Új, perspektivikus többhasznú takarmánynövény a keleti kecskerutaIII. (befejezõ) rész

Jelen publikációnkban részletes termesztéstechnológiáját, valamint a megtermett zöldtömegének lehetséges hasznosítását tesszük közzé.



Talajelõkészítés

A keleti kecskeruta azon kultúrnövényekhez tartozik, melyek nagyon igényesek a telepítést megelõzõ talajmunkák, a magágy elõkészítés minõségére. A talajelõkészítés rendszere a gyommentes talajelõállításra, a víz-levegõ háztartás javítására és a csírázását elõsegítõ aprómorzsás talajszerkezet kialakítására kell hogy irányuljon.

A gyomok elleni védekezésre már az elõveteményeinél nagy hangsúlyt kell helyezni. Ha kapásnövény az elõveteménye, a többszöri sorközmûvelés és a vegyszeres gyomirtás kombinálása hatásos eszköz az évelõ gyomnövények kiirtására. Gabona elõveteménynél, a gabonafélék lekerülése után az azonnali tarlóhántás, majd a kikelõ egyszikû és kétszikû gyomok totális gyomirtó szerekkel történõ kezelése (Glialka, Glifosat, Rundap, stb) eredményes eszköz a gyommentes talaj eléréséhez. A telepítés alapja az õszi mélyszántás elvégzése.



Tápanyagpótlás, meszezés

A takarmánynövények termõképességét alapvetõen meghatározza a kijuttatott mûtrágya hatóanyagok mennyisége és aránya. Közismert, hogy ezek akár 30–45%-kal növelik a takarmánynövények terméshozamát. A keleti kecskeruta alapvetõ táplálóanyag összetétele, amint azt a korábbiakban is bemutattuk, nem marad el a lucerna és a vörös here tápanyag-összetételétõl.

Kísérleteinkben a kecskeruta 1 tonna szárazanyag-terméssel 24,9–29,0 kg nitrogén, 6,5–7,4 kg foszfor és 22,9–26,6 kg kálium hatóanyagot vont ki a talajból. Öt év átlagában 13,0 t/ha szárazanyag-termést értünk el, mely a vegetációs periódusban 394 kg/ha nitrogén, 97,0 kg/ha foszfor és 341,0 kg/ha kálium hatóanyag-kivonást jelentett. Az ilyen magas tápanyagkivonás is mutatja, hogy a kecskeruta érzékeny a talaj termékenységével szemben és okszerû tápanyagpótlást (mûtrágyázást) igényel.

Mint a többi évelõ pillangós takarmánynövény, így a kecskeruta is mindenekelõtt foszfor- és káliumellátást igényel. Az utóbbi tíz évben, a szakirodalomban ellentmondásos adatok jelentek meg a kecskeruta foszfor-kálium mûtrágyázás hatékonyságát illetõen. Egyes szerzõk szerint ezek alkalmazása lényegesen nem befolyásolta a terméshozamot. Mások épp az ellenkezõjét bizonyították. Megállapították, hogy a kecskeruta fotoszintézis aktivitásának növelésében, az asszimilációs levélfelület növekedésében, ezzel párhuzamosan a termõképesség növelésében, – különösen a szárazabb fekvésû területeken – e két elem jelentõs szerepet tölt be.

Belorussziai kísérleteink bizonyították, hogy a könnyû talajokon kijuttatott 60–90 kg foszfor és 90–150 kg kálium hatóanyag 26–45% terméshozam-többletet eredményezett a kontrollhoz viszonyítva. Barna erdõtalajon beállított kísérleteink ugyanakkor lényegesen alacsonyabb 10–16% terméstöbbletet eredményeztek, mely azzal magyarázható, hogy a keleti kecskeruta jól fejlett gyökérzete, különbözõ talaj- és klimatikus viszonyok között történõ termesztése során, nagyon jól hasznosítja a talaj tápanyagkészletét. A foszfor és kálium mûtrágyák szerepe a termõképesség alakulására, a kelés egyenletességére, a kikelt növények fejlõdésére és a télállóság kialakításában döntõ jelentõségû.

Tekintettel arra, hogy a keleti kecskeruta telepítést hosszú ideig hasznosítjuk, a szerves trágyák alkalmazása akár az elõvetemény alá, vagy közvetlen a telepítés elõtti õszi idõszakban, indokolt. Ez különösen fontos a jól fejlett gyökérzet kialakításához a telepítés elsõ évében, valamint a további években a terméshozamok növeléséhez.

