A vitaminellátás és -hasznosulás befolyásoló tényezõi a tehenészetekben

Technológia szintjén ezt testesíti meg a monodiéta, illetve a javított monodiéta.

A technológiák-rendszerek tervezésénél azonban valamiféle modellezést végzünk, nem tudunk, egyes esetekben nem is akarunk minden tényezõt figyelembe venni. Ezért a technológiák nem lehetnek merevek, hanem a tényezõk változásait figyelembe vevõ, gyorsan reagáló megelõzõ, vagy hatékony problémamegoldó cselekvést biztosítónak kell lenniük. A hajóknak akkor is célba kell érniük, ha viharzónán és veszélyes szirtek között haladnak! A termelést befolyásoló tényezõk változása mellett is hatékony és gazdaságos munka a cél. Minden útra nem építhetõ új hajó! A telepi technológiák pontosításával, javításával kell megõrizni azt a termelõi bázist és jól kihasználni, amit az állatállomány, a csak nagy költségen újra építhetõ infrastruktúra, a lekötött eszközök biztosítanak.

Mindezt elõzetesen azért tartottam fontosnak leírni, mert valamely gond telepi jelentkezésénél történõ vizsgálódás során, tipikus mondatként a következõk hangzanak el: „Pedig nem változtattunk a technológián, a takarmányozásunk is hónapok óta változatlan.” „Semmi sem változott, ugyanazok az emberek végzik ugyanazt a munkát.”

Ezek a válaszok mondhatni a beszélgetõ fél véleményei, egyéni megnyilvánulásai szubjektívek, véleménye kialakításakor nem vesz figyelembe minden tényezõt, a saját szemszögébõl tekint a dolgokra. A bizalmasabb viszonyban lévõ szaktanácsadók ilyenkor szokták felvetni: „És a tehenet kérdezted?”. Ebben az esetben a tehén az a végpont, ami az összes környezeti tényezõt figyelembe veszi, és egészségi állapotának változásával, termelési és szaporodásbiológiai eredményeinek módosulásával jelzi a hatások okozta irányváltást.

A viszonylagos állandóságban bekövetkezõ változások egyik tényezõje lehet a vitaminellátás, vitaminhasznosulás változása. A változások gyakrabban negatív irányúak, a vitaminok hiányát, relatív hiányát okozzák. Az egy vagy több vitamin hiánya több hatással is járhat, egyik legjelentõsebb az állati szervezet ellenálló képességének csökkenése (1. táblázat).

 

A vitaminellátás szervezésénél gyakran elhangzik, hogy az alapanyagok vitamintartalmát nem kell teljes mértékben figyelembe venni, a szükségletek kielégítésére a kiegészítésként adott vitaminok szolgálnak (2. táblázat).

 Azonban, ha a változásokat követjük, az állandó szinten biztosított kiegészítés mellett látható, hogy a takarmányok vitamintartalmának ingadozása is befolyásoló lehet. A növényi eredetû takarmányok „induló” vitamintartalmát befolyásolja: a „növény faja, fajtája, fenofázisa, éghajlat, talaj, begyûjtés”. Az alapanyagok vitamintartalma a kezelés, betárolás, tárolás, kitárolás alatt töredékére csökken. A gabonaféléknél meghatározó, hogy a tárolás alatti rendszeres mozgatás és szárítás mennyire kíméletes, mennyire õrzi meg a mag épségét. Minden alapanyagnál jelentõs a mikotoxinok, a rothadás, tárolás alatti bomlás hatása. A legintenzívebb a betakarítás, kezelés idõszakában a vitamin mennyiség csökkenése. Mérések szerint a széna E-vitamin tartalmának közel 80–90%-a lebomlik a kaszálástól a felhasználásig tartó idõszakban.

A zöldtakarmányok nagy mennyiségben tartalmazzák az A-vitamin provitaminját a β-karotint. A széna karotin veszteségeit növeli: a renden történõ hosszabb szárítás, a renden történõ megázás, a hideglevegõs szárítás, nyitott – levegõs tárolás. A karotintartalom maximalizálásához a betakarítást a virágzásig kell megvalósítani. Az ezt követõ szénaszárítás módja eleve behatárolja a végtermék β-karotin tartalmát: a renden szárítás alatt akár 95%-át, míg a forró levegõs szárítás alatt csak 40%-át veszti el. A friss tömegtakarmányok jó indulóminõség mellett, a betárolást követõ 3–5 hónapig szolgáltatnak számottevõ vitaminmennyiséget. A felvett takarmányban csökkenõ vitaminmennyiség a szervezet készleteinek kiürüléséhez vezet, ami a télvégi-tavaszi idõszak vitaminhiányos állapotát eredményezheti.

