – egy menetben vetésre kész talajállapot hozható létre. A középmély- és mélylazítókkal történõ alapmûvelés alkalmazását a káros talajtömörödés teszi szükségessé. A lazítós mûvelés esetén viszont gondoskodni kell a felsõ talajréteg porhanyításáról (pl. tárcsával) és a túlzott rögösödés megszüntetésérõl, amely elsõsorban kötött, kiszáradt talajok mûvelésekor szükséges.

Dr. Virág Sándor