Kísérleteinkben 50 t/ha szerves trágya már a telepítés évében 23%-kal növelte a terméshozamot, míg a P-60 K-90 Kg/ha mûtrágya csak 15,8%-kal. A szerves és mûtrágyák együttes alkalmazása a fenti dózisokban 29,6% terméstöbbletet eredményezett.

A mûtrágyák alkalmazása 60–80 kg/ha kálium, 90–180 kg/ foszfor nem csak a terméshozam növekedését eredményezi, de jelentõsen hozzájárul a gyökértömeg-növekedéséhez is. Ott, ahol a fenti dózisú mûtrágyákat alkalmaztuk száraz anyagra átszámítva 3,1–5,3 t/ha gyökértömeg növekedést mértünk a mûtrágyázatlan kontrollhoz viszonyítva. A mûtrágyák tehát nem csak mint közvetlen növényi tápanyagforrásként szolgálnak, hanem az erõs gyökérzet kialakításának elõsegítésével, közvetve hozzájárulnak a talaj tápanyagkészletének minél hatékonyabb feltárásához.

A szerves trágyák kijuttatása 50–60 t/ha mennyiségben az õszi mélyszántás elõtt célszerû, vagy az elõvetemény alá.

A keleti kecskeruta N-igénye, hasonlóan a többi pillangós takarmánynövényekhez, a légköri N megkötésével biztosított. A N- igény mintegy 57–71%-át a légköri nitrogén megkötésével, a fennmaradó részt a talajból történõ felvétellel biztosítja. Ezen ok miatt a kecskerutánál nitrogén mûtrágyázást nem alkalmazunk. Megállapítást nyert, hogy a N mûtrágyák megnyújtják a baktériumgümõk kialakulásának idejét és gyengítik azok fejlõdését, melynek következménye a növények lassú fejlõdése, termõképesség csökkenése a második és az azt követõ években. Füves növénytársulásokban a kecskeruta részarányának folyamatos csökkenését, majd eltûnését tapasztaltuk N mûtrágyázáskor.

Elõfordulhat, hogy a kecskeruta állomány az elsõ évben lassan és vontatottan fejlõdik, a hajtások gyengék, sárgás színezetûek, a gyökereken hiányoznak a gyökérgümõk. Ilyen esetben célszerûnek tartjuk a 40–60 kg/ha nitrogén fejtrágyázást, mellyel elõsegítjük a gyökérképzõdést, a kedvezõtlen környezeti tényezõkkel szembeni ellenállóságot.

A keleti kecskeruta hasonló talaj kémhatást (pH 6,0 vagy magasabb) igényel, mint a vörös here. Kísérletek sora igazolta, hogy a meszezés elvégzése a teljes hidrolitos aciditás mértékéig, a zöld hozam 12–29%-os növekedését eredményezte. A meszezést a telepítést megelõzõ talajmunkákkal egy idõben végezzük el.



Vetés

A keleti kecskeruta vetésidejének helyes megválasztása döntõ mértékben befolyásolja a kelés egyenletességét, növekedési erélyét, a növények további fejlõdését és terméshozamát.

A keléshez elengedhetetlen a talaj kedvezõ nedvességtartalma, ellenkezõ esetben a már kicsírázott növények is elpusztulhatnak. Száraz talajba nem vethetjük. Vetésének optimális ideje egybeesik a korán vetett tavaszi vetésû növényeinkkel. Számításba kell vennünk azonban, hogy a kikelt állományt a tavaszi fagyok (-5 C°) károsítják. A talajnedvesség megõrzésére irányuló vetõágy elõkészítéssel a vetés ideje április közepéig kitolható.

A telepítés évében a kecskeruta normális kifejlõdéséhez, a keléstõl az elsõ kaszálásig 100–120 nap szükséges. A késõbbi vetések (június-július) nem teszik lehetõvé, hogy gyökérrendszere kialakuljon, az áttelelõ rügyek megfelelõ számban kifejlõdjenek. Ez utóbbi esetben a tél folyamán nagyszámú növényelhalásra számíthatunk, mely kiritkuláshoz, terméscsökkenéshez vezet.

