GK IMPALA: új õszi zab fajta - 40 év után

„Az Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet a Fajtaminõsítõ Bizottság javaslatára a GK IMPALA õszi zab fajtát államilag elismert fajtának nyilvánítja… Ez a tény az 1916 óta vezetett Fajtaelismerési Törzskönyv VII. kötet 39281. számú lapján bejegyeztetett. Budapest, 2005. december 8.”

Elõzmények

A kedves olvasó talán megenged némi személyes visszaemlékezést… Amikor 1969 szeptember 8-án beléptem „kenyéradó gazdám”, a Gabonakutató (akkor még Délalföldi Mezõgazdasági Kísérleti Intézetnek hívták) ajtaján, éppen kukorica fajtabemutatót tartottak. A fél ország valamirevaló termelõ szövetkezetei, állami gazdaságai, vetõmag elõállítói és nemesítõi jelen voltak. Ez utóbbiak közül olyan hírességek, mint néhai Berzsenyi-Janosits László és Pap Endre (a hibridkukorica nemesítés hazai elindítói), valamint Somorjai Feri bácsi, az intézet korábbi igazgatója (1950–60), aki – többek között – nemesítõje volt a Szegedi sárga lófogú kukoricának és az Újszegedi õszi zab fajtának. Ez utóbbi 1967-ben kapott állami elõzetes elismerést. Az állami elismerést bár sosem érhette meg, 5–6 évig azért termesztették Dél-Magyarországon és Bácskában (a mai Észak-Szerbia területén is). A fajta visszavonásának oka a gyenge télálló képesség és a dõlékenység volt.

Jómagam már másnap kapcsolatba kerültem az õszi zabbal. Akkori fõnököm a kukorica bemutató napján, elsõ munkanapomon közölte velem: holnap testhezálló gyakornoki munkát kapsz: Pakai Sanyival (fõtechnikus volt) elvetitek az õszi zab kísérleteket… Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna… Jó meleg szeptember volt, négy álló napig csináltuk „kézihajtányos” vetõgéppel, még a nyelvünk is kilógott… De kedvemet nem szegte, mert amikor zabos-árpás lettem (1973 július 1-tõl), alig vártam, hogy belebúvárkodjak a nemesítési alapanyagba… Az akkori igazgató a 73 éves Somorjai Feri bácsit tette mellém tanácsadónak, így indultam az õszi (és természetesen a tavaszi) zab nemesítés rögös útján s az eredmény 32 év után (!) jelentkezett is: a GK Impala.



Az õszi zab elõnyei a tavasziakhoz képest

• Elsõ és legfontosabb elõnye – az õszi kalászosokhoz hasonlóan –, hogy 25–30%-kal többet terem a tavaszi vetésû fajtákhoz képest. Ez egyértelmûen abból a törvényszerûségbõl vezethetõ le, hogy az õszi változatok lényegesen hosszabb tenyészidejûek, így sokkal több idõ áll rendelkezésre az „asszimiláták” felhalmozására.

• Jobb a keményítõértéke, ugyanakkor (abszolút értékben) nagyobb a fehérjetartalma is a tavaszi fajtákhoz képest. Jóllehet, az utóbbi években a keményítõértékrõl kevesebbet beszélünk, mégis fontos tulajdonság, hogy a teltebb, lisztesebb endospermium nagyobb keményítõ tartalmat jelent. A magasabb fehérjetartalom pedig egész egyszerûen abból adódik, hogy a nagyobb endospermiumhoz nagyobb csíra járul és relatíve nagyobb a fehérjében dús aleuron réteg is. Következésképpen a hektáronkénti fehérjetermés is természetesen nagyobb lesz. Míg a hagyományos, pelyvás tavaszi zaboknál a szemtermés nyersfehérje tartalma alig éri el a 14%-ot, addig az õszi zabé gyakran 15% fölötti, egyes években eléri a 16%-ot is.

• Az õszi zab nagyobb termetû, átlagosan 25–30 cm-rel is magasabb a szára, ugyanakkor nem dõlékenyebb. Régi tapasztalat, hogy a szármagasságot – a genetikai háttér mellett – a tavasz dönti el: száraz tavaszon alacsonyabb, nedvesben magasabb a szár. Ez õszi vagy tavaszi fajtára egyaránt érvényes. Ebbõl az is következik, hogy a „harvest index” (a szem-szár arány) mindkét változatnál közel azonos: 0,50 körüli, tehát a nagyobb tömegû szár nagyobb szemtermést fog hozni.

