MENÜ

A savanyú talajok javítása

Oldalszám: 42-43
2014.04.14.

A talajsavanyodás a legkiterjedtebb degradációs folyamat hazánkban.

 Marth Péter és társai (1996) szerint Magyarországon a javításra szoruló mezõgazdasági terület mintegy 2,8 millió hektár, ezen belül a talajsavanyúság 2,2 millió ha-t érint. Nagyobb részben a Dunántúl nyugati és déli felében, az Északi-középhegységben, a Tisza és vízrendszeréhez tartozó folyók és a Rába stb. alluviális területein fordulnak elõ. Mivel a talajok savanyodását elõidézõ talajképzõ folyamatok és klimatikus hatások állandóan érvényesülnek, a talajokból jelentõs mennyiségû kalcium távozik el. Mint Máté Ferenc 1997-ben megállapította, annak ellenére, hogy 1,3 millió ha részesült melioratív meszezésben, a savanyú területek részaránya – az eredeti állapothoz képest is – növekedett.



A talajsavanyúság kialakulása

A savanyodás alapvetõ oka minden esetben az, hogy a talajképzõdés során keletkezõ lúgos és semleges mállástermékek a talajszelvénybõl kilúgzódnak, így a talajban a savtermelõ folyamatok kerülnek túlsúlyba. A befolyásoló tényezõk a következõk:

• Éghajlati tényezõk. A fokozottabb csapadékosság mellett intenzívebbé válik a talajok kémiai mállása, a könnyen oldható mállástermékek kilúgozódása.

• A növényzet módosítja a kilúgozás mértékét. A lágyszárú füves vegetáció hatásával szemben a fás, erdõs vegetáció alatt a biológiailag fontos elemek akkumulációja kisebb, ezáltal a talajok kilúgozási vesztesége és savanyodása intenzívebb.

• A táj domborzati és hidrológiai viszonyainak befolyása. Dombos, lejtõs területen a talajba szivárgó víz mennyisége a felszíni elfolyási veszteség miatt kisebb, ezáltal a csapadékvíz kilúgzása is mérsékeltebb. Ezeken a talajokon a bázisokban vagy karbonátokban gazdag anyakõzet az eróziós pusztítás következtében felszín közelébe kerülve akadályozza a savanyodást. A talaj savanyodását és mértékét esetenként a folyók vízgyûjtõ területének geológiai viszonyai is befolyásolják. A savanyú szilikátos hordalékok és mállástermékek alluviális lerakódásain ugyanis savanyú talajok alakulnak ki.

• A talajképzõ kõzet minõsége is lényeges tényezõ. A savanyú, kvarcban gazdag kõzeteken savanyú talajok képzõdnek.

• A mezõgazdasági tevékenység befolyása jelentõs. A talajok öntözése elõsegíti a talajok kilúgzását, a növények felvétele szegényíti a talajok Ca-tartalmát. Egyes mûtrágyák savanyító hatása vagy az intenzív mûtrágyázás hozzájárulhat a talajsavanyúság kifejlõdéséhez.

• Ipari szennyezés (savas esõk).



A meszezés és a kultúrnövények Ca-táplálása

A kalcium fontosságát a talajban és a növényben eltérõen értékeljük. A gyakorlat oldaláról nézve a Ca-nak mint talajtrágyának van nagyobb jelentõsége. A talajban a biológiai élethez, a morzsastabilitáshoz, a lebontó és építõ folyamatok kedvezõ alakulásához lényegesen nagyobb Ca-mennyiségre van szükség, mint amennyit a növények igényelnek életfolyamataikhoz. A meszezés tehát elsõsorban talajtrágyázás. Ha segítségével a talaj Ca-háztartását rendben tartjuk, akkor a növény Ca-táplálkozását is biztosítjuk.

A meszezéssel egyrészt Ca-ionokat, másrészt alkalikusan ható vegyületeket (Ca- vagy Mg-sókat) juttatunk a talajba. Az elsõ behatásra a talaj Ca-koncentrációja, a másodikra a pH értéke emelkedik meg. Ezzel a két, egymástól alapjaiban különbözõ folyamattal tisztában kell lennünk. A Ca-ion-koncentráció gipsz- vagy mészsalétrom trágyázással növelhetõ, a pH-érték pedig alkáli-karbonátokkal. Az említett eljárások egyike sem meszezés.

