A tõgygyulladás diagnosztikája

Nincs jó diagnózis megfelelõ mintavétel, mintaküldés/szállítás, minta-azonosítás és felkészült, erre szakosodott laboratórium nélkül.

A tõgygyulladás kártételei csökkentésének egyik fontos lépése a diagnosztika. A mastitis kórokozók meghatározásának és azok gyógyszerérzékenysége meghatározásának két célja lehet; egy adott állat tõgygyulladását okozó patogén azonosítása és a kezelésre alkalmas hatóanyagok megállapítása, vagy – és ez a gyakoribb – egy állományban jelenlévõ kórokozók és gyógyszerérzékenységük kiderítése. Ez utóbbi esetben nem (csak) a mintákat szolgáltató egyedek meggyógyítása a cél, hanem annak a szernek/szereknek a kiválasztása, amellyel/amelyekkel az elkövetkezõ idõszakban az állomány teheneit laktációban vagy szárazra állításkor kezelni fogják. Azoknak a hatóanyagoknak a meghatározása, amelyekre az ott elõforduló baktériumok mindegyike érzékeny „in vitro” (laboratóriumi körülmények között), az antibiogram felvétele.

A helyes diagnózis alapfeltétele a jó mintavétel. Nem mindegy, a vizsgálatra szánt tejmintát hogy, mikor, milyen edénybe és milyen állatból/tõgynegyedbõl veszik.

Elõször is a mintavevõ edényzetnek sterilnek kell lennie; ez lehet a vizsgáló laboratóriumtól származó, tartósítószert NEM tartalmazó, lehetõleg nem parafadugóval záródó üveg, vagy egyszer használatos mûanyag csõ, vagy ezek hiányában steril, egyszer használatos mûanyag vérvételi fecskendõ/csõ. Ezeket elõre golyóstollal – nem filccel, nem ceruzával – jól olvasható sorszámmal kell ellátni. Ha nincs ráragasztott cédula a csövön, szóba jöhet az alkoholos markerrel történõ megjelölés is; folyószámmal. A sorszámok mellé rendelt fülszámokat (esetleg a tõgynegyedeket) a minták mellé csatolt kísérõiratban kell szerepeltetni – praktikusan a küldõ nevével, címével, lehetõleg e-mail elérhetõségével, számlacímével. Mindez magától értetõdõnek tûnhet, de – 16 év saját labortapasztalat alapján – sajnos nem az.

Nemcsak a szereléknek, hanem a megmintázott tõgybimbónak is tisztának kell lennie, ezért a bimbóvéget a tejminta levétele elõtt alkoholos/fertõtlenítõ szeres papírral fertõtleníteni kell. De mikor vegyük a mintát? Az IDF (Nemzetközi Tejgazdasági Szövetség) ajánlása alapján a baktériumtenyésztésre szánt tejmintát a fejés elõtt, a tõgy megtisztítását és az elsõ tejsugarak eltávolítását követõen – és persze a bimbóvég fertõtlenítése után – a legcélszerûbb venni.

Vannak olyan vélemények, hogy jobb a mintát a fejés végén, sõt, oxitocin injekció beadását követõen levenni, mert akkor a mélyen a szövetekben megbújó Staphylococcus aureus is biztosan kitenyészik. A helyzet az, hogy a S. aureus ürülése szakaszos, és egyáltalán nem garantált, hogy a fejés végén vett tejmintában nagyobb biztonsággal találjuk meg, mint a fejés elején vett mintában. Viszont az elsõsorban az alsó tejutakban megtelepedõ, szaporodni kezdõ baktériumok – pl. az Escherichi coli – sokkal nagyobb valószínûséggel találhatók meg a fejés elején levett mintában, mint késõbb, akár a fejés közepén, akár végén.

Kérdés, hogy – már ha nem egyetlen beteg állatról van szó – milyen egyedek milyen tõgynegyedeibõl érdemes mintát venni. A kórokozó kitenyésztésének friss esetekben legnagyobb az esélye. Ha az állatot már gyógykezelték, az esélyek csökkennek. Minél idültebb esetrõl van szó, annál nagyobb a valószínûsége annak, hogy már nem baktériumos folyamatról, hanem mirigykárosodásról van szó; ilyenkor a laboratórium már nagy valószínûséggel „steril” diagnózist fog adni. Tehát lehetõleg friss klinikai, vagy istállópróba alapján szubklinikai tõgygyulladásos egyednek a CMT (California Mastitis Test) típusú istállópróbában legfrissebbnek bizonyult, azaz legsavasabb, legsárgásabb, de pozitív reakciót mutató tõgynegyedébõl érdemes mintát venni bakteriológiai vizsgálatra. Ezért érdemes a tehánállományokban legalább negyedévente istállópróbás tõgyvizsgálatot végezni, és a fenti módon a szubklinikai és friss klinikai tõgygyulladásos, kezeletlen állatoktól mintát venni a következõ negyedév gyógyszerszükségletének felmérése érdekében.