Külön figyelmet érdemel, ha az élelmiszeripari melléktermékeket nagyobb arányban tesszük a takarmányadagba, mivel ezek vitamintartalma jelentéktelen, a kiegészítés indokoltabb.

A takarmánykeverékek és alapanyagaik, a telepen adagolt kiegészítõk, premixek, koncentrátumok összetevõinek egymásközti reakciói, az összetevõk minõsége már a felvétel elõtt ronthatja a hasznosítható vitamin mennyiségét. A takarmány avasodása a zsírok oxidációját, elbomlását és a másodlagos oxidációkat okozza. A másodlagos oxidáció eredménye lehet pl. a C- és E-vitamin, valamint a karotin bomlása. Az avasodás gátolható a készletek megfelelõ tárolásával, idõben történõ felhasználásával és antioxidánsok hozzáadagolásával. Jó minõségûnek tekinthetõ általában az alapanyag, ha az avasodás jelzõértékei alacsonyak: a peroxidszám 0–15, a savszám pedig 0–35 közötti. A minõség, takarmányhigiénia tárgykörébe tartozik még a penészgombák megjelenése és hatása. A penészgombák vitaminforgalmat alakító hatásai: vitaminok elbontása, takarmány vitamin-koncentrációjának csökkentése, a takarmányfelvétel csökkentése, a máj károsítása.

A takarmányok egyéb, szennyezõ anyagai kedvezõtlen hatásokkal bírnak, pl. a β-karotin felszívódását lehetõvé tevõ enzimet a takarmányok nitrit-, nitráttartalma gátolja. A talaj minõségének romlásával, terheltségével a nitrit, nitrát növekvõ mennyiségben jelenik meg a szántóföldi tömegtakarmányban. Ezek ellátást rontó hatása duplikált, mivel a takarmányfelvétel csökkentésén keresztül amúgy is kevesebb vitaminfelszívódására van lehetõség.

Az elõgyomrok tevékenysége kettõs. A bendõbaktériumok egyrészt vitamint (vízben oldódó vitaminok jelentõs részét) állítanak elõ, másrészt a takarmányokkal felvett vitaminok jelentõs részét (pl. az A-vitamin kb. 50%-át) lebontják. A kérõdzõk premixeibe célszerû ezért bendõvédett, vagy bendõstabil (bypass) vitaminokat tenni. A bypass vitaminok gyártónként eltérõ védettségûek. Kutató laboratóriumi kísérletek igazolták, hogy egyes változatok pár órás bendõbeli tartózkodás után elbomlanak, más esetekben viszont a nagyfokú védettség miatt még a bélsárból is jelentõs mennyiség mutatható ki. A kiegészítõk, premixek vásárlása során a döntésnél tehát nem csak a termék vitamin koncentrációja az irányadó!

A vitaminok hatékony alkalmazásához megfelelõ makro- és mikroelem kiegészítésre van szükség. Ezek az elemek alkotórészei azoknak a fehérjéknek, enzimeknek, amelyek biztosítják a felszívódást, a szervezeten belüli transzportot, és az aktív formákká történõ átalakulást. Például a következõ vitaminokhoz az alábbiak szükségesek: a B1, B2, B6 vitaminokhoz foszfor, a C-hez vas, az A-hoz cink, a B12-höz kobalt. Az E-vitamin hatásainak felerõsítéséhez párhuzamosan a szelénellátásnak is megfelelõnek kell lenni.