A talaj pH-értékét és Ca-koncentrációját meszezéssel kell kedvezõ szinten tartani, mégpedig ún. „bázisosan hatékony mésszel”. Ezen Ca- vagy Mg-karbonátokat, -oxidokat és szilikátokat értünk. A pH érték emelése nem mindig kívánatos. Így pl. alkálitalajok meliorációja során azért kell Ca-ionokat juttatni a talajba, hogy a K- és a Na-ionokat kiszorítsák a szorpciós komplexekbõl, de az egyébként is magas pH-t lehetõleg csökkenteni kell. Ilyenkor semleges hatású Ca-sóval, gipsszel trágyázunk.

A bázikus hatású meszezõanyagok között meg kell különböztetni a karbonátokat és az oxidokat. A karbonátok vízben csak nagyon kis mértékben oldódnak:

CaCO3 + H2O + CO2 Ca++ + 2HCO3–

2HCO3– + 2H+ 2H2CO3 2CO2 + 2H2O,

vagyis

nettó CaCO3 + 2H+ Ca++ + CO2 + H2O



Az egyenletbõl látható, hogy a szénsavas mésznek a talajban történõ átalakulása során H-ionok neutralizálódnak, és Ca-ionok szabadulnak fel. A vízben rosszul oldódó Ca-karbonát révén a szénsavas mésszel történt trágyázás csak lassan, de hosszabb idõn át, tartósan érvényesül. A talaj pH-értéke sem változik ugrásszerûen. Ilyen lassú hatás olyankor kívánatos, amikor a talaj rosszul pufferolt, és már a kis mennyiségû gyorsan, bázikusan ható trágyákra is érzékenyen reagál. A szénsavas meszet ezért elsõsorban könnyû talajokon alkalmazzuk. Ezzel szemben az oxidok, mivel a vízzel hevesen reagálnak, nagyon gyorsan hatnak, vagyis:

CaO + H2O Ca(OH)2

Ca(OH)2 + 2H+ Ca++ + 2H2O



A meszezés célja és módjai

Három fõ cél különböztethetõ meg.

1. Melioratív meszezés

A természetes talajfejlõdési folyamatok eredményeként az eredetileg, vagy a kilúgzás által a felsõ szintben savanyú kémhatású talajok kémiai javítása.

2. Fenntartó meszezés

A melioratív meszezés hatékonyságát fenntartó, a talajsavanyúság, illetve a Ca-hiány újbóli kialakulásának kisadagú meszezésekkel történõ megakadályozása.

3. Mésztrágyázás

A rendszeresen mûvelt rétegében nem, vagy csak 1–2% CaCO3–ot tartalmazó talajok Ca-ellátottságának javítása, a termesztési szempontból káros savanyúság kialakulásának megakadályozása, illetve a melioratív meszezést igénylõ, de még nem javított talajok növényfiziológiai szempontból káros mérvû Ca-hiányának és savanyúságának csökkentése.

A meszezõanyag mennyiségének meghatározása

A savanyú talajok javítása hazánkban is, de még inkább külföldön jelentõs múltra tekinthet vissza. Itthon a különbözõ célú meszezés adagjának meghatározására többféle módszert dolgoztak ki, amelyek elsõsorban a hidrolitos aciditás (y1) és az Arany-féle kötöttségi szám mérési eredményeire épülnek, egyes módszereknél a talajtípus és a pHKCl értékek figyelembevételével.



A talajjavító mészadag mennyiségének meghatározása

A javításhoz szükséges CaCO3 mennyiség kiszámítására NYIRI (1980) az alábbi módszert ajánlja:

• Váz-, barna erdõ- és nyers, gyengén humuszos, kevés agyagtartalmú öntéstalajoknál:

CaCO3 szükséglet t/ha = y1 • 0,005 KA • 1,73

• Réti, öntésréti és lápos réti talajoknál:

CaCO3 szükséglet t/ha = y1 • 0,01 KA • 1,73



A MÉM NAK 1979-ben a kötöttségi számon alapuló szorzófaktort vezette be. A módszer a szántott réteg (0–30 cm) talajvizsgálati eredményein alapul: CaCO3 szükséglet t/ha = y1 • szorzófaktor

Arany-féle kötöttségi szám (KA) Szorzófaktor

<30 0,35

30–37 0,50

37–42 0,70

42–50 0,90

50–60 1,00

60< 1,20



A módszer szerint barna erdõtalajoknál – a pszeudoglejes és podzolos talajok kivételével – a 30 kötöttségi (KA) szám felett a számított javítóanyag felét kell használni, vagyis

