Intenzív körteültetvények fás- és zöldmetszése, az ültetvények gazdaságosságának növelése

Mi is az oka valójában annak, hogy gyümölcsfáink hajtásrendszerének természetes alakulásába, minden évben, illetve néhány faj esetén minden második, vagy harmadik évben be kell avatkozni?

Tisztázni kell, hogy mit értünk a termõfelület-alakítás fogalom alatt. A számunkra értékes gyümölcsöt adó fák növekedését és fejlõdését mesterséges módon szabályozni kell. Ezt a módot hívjuk metszésnek, melynek célja a gyümölcsfák vegetatív (hajtásnövekedés) és generatív (termõrész képzõdés) összhangjának kialakítása.

A metszés tehát egy olyan gyümölcstermesztésben gyakran alkalmazott eljárás, melynek során különbözõ erõsségû visszavágást végzünk, illetve némelyik zavaró hajtásképletet tõbõl is eltávolítunk. Az eljárás segítségével lehet szabályozni a növények termõfelületét, a termõrész képzõdést és a gyümölcshozást.

Manapság a rohamosan felszaporodó intenzív ültetvények (2000–3000 fa/ha), körteültetvények kialakításával és fenntartásával, a körte metszésével, valamint terméshozásával kapcsolatos szakirodalmi feljegyzések jóval szûkebbek, mint az almáé. Különös figyelmet jelent a körténél a parthenokarpia jelensége (Conference és Vilmos fajták), amely azért érdekes, mert így közepes, vagy nagy termésmennyiség érhetõ el az említett fajtáknál, olyan évek során is amikor a késõi fagyok hatására a bibe elfagy, illetve a rossz idõjárás megakadályozza a méhjárást, és így a megporzást. A körtefaj könnyen alakítható, úgynevezett plasztikus növény, amit idõsebb Porpáczy Aladár elsõk között ismert fel. Ebbõl az ismeretbõl eredõen különbözõ mértani koronaformákat hoztak létre, melyek az eszterházi körte lugas kialakításához is rendkívül fontos információként szolgáltak.

Napjainkban, fõleg ökonómiai okokból, jelentõsen leegyszerûsödött a faalakok nevelése. Némely koronaforma meglehetõsen kötetlen és mentes a különbözõ támrendszerek alkalmazásától. A körte, metszés nélkül nem termeszthetõ, mivel természetes formájában néhány év elteltével csak magas költségek esetén, gazdaságtalanul állítható helyre a fák termõegyensúlya.



Fás metszés

A termõkorú fák nyugalmi idõben végzett metszésekor, koronaformák szerint, az alábbi elveket követjük:

• a 10–20 cm-es elágazásokat meghagyjuk, mert a következõ évben dárdákkal berakódó, kétéves termõgallyakká fejlõdnek;

• a karcsú orsónál, kellõ számú 40–50 cm-es vesszõt hagyunk meg, mert ezek biztosítják a megfelelõ hosszúságú és kondíciójú kétéves gallyakat. Az ennél hosszabb vesszõket eltávolítjuk;

• a termõkaros orsó esetében a vegyes rügyeket nem nevelõ 30–40 cm-es vesszõket távolítjuk el, mert olyan termõgallyá alakulhatnak, amelyek kevés és gyenge dárdát fejlesztenek. Szükséges viszont kellõ számú 60–80 cm-es vesszõ meghagyása a dárdás termõgallyak neveléséhez.



A körte és az alma metszése nagyon sok hasonlóságot mutat. Figyelembe kell venni, hogy abban az esetben, ha vad alanyon neveljük a körtét, akkor a termõre fordulás kitolódik. Erõsebb növekedésû fákat kapunk, melyek csak a hajtások lekötözésével, esetleges zöldmetszéssel, kémiai növekedésgátlókkal korrigálhatóak. Fokozatos figyelmet kell fordítani a termõrészek ifjítására, az 5–6 éves termõrészek eltávolítását és az újak regenerációját kell elõsegíteni. Gyûrûs termõnyársak, dárdás termõgallyak, termõbogok kialakítása a cél.

• Gyûrûs termõnyárs: a dárdából alakul ki úgy, hogy a dárda csúcsán található hajtásrügy rövid hajtást hoz, és a lombhullás után visszamaradt levélripacsok helye évenként gyûrûszerûen alakul, a csúcsi rész pedig virágrügyben zárul;

• dárdás termõgally: olyan gally, melyen rövid (3–5 cm-es) vesszõ található, amely hajtás- vagy virágrügyben végzõdik;

• termõbog (termõkalács): a virágrügybõl képzõdött rövid hajtás és a virágzati tengely megvastagszik. Ezen a megvastagodott részen gyümölcs és hajtás is növekszik egyszerre.