• Ugyanez jellemzõ az õszi zöldtömeg termésére is. A tavasziaknál 25–30%-kal nagyobb zöldtömeg alkalmassá teszi zöldszenázs készítésére, amely kiváló kérõdzõtakarmány és már május végén, június elején kaszálható. Új-Zélandban, Ausztráliában, Dél-Amerikában másodvetésként is elõszeretettel alkalmazzák: kiváló birka-, alpaka-legelõ.

• Az õszi zab nagyon alkalmas zöld keveréktakarmányok készítésére. A zabos bükköny régóta használt, de sajnos nálunk érdemtelenül elfeledett kultúra. Õszi és tavaszi változatait egyaránt használták Szovjetúniótól Latin-Amerikáig. Ma inkább az õszi zabos, õszi borsós keverékeket termesztik a melegebb telû országokban, mert egyik komponens sem annyira télálló, mint az õszi búza, vagy a rozs. A mi fajtánkkal a Hód-Mg Zrt-nél elkezdett ilyen irányú próbálkozások pozitív eredményeket hoztak (lásd késõbb).

• További lényeges elõny a rövid tenyészidõ. Sokéves tapasztalatból azt mondhatjuk, hogy a GK Impala az átlag õszi búzákkal együtt aratható, azaz július 5 és 15 között. Ez az év (sok vonatkozásban is) extrémnek számít: Péter-Pálkor 14 és fél % vízzel tökéletesen érett állapotban takarítottuk be. A tavaszi zabok aratása mindig július második fele, a csapadékosabb években még augusztus elejére is átcsúszik.

• Nincs számottevõ betegsége. Az Európában mai napig is legádázabb zab-kór az ún. vörös levél vírus (az árpa sárga törpeség vírus – BYDV – egyik válfaja), amely epidémia esetén könnyen megfelezheti a termést. Terjesztésének vektorai a levéltetvek és a kiskabócák. A Kárpát medencében az idei év az enyhe tél miatt nagyon vírusosnak mondható, mivel a vektorok, fõleg a kiskabócák átteleltek, a tavaszi zab kikelésétõl már fertõzték az állományt. Az õszi zab egyszerûen „kinõtt a foguk alól”, még vörösödõ leveleket sem lehetett találni. Egyéb gombákra – koronás rozsdára, helminthospóriumra, porüszögre – a GK Impala sokkal kevésbé fogékony, mint bármely tavaszi fajta, így vegyszer nélküli biotermesztésre is alkalmas.

• Élelmiszeripari feldolgozásra alkalmasabb a tavasziakhoz képest. Jóllehet ebben a vonatkozásban még kevés konkrét tapasztalatunk van, de az máris látható, hogy pl. a hántolásnál a ’hasasabb’ szemek a pelyvaleveleket könnyebben leadják, a karyopsis tisztíthatósága így könnyebb, azaz a technológiai minõség javul, következésképpen a pehelykihozatal jobb.



Hátrányai a tavasziakhoz képest

• Télállósága nem igazán megbízható. Valójában átlagos teleinkkel kapcsolatban nincs semmiféle problémánk. Némi kifagyás mindig elõfordul ugyan, de a rendkívül jó bokrosodó képesség tavasszal biztosítja a 800–900 bugát négyzetméterenként. Ritka télnek számít a 2003-as, amikor is január 6-tól március elejéig 30-40 cm-es hó borította az egyébként jól kikelt állományt s a hõmérséklet gyakran és tartósan lement –15 fok alá, valamint a hópenész is jócskán károsította. A hóolvadás utáni 33%-os tõállomány – egy száraznak mondható tavasz ellenére is – biztosította a 4,8 t/ha-os termésátlagot. Ilyen mértékû regenerálódásra sem árpák, sem búzák nem képesek!

• A jó bokrosodó képesség akkor jelent némi hátrányt, ha enyhe tél után (mint 2007-ben) minden kikelt növény áttelel, a sok bugában sok apró szem keletkezik és a túl sûrû állomány megdõlésre hajlamossá válik. Ilyen esetben (valamint nagyon csapadékos tavaszon) indokolt lehet valamilyen szárrövidítõ szer alkalmazása.