CaCO3 szükséglet t/ha = y1 • szorzófaktor / 2

A kötelezõ felezést a késõbbiekben megszüntették, annak ellenére, hogy NYÍRI (1980) és BLASKÓ (1981) vizsgálatai szerint ezeken a talajokon a számított adag felével is kedvezõ eredményeket lehetett elérni. Emellett szól az is, hogy nagy mészadag alkalmazásakor a Fe, B, Mn, Cu, Zn növények által felvehetetlen formákká alakulhatnak, továbbá nõ a kationkicserélõ kapacitás (V.ö. a Mûtrágyázás fejezetben írtakkal).

Amennyiben a talajnak kicserélõdési savanyúsága van, a kicserélõdési aciditásnak (y2) megfelelõ talajjavítási értéket is figyelembe kell venni. Ekkor

CaCO3 szükséglet t/ha = (y1 + y2) • szorzófaktor



Savanyú talajok javítására használt anyagok

A savanyú talajok javítására használt anyagoknak két igényt kell kielégíteniük:

1. Ca-t kell minél nagyobb mennyiségben tartalmazniuk;

2. Lúgosító hatást kell kifejteniük.

Ennek a kettõs feladatnak a gyakorlatban a következõ anyagok felelnek meg:

• Mészkõpor. Általában 95–98% CaCO3-t tartalmaz. Mésztufák vagy könnyen õrölhetõ mészkövek feldolgozásával állítják elõ. Az õrlés finomsága jelentõs mértékben befolyásolja hatását, ezért kívánatos, hogy vizes szuszpenziós anyaga legalább 80%-ban átmenjen a 0,2 mm-es szitán.

Oldhatósága függ a kristályosodás mértékétõl, a kristályok méretétõl, valamint attól, hogy tiszta kalcitból áll-e vagy aragonitot is tartalmaz. Több javítóanyag közti választás esetén ajánlatos az azonos szemcsenagyságú frakció oldhatóságát is meghatározni.

• Lápi vagy tavi mész. Tõzegtelepek feküjében fordul elõ, onnan kibányászva használják fel. Szárazanyag-tartalomra számítva majdnem tiszta szénsavas mészbõl áll, de a kitermelés körülményei miatt szállításkor mintegy 50% vizet tartalmaz. A víz mennyisége attól függ, hogy a nagy víztartalmú bányatermék meddig áll prizmákban, és milyen az idõjárás szállításkor. Ezért elsõsorban a javítóanyag víztartalmát kell ellenõrizni. A finom szemcséjû szénsavas mész mellett kvarchomokot vagy iszapszemcséket is tartalmazhat, amelyeknek javító hatásuk nincs, ezért a sósavban nem oldható részek meghatározása is ajánlatos.

Általában finom szemcséjû, mert a tavi mész biogén eredetû, és jobban oldódik vízben vagy szénsavas vízben, mint az azonos szemcsenagyságú mészkõpor.

• Cukorgyári mésziszap. A cukorgyártás mellékterméke; elhelyezése gondot okozna, ezért a felhasználása gazdasági és környezetvédelmi érdek. Hatóanyaga finom szemcséjû szénsavas mész. Általában 40–50% vízzel szállítják. Kiszórhatóságát a túl nagy nedvességtartalom rontja. A CaCO3 oldhatósága jó. A keletkezési körülményei folytán olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek a talaj termékenységére kedvezõek. Így tartalmaz néhány (5–6) százalék szerves anyagot, 1–2% foszfátot és mintegy 0,5% nitrogént.

• Égetett mész. Rendszerint a mészmûvek hulladékanyagának õrlése vagy levegõn való porlása útján jön létre. Hatóanyaga CaO, valamint különbözõ mennyiségû Ca(OH)2, esetleg CaCO3, attól függõen, mennyi ideig és milyen körülmények között tárolták égetés után. Nedvességtartalma különbözõ. Maró hatása miatt a munkavédelmi elõírásokat szigorúan be kell tartani.

Hatása függ a szemcsenagyságtól, de a porítás mértéke a kiszórhatóságot is befolyásolja. Õrlés nélküli felhasználása nem ajánlatos, mert a ki nem égetett mészkõdarabok, vagy az el nem porlott mészrögök hatástalanok. A túl finomra õrölt, szálló port tartalmazó anyag munkavédelmi okok miatt ugyancsak nem alkalmas talajjavításra.

