MENÜ

Hajtatott burgonya trágyázása

Oldalszám: 77
2014.04.15.

Ha csak a termesztési adatokat figyelnénk azt is gondolhatnánk, hogy Magyarországon a burgonyafogyasztás megszûnõben van, tekintettel arra, hogy jelenleg az 1960-as évek termõfelületének tizedén (25 000 ha) termelnek burgonyát.

A valóság más, beleszámítva a csecsemõket is, az egy fõre esõ fogyasztásunk meghaladja a heti 1 kg-ot, ami európai viszonylatban közepesnek mondható. Jelentõsen javult a kora tavaszi ellátás is, sokkal nagyobb a tartósított burgonya választék (mélyhûtött termékek, készételek, porok) meghaladja a 3%-ot, folyamatos az importból történõ beszerzés, és sokat javult a tárolás színvonala is. Ennek ellenére a hajtatott burgonya – noha jövedelmezõsége talán az egyik legrosszabb a hajtatott zöldségfélék között – igen népszerû, nagyon várt tavaszi primõr. A fogyasztott éves mennyiségnek 10%-át teszi ki az újkrumpli, ennek egy részét, kb ¾-ét szabadföldön, ¼-ét fólia alatt, hajtatásos technológiával termesztik meg. A fólia alatti hajtatás lényegében Bács-Kiskun és Csongrád megyék gyorsan melegedõ, homokos területeire koncentrálódott.

Hazai fejlesztõmunka hiányában, elsõsorban külföldi eredményekre és saját termesztési tapasztalatokra szorítkozva alakítottak ki a kertészek a jelenleg használatos hajtatási technológiát, amelyet többnyire korszerûtlen, kis légterû fóliasátrakban valósítanak meg.

A hajtatott és korai burgonyát laza homok valamint vályogos homok talajokon termesztik, bár az ilyen talajok kevésbé felelnek meg a növény igényének, de a koraiság szempontjából – mivel gyorsabban felmelegszenek – mindenképen elõnyösebbek, mint a jobb szerkezetû homokos vályog vagy a vályogtalajok. Mésztartalom szempontjából az 1–5% CaCO3-tartalom mondható ideálisnak, az ennél több meszet tartalmazó talajokon klorotikus tünetek és mikroelem ellátási zavarok léphetnek fel, 1% alatt kalciumhiány kialakulása várható. pH tekintetében a semleges és enyhén savanyú talajok jöhetnek elsõsorban számításba, bár az alföldi korai burgonyatermesztési körzetben (Balástya, Forráskút) az enyhén lúgos talajok dominálnak. Cserepesedésre erõsen hajlamos, továbbá szikes talajok a burgonyatermesztés számára alkalmatlanok.

Ellentétben a tárolási burgonyával a primõrnek nagyobb a fajlagos tápanyagigénye, tekintettel arra, hogy szerény terméséhez képest lényegesen nagyobb lombfelületet fejleszt, és a termés víztartalma magasabb. Ezért a szántóföldi értéktõl eltérõen, 5,9 kg/t nitrogénnel (N); 2,2 kg/t foszforral (P2O5) és 8,0 kg/t káliummal (K2O) célszerû számolni.

A tápanyagok közül a nitrogén elsõsorban a termésmennyiséget, a kálium a minõséget és más beltartalmi tulajdonságot határozza meg. A káliummal jól ellátott növények a hideget jobban elviselik, betegségeknek ellenállóbbak, ízük kellemesebb, fõzési tulajdonságaik jobbak, és a szállítás alkalmával kevésbé sérülékenyek. Foszforból, más tápelemekhez képest viszonylag keveset igényel a burgonya.

A nitrogénnel rosszul ellátott növény alsó, idõsebb levelei kisárgulnak, elõbb az ízközök, majd az egész levéllemez klorózist, súlyosabb esetben nekrotikus foltokat mutat, amelyek fokozatosan a középsõ levelekre is átterjednek. Gyakran megfigyelhetõk azoknál a termesztõknél, akik kevesebb szerves trágyát használnak, vagy ott, ahol a laza homok miatt jelentõs a kimosódásból adódó veszteség.

A foszforhiány ritkán fordul elõ a gyakorlatban. Ilyenkor az alsó levelek fonáki oldalán vöröses barna elszínezõdés alakul ki hasonlóan, mint amikor a burgonya megfázik. Hajtatott burgonya esetében, ha a palántát tõzegben nevelik, elõfordulhat a foszforhiány.

