A görögdinnye tápanyagigényeés trágyázása

Ugyanakkor a megtermelt mennyiség lényegesen nem változott, a korábbi évhez hasonlóan 150000 tonna körül mozgott. A termésátlag 2007-ben 21,25 tonna volt, 2006 évihez képest (26,7 t/ha) csökkenést mutatott. Ezzel a termõfelülettel a görögdinnye a 3. legjelentõsebb zöldségnövényünk maradt, amelynek exportja változatlanul kedvezõ, úgy néz ki, hogy az európai réspiacokon a jövõben is értékesítési lehetõségek fognak kínálkozni a pontosan szállított, minõségileg garantált, csomagolt dinnyének.

Pontosabb képet kapunk az ország görögdinnye termesztésérõl, ha technológiai változatonként értékeljük a termesztést, ugyanis legalább 8–10 jól elkülöníthetõ termesztési módszert alkalmaznak a dinnyések. Ezek között megtalálhatók a 30–40 évvel ezelõtti teljesen külterjes technológiák, ahol a termésátlagok a 12–15 tonnát sem érik el. De szép számmal akad jó példa is, ahol fóliaalagutas, talajtakarásos technológiával, korszerû hibridfajtákkal dolgoznak, csepegtetõ rendszerekkel öntöznek, illetve tápoldatoznak, és elérik a hektáronkénti 100–120 tonnát (10-szeres különbség!). Egyrészt a termésátlagokból valamint a beruházásból és a munkabérekbõl adódó elõállítási költségek, másrészt a termésbiztonság fogja eldönteni jövõnket az európai piacokon. Olyan termesztési módszerekkel nem fogunk versenyképesek maradni, ahol kiszámíthatatlan a termés (öntözetlen, külterjes módszerek, bizonytalan eredetû vetõmag stb.), még akkor sem, ha ezek a termesztési módszerek, konjuktúra esetén, némi hasznot is hoznak a termesztõknek. A termesztésbiztonság viszont komoly befektetésre kényszeríti a gazdákat, amelyek csak magas termésátlagok esetén fognak megtérülni. Részben a termésbiztonság növelésében, részben a termésátlagok fokozásában óriási szerepe van az öntözésnek és a tápanyag-utánpótlásnak, vagy ha a kettõt összehangoljuk, és egyben végezzük, a tápoldatozásnak.

Egységes tápanyag-utánpótlási rendszer a nagymértékben eltérõ termesztéstechnológiák miatt nem lehetséges, arról nem is beszélve, hogy a termesztõknek egy jelentõs része nem is alkalmaz tápanyag-utánpótlást. Ez részben anyagi okokra vezethetõ vissza, de még az sem ritka, hogy alapvetõ szemléleti hibák vannak, amely szerint tilos, káros a görögdinnye öntözése, trágyázása. Cikkünkben csak azoknak a dinnyetermesztõknek szeretnénk néhány tanácsot adni, akik haladva a korral, fémzárolt maggal (nem utántermesztettel, „köpött maggal”), öntözött körülmények között nevelik a dinnyéjüket, és rendszeresen használnak fejtrágyát.

A tápanyagigény számításakor a görögdinnye fajlagos tápanyagigényébõl, a talaj tápanyag-ellátottságából, és a várható termésmennyiségbõl kell kiindulni.

A fajlagos tápanyagigény, vagyis az 1 tonna termés elõállításához szükséges tápanyagmennyiség a görögdinnye esetében:

nitrogén (N): 2,4 kg;

foszfor (P2O5): 1,1 kg;

kálium (K2O): 5,6 kg

magnézium (MgO) 1,0 kg



A szakirodalomban szereplõ idevonatkozó adatok viszonylag nagy szórást mutatnak, ami a fajták közötti lomb- és terméstömeg-arányának különbsége mellett, az eltérõ termésmennyiségbõl és talajviszonyokból adódik.

A szakszerû tápanyag-utánpótlásnak alapvetõ feltétele a talaj tápanyag-ellátottságának pontos (laboratóriumi úton történõ) meghatározása. Az ehhez szükséges mintavételt az õszi szántást (tavaszi terület-elõkészítést) megelõzõen kell elvégezni úgy, hogy az alaptrágyát a vizsgálati eredmények alapján készített tápanyag-utánpótlási szaktanács szerint tudjuk a talajforgatás alkalmával kiadni.

Noha a görögdinnye meglehetõsen nagy és fejlett gyökérzettel rendelkezik – bár az új hibridfajtáknál kisebb a gyökértömeg, mint a régi fajták esetében – a kijuttatandó mûtrágyát megosztva adjuk. Ezzel nemcsak a nagy adagú mûtrágyából adódó perzselést kerülhetjük el, de így egy kiegyenlített tápanyagellátás is biztosítható a talajban, ami feltétele a folyamatos növekedésnek és termésképzésnek, a mûtrágyák hatékony, minimális veszteségû felhasználásának. A görögdinnye sajátosságait figyelembe véve az 1. táblázatban összefoglalt tápanyagmegosztást javasoljuk.