A takarmánnyal felvett vitaminok hasznosulását meghatározza a szervezet általános egészségi állapota is. Kritikus pontok az elõgyomrok, a belek, és a máj mûködése, melyek betegségei leginkább hatnak a vitaminok felszívódására, tárolására, az aktív kémiai formák kialakítására. A tehenészetekben ezek a megbetegedések nem csak néhány egyeden, hanem állományszinten vagy állománycsoportokban jelennek meg, mert azonos, minden tehénre kiterjedõ technológiahibákból eredeztethetõk. Az elõgyomrok esetében kedvezõtlen a szélsõséges pH-szintek kialakulása (acidózis, alkalózis), és az összehúzódások, a motorika csökkenése (emésztési zavar, atónia). A belek kedvezõtlen mûködését hasmenés jelezheti, ami bélgyulladásra utalhat. Pl. ez gátolhatja az A-vitamin bélbõl történõ felszívódását, részben a felvett karotin bélfalban történõ A-vitaminná alakulását. A májat elsõsorban a ketózis, a zsírmáj betegség, a toxinos anyagok veszélyeztetik. A korábbi példát folytatva, a májkárosodás rontja a kérõdzõknél a májban folyó karotinból induló A-vitamin képzõdést. A szervek megbetegedése még a takarmányban megfelelõ mennyiségben jelenlevõ karotin és A-vitamin esetén is vitaminhiányt (hipovitaminózist), úgynevezett másodlagos hiánybetegséget okoz.

Az esetek vizsgálatánál a változások idõbeliségének meghatározását nehezíti, hogy nem ismerjük a szervezet raktárainak feltöltöttségét. A tehén nagy raktározott készletek esetén vízben oldódó vitaminokból 3–5 hetes, zsírban oldódó vitaminokból (pl. A) több hónapos mennyiséggel rendelkezik. A β-karotin készletek 10–15 nap alatt ürülnek ki.

A szükségleti szintek változása a korábbihoz képest azonos ellátás mellett relatív vitaminhiányt idéz elõ. Az igények változása eredhet a termelés intenzitásának növekedésébõl, az állatok fokozott anyagcseréjébõl, a beteg-lázas állapotból, bélférgességbõl, a felvett takarmány összetételének változásából (pl. szénhidráttartalom növekedése).

Mint minden kedvezõtlen változás forrásához gyakran a rossz, vagy hibásan végrehajtott takarmányozási és tartástechnológiához jutunk vissza. Ez az egészségi állapot romlásának is az eredõje. Jellemzõ hibák: kiegészítõk nedves vagy napfénynek kitett helyen történõ tárolása, szennyezett és romlott (esetleg fagyos) készletek feletetése, nem létszámarányos elhelyezés és etetés, kondícióváltozás nyomon követésének elmaradása, nem a termelési szintnek megfelelõ takarmányozás, optimalizált összetételi aránytól való eltérés, takarmányfelvételt fokozó tényezõk kihagyása.



Molnár Ernõ–Gyovai Mónika



Irodalom:

Brydl Endre (szerk.): A szarvasmarha anyagforgalmi betegségei és mérgezései, Mezõgazdasági kiadó, 1987.

Füleki György (szerk.): Tápanyag-gazdálkodás, Mezõgazda Kiadó, 1999.

Horváth Zoltán (szerk.): Szarvasmarha-egészségtan, Mezõgazdasági Kiadó, 1983.

Mézes Miklós: Takarmányozástan, www.mkk.szie.hu

Mézes Miklós: Takarmányártalamak, takarmánytoxikológia, www.mkk.szie.hu

Simon Ferenc: Állatorvosi gyógyszertan II. (jegyzet), Állatorvostudományi Egyetem, 1994.

Schmidt János: Gazdasági állataink takarmányozása, Mezõgazda Kiadó, 1995.

Várnagy László (szerk): Állategészség-védelem, Mezõgazda Kiadó, 2002.

Technológia szintjén ezt testesíti meg a monodiéta, illetve a javított monodiéta.

A technológiák-rendszerek tervezésénél azonban valamiféle modellezést végzünk, nem tudunk, egyes esetekben nem is akarunk minden tényezõt figyelembe venni. Ezért a technológiák nem lehetnek merevek, hanem a tényezõk változásait figyelembe vevõ, gyorsan reagáló megelõzõ, vagy hatékony problémamegoldó cselekvést biztosítónak kell lenniük. A hajóknak akkor is célba kell érniük, ha viharzónán és veszélyes szirtek között haladnak! A termelést befolyásoló tényezõk változása mellett is hatékony és gazdaságos munka a cél. Minden útra nem építhetõ új hajó! A telepi technológiák pontosításával, javításával kell megõrizni azt a termelõi bázist és jól kihasználni, amit az állatállomány, a csak nagy költségen újra építhetõ infrastruktúra, a lekötött eszközök biztosítanak.