Idõsebb ültetvényeknél koronaritkítást végzünk, melynek célja az idõsebb ágak eltávolításával a korona fényviszonyainak és szellõzöttségének javítása. Intenzív ültetvények esetében nincs ifjítás.

A metszés erõsségét nagymértékben befolyásolja a fajták növekedési ereje. A Clapp kedveltje, a Diel vajkörte és a Hardy vajkörte fajták növekedése intenzív, ezért fiatal korban a hajtások, vesszõk lekötözését részesítjük elõnyben. A Bosc kobak nehezen elágazódó koronát nevel, így erõs alakító metszésben részesítjük. A Vilmos, a Tongre, a Serres Olivér, a Nemes Krasszán, a Téli esperes és a Hardenpont téli vajkörte sûrû koronát nevelnek, ezért a ritkítási és ifjítási munkák elvégzése fontos.

Az intenzív ültetvények létrehozásának rendkívül sok elõnye van, ezért mind a körténél, mind az almánál célszerû kialakítani. Az így telepített fák a rendelkezésre álló teret maximálisan kihasználják, de a sor- és tõtávolság csökkentése csak addig a határig lehetséges, amíg a növények megvilágítása nem szenved hátrányt.

Az intenzív ültetvények fenntartásánál leginkább az évente végzendõ metszésre kell nagy figyelmet fordítani:

• a sorok kialakításánál gondolnunk kell arra, hogy a korona alsó része is megfelelõ megvilágítást kapjon;

• az esetleges tavaszi, nyári zöldmetszéssel a gyümölcsök árnyékoltságát kerülhetjük el, valamint szabályozható a hajtás-gyümölcs kompetencia;

• a betakarítás utáni (nyári-õszi) metszés elõsegítheti a vegyes rügyek differenciálódását és a hajtások beérését, fásodását.

Zöldmetszés

Hajtásválogatás: a feleslegesnek ítélt iker- vagy sûrûn álló, befelé növõ, konkurens hajtásokat zsenge korban könnyen kitörhetjük (május). Késõbb ollóval távolítjuk el. Az egyszeri, nagymértékû (30–40%) válogatás káros lehet, mivel növelheti az esetleges szélkárt, a megmaradó hajtások pozíciójának módosulásához vezethet, valamint a korona egyes részeiben túlerõsödést idéz elõ. A hajtásokat vagy tõbõl távolítjuk el vagy a levélkoszorúra, 1–2 cm-es csonkokra történõ visszametszést végzünk, ahol az alapi rügyekbõl termõrészek fejlõdnek. A júliusi levélkoszorúra történõ visszavágást hívjuk Lorette metszésnek. A fák termõre fordításában és késõbb, a termõegyensúly fenntartásában jelentõs szerepe van.

Színezõ zöldmetszés: a termések érése során, a zsendüléskor végzett metszés, amely fokozza a színezõdés mértékét. Elsõsorban azoknál a fajtáknál végezzük, amelyek hajlamosak piros fedõszín létrehozására (Piros Vilmos; Piros Clapp). A gyümölcsöket leginkább takaró hajtásokat, lombozatot távolítjuk el. Olyan ritkító metszést végzünk, amely csökkenti a korona asszimiláló felületét, ugyanakkor fokozza a napégés és a jégverés kockázatát.

Fenntartó zöldmetszés: különösen olyan fajták, amelyek hajlamosak arra, hogy vegetatív túlsúlyt hozzanak létre hajtásrendszerükben, a nyár közepére olyan sûrû koronát nevelnek, ami beavatkozás nélkül akadályozná a termõrészek kifejlõdését. A sûrû koronával egyidejûleg megnõ a kórokozók, kártevõk fertõzésének, kártételének veszélye. A fák fagyérzékenyebbé válnak. Általában az egyszeri, nagymérvû beavatkozás helyett javasolt a többszöri, mérsékelt ritkító metszés. Elsõsorban a konkurens és a terméketlen fattyúhajtásokat távolítjuk el tõbõl. Az ilyen jellegû zöldmetszést nem ajánlatos korán végezni. Minél korábban metszünk, annál nagyobb esélyt adunk a fák újabb kihajtására, a további elsûrûsödésre. Az almaterméseknél a javasolt idõpont augusztus és szeptember hónapokra esik, amikorra már lezajlott a termõrügy-differenciálódás fõ szakasza.

A nyár végi, õszi sebzések azonban fokozzák a fák érzékenységét különbözõ betegségekre. Az õszi zöldmetszés különösen az utóbbi években jelent nagy veszélyt a fokozott erwiniás fertõzések miatt. A zöldmetszést tehát mindenképpen kövesse az õszi lemosó permetezés, valamint nagyobb sebek ejtése során a sebkezelés. A metszésnek nagy a kézimunkaerõ igénye. Olasz adatok szerint az éves munkaerõ költségnek 30%-át teszi ki. A metszés összköltsége termõ ültetvényben a teljes termelési költségnek 19%-át teszi ki (1. ábra).

