Fás szárú energianövények termesztésének lehetõségei Magyarországon II.

Az elkövetkezõ években akár több százezer hektáros területen telepíthetnek ilyen ültetvényt, ezért a termesztéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat kétrészes cikkünkben mutatjuk be

.

Telepítés, ápolás, betakarítás

A fás szárú energetikai ültetvény területének elõkészítése a létesítést megelõzõ évben kezdõdik, és alapvetõen meghatározza a termesztés szempontjából kritikus elsõ év eredményességét. A terület kiválasztásánál több szempontot figyelembe kell venni, amelyek a gazdaságos gépkihasználás és termesztés elengedhetetlen feltételei:

• a 15%-nál nagyobb lejtésû területeket lehetõleg kerülni kell,

• a jó gépkihasználás és költségtakarékos gazdálkodás érdekében a táblaméret legalább 2 ha legyen,

• a szállítás megkönnyítése és a költségek csökkentése érdekében célszerû burkolt út közelében, továbbá az átvevõhelyhez lehetõ legközelebbi területet kiválasztani.



Az ültetvény elõveteményének megválasztásakor figyelembe kell venni, hogy viszonylag kis vízfelhasználású és korán lekerülõ növények elõzzék meg a telepítést. Kiváló elõveteménynek számítanak a kalászosok, a repce, a borsó és valamennyi növény, amely legkésõbb július végéig lekerül a területrõl. Ez azért fontos, hogy elég idõ álljon rendelkezésre a talaj kellõ mélységû és minõségû elõkészítésére. A talajmûvelés alapvetõ szabálya, hogy a lehetõ legtöbb nedvességet helyben kell tartani, továbbá a dugványok telepítéséhez kellõen lazult ültetõágyat alakítsunk ki. Az elõvetemény betakarítása után lehetõség szerint azonnal végezzük el a tarló sekély hántását, majd a nedvességveszteség minimálisra csökkentése érdekében zárjuk le a felszínt (pl. gyûrûshengerrel). A tarló „kizöldülése” után újabb elmunkálás következik, amelynek legfõbb célja a kikelt gyomok elpusztítása. A talaj lehetõ legalaposabb gyommentesítése nélkülözhetetlen feladat, mert az elsõ éves ültetvény számára a legnagyobb konkurenciát jelentik a gyomok addig, amíg a növények a talajt nem borítják. Ezért elkerülhetetlen a vegyszerrel történõ totális gyomirtás egy- és kétszikûek elleni készítménnyel. A nyár folyamán végezzük el a legalább 40–45 cm mély lazítást, de ennek szükségességérõl és fõleg a helyes mélység megválasztásáról egyszerû talajállapot vizsgálattal gyõzõdhetünk meg (ásópróba, talajszelvény feltárás vagy – ha van rá lehetõség – mûszeres vizsgálattal). A talaj lazítása kivételes esetben el is maradhat, de ennek feltétele a legalább 40–45 cm mélységig kedvezõ, tömör zárórétegtõl mentes kulturállapot. A gyomtalan területen õsszel mélyszántást végzünk legalább 40 cm mélységben. A területet a mûveléssel azonos vagy külön menetben munkáljuk el. A magágyat közvetlenül a dugványok ültetése elõtt készítsük elõ. Erre a célra kiválóan alkalmasak a szántóföldi növények termesztésére használt eszközök, amelyekkel aprómorzsás, egyenletes felszínû, gyommentes magágyat lehet készíteni kb. 20 cm mélyen.

Telepítés céljára általában sima dugványokat használnak, amelyeket elsõéves hajtásokból nyerhetünk. A dugványok mérete 20–30 cm közötti, átmérõje 0,8–1,0 cm. A betakarítás után a dugványokat ültetésig hûvös, magas páratartalmú helyiségben kell tárolni, majd az ültetés elõtt 24–48 órán keresztül áztatni kell.

A telepítés az idõjárási viszonyoktól függõen márciusban (rögtön a fagyok után), legkésõbb április elején történik. Erre a célra speciális dugványozógépek állnak rendelkezésre, amelyeket a kertészeti, faiskolai termesztésben is rendszeresen alkalmaznak. A géppel történõ telepítés általában két munkást vesz igénybe, akik a munkaeszközön ülve helyezik le a dugványokat a talajba. A telepítés történhet kézzel is, ebben az esetben különösen fontos a jól elõkészített talaj a dugványok lehelyezéséhez. A könnyebb kézi dugványozás elõsegítése érdekében speciális lazítókéses eszközzel az ültetõsorok lazíthatók. Kézi és gépi telepítést egyaránt úgy kell elvégezni, hogy a dugványok legfeljebb 4-5 cm magasságig érjenek a talaj felszíne fölé. A telepítés után a területet körbe kell keríteni, ugyanis a vadak elõszeretettel fogyasztják a zsenge hajtásokat (különösen fûznél).

