A gyümölcsösök tápanyag-ellátottságának megállapításához szükséges információk

Ehhez egy sereg termesztési és agrotechnikai tényezõt, információt kell figyelembe venni, integrálni, és a megfelelõ eljárásokat alkalmazni.

Az utóbbi 6–7 évben az Agro Naplóban több cikkben számoltunk be a gyümölcsfák trágyázásával kapcsolatos eredményeinkrõl, és foglalkoztunk a tápanyag-gazdálkodás fontos kérdéseivel.

A tápanyag-ellátottság általában és elsõsorban a talajban lévõ tápelemek mennyiségétõl függ. Azonban sok olyan tényezõ (körülmény) van, ami az adott esetben döntõbb súlyú lehet, mint a talajbeli NPK készlet. Ezekre késõbb visszatérünk. Elõször tekintsük át a tápanyagviszonyokat közvetlenül érintõ információkat. Így a talaj tápanyagállapotának, készletének ismeretét, továbbá a növény tápelem-felvételét, illetve ennek ellenõrzésére szolgáló lombanalízist. Az árutermelõ gazdák nem nélkülözhetik a rendszeres talaj- (telepítés elõtti és majd 4–5 évenként) és növényvizsgálatokat (évenként). Különösen vonatkozik ez azokra, akik az integrált termesztést választották, vagy az agrár-környezetgazdálkodási célprogramban vesznek részt. Nem tartom elfogadhatónak, és megdöbbentõ volt hallani az egyik gazdatalálkozón azt a véleményt, hogy a talajt még csak megvizsgáltatják, de a lombanalízist csak akkor végeztetnek, ha valami baj van. Az utóbbiról az a véleményem, hogy a bajnak jobb elébe menni, a bajt elõidézni könnyebb, mint helyrehozni. A szükségest lényegesen meghaladó trágyázás után tápelemet kivenni nem lehet, az elõállt tápelem aránytalanság tartósan fennmaradhat. A vizsgálatoknak természetesen költségeik vannak, de a szakszerûtlen trágyázás gazdasági következményei sokkal nagyobbak, és évekre kihatóak lehetnek (pl. felesleges trágyaszerek ára, a nem megfelelõ trágyázási mód és a kijuttatás költségei, a megromlott tápanyagállapot miatti terméshozam csökkenés vagy alternancia, a kedvezõtlen gyümölcsminõség stb.). Nem a negatívumokat akarom szaporítani, de ezek gyakran hatásosabbak a jóra vezetõ út felismeréséhez, kereséséhez, és a mondás is azt tartja, hogy „más kárán tanul az okos…”.

Gyakran tapasztalom, hogy a termelõk maguk gyûjtik be a talaj- és levélmintákat. Ez önmagában nem baj, megismerhetõk a kritériumok, elsajátítható a helyes módszer. Sajnos sokszor találkozom a mintavételre visszavezethetõ anomáliákkal, ami a termelõk spórolásából vagy a sietségébõl fakad. Nagyon sok múlik a mintavétel reprezentativitásán, idõpontján, a talajszelvény helyén, megfelelõ mélységén, a rétegek elkülönítésén, az átlagmintavétel irányán, a mintázott növényi részen, a fajtán, a fenofázison, a mintaterek felosztásán, a talaj- és növény mintavételi egységek szinkronján, évenkénti következetességén. Az ezekbõl származó különbségek a többszöri trágyázás hatását is felülmúlhatják, torz információhoz vezetnek. Célszerû a mintavételt is a tápanyag-gazdálkodásban jártas szakemberre bízni. Ugyanakkor nagyon tiszteletre méltó és javasolható is, ha a termelõ megismeri a szakszerû mintázást, és a kritériumokat betartva részt vesz a munkában. Így a benne megfogalmazódott kérdéseket, a tápláltsági és a növény teljesítménybeli különbözõségeket vagy éppen hasonlóságokat jobban tudja társítani a laboratóriumi eredményekhez, mintha csak papíron látja azokat.

A talajaink tápanyagtartalmának minõsítéséhez a tápelemek ismeretén túl szükség van néhány olyan talajtani adat ismeretére is, mint a kémhatás, a mésztartalom vagy mészhiányos talajban az un. hidrolitos aciditás (y1), az agyagtartalommal elég szoros összefüggésben lévõ Arany-féle kötöttségi szám (KA), a szervesanyag tartalom (H%).

