Parlagfû vs. kukoricabogár?

Magyarország vetésszerkezetét meghatározza, hogy a két legnagyobb területen termesztett növényt, az õszi búzát és a kukoricát általában dikultúrában, vagy vetésváltásban termesztik és gyakran önmaguk után vetik. Az egyik ok az, hogy a kukorica késõn lekerülõ növény, betakarítása õsz végéig elhúzódhat, míg az õszi búza vetésideje optimális esetben október 1–20-ig tart. Túl hosszú érésidejû kukoricahibrid termesztése, vagy a kedvezõtlen idõjárási körülmények miatt elõfordulhat, hogy ekkor a kukorica még lábon áll, vagy a betakarítás után nincs idõ a megfelelõ talajelõkészítés elvégzésére és nem lehet a búzát elvetni, így a gazda a következõ évben is kukoricát vet. Másik szempont, hogy az egyébként agronómiailag kedvezõ vetésforgó azért is nem jön létre, mert a búza és kukorica ára jelenleg nagyon magas, ehhez képest pl. egy pillangós növény beiktatása a vetéssorrendbe kevesebb jövedelmet eredményez a gazdáknak hiszen az állatlétszám lecsökkent. A jelenlegi árszínvonal mellett számíthatunk a búza- és kukoricatermesztés volumenének növekedésére.

A monokultúrás termesztés során fontos szempont a talajuntság több fajtája is. Az egyik a tápanyagfelvétel során fellépõ talajuntság; egy bizonyos kultúra azonos tápelemeket igényel, ami több év után az adott tápelemeket kimerítheti a talajból, fõleg ha olyan mikroelemrõl van szó, amit nem juttatunk vissza a tápanyag-visszapótlás során. A toxinelmélet alapján a növények életfolyamataik és bomlásuk során allelopatikus vegyületeket hagynak a talajban, ami a következõ növénygenerációknak a növekedését lassítja, vagy lehetetlenné teszi. A talajuntsághoz tartozik a kórokozók, káros rovarok fajspecifikus felszaporodása, amelyek a következõ évben csökkentik a termést, szélsõséges esetben tönkreteszik. Erre a legjobb példa a fehérpenész, ami miatt pl. a repcét önmaga után öt évig nem lehet termeszteni. Újabban a kukorica monokultúrás termesztését ellehetetlenítette a kukoricabogár, amely 1992-óta terjed Európában.

A kukoricabogár lárvája és imágója is károsít. A talajban telelõ tojásból májusban kikel a lárva és a kukorica gyökereit elrágja, a növény megdõl. Erõs lárvafertõzöttségnél a növény gyökérnyaki része nagy mértékben károsodik, a kukoricanövény a földre dõl, kiszárad, majd elpusztul. Ha a növény kevésbé károsodott, de megdõlt, a további növekedése során igyekszik kiegyenesedni. Ezt a tünetet „hattyúnyakas kukoricának” nevezzük. A kifejlett imágók (bogarak) belerágnak a levélbe, továbbá a kukorica „bajuszát”, a bibeszálakat károsítják, ez utóbbi szemhiányt okoz a kukoricacsöveken. Eddigi tapasztalatok alapján a szárazabb nyarakon nagyobb, a csapadékosabb nyarakon kisebb a kártétel, egyrészt a nedves talajban lassabban fejlõdnek a lárvák, másrészt a nedvesség hatására intenzívebben nõ a kukorica és a lerágott gyökereket is jobban tudja pótolni.

Bár a kukoricabogár ellen vannak hatásos rovarirtó szerek, a kijuttatásuk gyakran körülményes és nem hatékony. A védekezés egyik gyenge pontja, hogy a tojások a talajban telelnek, és kelésük idején nem lehet vegyszeresen védekezni, hacsak a növényvédõ szert még a lárvák kelése elõtt ki nem juttatjuk. Ennek egyik lehetõsége a talajfertõtlenítés, de magas költsége, nem elég jó hatásfoka, és erõs környezetterhelése miatt nem a legjobb megoldás. Másik lehetõség a vetõmag csávázása, pl. imidakloprid, timetoxam hatóanyagú inszekticidekkel. Ez nem mindig hatásos, mert a növény növekedésével együtt a hatóanyag folyamatosan hígul, így az elhúzódó lárvakártétellel szemben már nem nyújt védelmet. A már kifejlett bogarak ellen rajzásban végzett védekezés sem egyszerû, hiszen a kukorica ekkor már nagyon magas, így már csak hidas traktorral vagy repülõgéppel lehet permetezni. Az esetleges alacsonyabb kártételi szint esetén is érdemes védekezni, mert a védekezés költsége alacsonyabb, mint a következõ évben jelentkezõ megnövekedett kártétel, hiszen egyetlen kukoricabogár-pár is sok száz petét rak le.