Mindezt elõzetesen azért tartottam fontosnak leírni, mert valamely gond telepi jelentkezésénél történõ vizsgálódás során, tipikus mondatként a következõk hangzanak el: „Pedig nem változtattunk a technológián, a takarmányozásunk is hónapok óta változatlan.” „Semmi sem változott, ugyanazok az emberek végzik ugyanazt a munkát.”

Ezek a válaszok mondhatni a beszélgetõ fél véleményei, egyéni megnyilvánulásai szubjektívek, véleménye kialakításakor nem vesz figyelembe minden tényezõt, a saját szemszögébõl tekint a dolgokra. A bizalmasabb viszonyban lévõ szaktanácsadók ilyenkor szokták felvetni: „És a tehenet kérdezted?”. Ebben az esetben a tehén az a végpont, ami az összes környezeti tényezõt figyelembe veszi, és egészségi állapotának változásával, termelési és szaporodásbiológiai eredményeinek módosulásával jelzi a hatások okozta irányváltást.

A viszonylagos állandóságban bekövetkezõ változások egyik tényezõje lehet a vitaminellátás, vitaminhasznosulás változása. A változások gyakrabban negatív irányúak, a vitaminok hiányát, relatív hiányát okozzák. Az egy vagy több vitamin hiánya több hatással is járhat, egyik legjelentõsebb az állati szervezet ellenálló képességének csökkenése (1. táblázat).

A vitaminellátás szervezésénél gyakran elhangzik, hogy az alapanyagok vitamintartalmát nem kell teljes mértékben figyelembe venni, a szükségletek kielégítésére a kiegészítésként adott vitaminok szolgálnak (2. táblázat). Azonban, ha a változásokat követjük, az állandó szinten biztosított kiegészítés mellett látható, hogy a takarmányok vitamintartalmának ingadozása is befolyásoló lehet. A növényi eredetû takarmányok „induló” vitamintartalmát befolyásolja: a „növény faja, fajtája, fenofázisa, éghajlat, talaj, begyûjtés”. Az alapanyagok vitamintartalma a kezelés, betárolás, tárolás, kitárolás alatt töredékére csökken. A gabonaféléknél meghatározó, hogy a tárolás alatti rendszeres mozgatás és szárítás mennyire kíméletes, mennyire õrzi meg a mag épségét. Minden alapanyagnál jelentõs a mikotoxinok, a rothadás, tárolás alatti bomlás hatása. A legintenzívebb a betakarítás, kezelés idõszakában a vitamin mennyiség csökkenése. Mérések szerint a széna E-vitamin tartalmának közel 80–90%-a lebomlik a kaszálástól a felhasználásig tartó idõszakban.

A zöldtakarmányok nagy mennyiségben tartalmazzák az A-vitamin provitaminját a β-karotint. A széna karotin veszteségeit növeli: a renden történõ hosszabb szárítás, a renden történõ megázás, a hideglevegõs szárítás, nyitott – levegõs tárolás. A karotintartalom maximalizálásához a betakarítást a virágzásig kell megvalósítani. Az ezt követõ szénaszárítás módja eleve behatárolja a végtermék β-karotin tartalmát: a renden szárítás alatt akár 95%-át, míg a forró levegõs szárítás alatt csak 40%-át veszti el. A friss tömegtakarmányok jó indulóminõség mellett, a betárolást követõ 3–5 hónapig szolgáltatnak számottevõ vitaminmennyiséget. A felvett takarmányban csökkenõ vitaminmennyiség a szervezet készleteinek kiürüléséhez vezet, ami a télvégi-tavaszi idõszak vitaminhiányos állapotát eredményezheti.

Külön figyelmet érdemel, ha az élelmiszeripari melléktermékeket nagyobb arányban tesszük a takarmányadagba, mivel ezek vitamintartalma jelentéktelen, a kiegészítés indokoltabb.

A takarmánykeverékek és alapanyagaik, a telepen adagolt kiegészítõk, premixek, koncentrátumok összetevõinek egymásközti reakciói, az összetevõk minõsége már a felvétel elõtt ronthatja a hasznosítható vitamin mennyiségét. A takarmány avasodása a zsírok oxidációját, elbomlását és a másodlagos oxidációkat okozza. A másodlagos oxidáció eredménye lehet pl. a C- és E-vitamin, valamint a karotin bomlása. Az avasodás gátolható a készletek megfelelõ tárolásával, idõben történõ felhasználásával és antioxidánsok hozzáadagolásával. Jó minõségûnek tekinthetõ általában az alapanyag, ha az avasodás jelzõértékei alacsonyak: a peroxidszám 0–15, a savszám pedig 0–35 közötti. A minõség, takarmányhigiénia tárgykörébe tartozik még a penészgombák megjelenése és hatása. A penészgombák vitaminforgalmat alakító hatásai: vitaminok elbontása, takarmány vitamin-koncentrációjának csökkentése, a takarmányfelvétel csökkentése, a máj károsítása.

