A kalászfuzáriózis nem minden évben okoz súlyos járványt. A 2007-es év úgy marad meg emlékezetünkben, mint aszályos esztendõ, mégis sok helyen volt fuzáriumjárvány és ennek megfelelõen kiugróan magas DON-szennyezettségek is elõfordultak.
Az MgSzH szerint az országos átlag fertõzöttség kb. 8% volt, de pl. Somogyban és Zalában a megyei átlagok 20% felett voltak.
Ahol nem védekeznek hatékonyan a fuzáriózis ellen, ott súlyos károkat okoz: a terméskiesés mellett különbözõ minõségi károkat is. Romlik a vetõmagminõség, a sütõipari értéke, a takarmány tápértéke. A legfontosabb azonban a mikotoxinok okozta mérgezés.
A fuzárium toxinok a legjelentõsebb természetes mérgek közé tartoznak. Az EU-ban 2006 óta rendelet írja elõ a mikotoxinok maximális szintjét. Így étkezési célra a búza nem forgalmazható, ha annak DON-tartalma az 1,25 ppm-et meghaladja. A fuzáriózis elleni hatékony védelem ezért a minõségi búzatermesztési technológia igen fontos eleme.
Ez egyben a búza védelmének egyik legösszetettebb feladata. Sikert integrált szemlélettel, az összes elem ésszerûen egyesített alkalmazásával érhetünk el.
A járványt agronómiai és vegyszeres eljárásokkal elõzhetjük meg. Agronómiai szempontból a fogékony gazdanövénnyel (elsõsorban kukorica) való vetésváltás kerülése és a fertõzõ tarlómaradványok forgatásos mûveléssel való megsemmisítése fontos. A helyes vetésváltást nehezíti, hogy a kukorica és a búza együtt a szántó 50–60%-át adja, így mindig jelentõs területen váltják egymást. Sõt egyre több helyen hagyják ki a technológiából a szántást. Az ellenálló gazdanövény fõként nemesítési kérdés. A magyar nemesítõknek jó eredményeik vannak, de a gyakorlati alkalmazás még hosszabb idõt igényelhet.
A legfontosabb hajlamosító tényezõt – a búza virágzása alatti esõs, párás idõjárást – nem tudjuk befolyásolni, de a mikrokörnyezet kedvezõen alakítható a terület-kiválasztás, a megfelelõ tájolás, talajmûvelés, sõt a gyomirtás segítségével.
A kalászfuzáriózis elleni védekezésben a hatékony fungicid, illetve annak megfelelõ idõben és megfelelõ minõségben való kijuttatása (virágzáskori kalászkezelés jó fedettséggel) elengedhetetlen feltétele a sikernek. A mai gyakorlatban a 60–70% hatékonyság már jónak számít. Az áttörést, az akár 90% feletti hatékonyság elérését a Prosaro és a javított kijuttatástechnika megjelenése hozta. A Bayer CropScience kalászos gombaölõ szere így a fuzáriózis elleni védelemben új mérföldkõnek számít.
A 2006-ban bevezetett készítményben a tebukonazol mellett a Bayer CropScience új szisztemikus DMI hatóanyaga, a protiokonazol szerepel. Igen széles hatásspektruma van: kalászosokban valamennyi betegség ellen hatékony. Kiemelkedõ a szeptóriás levélfoltosság (nálunk erõsen terjedõ betegség) és a kalászfuzáriózis ellen. A protiokonazolnak hosszú preventív hatása van, de kuratív és eradikatív hatása is jó. Feltûnõen hosszú hatástartama a kedvezõ élettani hatásokkal párosul. Ennek köszönhetõen a protiokonazol valódi termésfungicid. Ugyanakkor a kutatók véleménye szerint ma a legjobb kalászfuzáriózis elleni hatóanyag a világon.
A Prosaro kiválósága a két hatóanyag szinergizmusának eredménye. A tebukonazol gyors kezdeti hatása és kitûnõ kurativitása a protiokonazol igen hosszú hatástartamával és kimagasló Fusarium elleni hatékonyságával egyesítve valóban a fuzáriózis elleni védelem új sztenderdjét jelenti (grafikon). Emellett a Prosaro igen hosszú hatástartamot nyújt valamennyi fontos kalászos gabona levél- és kalászbetegség ellen.
A Prosaro alkalmazása a búza virágzása alatt mindenkinek javasolt, aki termesztési célként a kiváló minõséget választotta. Vetõmag elõállításban, illetve javító étkezési búzában különösen nélkülözhetetlen. A felhasználását két kezelésbõl álló védekezési programba javasoljuk második kezelésre, a kalász- és késõi levélbetegségek ellen, melynek optimális idõpontja a búzavirágzás kezdete és közepe közötti idõszak.
A virágzáskori kezelés hatékonyan véd a fuzárium-fertõzéssel, a levél és egyéb kalászbetegségekkel szemben is. A Prosaro alkalmazása akkor is megtérülõ befektetés, ha az adott szezonban nincs erõs fuzáriumjárvány. Egyrészt biztos védelmet ad bármely betegség ellen, ami az érésig fertõzhet, beleértve a levélbetegségek mellett a korompenészt és egyéb másodlagosan fellépõ kórokozót is. Másrészt élettani hatása miatt zölden tartja a leveleket, a kalászt, így akár szárazságban is meghosszabbítja a növény aktív életét. Ezzel jelentõs terméstöbblet és jó minõség érhetõ el.
Kérem a kedves olvasót, hogy alkalmazza technológiájában a Bayer kiváló kalászos készítményeit, így a Prosaro-t is. Ha Önnek még nincs saját tapasztalata, feltétlenül javaslom, hogy tegye próbára búzaterületének azon részén, ahol nagyobb a valószínûsége a fuzáriózis fellépésének. Dolgozzunk együtt a kiváló minõségû magyar búzáért.