A kálium hiánya is az alsó, idõsebb leveleken az érközök kisárgulásával kezdõdik, a tünetek a levél hegyétõl indulnak és a levélnyél irányába tartanak. Amiben jól megkülönböztethetõ a nitrogénhiánytól az az, hogy a levélerek sokáig zöldek maradnak, még akkor is, amikor az erek közötti szövetek elszáradnak.

A magnéziumhiánynak, a káliumhiányhoz hasonlóan, az erek közötti sárgulás a jellegzetes tünete. Azonban a káliumhiánytól abban jól megkülönböztethetõ, hogy a klorózis nem a levél hegyén, hanem a levélnyél felöli oldalán kezdõdik, és nem világos sárga, hanem narancssárga a tónusa. Hajtatásban ritkán fordul elõ.

Õsszel a talaj szerkezetének javítása érdekében nagy mennyiségû szerves trágyát dolgozunk a talajba, ami a korai szabadföldi burgonya esetében 40–80 tonna/ha, hajtatott burgonyánál a 80–120 t/ha-t is elérheti. A kijuttatott szerves trágya mennyiségét, a talaj minõségén kívül, nagymértékben meghatározzák a költségtényezõk. Korai szabadföldi és síkfóliás termesztés esetén használhatunk félérett szerves trágyát, de fóliás hajtatáshoz csak érett trágyát tanácsos a talajba dolgozni.

A táblázatban kétféle termésmennyiségre adtuk meg a tápanyagigényt, ami – beleszámítva a szerves trágyával kijuttatott nitrogént, foszfort és káliumot – lényegesen több, mint amit a fajlagos igény alapján kapnánk. Ugyanakkor figyelembe véve a laza szerkezetû talajon a kimosódásból adódó veszteséget is, erre a mennyiségre szükség van.

A tápanyagokat alaptrágyaként, indítótrágyának és fejtrágya formájában adjuk. A foszfort teljes egészben, valamint a káliumnak 50–75%-át õsszel alaptrágyaként, a nitrogént és a maradék káliumot megosztva indító és fejtrágya formájában juttassuk ki. Nitrogénbõl fejtrágyának egyszeri adagban többet, mint 50 kg/ha hatóanyag (5 g/m2) nem szabad kijuttatni.

A korai szabadföldi burgonya trágyázásához általában azokat a mûtrágyákat használjuk, amelyeket a szántóföldi növények termesztéséhez. De hajtatásban, ahol a termesztés valamivel nagyobb költségeket is elvisel, ott fejtrágyaként számításba jöhetnek a vízben maradék nélkül oldódó, gyorsan felvehetõ komplex mûtrágyák is (Ferticare, Poly-feed, Kristalon, Agrosol’O, Buvifer, Volldünger stb.). Nitrogén pótlására meszes talajokon a 34 %-os ammóniumnitrátot, mészben szegény területen a 27 %-os mészammonsalétromot javasoljuk. A karbamid típusú mûtrágyák használatát hajtatásban nem tartjuk szerencsésnek. A foszfor pótlására a 20%-os szuperfoszfát a legjobb és a leggazdaságosabb. A kálium trágyák közül elsõsorban a szulfát típusúak jöhetnek számításba (pl. kénsavas káli, Patentkáli), tekintettel arra, hogy a burgonya klór érzékeny. Magnézium pótlására eredményesnek bizonyult a keserûsóval vagy a magnézium-nitráttal történõ lombtrágyázás, mind a két mûtrágya jól keverhetõ a burgonyánál alkalmazott növényvédõ szerekkel.

Gyakran elkövetett hiba a hajtatott burgonyatermesztése során, hogy keveset szellõztetnek, ebbõl adódóan túl magas a páratartalom. A páradús levegõ nemcsak a betegségek elszaporodását segíti elõ, de megakadályozza a növények párologtatását, és ezen keresztül a tápanyagok felvételét is. Ilyenkor az ödémás betegség tünetei mellett (a levélen, fõleg a fonáki oldalon apró hólyagok mutatkoznak) a lombozat világos, hiányos tápanyagellátásra emlékeztet, mivel a magas páratartalom következtében nincs transzspiráció, és ennek hiányában tápanyagfelvétel.

A burgonya vízigénye a tenyészidõ folyamán változik. Kezdetben csekély, késõbb a virágzás idején, az intenzív gumófejlõdési szakaszban nagy. Legnagyobb termés akkor érhetõ el, ha a talaj vízkapacitása 65–70%-ig van feltöltve. Pangó víz esetén csökkenõ termésmennyiség mellett fokozott mértékben jelentkeznek a gombás és baktériumos betegségek. A hajtatott burgonya vízigénye 150–200 mm, vagyis egy tõ a tenyészidõ folyamán 12–15 liter vizet párologtat el.



Dr. Terbe István