MENÜ

Tendre partnertalálkozó

Oldalszám: 63
2014.04.17.

A Tendre Takarmányipari Kft. a Bábolnai Gazdanapok keretében szeptember 14-én tartotta partnertalálkozóját.

A várakozás – kölcsönösen – igen nagy volt, hiszen a Tendre alig féléves mûködése óta ilyen széles körben elsõ alkalommal találkozott partnereivel.

A cél – ahogy azt Zeitvogel János ügyvezetõ igazgató bevezetõ elõadásában elmondta – nyilvánvaló volt:

• szerettek volna közvetlenül is megismerkedni, gondolatot cserélni és az együttmûködés szálait szorosabbra fûzni partnereikkel;

• igyekeztek minél több termelési, termeléspolitikai, szakmai információval szolgálni;

• eközben a cég vezetõ munkatársai bemutatták a Tendre helyzetét, jövõt formáló terveit, törekvéseit, fejlesztési elképzelését;

• és végül: kikapcsolódni, fehér asztal mellett jóízût beszélgetni – tervezték a szervezõk.

A program ígéretes volt. Rangos elõadók tisztelték meg a cég partneri körét. S az érdeklõdés ehhez illõen várakozáson felüli volt: közel 300-an jöttek el a Bábolna Ménesbirtok Kft. patinás Fedett Lovardájába. Kíváncsiak voltak hol tartunk, mire számíthatnak a jövõben és mit ajánl számukra a Tendre.

Benedek Fülöp a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára – átadva Gráf József miniszter üdvözletét, – a 2008. évi szabályozó- és támogatási rendszer fõ sarokpontjairól; állattenyésztésünk esélyeirõl, fejlesztésének lehetõségeirõl tartott informatív, sok hasznos, idõszerû információt adó elõadást. A kép sajnos komor, ám – az egybehangzó vélemények szerint – az elõadó „elsõ kézbõl” adott információi sokat segítettek abban, hogy az érdekeltek, a gazdálkodók idõben felkészülhessenek a jövõ évi szabályozók, támogatások, pályázatok fogadására.

Dr. Schmidt János akadémikus, a Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári professzora a szarvasmarhák korszerû takarmányozásáról szóló érdekes, színvonalas elõadásában elõször hallott újdonságokat, érdekességeket szedett csokorba. Ezek számos elemét a Tendre fejlesztõi is kitûnõen hasznosíthatják termékeik további korszerûsítésében.

Lajtos Lajos a Tendre értékesítési igazgatója és dr. Fábián János kutatás-fejlesztési vezetõ gyakorlati értékû elõadásából kitûnt: a cég alig fél év alatt – fontosabb gazdasági mutatói szerint – jelentõs teret nyert a takarmánypiacon; örvendetesen bõvült partnereinek köre; tovább erõsödik a szakmai háttere. Van jövõ-, jelenképe – a TENDRÉNEK!

A partnertalálkozón Zeitvogel János hangsúlyozta, hogy a cég a kölcsönösen elõnyös kapcsolatok bõvítésére törekszik. A Tendre örömére a lótakarmányok korszerûsítésében együttmûködhetnek a tizenháromszoros fogathajtó világbajnok Lázár testvérekkel.

A programnak üde színfoltja volt, amikor a Tendre sajtófõnöke, dr. Fehér Károly a két fogathajtó zsenivel, Vilmossal és Zoltánnal beszélgetett. A hallgatóság betekintést nyerhetett a fogatvilág „rejtelmeibe”, elsõkézbõl kaphatott információkat a testvérek sikeres üzleti tevékenységérõl.

Arra a kérdésre, hogy – a nyilván sok-sok lehetõségük közül – miért éppen a Tendrét választották együttmûködõ partnerüknek, a válasz egyértelmû volt: a jól csengõ Bábolna-márkanév, a cég megismert szakmai felkészültsége, és nem utolsó sorban a személyes kapcsolatok miatt döntöttek a Tendre mellett.

Ígéretes, színvonalas volt a Tendre elsõ partnertalálkozója!



Fehér Károly