Vertikális és horizontális keverõ-kiosztó kocsik elõnyei és hátrányai

A cél egyszerû. Tökéletesen összekevert anyag akár 10 komponensbõl is, precíz szálasanyag bekeverés rövid idõ alatt, ugyan úgy nézzen ki az elsõ és utolsó kilogramm amit kiadagol a gép, és persze a legfontosabb, hogy emelkedjen a fejt tej mennyisége, mert tulajdonképpen ez a végcél egy keverõ-kiosztó kocsi csatasorba állítása után.

 A magyarországi üzemeltetési körülmények nem csak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is igen mostohák. Nem ritka, hogy akár 8–9 órát is megy egy keverõ-kiosztó kocsi naponta, ami 3000 üzemórát jelent évente, és átlagosan 20–25 ezer üzemórát egy életciklus alatt. Ezek a körülmények nem csak az üzemeltetõktõl, hanem a gyártóktól is igen erõs idõtálló konstrukciókat követelnek meg. Olaszországban egy 150 fejõs létszámú gazda a legnagyobb köbméterszámú gépet vásárolja meg, teletölti, és ugyan azt kapja majdnem mindegyik állat, ami két három töltést jelent naponta. Magyarországon ezzel szemben nem ritka a napi 15–20 csoport kietetése, ami ugyanennyi töltést és ürítést jelent. Ezen különbségek miatt a Magyarországra szállított gépek mind egy mûszaki evolúción mentek keresztül, mert ha eltört, vagy elszakadt egy fõdarab, vagy akatrész, akkor a gyártóval konzultálva megerõsítették azt, és így a gyártó és a forgalmazó fejlesztése alapján kialakult egy Magyarországra szállított géptípus. Ez a fejlesztés tökéletesen nyomon követhetõ a kiosztószalagok esetében. A PVC szalagok a nagy igénybevétel miatt sokszor eltömõdtek és elszakadtak, így ma már majdnem mindenki a masszív láncos külsõ zsírzású asztalokkal szállít kiosztókocsit attól függetlenül, hogy sokkal zajosabb és egyenetlenebb a kiadagolása, mint a PVC szalagoknak.

A Magyarországon megtalálható kiosztókocsik döntõ többségében a vertikális (1. kép) és horizontális (2. kép) módszer által végzett keverés a meghatározó. Az anyag mozgása ugyan az a két rendszernél, csak a horizontálisban vízszintes, a vertikálisban pedig függõleges csigák végzik az anyag keverését. Céljuk ugyan az, de megvásárlásuk után legalább öt évig tõlük függünk, illetve a márkakereskedõ kiszolgálásán, alkatrészellátásán, szervizén, valamint a felhasználó által gondosan elvégzett karbantartási munkálatoktól.

Töltés, rakodás

Az alapvetõ különbség az, hogy a vertikális gépekre nem lehet silómarót építeni, viszont lehet silóblokkvágót, amely akár az egész bálát is képes beletenni a gépekbe. A probléma ezen esetben az, hogy mivel Magyarországon csoportos etetést alkalmaznak, ezért minden csoport más és más mennyiségû komponenst kap, ezzel a rendszerrel pedig nehéz megoldani az akár 10 kilón belüli pontosságot egy-egy komponens esetében. A vertikális kiosztókocsik rakodását a gyakorlatban homlokrakodókkal oldják meg, ami plusz egy embert és plusz egy gépet jelent, így homlokrakodós idénymunkáknál nem csak az állattartó, hanem a növénytermesztõ is szeretné ha osztódással szaporodnának ezen gépek. Kivételes esetekben a homlokrakodó silóblokkvágót is kap, így az állatok friss silót és szenázst kapnak, valamint a veszteségek is kisebbek. A tökéletesebb megoldás ebben az esetben mégis a horizontális kocsikra építhetõ silómaró, amellyel mindig friss takarmányt adagolhatunk, és annyit tölthetünk be a keverõtérbe, amennyi a receptben szerepel, akár az említett 10 kg-os határon belül. További elõnyük, hogy gyakorlatilag veszteség nélkül tudjuk kitermelni a tömegtakarmányunkat a falközi silóból, valamint ha a szálas takarmányok bálabontó aprítóval elõ vannak készítve a silómarós kiosztókocsinak, egy ember is el tudja végezni az etetést homlokrakodó nélkül. Nem minden telepen van bálabontó, ezért ennek hiányában az egész bálákat is be lehet adagolni a maróval, viszont ilyenkor jóval lassabb a munka, mint aprított anyag esetében.

