MENÜ

A mezõgazdaság az élet meghatározó eleme

Oldalszám: 123
2014.04.11.

SIA – Nemzetközi Szakkiállítás Párizsban

 

 

Az AGRO NAPLÓ szakfolyóirat a Magyar Állattenyésztõk Szövetsége küldötteként képviselte Magyarországot a SIA-n Párizsban. Képgaléria és beszámolók a www.agronaplo.hu/ hirek rovatban található.



Kilenc napon át fogadta látogatóit a minden évben hagyományosan megszervezett kiállítás, amely 138 ezer négyzetméternyit meghaladó felületen idén több, mint 608 ezer látogatót tudhatott magáénak. A vásár a mezõgazdaság szereplõinek színtere is, ahol a kapcsolódó ágazatok, mint az élelmiszeripar, a kereskedelem és a vendéglátás szereplõi is megjelennek, – egyúttal kiváló lehetõség a partnerekkel, illetve a nagyközönséggel való találkozásra is. A Porte de Versailles-i mezõgazdasági héten 1017 kiállító mutatkozott be (30 országból), a külföldieket Észtország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, és Ukrajna jelentette. A regisztrált látogatói szám alapján elmondható, hogy a közönség 20 százalékát is meghaladta a szakmai érdeklõdõk száma. A kiállítás természetesen bõvelkedett kísérõ rendezvényekben és konferenciákban, a Francia Mezõgazdasági Minisztérium standján pedig a nagyközönség kaphatott részletes tájékoztatót a KAP fontosságáról.

A népszerû kiállítás 35 hivatalosan szervezett látogatással büszkélkedhet, a 200 külföldi delegáció pedig fõleg az Európai Unióból és Afrikából érkezett. Az immáron nemzetközivé szervezõdött rendezvény érdeklõdõi között Marokkó, Algéria és Ausztrália is képviseltette magát.

A kísérõ programok közül érdemes kiemelni a kiváló show keretében zajlott Általános Mezõgazdasági Versenyt, ahol az „Állatos szekcióban” a francia genetika kiválóságát díjazták. A „Haszonállat és ágazatai szekció” helyszínéül szolgáló 1-es csarnokban a Vemhes tehén és a Tehén kategóriában 1. díjat nyert Volente volt a sztár, aki nagy sikert aratott a felnõttek és gyermekek körében egyaránt. Az évrõl évre színvonalasabb szervezés és kivitelezés, a fajták közérthetõ bemutatása, a különbözõ fajok kitûnõ azonosíthatósága tette igazán élvezetessé a látogatók számára is a kiállítást. A küllemi bírálat versenyén 420 résztvevõ közül 25-en különbözõ európai országokból érkeztek.

 


 



A „Termék szekcióban” 1022 éremmel díjazták a helyi tradíciók alapján készült legjobb termékeket, illetve 3075 kitüntetést osztottak ki a borok 18 ezres mintájából. A borversenyben 600-an vettek részt, s a megmérettetés 44 francia és 13 európai nedût választott a finalisták soraiba.

A 28 kiosztott díjjal pedig a gyártók know-how-ját ismerték el, értékelve a kitûnõ eredményeket az immáron 3 éves hagyomány szerint.

A kiállítás ideje alatt három napon át az idei esztendõben fókuszba állított két termékcsoportot a Sajt és Tejtermékek Kiállítása jelentette. A kétévente megrendezett betétkiállítás csak a szakma számára nyitott. A folyamatosan növekvõ közönségszámot sok külföldi látogató részvétele is jellemzi – angol, japán, és amerikai érdeklõdõk keresték fel a 8-as kiállítótermet, ahol sok kiállító számára lehetõvé vált az exportkapcsolatok kialakítása.

A show egyébként – amely kiváló gyakorlati lehetõségeket kínált a fiataloknak – oktató szerepet is betölt, tekintélyes hangsúlyt fektetve a jövõ gazdálkodóinak és tenyésztõinek gyakorlati képzésére. A fiatalok számára ez évben is több különbözõ versenyt rendeztek, amelyek mindegyikét nagy aktivitás kísérte. A Mezõgazdasági Fõiskolák 7. Trófeáját idén 37 intézmény nyerte el. A jövõt tekintve egyébként is figyelemre méltó adat, hogy a gyermeklátogatók létszáma 36 százalékos növekedést mutat a korábbi évhez képest.

A címben szereplõ szlogennel a SIA szervezõi arra kívánták felhívni a közönség figyelmét, hogy a mezõgazdasági termelés elsõdleges és legfontosabb feladata az emberek élelemmel való ellátása. Ezen túl azonban fontos szerepe hozzájárulni a környezet megóvásához és a területfejlesztéshez is.

A perspektivikusan fejlõdõ kiállítás jövõ évi idõpontja már most ismert. A szervezõk várják az érdeklõdõket, kiállítókat és látogatókat a 2009-es esztendõben február 21-e és március 1-je között a Paris Expo Port de Versailles-on.



Keresztes Júlia