A kecskeruta a telepítés évében kedvezõtlenül reagál a talajnedvesség- és a fény hiányára. Ezen ok miatt azokon a területeken, ahol kevesebb a csapadék célszerûbb takarónövény nélkül vetni. Jó vízellátottságú talajokon viszont telepíthetõ zabbal, mint takaró növénnyel, melyet zöldtakarmányként a kecskeruta kelését követõ 60 napra lekaszálunk.



Vetési módok

A keleti kecskerutát célszerû hasonlóan vetni, mint a kapás növényeket. 60–70 cm sortávolságra, 2,5–3,0 millió csíraszámmal hektáronként, mely 16–24 kg/ha vetõmagnormát jelent 100% csírázóképességgel számolva. A vetés mélysége kötöttebb talajoknál 1–1,2 cm, a közepesen kötött és laza talajok esetében 1,5–3,0 cm.

A különbözõ vetési módok, az optimális vetõmag mennyiségek meghatározására beállított kísérleteink igazolták, hogy a széles sortávú vetés esetén, bár az elsõ évben csökkent a terméshozam, de a második évtõl az állomány besûrûsödött a képzõdött nagyszámú földalatti gyökérhajtásokból.

Célszerûnek tartjuk a kecskeruta különbözõ fûfajokkal történõ társítását is. Különösen jó eredményeket értünk el réti komócsin, magyar rozsnok, csomós ebír, nádképû csenkesz és keleti kecskeruta kétkomponensû társításaival. Öt év átlagában 46,5–55,1 t/ha zöldhozamot mértünk kísérleti parcelláinkon nitrogén mûtrágya kijuttatása nélkül.

Az ilyen társításokban a kecskeruta jó konkurencia képességgel rendelkezett, a mért zöldhozamban a részaránya elérte a 44,4–61,9%-ot.

Füves társítás létesítésekor a keleti kecskeruta füvekkel történõ felülvetését június hó elsõ felében végezhetjük, a kecskeruta második sorközmûvelése, kultivátor után.

Meg kell jegyezni, hogy az állatok füves társításban szívesebben fogyasztják, mint tiszta vetésû takarmányként.

Vetésápolás

A keléshez nagy mennyiségû nedvesség szükséges. A mag és a talaj minél szorosabb kapcsolatának kialakítására célszerû hengereket használni, melyeknek formáit a talajadottságokhoz igazodva kell megválasztani. A csapadék hatására kialakuló talajkérget szöges hengerrel célszerû megszüntetni, ellenkezõ esetben a kelés elhúzódik és egyenetlen lesz.

A kelést követõ idõszakban a kecskeruta nagyon lassan fejlõdik és nem képes konkurálni a kikelõ gyomnövényekkel szemben. Ezért legfontosabb feladat az állomány gyommentesen tartása. Ennek érdekében több gyomirtási technológiát dolgoztunk ki, amelyek hatékony védelmet nyújtanak a gyomokkal szemben a vegetációs idõszak minden fázisában.

A vegetáció befejezõdése elõtt 30 nappal tisztító kaszálást végezhetünk, ezzel egy idõben mintegy 40–50 kg/ha foszfor-kálium fejtrágyázást is végezhetünk az áttelelés biztonságosabbá tételéhez.

A keleti kecskeruta állomány a második és az azt követõ évek után gyakorlatilag teljesen mentesíthetõ a gyomnövényektõl. Az állomány besûrûsödik, tavasszal korán fejlõdésnek indul, teljesen elnyomva a gyomnövényeket. Az ápolási munkák ezen évektõl, gyakorlatilag csak a foszfor-kálium fejtrágyázásra korlátozódnak.

Kártevõk, kórokozók

A keleti kecskerutának nagyon kevés kártevõje van, azok is nagyrészt polifág kártevõk.

A korokozók közül a szürkepenész (Botrycis cinerea), a peronoszpora (peronosspora galegae), a ramulariozis (Ramularia galegae), a cerkospora (Cercospora galegae) fordulhat elõ, de ez idáig tömeges kártételt sem Belorussziában, sem Magyarországon nem tapasztaltunk. A vetõmag speciális kezelése vetés elõtt, preventív védelmet nyújt a betegségekkel szemben is.