A takarmányok egyéb, szennyezõ anyagai kedvezõtlen hatásokkal bírnak, pl. a β-karotin felszívódását lehetõvé tevõ enzimet a takarmányok nitrit-, nitráttartalma gátolja. A talaj minõségének romlásával, terheltségével a nitrit, nitrát növekvõ mennyiségben jelenik meg a szántóföldi tömegtakarmányban. Ezek ellátást rontó hatása duplikált, mivel a takarmányfelvétel csökkentésén keresztül amúgy is kevesebb vitaminfelszívódására van lehetõség.

Az elõgyomrok tevékenysége kettõs. A bendõbaktériumok egyrészt vitamint (vízben oldódó vitaminok jelentõs részét) állítanak elõ, másrészt a takarmányokkal felvett vitaminok jelentõs részét (pl. az A-vitamin kb. 50%-át) lebontják. A kérõdzõk premixeibe célszerû ezért bendõvédett, vagy bendõstabil (bypass) vitaminokat tenni. A bypass vitaminok gyártónként eltérõ védettségûek. Kutató laboratóriumi kísérletek igazolták, hogy egyes változatok pár órás bendõbeli tartózkodás után elbomlanak, más esetekben viszont a nagyfokú védettség miatt még a bélsárból is jelentõs mennyiség mutatható ki. A kiegészítõk, premixek vásárlása során a döntésnél tehát nem csak a termék vitamin koncentrációja az irányadó!

A vitaminok hatékony alkalmazásához megfelelõ makro- és mikroelem kiegészítésre van szükség. Ezek az elemek alkotórészei azoknak a fehérjéknek, enzimeknek, amelyek biztosítják a felszívódást, a szervezeten belüli transzportot, és az aktív formákká történõ átalakulást. Például a következõ vitaminokhoz az alábbiak szükségesek: a B1, B2, B6 vitaminokhoz foszfor, a C-hez vas, az A-hoz cink, a B12-höz kobalt. Az E-vitamin hatásainak felerõsítéséhez párhuzamosan a szelénellátásnak is megfelelõnek kell lenni.

A takarmánnyal felvett vitaminok hasznosulását meghatározza a szervezet általános egészségi állapota is. Kritikus pontok az elõgyomrok, a belek, és a máj mûködése, melyek betegségei leginkább hatnak a vitaminok felszívódására, tárolására, az aktív kémiai formák kialakítására. A tehenészetekben ezek a megbetegedések nem csak néhány egyeden, hanem állományszinten vagy állománycsoportokban jelennek meg, mert azonos, minden tehénre kiterjedõ technológiahibákból eredeztethetõk. Az elõgyomrok esetében kedvezõtlen a szélsõséges pH-szintek kialakulása (acidózis, alkalózis), és az összehúzódások, a motorika csökkenése (emésztési zavar, atónia). A belek kedvezõtlen mûködését hasmenés jelezheti, ami bélgyulladásra utalhat. Pl. ez gátolhatja az A-vitamin bélbõl történõ felszívódását, részben a felvett karotin bélfalban történõ A-vitaminná alakulását. A májat elsõsorban a ketózis, a zsírmáj betegség, a toxinos anyagok veszélyeztetik. A korábbi példát folytatva, a májkárosodás rontja a kérõdzõknél a májban folyó karotinból induló A-vitamin képzõdést. A szervek megbetegedése még a takarmányban megfelelõ mennyiségben jelenlevõ karotin és A-vitamin esetén is vitaminhiányt (hipovitaminózist), úgynevezett másodlagos hiánybetegséget okoz.

Az esetek vizsgálatánál a változások idõbeliségének meghatározását nehezíti, hogy nem ismerjük a szervezet raktárainak feltöltöttségét. A tehén nagy raktározott készletek esetén vízben oldódó vitaminokból 3–5 hetes, zsírban oldódó vitaminokból (pl. A) több hónapos mennyiséggel rendelkezik. A β-karotin készletek 10–15 nap alatt ürülnek ki.