Az 1. táblázatban jelzett tápanyagoknak egy jelentõs részét, már az õsszel, az alaptrágyázás alkalmával, szerves trágya formájában kijuttatjuk. Egy nagyobb adagú szerves trágya esetén (100 t/ha), a következõ tápanyagmennyiséggel számolhatunk az elsõ évben, amelyet már mûtrágya formájában nem kell kiszórni, vagyis amit a kijuttatandó mûtrágya mennyiségbõl levonhatunk (korrekciós tényezõ):

100 kg N

100 kg P2O5

300 kg K2O

20 kg MgO

Indítótrágya formájában, az ültetés idején a palánták alá csak kevés tápanyagot szoktunk kiszórni, ami többnyire foszfor, kevés nitrogén és kálium. Ezzel elkerülhetõ a magas EC-bõl adódó gyenge csírázás és a palánták gyökereinek a megperzselõdése. Igen hatékony lehet, ha fejtrágyának vízben könnyen oldódó, gyorsan hasznosítható magas foszfortartalmú (foszfortúlsúlyos) tápoldatozó mûtrágyát használunk (pl: Norsk Hydro Krystalon sárga 13:40:13 vagy Kemira FerticareSP szuper Starter 8:42:14; Genezis Starter 15:30:15 stb.).

A fejtrágyázás ütemére vonatkozóan nehéz pontos tanácsot adni, tekintettel arra, hogy az idõjárás jelentõs mértékben meghatározza a növekedés mértékét, és ebbõl adódóan magát a fejtrágyázást is. Ha a talajt az alaptrágyázás során, illetve a fejtrágyázás alkalmával jól feltöltöttük, akkor a virágzásig – az elsõ termések kötõdéséig – nincs szükség fejtrágyára. Veszélyes is lehet a túl erõs, vegetatív jellegû indítás, a korán (kötõdés elõtt) adott, nagyobb mennyiségû nitrogén terméselrúgást okozhat. A kabakosok esetében általános tanács, hogy a fejtrágyázást csak az elsõ terméskezdemények megjelenése után célszerû elkezdeni. Meg kell jegyezni, hogy legalább olyan veszélyes a „sovány indítás”, amikor a szükséges vegetatív tömeg kinevelése nélkül köt be a növény. Ilyen esetben is fennáll a „termés leszabályozás”, amikor a túlterhet a dinnyenövény ledobja. Míg az elõzõ esetben egy sötétzöld lombozat látható, addig a túl sovány indításnál az alsó, idõsebb levelek kisárgulnak.

Felvetõdik a kérdés, hogy milyen gyakorisággal, milyen adagokban és milyen mûtrágya formájába adjuk a fejtrágyát. A fenti adatokból következõen, egy nagyobb szerves trágyázás mellett (50–100 t/ha) – számolva a kimosódásból és a lekötõdésbõl adódó tápanyag-veszteségekkel is – kiemelkedõ termésátlag esetén 100–250 kg/ha nitrogént (N) és 200–400 kg/ha káliumot (K2O) kell kijuttatni. Figyelembe véve az egyszerre kijuttatható legnagyobb tápanyag adagokat (a nitrogén esetében 50 kg/ha, a káliumnál 100 kg/ha) ez azt jelenti, hogy a nitrogén kettõ-négy, a kálium egy-két alkalommal kiadható annak veszélye nélkül, hogy bármi perzselést is okoznának.

Tápoldatozás esetén, ha a fejtrágyát oldott formában juttatjuk ki, – különösen akkor, ha a tápoldatot csepegtetõ öntözõrendszeren keresztül adjuk – célszerû csökkenteni az egyszerre kijuttatandó mûtrágya-mennyiséget, ugyanakkor növelni kell a fejtrágyázások (tápoldatozások) számát, ami akár heti gyakoriságú is lehet. Tápoldatozáskor 0,2–0,3%-os töménységû oldatot készítsünk, aminek az EC értéke 2–2,5 mS/cm-t ne haladja meg.

A tápoldat készítése során az alábbi szabályokat tartsuk be:

• a mûtrágyákat elõbb egy tömény oldat formájában feloldjuk, amit szaknyelven törzsoldatnak nevezünk (A törzsoldat megkönnyíti a mûtrágyák oldását, bekeverését, és lehetõvé teszi a pontos, automatikák által szabályozott kijuttatást.);

• törzsoldatot csak jó minõségû, lágy, alacsony sótartalmú vízbõl szabad készíteni.