Aprítás, keverékképzés

A mai keverõ-kiosztó kocsival kapcsolatos elsõ kérdés az, hogy jól kezeli-e a szálas anyagokat, és homogén keveréket tud e képezni az erjesztett tömegtakarmányok, sörtörköly, abrakfélék, cgf. és egyéb adagolt anyagok összekeverése során. A gyakorlati bemutatókon ez a legközpontibb kérdés az állattenyésztõk számára, ha megnéznek egy vásárolni kívánt gépet mûködés közben. A bedolgozott széna hosszúságáról megoszlanak a vélemények. A takarmányosok azt mondják, hogy ha túl apró a széna, akkor az úgynevezett strukturális rost fog hiányozni az állatok étrendjébõl, és a bendõben nem tud összekeveredni megfelelõen a különbözõ komponens a mechanikai frakció hiánya miatt nem lesz megfelelõ erjesztés, és ezáltal a bendõ ph-ja kedvezõtlen irányba fog elmozdulni. A másik részrõl viszont ha túl hosszú a TMR-ben a bekevert széna, akkor az állat könnyedén kiválogathatja, széjjel osztályozhatja a kiadagolt takarmányt, tehát nem az elõírt mennyiséget fogja felvenni, hanem egy részbõl többet a másikból pedig kevesebbet, ami ugyancsak káros következményekhez vezet. A széna szálhosszúsága elsõként a mozgó kések számától, és az állókések állapotától, meglététõl függ. A vertikális kiosztókocsikban 5–6-szor kevesebb mozgókés van mint a horizontálisokban, és általában csigánként négy állókés, amelyek a palást oldalán elhelyezett súberes állítókarrral mechanikusan vagy hidraulikusan tolhatóak be a keverõtérbe, míg a horizontálisban a fõcsiga teljes hosszában végigfut az állókés, tehát jóval több ponton érintkezik az aprítandó anyaggal mint a vertikális változatokban. Tapasztalatokból elmondható, hogy a horizontális kiosztókocsik apróbb szálúra darabolják a beadagolt réti vagy lucernaszénát, szenázst a fent említett különbségek miatt. A vertikális kocsiknál opcióban választható a kétsebességes hajtómû, ami a fõcsiga fordulatszámát 19–20 ról 28–30 ford/percre növeli. Ez a mûszaki megoldás nem csak a keverési idõn és az adag homogenitásán javít, hanem az egész bála lebontását is 30–35 percrõl 15–20 percre csökkenti. A kétsebességes hajtómû ára géptípustól függõen 130–250 000 Ft között változik, tehát érdemes vele gondolni ha egy új modellt vásárolunk. A vertikális kocsik sokkal jobban érzékenyek a kések élére mint a horizontálisak, ezért hetente egyszer célszerû élezni õket a karbantartási munkálatok ideje alatt. Elmondható hogy a vertikális keverõmegoldás lazább, levegõsebb anyagot képez mint a vízszintes csigás megoldások, amely különbség a keverékek nedvesség-tartalmával egyenes arányban nõ. A vertikális csigás megoldások közül a telecsigás változatok a legjobban hajlamosak erre a tömörítõ tulajdonságra, viszont mentségükre legyen mondva, hogy ezek dolgozzák be leghomogénebben a szálas anyagokat az adagba, ami sokszor feledteti káros hatásukat az állattenyésztõkkel.



Mérlegeljünk

Általában minden vertikális vagy horizontális keverõ-kiosztó kocsin található egy központi monitorból és mérõcellákból álló mérlegrendszer. Léteznek úgynevezett tengelycellás gépek, amelyben a tengelycsonkba van beépítve a mérõcella, és vannak olyanok – ez a többség – amelyben az alvázra van hegesztve a cellatartó hüvely, és a keverõtér aljára pedig a cellatartó csap. A két rész között van egy 50 mm távolság, amit csak a cellák, illetve a cellatartók tartanak. A tengelycsonkba épített mérõrudak ugyan úgy mint a PVC-szalagok nem váltak be a magyarországi viszonyokban, ezért a mai mérlegelésnél zömében a második mûszaki megoldást használják. A vertikális kocsik zömében négy cellásak, a horizontálisak pedig a kisebb 5–8 köbméterben három cellásak (kettõ hátul, egy elöl), a nagyobb köbméterszámban pedig négyek. A négy cella abban jobb a három mérõrudas változatokhoz képest, hogy stabilabb az egész szerkezet szállításnál és marásnál is, ezáltal pontosabb is mint a három cellás rendszerek, viszont egyel több cella eshet az utak vagy a technika áldozatául. Ha a mérleg „ugrálni kezd”, tehát álló helyzetbe föl és le játszik a súlykijelzõ a hibás cella miatt, akkor egy szakember könnyedén el tudja végezni a cseréjét. A mérõrudak 60–300 ezer forint között szerezhetõk be a forgalmazótól, persze itt is igaz, hogy nem a legdrágább cella a legtartósabb, de vannak közöttük minõségi különbségek. A forgalmazók a mérõcellákra nem vállalnak garanciát, kivéve ha valamilyen gyári szerelési hibából fakad a meghibásodás, ezért az új keverõ-kiosztó kocsi hadrendbe állítása elõtt vagy vele párhuzamosan érdemes legalább a legmélyebb gödröket rendbehozni, mert szélsõséges esetben nem csak a mérõcella megy tönkre, hanem a keréktengely is kitörhet.