A szükségleti szintek változása a korábbihoz képest azonos ellátás mellett relatív vitaminhiányt idéz elõ. Az igények változása eredhet a termelés intenzitásának növekedésébõl, az állatok fokozott anyagcseréjébõl, a beteg-lázas állapotból, bélférgességbõl, a felvett takarmány összetételének változásából (pl. szénhidráttartalom növekedése).

Mint minden kedvezõtlen változás forrásához gyakran a rossz, vagy hibásan végrehajtott takarmányozási és tartástechnológiához jutunk vissza. Ez az egészségi állapot romlásának is az eredõje. Jellemzõ hibák: kiegészítõk nedves vagy napfénynek kitett helyen történõ tárolása, szennyezett és romlott (esetleg fagyos) készletek feletetése, nem létszámarányos elhelyezés és etetés, kondícióváltozás nyomon követésének elmaradása, nem a termelési szintnek megfelelõ takarmányozás, optimalizált összetételi aránytól való eltérés, takarmányfelvételt fokozó tényezõk kihagyása.



Molnár Ernõ–Gyovai Mónika



Irodalom:

Brydl Endre (szerk.): A szarvasmarha anyagforgalmi betegségei és mérgezései, Mezõgazdasági kiadó, 1987.

Füleki György (szerk.): Tápanyag-gazdálkodás, Mezõgazda Kiadó, 1999.

Horváth Zoltán (szerk.): Szarvasmarha-egészségtan, Mezõgazdasági Kiadó, 1983.

Mézes Miklós: Takarmányozástan, www.mkk.szie.hu

Mézes Miklós: Takarmányártalamak, takarmánytoxikológia, www.mkk.szie.hu

Simon Ferenc: Állatorvosi gyógyszertan II. (jegyzet), Állatorvostudományi Egyetem, 1994.

Schmidt János: Gazdasági állataink takarmányozása, Mezõgazda Kiadó, 1995.

Várnagy László (szerk): Állategészség-védelem, Mezõgazda Kiadó, 2002.

Technológia szintjén ezt testesíti meg a monodiéta, illetve a javított monodiéta.

A technológiák-rendszerek tervezésénél azonban valamiféle modellezést végzünk, nem tudunk, egyes esetekben nem is akarunk minden tényezõt figyelembe venni. Ezért a technológiák nem lehetnek merevek, hanem a tényezõk változásait figyelembe vevõ, gyorsan reagáló megelõzõ, vagy hatékony problémamegoldó cselekvést biztosítónak kell lenniük. A hajóknak akkor is célba kell érniük, ha viharzónán és veszélyes szirtek között haladnak! A termelést befolyásoló tényezõk változása mellett is hatékony és gazdaságos munka a cél. Minden útra nem építhetõ új hajó! A telepi technológiák pontosításával, javításával kell megõrizni azt a termelõi bázist és jól kihasználni, amit az állatállomány, a csak nagy költségen újra építhetõ infrastruktúra, a lekötött eszközök biztosítanak.

Mindezt elõzetesen azért tartottam fontosnak leírni, mert valamely gond telepi jelentkezésénél történõ vizsgálódás során, tipikus mondatként a következõk hangzanak el: „Pedig nem változtattunk a technológián, a takarmányozásunk is hónapok óta változatlan.” „Semmi sem változott, ugyanazok az emberek végzik ugyanazt a munkát.”

Ezek a válaszok mondhatni a beszélgetõ fél véleményei, egyéni megnyilvánulásai szubjektívek, véleménye kialakításakor nem vesz figyelembe minden tényezõt, a saját szemszögébõl tekint a dolgokra. A bizalmasabb viszonyban lévõ szaktanácsadók ilyenkor szokták felvetni: „És a tehenet kérdezted?”. Ebben az esetben a tehén az a végpont, ami az összes környezeti tényezõt figyelembe veszi, és egészségi állapotának változásával, termelési és szaporodásbiológiai eredményeinek módosulásával jelzi a hatások okozta irányváltást.

A viszonylagos állandóságban bekövetkezõ változások egyik tényezõje lehet a vitaminellátás, vitaminhasznosulás változása. A változások gyakrabban negatív irányúak, a vitaminok hiányát, relatív hiányát okozzák. Az egy vagy több vitamin hiánya több hatással is járhat, egyik legjelentõsebb az állati szervezet ellenálló képességének csökkenése (1. táblázat).