NEM érdemes tejmintát venni a korábban Staphylococcus aureussal fertõzött, nem kezelt, vagy kezelt, de még mindig magas sejtszámú tejet termelõ, a korábban algával/gombával fertõzött, specifikus kezelést nem kapott egyedektõl, mert ezek a folyamatok maguktól aligha gyógyulnak. Ez természetesen azt feltételezi, hogy rendkívül precíz nyilvántartást vezetnek az állományban elõfordult tõgygyulladásokról labordiagnózissal együtt.

Vannak állományok, ahol különbözõ okokból a frissen ellett egyedektõl és a friss klinikai tõgygyulladásos állatoktól – nagyon helyesen – folyamatos a mintavétel. Az így levett mintákat fagyasztva lehet tárolni, és rendszeres idõközökben eljuttatni a vizsgáló laboratóriumba, megfelelõen csomagolva. Ez postázás esetén lehetõleg hõszigetelt (poliuretánhab) dobozt + behûtött jégakkut jelent, ami fõleg nyáron fontos. Futárral történõ szállítás esetén a minták hûtõládában szállítandók. Ennek az az oka, hogy a baktériumok szaporodási üteme nem egyforma. Ha neki kellemes körülmények közé kerül, az Escherichia coli például 26 perc alatt osztódik egyet. Ez azt eredményezi, hogy ha a minták – mondjuk – 24 órát szobahõmérsékleten, dobozban töltenek, a coli egyszerûen túlnövi a mintában lévõ egyéb baktériumokat, és jelentõsen torzulhat a laboreredmény. Ha a mintába csak egyetlen E.coli bejutott, kiszámolható, csak coliból mekkora csíraszám lesz a tejben 24 óra múlva. Hosszabb ideig normál hûtõben sem tárolhatók a minták a hidegtûrõ vagy hidegkedvelõ kórokozók miatt, akkor azok fogják az eredményt torzítani. A mélyhûtés viszont a baktériumtenyésztést nem zavarja, sõt, a specializált laborok a Staphylococcus aureus minél biztosabb kitenyésztése érdekében az inokulálás (kioltás) elõtt mindenképpen fagyasztják a tejmintákat, hogy a testi sejtek szétrobbanjanak, és a fehérvérsejtekbe zárt Staphylococcus aureusok is kiszabaduljanak.

Érdemes mintaküldés–szállítás elõtt a vizsgáló laboratóriumot a minta érkezésérõl értesíteni, vagy arról egyeztetni.

A laboratóriumban a tejmintákat elõször tehát lefagyasztják. Felengedés után a tejet homogenizálják, majd az alaptáptalajra/táptalajokra oltókaccsal 0,5 mikrolitert kioltanak, és az alapvizsgálatokhoz 24 óra hosszat, 37°C-on inkubálják õket. Ezt követi az elsõ leolvasás, amikor a kórokozók egy része meghatározható, másokat a pontos azonosítás érdekében tovább kell vizsgálni. Végezhetõk különbözõ biokémiai próbák, kataláz-oxidáztermelés, különbözõ anyagok – pl cukrok – bontása vizsgálható, vannak jellemzõ színreakciók, illetve léteznek már gyorstesztek, amivel egyes baktériumfajták azonosíthatók.

Használhatók szelektív vagy differenciáló táptalajok. Elõbbiek bizonyos baktériumok szaporodását korlátozzák azért, hogy mások szaporodását megkönnyítsék, utóbbiak viszont a biokémiai sajátságok alapján, pl. színreakciót adó tápanyagok segítségével teszik lehetõvé azt, hogy a táptalajon különbözõ színben növõ baktériumtelepek egymástól egyértelmûen elkülöníthetõek legyenek (1. kép).