Szerviz, meghibásodás az évek tükrében

A horizontális kiosztókocsikon, fõleg ha silómarós a konstrukció sokkal több mozgó kopó alkatrész van mint a vertikális megoldásokon. A silómaró egy etetés alatt majdnem minden komponensnél dolgozik, ami azt jelenti, hogy egy napi 10 kietetést végzõ gépnél 4 komponens esetén ez 40 marást jelent naponta! A maródobon található késpengék cseréjét mindig biztosítanunk kell, mert elhasználódásuk a dob kiegyensúlyozatlanságához, majd pedig vibrációjához vezet, nem beszélve a meghajtó hidromotor túlzott terthelésérõl sem. A dobon található kések egyszerû egyenes vagy hajlított kaszapengék és forgalmazótól függõen 300–900 Ft/db áron hozzájuk lehet jutni, ezért ha lehet ne egyesével cseréljük a dobon a kést, hanem az egészet egyszerre.

A fõcsigák 20–29 ford/perces lassú nagy nyomatékú fordulatszámát általában minden modern gépnél szimpla vagy dupla bolygómûves hajtómûvek állítják elõ. A bolygómûvek meghibásodása egészen kicsi, egy életre tervezik õket, nem szokott gond lenni velük.

A horizontális kiosztókocsiknak minden esetben saját hidraulikarendszere van. Egy kétlépcsõs hidraulikaszivattyúban az egyik kör biztosítja a maródobon lévõ hidromotor olajellátását, a másik pedig a kiegészítõ rendszerek – súber nyitása, kiosztótálca indítása, alváz sûlyesztése, emelése maráskor – mûködését. A hidraulika szivattyú és a hidromotorok élettartalma nagymértékben függ a gondosan a gyártó által elõírt olaj- és olajszûrõ cseréktõl, ami általában 500 üzemóra. Mind a fõszivattyú, mind a hidromotorok akár 15–20 ezer üzemórát is kibírnak, ha betartjuk az olaj- és olajszûrõ csere periódusokat. A vertikális kocsiknál lényegesen kevesebb hidraulika kör van mint társaiknál, ezért jóval egyszerûbbek is. Alapban a traktor hidraulika szivattyúja szállítja az olajat a motoroknak, ami az élettartamra nézve akkor veszélyes, ha több munkagépet is üzemeltetünk egyazon traktorról, így a koszos olajat felveheti az erõgép szivattyúja, és azt átadhatja a kiosztókocsink motorjainak. Általában egy kétlépcsõs fõszivattyú 200–400 ezer forint között, egy meghajtómotor pedig 40–70 ezer forint között változik, ez az ár marómotor esetében 150–200 ezer Ft is lehet géptípustól függõen.

Gépforgalmazóként elmondhatom, hogy a problémák 50%-a épp ünnepnapokon, vagy hétvégenként jelentkeznek, mikor kisebb az ellenõrzés a tehenészeti telepeken, és lehet kicsit gyorsabban dolgozni, vagy éppen kevesebben vannak és több munkát kell elvégezni ugyanannyi idõ alatt. A kiosztókocsi kiesése a fejt tej mennyiségén jelentõsen érezhetõ. Nem ritka, hogy egy átlagos létszámú tehenészeti telepen a költségkiesés elérheti a napi 60–100 ezer forintot is. A heti karbantartások, a tartalékalkatrész képzés (gumi felnivel, meghajtó hidromotorok, kopóalkatrészek), a tartalék kocsi megléte és legalább közepes mûszaki állapota, a forgalmazó gyorsasága, és alkatrészutánpótlása mind-mind olyan tényezõ, ami csökkentheti az ilyen okból bekövetkezett bevételkiesést.

Nádasi János