Betakarítás

A keleti kecskeruta takarmányozási értékét nagymértékben meghatározza a sokoldalú felhasználhatósága. Alkalmas szénakészítésre, szenázs, zöldliszt, granulátum és egyéb takarmányforma elõállításra. Tavasszal korán és intenzíven indul fejlõdésnek, kiváló hajtásképzõ tulajdonsággal, hosszú vegetációs periódussal rendelkezik és mind ezen tulajdonságok magas táplálóanyag összetétellel párosulva, lehetõvé teszik a zöld futószalag kialakítását.

Attól függõen, hogy milyen takarmányforma elõállítása a célunk, változik a termesztéstechnológia is. Nagyszámú kísérletben megállapítást nyert, hogy a kaszálási idõpontok nagymértékben befolyásolják a terméshozamot és annak minõségét.

Kísérleteink és gyakorlati tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy szálas takarmánynak történõ termesztés esetén a kaszálás optimális idõpontja a virágzás kezdetének fenologiai fázisában van. Ebben a fázisban érhetõ el a legnagyobb terméshozam, az egységnyi területrõl megtermelhetõ táplálóanyag mennyiség.

Korábbi fázisban történõ elsõ kaszálás lehetõséget ad az egy vegetációs periódusban történõ háromszori kaszálásnak. Kísérleteinkben az elsõ kaszálás (május 10) 3,4–3,8 t/ha sz.a., a második kaszálás virágzás kezdetén (július) 2,9–3,2 t/ha sz. a., a harmadik kaszálás (szeptember vége, október eleje) 1,6–2,1 t/ha sz. a. termést adott.

A hosszú élettartam és a nagy termõképesség megõrzése érdekében célszerû a váltott hasznosítás alkalmazása, mely lehetõséget ad a tartalék tápanyagok felhalmozására.

Figyelembe kell venni, hogy a gyökérhajtások intenzív fejlõdése és az áttelelõ rügyek kialakulása augusztus hónapra esik, ezért az ebben az idõszakban történõ kaszálás nem megengedhetõ! Ellenkezõ esetben a télállóság és a következõ évi terméshozam nagymértékben csökken. Számos kísérlet igazolja, hogy az utolsó kaszálás idõpontja nem lehet késõbb, mint a vegetáció befejezése elõtti 3–4 hét.

A második és harmadik növedék terméshozamát a csapadék- ellátottság nagymértékben befolyásolja. Az elsõ kaszálást követõen kedvezõ vízellátás mellett rendkívül gyorsan kihajt.

Az egyes kaszálások terméshozamának részaránya: elsõ kaszálás 67–68%, második kaszálás 32–33%. Háromszori kaszálásnál 49–54% : 24–33% : 16–24%. A keleti kecskeruta kaszálásakor nagy figyelmet kell fordítani a tarlómagasság betartására. Ez az elsõ kaszáláskor 10–12 cm, a második kaszáláskor 12–14 cm. Ennél alacsonyabb vágás esetén ugyanis a hajtásképzõdés a gyökérrügyekbõl indul, nem a hajtásrügyekbõl. A tarlómagasság növelése megindítja a hajtásrügy-képzõdést, ezzel az elágazások száma is nõ.

A keleti kecskeruta takarmányértékét jól mutatja, hogy szénaként elkészítve az egyik legértékesebb pillangós takarmány: sz.a.-ra átszámított emészthetõsége 64,9%, fehérjére számítva 75,5%, zsírra 44,6%, rostra 47,6%, NMA 81,0%.

A virágzás idõszakában õsszel célszerû szenázsnak, vagy szilázsnak betakarítani. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a magas fehérjetartalom, alacsony (3–4%) cukortartalommal párosul, amely megnehezíti az önmagában történõ tartósítást. Célszerû füvekkel, más magasabb cukortartalmú növényekkel (pl. Óvári-gigant óriás szilfium) keverve, vagy konzerváló szerekkel kiegészítve tartósítani.

Szenázs készítése a magasabb szárazanyag-tartalom miatt egyszerûbb, a tartósítási folyamat jól ellenõrizhetõ.

A nagyüzemi telepítéseink Magyarországon 2008 tavaszán indulnak, a „Nesterka” fajta és a speciális oltóanyag megrendelését ez év november elején tervezzük a hozzánk beérkezett igények alapján.

E cikksorozat a szerzõk elsõ magyarországi közlése, az abban leírt információk a szerzõk tulajdonát képezik!

Prof. Dr. Dr. h. c. Makai Sándor,

Makai Péter Sándor