A térállás a növényfaj, a tervezett vágásforduló és a betakarított növény hasznosítási módjától függ. Több éves vágásforduló esetén ikersoros termesztés javasolt. Az ikersorok közötti távolság 70–75 cm legyen, míg a tõtávolság ebben az esetben legalább 40–50 cm. Két ikersor között 2,5–3,0 m-es mûvelõutat kell kihagyni. Ha ennél kisebb szélességû a mûvelõút nehézkessé válhatnak az ápolási munkák és a betakarítás egyaránt. Ebben az esetben hektáronként mintegy 8000–14 000 db dugványra van szükség. Egyes fajoknál és fajtáknál szóba jöhet az 1 éves vágásforduló is, ebben az esetben azonban lényegesen kisebb térállásban kell a telepítést végezni. A sortávolságot célszerû 70–75 cm-re tervezni, míg a tõtávolság 30–35 cm legyen. Ennél a telepítési módszernél 45 000–50 000 db dugvánnyal kell számolni hektáronként. Általános szabályként fogadható el, hogy minél rövidebb vágásfordulóval tervezzük a technológiát, annál nagyobb tõszámmal történjen a telepítés.

A technológia sarkalatos pontja a növényvédelem, ezen belül is a gyomszabályozás, amely különösen a telepítés évében igényel nagy figyelmet a gazdálkodó részérõl. A telepítés után az alkalmazott technológiától függetlenül preemergens gyomirtást végezzünk, amely a magról kelõ gyomnövényeket elpusztítja. A módszer eredményességének feltétele a kijuttatást követõ idõszakban lehulló csapadék, amely a szert a talajba mossa. A növényvédelem egyéb elemeit tekintve szét kell választani az ikersoros és a szimplasoros technológiát. Ikersoros termesztés esetén a sorközökben elsõsorban mechanikai eszközökkel (kultivátor, talajmaró) történhet a gyomirtás, míg a növénysorokban kémiai módszerek használhatók. A termesztés második évétõl kezdõdõen nincs szükség kémiai védekezésre, elegendõ a sorközök mechanikai módszerekkel történõ tisztán tartása. Lejtõs területen célszerû a sorközöket a talajveszteség (erózió) elkerülése érdekében köztes védõnövénnyel bevetni. Szimplasoros technológiánál a telepítés után a sorközökben mechanikai módszerrel (sorközmûvelõ kultivátor) védekezhetünk a gyomok ellen, a sorokban azonban szükség lehet a kémiai védekezésre is. Ezeket az eljárásokat egy éves vágásforduló esetén minden évben szükséges lehet elvégezni, azonban a második évtõl kezdõdõen a korábban lehullott lombozat talajtakaró hatása, és az intenzívebb kezdeti növekedés miatt elegendõ lehet egyszeri kultivátorozás is. Eseti jelleggel állati kártevõk is elõfordulhatnak, ha szükséges kémiai módszerrel védekezhetünk ellenük.

A fás szárú energianövények általában csekély mennyiségû tápanyagot vonnak ki a talajból. 1 tonna frissmassza elõállításához évente 3,7–5,5 kg N-t, 0,6–1,0 kg P-t, 2,6–4,0 kg K2O-t 5,0–5,5 kg Ca-ot, valamint 0,5–0,8 kg Mg-ot használ fel a növény. A telepítés évében talajvizsgálat elvégzése ajánlatos, ez alapján célszerû a kijuttatandó tápanyagdózisok meghatározása. A tápanyagok szerves (komposzt) és ásványi formában (mûtrágya) egyaránt kijuttathatók. A trágyázás a betakarítás után a kivont tápanyagmennyiségnek megfelelõn történjen.

A betakarítás január és február hónapban történik, mivel ebben az idõszakban a legkisebb a növényi részek nedvességtartalma. Önjáró és vontatott gépek egyaránt rendelkezésre állnak. Az önjáró gép egy átalakított kukoricatörõ kombájn, amelyet szecskázó adapterrel szerelnek fel. A kombájn mellett haladó pótkocsis traktorba gyûjtik össze a felaprított növényi részeket, amelyek rögtön tárolóba vagy a felhasználás helyére szállíthatók. Az apríték tárolása költségtakarékossági okokból történhet a szabadban, azonban forgatásáról célszerû gondoskodni. A betakarítás és aprítás két menetben is megoldható vontatott nádvágó gép segítségével (egyéves vágásforduló esetén). Az összegyûjtött, kévékbe kötött növényi részeket zárt térbe szállítás után külön menetben történik a szecskázás, majd tárolás, illetve elszállítás.

Hozamok

A betakarítható termés mennyisége nagymértékben függ a növény fajától és fajtájától, az alkalmazott technológiától, a vágásfordulótól, valamint a termõhelytõl és az idõjárási feltételektõl. Hazánk agroökológiai adottságai közé különbözõ fafajok és fajták javasolhatók. Jelenleg még kevés az ezzel kapcsolatos kutatási eredmény, ezért az elkövetkezõ idõszak fontos kutatási iránya az ország eltérõ környezeti feltételei között legproduktívabb fajok és fajták kiválasztása.