Néhány praktikus eredmény



Tekintve, hogy hosszú ideig nem volt a köztermesztésben õszi zab fajta, az általunk és a martonvásári Mezõgazdasági Kutató Intézet által bejelentett fajtajelölteket nem önmagukhoz, ill. standard fajtákhoz, hanem más növényfajokhoz hasonlította az OMMI. Így kezdetben a GK Impala is õszi búzákkal, árpákkal és tritikálékkal vizsgázott (’õszi takarmánygabona kísérlet’). Értelemszerûen – mind télállóságban, mind termõképességben – alulmaradt e három kalászos gabona jeles reprezentánsaihoz képest. Változott azonban a helyzet a GK Impala 2005. évi elismerésével: azóta az OMMI standardként használja.



Az 1. táblázatban az utóbbi két év kisparcellás szemtermés eredményeit mutatjuk be. Mint tudjuk, mindkét évet jóval átlag fölötti csapadék jellemezte, s a csapadék eloszlása sem volt kedvezõ a tenyészidõ alatt. Mindkét év tele az átlagosnál zordabb volt, szinte teljesen hótakaró nélküli és jelentõs megdõlés is volt (fõleg kisparcellán). 2005-ben 6 helyen, 2006-ban csupán 2 helyen (Kaposváron és Kompolton) volt kiértékelhetõ a kísérlet. Így az sem véletlen, hogy a két év termésátlaga a tavaszi zabokétól valamelyest elmaradt. Szerencsére e két év szaporításai ennek ellenkezõjét tükrözik: legalább 20 %-kal volt nagyobb az õsziek termése. De szívesen citáljuk Veisz Ottó martonvásári kisparcellás adatait is: 5 év átlagában az õszi genotípusok 6,11 t/ha-os terméseredményt adtak, míg a tavasziak 5,20 t/ha-t. Ez is több mint 15 %-os elõny az õsziek javára.

 



Szegeden régóta foglalkozunk az õszi zab zöld növényként való hasznosításával. A 60-as évek végén az Újszegedi õszi zab fajtával folytak ilyen irányú kísérletek. Fõleg bükkönyös, borsós keverékeket vetettek, amelyek 50 %-ban tartalmaztak õszi zabot. Az igen magas (150-180 cm-es) õszi zabot használták támasztó növénynek, amelyre felfutott valamelyik pillangós s a bugahányás – tejesérés stádiumában (a pillangósokat felevirágzásban) lekaszálták. Igen jó minõségû zöldtömeget kaptak a lucerna elsõ és második kaszálása közötti idõszakban, amelyet fõleg kérõdzõkkel etettek fel. A probléma akkor jelentkezett, ha valamelyik komponens, vagy mindkettõ kifagyott. És ez akkoriban nem volt ritka, hiszen sem az õszi zab, sem az õszinek tekintett pillangósok nem voltak elég télállóak.



Mi a fajtajelöltjeinkkel mintegy 10 éve próbálkozunk hasonlókkal, eleinte nagy táblákon szántóföldön, majd nagyparcellás kísérletekben is. A 2. táblázatban a Hód MgRt. 4 éves szántóföldi eredményeit mutatjuk be. A két komponens a GK Impala (akkor még fajtajelölt) és a Nany õszi borsó volt 50-50 %-os kevert vetésben. Minden év sikeres volt a zöld szenázs mennyisége és minõsége tekintetében egyaránt. A fonnyasztott zöldtermést tejelõ marha állománnyal etették fel.

 



Mindezek hatására 50 m2-es nagyparcellás kísérleteket állítottunk be újszegedi tenyészkertünkben. A jól bevált, erõsen kacsosodó és talán a legtélállóbb Nany borsóval és egy õszi pannonbükkönnyel végeztük a kísérleteket két teljesen eltérõ évben. A 2003. év zord tele (január – február) és aszályos tavasza (április – május) sokáig emlékezetes marad számunkra, míg a 2004. év azonos tenyészidõszakának kedvezõ csapadékellátottsága jó eredményeket hozott. E helyen tovább nem részletezve a kísérletek körülményeit, a 3. táblázat adataiból a következõ fontosabb megállapításokat tehettük:

- Az õszi zab a tavasziakhoz képest jóval nagyobb zöldtömeg és szárazanyag produkcióra képes. Ugyanez érvényes a pillangósokkal kevert állományra is. Az õszi zabos õszi borsóval és az õszi zabos õszi bükkönnyel elérhetõ 35-40 t/ha-os zöldtermés mindenképpen figyelemre méltó eredmény.