A gyümölcsösök esetében a talaj foszfor-, kálium- és magnéziumtartalmára vonatkozóan rendelkezünk a fõbb talajféleségekre kidolgozott, megalapozott talajtani határértékekkel. Az egyik legfontosabb tápelemre, a nitrogénre nézve ilyen nincs. A talaj nitrogéntartalmára, illetve nitrogén szolgáltatására legmegbízhatóbban következtethetünk a humusz adatokból és a tápelem dinamikát befolyásoló talajtulajdonságokból, továbbá az adagolt trágyaszerek nitrogéntartalmából. A laboratóriumok megadják a talaj nitrogéntartalmát is, de ez idõben és mennyiségben a talaj állapotától függõen egy nagyon gyorsan változó paraméter. Ezek az adatok az azonos idõben mintázott helyek összehasonlítására jók, de a dózis megállapításához kevésbé. Német szaktanácsadó számolt be arról, hogy õk a gyümölcsösökben alkalmazzák az un. N-min módszert, amihez minden év tavaszán virágzáskor vesznek talajmintát, és az eredményeket felhasználják az N-dózis megállapításához. Erre a módszerre is érvényes, hogy egy rövid ideig fennálló labilis N-állapotot jelez, és csak a felsõ 30 cm-t mintázzák. Nem veszik figyelembe, hogy még az ún. intenzív ültetvények gyökérzónájában is legalább ilyen fontos (ha nem stabilabb állapotú) a 30–50 cm-es talajréteg. Ugyanakkor eltekintenek a levél nitrogéntartalmától, ami pedig nemcsak a fa nitrogénfelvételével van összefüggésben, de jelzi a termésterhelés hatását is. Az N-min módszert a szántóföldi (fõleg cukorrépa) termesztésbõl adaptálták, ahol nagyobb jelentõsége lehet ennek a talajtani mutatónak, mint a gyümölcsösökben.

A gyümölcsösök harmonikus tápláltsága szempontjából is nagyon fontos a fák kalciumfelvétele. Felvehetõ kalcium a mészmentes savanyú talajainkban is van, de a megfelelõ kalcium ellátottsághoz gyakran meszezésre van szükség. A meszezés jelentõsége sokkal nagyobb, mint a felvett kalcium mennyisége, mert az élõ szervezetben (növénytõl az emberig) kiterjedt sejt élettani hatásai vannak, és kihat a talaj biokémiai és fizikai tulajdonságaira is (felvehetõséget elõsegítõ tápelem arányok a talajoldatban, kedvezõ talajszerkezet és annak stabilitása, gyökerek életképessége stb.). A meszes talajon is elõállhat hiányos kalcium ellátottság, ami legtöbbször a kedvezõtlen tápelem arányokból és a felvehetõséget hátrányosan érintõ körülményekbõl származik (pl. vízhiány, kálium vagy ammónium-N túladagolás). A kalcium-telítetlenségre visszavezethetõ bonyolultabb kérdésekben – leginkább a víz hatására kialakult genetikai talajtípusok esetén – az oknyomozásban és a kedvezõ megoldások kidolgozásához szükség lehet a talaj adszorpciós viszonyainak vizsgálatára, az S-értékben kifejezett kation-arányok (Ca, Mg, Na, K) meghatározására is.

A mikroelemek terén – a kolloidokban szegény homoktalajt, és meszes talajokon a vasat kivéve – ritkán van olyan mértékû hiány, hogy a permettrágyázás mellett a talajon keresztül is pótolni kellene ezeket.

Remélhetõen egyre többen ismerik a gyümölcsösök számára kedvezõnek tartott talajbeli foszfor-, kálium- és magnézium határértékeket, melyeket az 1. és 2. táblázatokban ismertetünk. A talajok tápanyag kapacitásával, feltölthetõségével összefüggésben lévõ talajtulajdonságok szerint differenciált határérték rendszerre azért van szükség, hogy így a különbözõ talajokon a tápanyag-szolgáltatás hasonló intenzitását érhessük el. Ezek a határértékek a bogyós gyümölcsûek esetén a 0–40 cm-es, más gyümölcsfajoknál pedig a 0–60 cm-es talajréteg átlagára vonatkoznak.

A gyümölcsösök talajvizsgálati adatai fontosak a tápanyag-gazdálkodás szempontjából, de a tápanyag-ellátottság értékeléséhez, a teljesebb információ miatt szükség van lombanalízisre is. Az intenzív gyümölcsösökben a tápanyag adagolás sokszor lokális jellegû, nem érinti a teljes tenyészterületet, vagy a tápanyagok lekötõdése miatt mélységszintenként erõsen differenciált a tápanyag tartalom, amit a talajvizsgálat nem jelez kellõen (csepegtetõ vagy mikro-szórófejes tápoldatozás, a gyepmentes facsíkra koncentrált trágyaadagolás, a kijuttatott tápanyag egy része kerül csak a gyökérzónába). Ilyen és hasonló okok miatt a lombanalízis jobban tükrözi a tápanyag viszonyokat, illetve a talajadatokkal együtt nyújt használhatóbb képet a tápanyag-ellátottságról.