A vitaminellátás szervezésénél gyakran elhangzik, hogy az alapanyagok vitamintartalmát nem kell teljes mértékben figyelembe venni, a szükségletek kielégítésére a kiegészítésként adott vitaminok szolgálnak (2. táblázat). Azonban, ha a változásokat követjük, az állandó szinten biztosított kiegészítés mellett látható, hogy a takarmányok vitamintartalmának ingadozása is befolyásoló lehet. A növényi eredetû takarmányok „induló” vitamintartalmát befolyásolja: a „növény faja, fajtája, fenofázisa, éghajlat, talaj, begyûjtés”. Az alapanyagok vitamintartalma a kezelés, betárolás, tárolás, kitárolás alatt töredékére csökken. A gabonaféléknél meghatározó, hogy a tárolás alatti rendszeres mozgatás és szárítás mennyire kíméletes, mennyire õrzi meg a mag épségét. Minden alapanyagnál jelentõs a mikotoxinok, a rothadás, tárolás alatti bomlás hatása. A legintenzívebb a betakarítás, kezelés idõszakában a vitamin mennyiség csökkenése. Mérések szerint a széna E-vitamin tartalmának közel 80–90%-a lebomlik a kaszálástól a felhasználásig tartó idõszakban.

A zöldtakarmányok nagy mennyiségben tartalmazzák az A-vitamin provitaminját a β-karotint. A széna karotin veszteségeit növeli: a renden történõ hosszabb szárítás, a renden történõ megázás, a hideglevegõs szárítás, nyitott – levegõs tárolás. A karotintartalom maximalizálásához a betakarítást a virágzásig kell megvalósítani. Az ezt követõ szénaszárítás módja eleve behatárolja a végtermék β-karotin tartalmát: a renden szárítás alatt akár 95%-át, míg a forró levegõs szárítás alatt csak 40%-át veszti el. A friss tömegtakarmányok jó indulóminõség mellett, a betárolást követõ 3–5 hónapig szolgáltatnak számottevõ vitaminmennyiséget. A felvett takarmányban csökkenõ vitaminmennyiség a szervezet készleteinek kiürüléséhez vezet, ami a télvégi-tavaszi idõszak vitaminhiányos állapotát eredményezheti.

Külön figyelmet érdemel, ha az élelmiszeripari melléktermékeket nagyobb arányban tesszük a takarmányadagba, mivel ezek vitamintartalma jelentéktelen, a kiegészítés indokoltabb.

A takarmánykeverékek és alapanyagaik, a telepen adagolt kiegészítõk, premixek, koncentrátumok összetevõinek egymásközti reakciói, az összetevõk minõsége már a felvétel elõtt ronthatja a hasznosítható vitamin mennyiségét. A takarmány avasodása a zsírok oxidációját, elbomlását és a másodlagos oxidációkat okozza. A másodlagos oxidáció eredménye lehet pl. a C- és E-vitamin, valamint a karotin bomlása. Az avasodás gátolható a készletek megfelelõ tárolásával, idõben történõ felhasználásával és antioxidánsok hozzáadagolásával. Jó minõségûnek tekinthetõ általában az alapanyag, ha az avasodás jelzõértékei alacsonyak: a peroxidszám 0–15, a savszám pedig 0–35 közötti. A minõség, takarmányhigiénia tárgykörébe tartozik még a penészgombák megjelenése és hatása. A penészgombák vitaminforgalmat alakító hatásai: vitaminok elbontása, takarmány vitamin-koncentrációjának csökkentése, a takarmányfelvétel csökkentése, a máj károsítása.

A takarmányok egyéb, szennyezõ anyagai kedvezõtlen hatásokkal bírnak, pl. a β-karotin felszívódását lehetõvé tevõ enzimet a takarmányok nitrit-, nitráttartalma gátolja. A talaj minõségének romlásával, terheltségével a nitrit, nitrát növekvõ mennyiségben jelenik meg a szántóföldi tömegtakarmányban. Ezek ellátást rontó hatása duplikált, mivel a takarmányfelvétel csökkentésén keresztül amúgy is kevesebb vitaminfelszívódására van lehetõség.