- Az egyes évjáratok között lényeges produkcióbeli különbségek vannak. A sokkal csapadékosabb tavaszú 2004. év lényegesen nagyobb – esetenként kétszeres – terméseredményt produkált. Kísérletünk megerõsíti azt a régi megfigyelést, mely szerint a zöldtömeg produkció limitáló faktora a csapadék, azaz esetünkben a tavaszi talajnedvesség.

- A pillangósokkal kevert zöldszenázs takarmányértékét a fehérjetartalommal tudjuk legjobban jellemezni. Ez a kétféle keveréknél 12 % fölötti volt, ami ugyan a lucerna-szenázstól elmarad, bár hektáronkénti fehérjetermésben megközelíti azt. (A részletes fehérje-adatokat itt nem közöljük.)

- Igen fontos megjegyezni, hogy az önmagukban vetett hüvelyesek – támasztónövény hiányában – mind zöldtömeg termésükben, mind szárazanyag produkciójukban messze elmaradnak az õszi zabtól és hüvelyes keverékeitõl.

- Mint látható, a tavaszi vetésû kombinációk – mind zöldtermésben, mind szárazanyag produkcióban - szignifikánsan elmaradnak az õszi zabtól és az õszi vetésû keverékektõl. A GK Iringó + borsó keveréknél már erõteljes depresszió tapasztalható (94 ill. 91 %), amely a vízért és a tápanyagokért való versengés egyértelmû következménye. Ha csak a termés mennyiségi paramétereit értékeljük, e két év eredményei alapján a tavaszi zab borsós keverékének a termesztését nem javasoljuk.



A nemesítõnek talán a legnehezebb feladata az, ha új fajtáról kell nyilatkoznia, amelyrõl még sosincs elég szántóföldi tapasztalat. Úgy gondolom azonban, hogy a GK Impala õszi zab kinemesítésének harmadszázados folyamata s az említett kísérleti eredmények meggyõznek mindnyájunkat e fajta termeszthetõségérõl, többirányú felhasználhatóságáról. Elsõdleges hátrányaként említett gyengébb télállósága azonban óvatosságra int, így ajánlatainkban is mindig kiemeljük: termesztését elsõsorban a déli országrészben javasoljuk.



Az elmondottakkal összefüggésben és némi magyarázatként még egy evolúciós tényre mindenképpen fel kell hívnunk a figyelmet. Az Avena (zab-) nemzetség 29 zab-fajának egyetlen kultúr-változata sem igazán õszi vetésû, mint pl. a búzáé, rozsé, tritikáléé. Ezt a zab-fajok géncentrumai is jól mutatják: mediterrán és szubtrópusi eredetûek. Az évezredek, évmilliók során tehát nem alkalmazkodhattak a hidegebb, zordabb telekhez. A mai napig az úgynevezett ’télállósági etalont’ mínusz 12 Celsius foknál húzhatjuk meg az õszi zabnál. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha tartósan –12 fok alatt van a hõmérséklet és hótakaró sincsen, az állomány elõbb-utóbb kifagy. GK Impala fajtánk ennél melegebb téli hõmérsékletnél – számottevõ növényveszteség nélkül – éli túl a telet és akár 7 tonnás szemtermésre is predestinált… És még valamit ehhez: a ’globális felmelegedés’ is a kevésbé télálló, de amúgy nagy biomassza produkcióra képes fajok fajtáinak a ’malmára hajtja a vizet’…



Intézményünkben, a Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaságban és néhány külsõ szaporítónál a GK Impala õszi zab fajta vetõmagja most van felszaporítás alatt, kipróbálását az említett déli országrészben – esetleg kevésbé fagyzugos északibb, kisebb területeken is – mindenképpen javasoljuk.

 

Dr. Palágyi András–Palágyi Andrea