A tápanyag utánpótlás, a fenntartó trágyázás szempontjából az ún. standard mintavételi idõszakban (általában a hajtásnövekedés befejezõdésekor vagy lassulásakor) kell mintázni a gyümölcsöst. Erre a fenológiai állapotra vonatkozóan rendelkezünk kidolgozottabb, szélesebb körû határértékekkel (3. táblázat), ahol az optimumzóna ezen standardokhoz képest +/–15%-ig terjed. A 3. táblázatban szereplõtõl korábbi vagy késõbbi mintavételekhez külön határértékek szükségesek, és ezek az eredmények az évközi kiegészítõ trágyázásokhoz, vagy különbözõ táblák összehasonlításához szolgálnak támpontként.

A növények táplálásakor, de a gyümölcsösök tápanyag-gazdálkodásával kapcsolatban különösen nem lehet figyelmen kívül hagyni az eddig tárgyalt közvetlen tápanyag információk mellett azokat a talajtani jellemzõket, növényi sajátosságokat, melyek a tápanyag viszonyokat közvetetten érintik. Ezek közé tartoznak a talaj savanyúsága vagy magas mésztartalma, továbbá a tömõdöttsége, a pórusviszonyok, amik döntõen kihatnak a talaj nedvesség- és levegõtartalmára, befolyásolják a talaj szerkezetét, a gyökérjárhatóságot. Ha ezek kedvezõen alakulnak, akkor a talaj és egyben a gyökerek biológiai aktivitása is jó lesz. Ehhez tartozik még az egészséges talaj mikroflóra, ahol a gyökértevékenységet nem gátolják patogén mikroorganizmusok, kártevõk vagy az újratelepítéskor gyakori talajuntság. Ilyenkor az alkalmazott trágyázások hatékonysága is megfelelõ. Tápanyag-ellátottsági,

-felvételi problémák esetén ezeket is a vizsgálat tárgyává kell tenni, nem szabad „leragadni” a tápanyagtartalomnál.

A felsoroltakon többé-kevésbé lehet és kell is segíteni talajjavítással, gondos talaj elõkészítéssel és -mûveléssel, az agrotechnika optimalizálásával, vagy a nagyon kedvezõtlen helyzetek kikerülésével a termõhely kiválasztása során. Mészhiányos területen pl. minden trágyázással szemben elsõdleges fontosságú, és a hatékonyságában a trágyaszereket is felülmúló lehet a meszezés. Ilyen esetben mész nélkül az NPK trágyázás nemcsak csökkenti a termést, de gátolja a növekedést is, sõt a fák egészségi állapotát is rontja. A kation-arány eltolódásnál – a megnövekedett magnézium- vagy nátrium-arány esetén – meszes talajon is szükség lehet mészadagolásra. Tömõdött, levegõtlen talajban a hasznos vízkészlet is lecsökken, a gyökerek nem tudnak fejlõdni, hiába a trágyázás és a kedvezõ tápanyagkészlet a talajban, a tápanyagfelvétel erõsen gátolt marad.

A gyümölcsösök tápanyag-gazdálkodásának nagyon fontos tényezõje a terméshozam is. Ezt általában úgy tekintik, hogy a trágyázás hatására emelkedik a termés. A fák termõképességét a növényanyag genetikai tulajdonságai mellett a termesztéstechnikai és agroökológiai körülmények is befolyásolják. Ha ezek kedvezõ arányban vannak egymással, akkor a termõkapacitás és a tényleges termésterhelés közel esik egymáshoz. Ilyenkor termõegyensúlyban vannak a fák, és fennáll a tápláltsági egyensúly is. Ha a tényleges terhelés kisebb, akkor a túltápláltság tünetei jelentkeznek (pl. erõs és/vagy elhúzódó hajtásnövekedés, nagy gyümölcsök, gyengébb tárolási potenciál). A túltápláltság közepes vagy magasabb termésszint esetén is kialakulhat, ha pl. valamely elembõl a szükségesnél jóval erõsebb trágyázást végeztek. A termõkapacitást meghaladó terhelés (pl. tápanyag- és/vagy vízhiány esetén) is veszélyeket rejt magában a tárgyévi termés minõségét illetõen (fõleg elaprósodás), és a következõ év terméskiesésének esélyét hordja magában. Mindezek a jelenségek azonos talaj tápelem-tartalom mellett visszahatnak a lombanalízis eredményekre is (termésterhelés kölcsönhatása). Legérzékenyebben reagál a terhelésre a levél N, K és Ca-szintje. Ezért a levélvizsgálati adatok értelmezésekor az évenkénti terméseredményeket is figyelembe kell venni. Ezen összefüggések felismerésére és értékelésére akkor nyílik lehetõség, ha rendszeresen elvégzik a vizsgálatokat, és lehetõleg a mintavételnek megfelelõen vagy legalább fajtánként feljegyzik az évenkénti termésmennyiséget.

Dr. Szûcs Endre

Gyümölcs és Dísznövénytermesztési Kutató Fejlesztõ Kht.