Az elõgyomrok tevékenysége kettõs. A bendõbaktériumok egyrészt vitamint (vízben oldódó vitaminok jelentõs részét) állítanak elõ, másrészt a takarmányokkal felvett vitaminok jelentõs részét (pl. az A-vitamin kb. 50%-át) lebontják. A kérõdzõk premixeibe célszerû ezért bendõvédett, vagy bendõstabil (bypass) vitaminokat tenni. A bypass vitaminok gyártónként eltérõ védettségûek. Kutató laboratóriumi kísérletek igazolták, hogy egyes változatok pár órás bendõbeli tartózkodás után elbomlanak, más esetekben viszont a nagyfokú védettség miatt még a bélsárból is jelentõs mennyiség mutatható ki. A kiegészítõk, premixek vásárlása során a döntésnél tehát nem csak a termék vitamin koncentrációja az irányadó!

A vitaminok hatékony alkalmazásához megfelelõ makro- és mikroelem kiegészítésre van szükség. Ezek az elemek alkotórészei azoknak a fehérjéknek, enzimeknek, amelyek biztosítják a felszívódást, a szervezeten belüli transzportot, és az aktív formákká történõ átalakulást. Például a következõ vitaminokhoz az alábbiak szükségesek: a B1, B2, B6 vitaminokhoz foszfor, a C-hez vas, az A-hoz cink, a B12-höz kobalt. Az E-vitamin hatásainak felerõsítéséhez párhuzamosan a szelénellátásnak is megfelelõnek kell lenni.

A takarmánnyal felvett vitaminok hasznosulását meghatározza a szervezet általános egészségi állapota is. Kritikus pontok az elõgyomrok, a belek, és a máj mûködése, melyek betegségei leginkább hatnak a vitaminok felszívódására, tárolására, az aktív kémiai formák kialakítására. A tehenészetekben ezek a megbetegedések nem csak néhány egyeden, hanem állományszinten vagy állománycsoportokban jelennek meg, mert azonos, minden tehénre kiterjedõ technológiahibákból eredeztethetõk. Az elõgyomrok esetében kedvezõtlen a szélsõséges pH-szintek kialakulása (acidózis, alkalózis), és az összehúzódások, a motorika csökkenése (emésztési zavar, atónia). A belek kedvezõtlen mûködését hasmenés jelezheti, ami bélgyulladásra utalhat. Pl. ez gátolhatja az A-vitamin bélbõl történõ felszívódását, részben a felvett karotin bélfalban történõ A-vitaminná alakulását. A májat elsõsorban a ketózis, a zsírmáj betegség, a toxinos anyagok veszélyeztetik. A korábbi példát folytatva, a májkárosodás rontja a kérõdzõknél a májban folyó karotinból induló A-vitamin képzõdést. A szervek megbetegedése még a takarmányban megfelelõ mennyiségben jelenlevõ karotin és A-vitamin esetén is vitaminhiányt (hipovitaminózist), úgynevezett másodlagos hiánybetegséget okoz.

Az esetek vizsgálatánál a változások idõbeliségének meghatározását nehezíti, hogy nem ismerjük a szervezet raktárainak feltöltöttségét. A tehén nagy raktározott készletek esetén vízben oldódó vitaminokból 3–5 hetes, zsírban oldódó vitaminokból (pl. A) több hónapos mennyiséggel rendelkezik. A β-karotin készletek 10–15 nap alatt ürülnek ki.

A szükségleti szintek változása a korábbihoz képest azonos ellátás mellett relatív vitaminhiányt idéz elõ. Az igények változása eredhet a termelés intenzitásának növekedésébõl, az állatok fokozott anyagcseréjébõl, a beteg-lázas állapotból, bélférgességbõl, a felvett takarmány összetételének változásából (pl. szénhidráttartalom növekedése).

Mint minden kedvezõtlen változás forrásához gyakran a rossz, vagy hibásan végrehajtott takarmányozási és tartástechnológiához jutunk vissza. Ez az egészségi állapot romlásának is az eredõje. Jellemzõ hibák: kiegészítõk nedves vagy napfénynek kitett helyen történõ tárolása, szennyezett és romlott (esetleg fagyos) készletek feletetése, nem létszámarányos elhelyezés és etetés, kondícióváltozás nyomon követésének elmaradása, nem a termelési szintnek megfelelõ takarmányozás, optimalizált összetételi aránytól való eltérés, takarmányfelvételt fokozó tényezõk kihagyása.



Molnár Ernõ,

Gyovai Mónika