Az alkalmazott technológiától függetlenül a telepítés évében még jelentõs hozammal nem számolhatunk, mivel a növény a gyökérrendszer kifejlesztésére és a termõhely feltárására koncentrál. Az elsõ év végén tisztító kaszálással a következõ évi intenzív sarjadásra késztetjük a növényeket. Szimplasoros technológia esetén a 3–4. évtõl kezdõdõen várhatjuk a legnagyobb hozamot, míg ikersoros technológiánál 2–3 éves vágásfordulóval számolva a 2–3. betakarításkor várható a termés maximuma. Ezek az értékek azonban termõhelytõl, tápanyag-ellátottsági szinttõl, fafajtól és fajtától függõen eltérõ értékek lehetnek.

A leggyakrabban alkalmazott fûz és nyár fajtáknál az alábbi hozamokkal számolhatunk (az értékek irányadóak, a fentiekben leírt tényezõktõl függõen tág határok között változhat):

• svéd fûz fajták ikersorosan: 16–20 t/ha/év,

• magyar fûz fajta szimplasorosan: 35–40 t/ha/év,

• olasz és német nyár fajták: 15–20 t/ha/év,

• akác: 10–20 t/ha/év.



Hároméves vágásfordulóval számolva 5–6 betakarítás érhetõ el, míg évenkénti vágásfordulóban 15–25 éven keresztül várható ugyanarról a területrõl rendszeres termés.

Minden esetben a termesztõ döntésén múlik, hogy a kisebb ráfodítás-igényû és kisebb éves hozamot produkáló ikersoros technológiát, vagy a dugvány ára miatt nagyobb telepítési költségekkel járó, de az éves vágásfordulót, és ezzel rendszeres hozamot ígérõ szimplasoros technológiát alkalmazza.

Várható fejlõdési irányok, kockázatok

A fás szárú energetikai növények termesztése számos környezeti és gazdasági elõnnyel jár mikro- és makroszinten egyaránt. A fosszilis energiahordozókkal szembeni kedvezõ hatása, hogy az üvegház gázok mennyiségét nem növeli, mivel amennyi szén-dioxidot kibocsát az égetés során, az a termelés során beépül a növénybe. A környezeti tényezõk közé sorolható a talajvédelemben betöltött jótékony hatása. A termelés kockázata a telepítés évét leszámítva lényegesen kisebb, mint egyéb szántóföldi kultúrák esetén, amelyeknél a várható termés és ezzel a jövedelmezõség is hektikusan változhat (pl. búza, kukorica). A termelés jövedelmezõsége garantálható, a hagyományos növényi kultúrákkal foglalkozó mezõgazdasági termelõk számára nagyobb anyagi biztonságot eredményezhet, amelynek közvetlen és közvetett hatása van a régió gazdaságának fejlõdésére is. Az apríték jól eladható termék, biztos a piaca, ami elõreláthatólag hosszú távon megmarad. Az energianövények termesztése megoldást jelenthet a kedvezõtlen adottságú termõhelyek termelési gondjaira. A 2009-tõl várhatóan életbe lépõ területpihentetési kötelezettség az energianövényekre nem vonatkozik, így ezek a területek is bekapcsolhatók lesznek a nem élelmiszer és nem takarmány célú növénytermesztés érdekeltségébe. A jelenlegi rendszer szerint a területalapú támogatáson felül energianövény-

termelési támogatás is igénybe vehetõ, amennyiben termelõi szerzõdése van a gazdálkodónak. További elõnye e növények termesztésének, hogy a betakarítás és szállítás a téli idõszakra esik, ami a növénytermesztési ágazatban holtszezonnak számít, a gép- és humán erõforrás kihasználtság minimális.

A számos elõny mellett azonban nem szabad elhallgatni az esetleges kockázati tényezõket sem, amelyekkel már a tervezés idõszakában számolni kell. Bármely technológia mellett dönt a gazdálkodó, jelentõs a beruházásigény, amely a kevésbé tõkeerõs, kis földterületen gazdálkodók számára nehezíti a fás szárú energianövény termelésére való átállást. Megoldást jelenthet a jól mûködõ, a termelõ és termeltetõ számára egyaránt elõnyös integrációs szerzõdés, valamint a hozzá kapcsolódó bizalom, amely egyelõre – nem ok nélkül – hiányzik a termelõi oldalon.

A biomassza célú energianövény termesztés logisztikai háttere rendkívül összetett és bonyolult. Alapvetõ problémát jelent, hogy a betakarítás szezonális – téli idõszakra esik –, a felhasználás viszont egész évben történik. A legnagyobb erõmûvek is legfeljebb néhány hétre képesek betárolni az aprítékot, a többit köztes tárolóhelyeken kell raktározni. Erre a célra megfelel egy fedetlen betonozott terület, ahol az apríték tárolható, és amit idõnként forgatni kell, különben megindul a rothadás, ami csökkenti a fûtõértéket. Ezek olyan kérdések, amelyekre már a telepítés tervezésekor fel kell készülni, termelõ és termeltetõ szoros együttmûködését feltételezi, ami mindkét fél számára a biomassza sikeres elõállítását és felhasználását eredményezheti.

Dr. Gyuricza Csaba–Dr. Alexa László