• praktikussági okokból célszerû a törzsoldatot úgy készíteni, hogy a felhasználáskor 100 x-ra kelljen hígítani (Ez jelentõs mértékben megkönnyíti a töménység és a kijuttatott mûtrágya mennyiségének a számolását.);

• 20–30 tömeg %-nál több a legjobb mûtrágyákból sem oldható fel! Ezt a mûtrágya igény számításánál, a bekeverõ tartályok méretezésénél jó tudni.

• csak annyi törzsoldatot készítsünk, amennyi egy nap alatt elfogy. Túl sokáig ne hagyjuk állni, mert egyes komponensek kicsapódhatnak.

• a törzsoldathoz növényvédõ szert, növekedés szabályzó anyagokat nem szabad keverni

• a törzsoldatot zárt, fénytõl védett helyen tartsuk.



A fejtrágya ütemezésénél támpontot adhat, hogy egy jól kifejlett görögdinnye állomány napi tápanyagigénye 15–20 kg/ha között mozog, ezen belül az egyes tápanyagok megoszlása 2:1:3 arányban van, ami a fejlettségtõl függõen kismértékben változik. Kezdetben, a kiültetést követõen viszonylag nagy a foszforigény (1:2:1), majd az elsõ terméskötések megjelenéséig a három makroelem felvétele közel azonos (1:1:1), ezt követõen a foszfor a nitrogénhez és a káliumhoz képest csökken (1:0,5:1), majd az érést megelõzõ napokban, illetve az érés idején csak nitrogént és káliumot (1:1,5) adjunk.

A dinnyeféléknek viszonylag nagy a magnézium igénye, hektáranként – a terméstõl függõen – 40–60 kg. Ezért olyan talajokon, ahol rossz a magnézium-ellátottság, vagy a magas kémhatás miatt nehezen érvényesül ez a tápelem, célszerû magnéziumtartalmú mûtrágyákat használni. Tekintettel arra, hogy a magnézium a levélen keresztül is jól érvényesül, lehet lombtrágya formájában növényvédõ szerekkel egy menetben kipermetezni. Erre a célra a legjobb a keserûsó és a magnéziumnitrát (Magnisal). Mindkettõ vízben jól oldódik, minimális a perzselõ hatása és olcsó is. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a magnézium kizárólag csak levélen keresztül nem pótolható, gyökéren keresztül is szükséges a magnéziumellátást biztosítani.

A dinnye is, hasonlóan a többi kabakos növényhez, érzékeny a klórra. Ezért a klórtartalmú mûtrágyák (kálisó, Korn-kali) használatát kerüljük, különösen veszélyes, ha fejtrágyaként juttatunk ki ilyen mûtrágyát. A klórtartalmú káliumtrágyák helyett alaptrágyának szulfátokat (káliumszulfát, Patentkáli), fejtrágyának a gyorsabban felvehetõ káliumnitrátot adjuk.

A növény kondíciójából, színébõl következtethetünk a tápanyag-ellátottságra. Amennyiben a hajtások színe megközelítõen megegyezik az idõsebb levelekével, akkor a trágyázás kiegyenlítettnek mondható. Ha a hajtás színe sötétebb az idõsebb levelekhez viszonyítva, akkor vízhiány vagy túltrágyázás jelenségével állunk szemben. Ha az alsó levelek világosak, esetleg sárgák akkor a makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium, magnézium) valamelyikébõl van hiány.

A nitrogénhiány esetében az egész levéllemez egyenletesen kivilágosodik, a kálium- és magnéziumhiánynál a fõerek és a közvetlen közelükben elhelyezkedõ szövetrészek élénk zöldek maradnak, de maga a levéllemez kisárgul. Foszforhiány csak a tenyészidõ kezdetén szokott elõfordulni, ekkor az alsó levelek fonáki oldalán vöröses, barnás elszínezõdés mutatkozik, majd gyorsan leszáradnak. A mikroelemek hiánya a hajtáson vagy a kifejlett fiatalabb leveleken klorotikus tünetek formájában alakul ki.

A dinnyének is „méreg” a sok trágya. A nitrogén és kálium túltrágyázás hatására a gyökerei megbarnulnak, elszáradnak, a levelek sötétzöldek, majdnem feketék lesznek, szélükön gyakran száraz csík jelentkezik, a szára vékony marad, az ízközök lerövidülnek, a termésidõ elõtt érik (kényszerérettség). Ilyen esetben a fejtrágyázást azonnal be kell szüntetni, és tiszta vízzel erõsen be kell öntözni a növényt úgy, hogy a talaj gyökérmélységig átnedvesedjen.

A megfelelõ tápanyagellátás nélkül a legjobb fajták, a legkorszerûbb termesztéstechnológia sem hoz jó eredményt, de a szakszerû tápanyagellátás magában kevés, ahhoz korszerû fajták, öntözött körülmények, hatékony növényvédelem szükséges.

dr. Terbe István