Metszést kiegészítõ eljárások

Lekötözés. Az elágazások helyzetének, szögállásának változtatásával szintén befolyásolható a vegetatív és generatív jelleg összhangja. Vízszintes, vagy közel vízszintes lekötözéssel elérhetõ, hogy a fa korábban forduljon termõre. Hátulütõje a dolognak, hogy így a fák termõképessége hamarabb kimerül. A vesszõk helyzete és a termésképzés közötti összefüggés úgy alakul, hogy a vesszõk függõleges állása a vegetatív jelleget, a 45°-os szögállás erõsebb vegetatív és gyengébb generatív jelleget eredményez, míg a 30°-os és a vízszintes szögállás között kiegyensúlyozott állapotot vagy némileg a generatív jelleg felé történõ eltolódást tapasztalunk. A metszetlenül hagyott vesszõk közel 30°-os vízszintes szögállás közötti lekötözése az intenzív koronaformák gyors termõre fordításának hatékonyabb módszere.

Súlyok kihelyezése a koronába. A lekötözés munkaerõ-igényes mûvelet, ezért a lekötözést különbözõ anyagú és tömegû súlyokkal helyettesítették, amelyek költségesebbek, de a munkaerõ-ráfordítás szempontjából elõnyösebb megoldásnak bizonyultak. Mind a lekötözés, mind a súlyok koronába helyezése során arra kell figyelni, hogy elkerüljük a hajtások túlzott leívelését, mivel a késõbbiek során vízhajtások képzõdése jelentkezhet.

A hajtások csavarása, megtörése. A fásodásnak induló hajtások megcsavarása, esetleges megroppantása vagy óvatos megtörése pár hétre megakasztja erõsödésüket, fejlõdésüket, ezen kívül a térbeli állásuk is módosul. A törés alatti részbõl szerencsés esetben másodrendû hajtást kaphatunk, amely a késõbbiek során termõalappá fejlõdhet. A hajtáscsavarás kevésbé terjedt el, mint a hajtások lekötözése vagy súlyozása.

Sebkezelés. A fûrésszel vágott metszésfelületeket kenjük be fekete, fémmentes olajfestékkel vagy más sebkenõccsel, sebkezelõ anyagokkal, amelyek a lehetséges fertõzések esélyét is csökkentik. Az olajfestékkel kezelt sebek behegedése, gyógyulása gyorsabb, s részben elpusztítja a kórokozókat és az esetleges kártevõket. Lezárja a sebet és ezzel gátolja az aerob farontó gombák életmûködését, elszaporodását. Az alma- és körtefák esetében sikerrel használjuk a Vulneron-A nevû sebkenõcsöt, amely a fák általános kondíciójára szintén pozitív hatással van.



Saját kísérletek

Egy Gyõr környéki intenzív körteültetvény néhány fontosabb mérési eredménye látható a következõ néhány táblázatban. A fejlécekbõl jól látható, hogy mérésünk során a metszéssel eltávolított nyesedék nedvességtartalmára voltunk kíváncsiak. A frissen lemért nyesedék tömegének és a légszáraz nyesedék tömegének százalékos arányából lehet következtetni a fajták kondíciójára, míg a két mért tömeg közti eltérésbõl pedig meghatározható a fák vegetatív, illetve generatív jellege (1–3. táblázat).

A fajták között a nyesedék nedvesség százalékos alakulása minimális eltérést mutat. Magasabb értékeket a Packham’s Triumph esetén tapasztaltunk. Légszáraz állapotban a nyesedék tömege Vilmos körténél mutatta a legnagyobb különbséget, amit sorrendben a Bosc kobak fajta követett, melynél szintén nagyobb mennyiségû légszáraz tömeget regisztráltunk. A Packham’s Triumphnál a szakirodalommal megegyezõen alacsonyabb tömeg volt tapasztalható.

Bosc kobak fajtán végzett metszési kísérletünk eredményét lehet látni a 2. és 3. ábrán. A fotók nagyon jól mutatják, hogy eltávolításra került minden olyan vesszõ és viszhajtás, ami sûrûsítette a koronát, és ezzel megakadályozhatta volna a fény bejutását az ágak közé. A módszer során az ágak kikönyököltetésére törekedtünk, ezzel is nyitva a koronát a fény számára. Érdemes megfigyelni, hogy vezérváltást végeztünk a sudár visszaszorításával, melynek célja a korona felmagasodásának elkerülése, a termés könnyebb betakaríthatóságának, a fa egyszerûbb kezelhetõségének elérése volt.

Dr. Iváncsics József NYME, egyetemi docens

–Varga Jenõ NYME, PhD hallgató