• Ipari hulladékok. Az elegendõ Ca-t tartalmazó és lúgosító hatású az anyagok használhatók fel. Ellenõrizni kell, hogy az ipari gyártás folyamán szennyezõdtek-e a növényekre vagy a talaj mikroszervezeteire káros anyaggal. Az ipari hulladékok felhasználása talajjavításra célszerûnek tûnik. Ugyanakkor minden egyes terméknél körültekintõen meg kell vizsgálni, hogy a várt kedvezõ hatást valamely kísérõanyag nem rontja-e le. A különbözõ salakok a felhasználható anyagok közé sorolhatók, mivel mikrotápanyag tartalmuk is hasznos lehet. Elsõrendûen fontos a szemcsék mérete, vagyis az õrlési finomság, amelyet az õrölt mészkõpornál elõírt igényekhez kell szabni.



A melioratív meszezés ideje

A meszezés régóta megjelölt idõszaka nyár közepétõl – a korán lekerülõ növények betakarításától – kezdõdõen az õsz végéig tart. Jórészt ekkor kerül a meszezésre sor, bár a talajjavítási technológia fejlõdése lehetõvé teszi a meszezési idõszak kiterjesztését, szinte az egész évre.



A melioratív meszezés kivitelezése

A kiindulást a savanyú talajok kialakulásának törvényszerûségei, a kilúgzás, és az ionok lefelé irányuló mozgása jelentik.

A talajszelvény Ca-hiánya és savanyúsága a legfelsõ rétegben a legnagyobb ezért a meszezõanyagot is elsõsorban ide kell juttatni. Számítani kell a meszezõanyagok folyamatos lefelé irányuló elmozdulására a talajban. Mivel a Ca hiányára érzékenyen reagáló növények már csíraállapotukban is igénylik a kalciumot, újabb ok a meszezõanyag felsõ rétegbe való juttatására.

A mélyben kötött, rossz vízáteresztõ és levegõtlen savanyú talajokon a meszezés mellett, melioratív céllal, mélylazításra is szükség lehet. Abban az esetben, ha a meszezés és a mélylazítás együtt végezhetõ el – a termesztett növény betakarítását követõ tarlóállapottól kiindulva – a szakszerû technológiai sorrend a következõ:

1. Megfelelõ alacsony mûveléskori talajnedvesség esetén a mélylazítás elvégzése.

2. A kémiai anyagok (mûtrágyák, talajfertõtlenítõ szerek stb.) talajba juttatása forgatással, valamint a szervestrágya kiszórása.

3. A talajnak a körülményekhez igazodóan (pl. humuszos réteg vastagsága, a kedvezõtlen kémiai és fizikai tulajdonságú rétegek jelenléte és mélysége, a talaj mûveléskori nedvességtartalma stb.) megengedhetõ legmélyebb forgatása. A talaj meszezése elõtt a mélymûvelés azért szükséges, mert a meszezést követõ egy-két évben – a meszezõanyag gyors mélyre jutásának késleltetése érdekében – sekélyebb, és lehetõleg forgatás nélküli mûvelésére kell törekedni. Vagyis a talaj meszezés elõtti mélymûvelésével a gyökérzónában olyan kedvezõ lazultságot kell létrehozni, amelynek hatástartama a következõ egy-két évben is megmarad.

4. A meszezõanyag egyenletes kijuttatása a szántott talaj felszínére.

5. A meszezõanyag talajba keverése minél sekélyebben, legfeljebb 10–12 cm mélyen. Lejtõs területen az eróziós elhordás miatt kissé mélyebb lehet a bekeverés.

6. Vetõágykészítés, vetés.



A meszezõanyag talajba keverésére megfelelõ eszközt a talaj állapota, nedvességtartalma határozza meg. A keverés legjobb a talajmaró és a tárcsa, lazább talajokon a különféle könnyû kombinátorok és felszínporhanyítók. Kutatások eredményei szerint a mélyben savanyú, kötött, tömõdött és rossz vízáteresztõ talajokban a meszezõanyag mélyebb rétegekbe történõ mozgása lassú és csekély mértékû. Ugyanakkor a mélyben kötött és savanyú talajon a gyökérzóna aljáig (50–60 cm) kiterjedõ meszezés növeli a termékenységet. Ez is indokolhatja a meszezõanyag mélyebb talajrétegbe juttatását.

 

Dr. Schmidt Rezsõ