A Pannon Egyetem Georgikon Mezõgazdaságtudományi Kar Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszék kísérleti telepén, Keszthelyen számos tartamkísérlet van. Ezekbõl az egyik legfiatalabb, a 2002-ben indított monokultúrás búza és kukoricakísérlet eredményeit szeretnénk röviden ismertetni.

A kísérletben különbözõ adagú mûtrágyakezelések és különbözõ hatékonyságú növényvédelmi kezelések kölcsönhatását vizsgáljuk a kukorica és búza terméseredményére, gyomosodására, és a károsítókra. Ebbõl a kukoricakísérlet eredményeirõl számolunk be.

Az alkalmazott hibrid a PR38A24 a Pioneertól, felhasznált mûtrágyák: pétisó, kálium-klorid, és szuperfoszfát. Gyomirtó szer kombináció: 2-4 D, petoxamid, terbutilazin, rimszulfuron, tifenszulfuron-metil.

A kukoricabogár rajzásakor az egész kísérleti területet rovarirtóval (acetamiprid hatóanyag) permetezték légi úton, így annak hatását a kifejlett bogarakra nem tudjuk számszerûsíteni.

A gyomirtó szer kijuttatása május végén történt, utána a parcellákat június elején kapáltuk meg kézi kapával, a parcellákról a gyomokat lehordtuk. A kapálást megismételtük június végén, a lombzáródás után a gyomnövények csírázása nagy mértékben visszaesett, és a betakarításig a gyomosodás nem volt számottevõ.

A legmagasabb termést a gyomirtás és kapálás kombinációjával, N3 (N200, P100, K100) tápanyag-ellátási szinttel értük el (9,9 t/ha), a legalacsonyabb termésszintet a várakozásnak megfelelõen a kapálást, gyomirtó szert és mûtrágyát nélkülözõ N1 és CH1 kezelés kombinációjánál mértünk (0,6 t/ha). A tavalyi eredményeinkhez képest idén a kapálás jobban növelte a termést, átlagosan 5,4 t/ha-ral, mint a vegyszeres gyomirtás (4,1 t/ha). Tehát a kapálás és a kelés utáni gyomirtó szeres állománykezelés hatásfoka hasonló, és az eredményes kukoricatermés eléréséhez szükséges a gyomok megfelelõ mértékû visszaszorítása (1. táblázat).

Az állományban kétszer végeztünk gyomfelvételezést a Balázs–Ujvárosi módszerrel, a beállt állomány gyomborítottságát mutatja a 2. táblázat (szeptember 26.).

2007 júniusában észleltük az elsõ kukoricabogár-lárva kártételeket, majd megszámoltuk a megdõlt töveket. Érdekes módon a nem kapált és nem gyomirtózott, parlagfûvel és lapulevelû keserûfûvel sûrûn benõtt parcellákon (CH0) nem találtunk megdõlt kukoricatövet (0%). A csak kapált parcellákon a tövek 8%, a csak gyomirtott parcellákon 9,1%, míg a kapált és gyomirtott parcellákon 23,5% volt a megdõlt tövek aránya. A parlagfû a nyár folyamán mind a kukorica, mind a lapulevelû keserûfû fölé nõtt, a szeptember 24-én végzett gyomfelvételezésen az átlagos borítása ezeken a parcellákon 84% volt. A nagy mennyiségû, kezdetben gyepszerû, majd embermagas parlagfû a kísérletek alapján meggátolja a kukoricabogár lárvájának kártételét, ugyanakkor lassítja a kukorica növekedését, fényt, vizet és tápanyagokat von el a növénytõl. A gyomtengerben a kukorica sokkal kisebb méretû és gyakran nem is hoz csövet, vagy csak sokkal kisebbet, mint a gyommentesen tartott parcellákban. A másik probléma az, hogy a parlagfû pollenje hazánkban az elsõ számú „közellenség” az allergiában szenvedõ embereknek, akiknek sok nyári napot tud kellemetlenné tenni.

A kísérletben tapasztalt érdekes jelenség, hogy az egyik legelterjedtebb gyom megakadályozza a legveszélyesebb kukoricakártevõ kifejlõdését, elgondolkodtató. Bár pontos mechanizmusa még nem ismert, feltételezéseink szerint a petébõl kikelt kukoricabogár-lárva nem a számára megszokott élelemmel, a kukorica gyökerével, hanem a parlagfûével találkozik, és nem tudja károsítani a kukoricagyökeret. Ebben szerepe lehet a parlagfû allelopatikus gyökérváladékának, ami más növények növekedését lassítja vagy gátolja, illetve ebben az esetben természetes rovarirtóként mûködhet. A kukoricabogár és parlagfû kártételét, valamint ezeknek az összefüggéseit a jövõben is tovább vizsgáljuk.



Jolánkai Péter PhD hallgató

–Kismányoky Tamás egyetemi tanár