Koaguláz-teszttel differenciálható – a

telepmorfológián kívül – a Staphy-lococcus aureus és a koaguláz-negatív Staphylococcusok (CNS) (2. kép). Az eszkulin nevû cukor bontása alapján különíthetõk el egymástól a tõgygyulladásban szerepet játszó streptococcusok (3. kép). A CAMP tesztben (4. kép) a fertõzõ Streptococcus agalactiae és az egyéb streptococcusok különböztethetõek meg; ugyanezt a célt szolgálja – nagyobb biztonsággal – egy B csoportbeli streptococcusok kimutatására alkalmas gyorsteszt. Biokémiai próbákon alapuló számítógépes vizsgálatot tesznek lehetõvé a különbözõ félautomata vagy automata rendszerek, amelyek nem feltétlenül szükségesek a tõgygyulladás diagnosztizálásához. Használhatóak, de áruk és hasznuk nem áll arányban egymással ezen a területen. Segíthetnek a baktériumok azonosításában az egyes mikroszkópos vizsgálatok – festési módszerek, ezekbõl a februári számban láthattak ízelítõt az olvasók a Prototheca algáról szóló cikkben.

Az antibiotikum-érzékenység megállapítása újabb 24 órát vesz igénybe (37 °C-on történõ inkubálással). Ebbõl adódik, hogy a labordiagnózis + antibiogram megadása minimum 48 órát, de inkább többet (72, 96 órát) vesz igénybe, a baktériumflórától függõen.

Gyakran elkövetett hibák, amikre oda kell figyelnünk: antibiotikum-érzékenység KIZÁRÓLAG egyedi tejmintából származó színtenyészetbõl vizsgálható, SOHA nem elegytejbõl, és SOHA nem vegyes flórából. A laboratóriumi táptalajra gyógyszerrel átitatott szûrõpapír-korongocskákat tesznek, amelyekbõl a termosztát (inkubátor) hõmérsékletén 24 óra alatt a hatóanyag beszívódik a táptalajba, egyidejûleg a táptalaj felszínére oltott baktérium-szuszpenzió egyenletes szõnyeget képez ott, ahol nincs ellene hatékony antibiotikum. Ha a flóra vegyes, – ami elegytejnél mindig így van – az eredmény fals, használhatatlan lesz.

Jó tudni, hogy az Escherichia coli és a többi coliform mindig rezisztens penicillinre és cloxacillinre/oxacillinre. A tõgypatogén streptococcusok csaknem 100%-ban rezisztensek polymyxin-B-re/colistinre és gentamycinre, de – az Enterococcus faecalis kivételével – mind érzékenyek penicillinre. A Staphylococcusok 100%-ban érzékenyek cloxacillinre, és kb. 70–80%-ban penicillinre is. Ha csak ezeket a tõgypatogéneket tekintjük, máris látható, miért érdemes átfogó vizsgálatokat végezni, hogy megtaláljuk azokat a hatóanyagokat, amelyekre mindegyik, az állományban jelen lévõ kórokozó reagál. A laboratóriumi eredmények és a gyakorlati, üzemi eredmények között nincsen 100%-os átfedés, az in vitro eredmények igen jó összefüggést mutatnak az in vivo (gyakorlati) eredményekkel, de a gyógyulási adatok alapján minden telepen egyedileg kell kiválasztani azokat a hatóanyagokat és készítményeket, amelyekkel a legjobb eredményeket érik el.

Mi tartozik még a tõgygyulladás diagnosztikájához? A tõggyel-tejjel érintkezõ felületek higiéniájának ellenõrzése, mert ezek igen könnyen fertõzõ forrásként szolgálhatnak. Tamponmintákat érdemes venni a kehelygumik belsejébõl, kehelydugókról, a tõgynegyedfejõ tartalék kelyhébõl, a bimbófertõtlenítõ edények csészéjébõl. Ha nem egyszer használatos papír tõgytörlõt használnak, jó idõnként megvizsgálni a mosógépbõl vett vízmintát, a tõgytörlõ ruhák fertõtlenítõ szeres áztatóvizét. Remélhetõleg egy ilyen vizsgálatot követõen többet senkinek nem jut eszébe az, hogy vízben ázó ruhákkal töröljön tõgyet!

Összefoglalva az eddigieket, a pontos diagnózis feltételei: a szakma szabályai szerint elvégzett, jól megtervezett mintavétel, a helyes mintaküldés és specializált, megfelelõ táptalajokkal és diagnosztikumokkal ellátott laboratórium igénybevétele. Az eredményesség feltétele pedig a rendszeres állományvizsgálatok és laborleletek alapján egyedi, az adott tehenészetre kidolgozott tõgyegészségügyi állományprogram. Csak komplett rendszerben gondolkodva és dolgozva lehet hosszú távon eredményt elérni.

Dr. Markus Gabriella

magán-állatorvos, mikrobiológus