Bõvülõ biológiai alapok a lucernatermesztésben

Magyarországi termesztését Tessedik Sámuel honosította meg 1768-ban. A lucerna nagy zöld- és szárazanyag (széna) termést adó, magas fehérjetartalmú, évelõ, pillangós virágú szálas takarmánynövény. Kiváló takarmányértékét – a benne található fehérje kitûnõ biológiai értéke mellett – magas karotin-, ásványi anyag- és vitamintartalomnak is köszönheti. Magas emészthetõ nyersrost tartalma miatt elsõsorban a kérõdzõk kiváló szálastakarmánya.

A fenntartható gazdálkodás fontos pillangós növénye, növeli a talajok termékenységét, mert gyökérzete nitrogénben és – feltörés után – szerves anyagban is gazdagítja a talajt. A vele szimbiózisban élõ Rhizobium baktériumok évente 60–80 kg légköri N-t kötnek meg hektáronként. Mélyrehatoló gyökérzete révén (20 m-re is lehatol) kalciumot, káliumot és foszfort hoz fel, gazdagítva ezzel a felsõ termékeny talajréteget. Elõvetemény-értéke azonos egy közepes adagú istállótrágyázással. Víz- és szélerózió (defláció) ellen védi a talajt, mivel állandó fedettséget biztosít egész évben és több éven keresztül, továbbá erõteljes, a felszínhez közel dúsan elágazó (fõként a tarkavirágú fajtáknak) gyökérzete átszövi a talajt. Zöldtermése etethetõ hagyományosan zölden és szénaként, silózva, vagy szenázsként, lucernalisztként és granulátum formájában. Kedvezõ táplálkozás-élettani hatása miatt humán célú fogyasztása (lucerna kapszula, lucernacsíra stb.) is terjed. A magyar lucerna vetõmag pedig jól exportálható Észak- és Dél-Európába egyaránt.

A világon 33 millió hektáron termesztik. Észak-Amerikában (USA) termesztik a legtöbb lucernát, majd Európában, a többit pedig Ázsiában. Magyarországon a lucerna terület – elsõsorban az állatállomány csökkenésével összefüggésben – egyre kisebb, jelenleg 140 ezer ha körüli. Átlagtermése 5 t szárazanyag/ha, ami jobb agrotechnikával lehetne akár a duplája is.



Biológiai alapok, fajtahasználat

Magyarországi termesztésben a legjelentõsebb a Kékvirágú lucerna, majd ezt követõen a Tarkavirágú lucerna. A magyar fajtaminõsítés jelenleg e két faj fajtáit nem különíti el a Nemzeti Fajtajegyzékben. Lucerna-Medicago sativa L. néven ismerteti a Tarkavirágú lucerna fajtákat is. Kisvárdán az Állami Királyi Növénynemesítõ Telep alapítását (1943) követõen Teichmann Vilmos indította el a savanyú homoktalajokon is eredményesen termeszthetõ, ún. „homoki” tarkavirágú lucerna nemesítését, majd a termesztéstechnológia kidolgozását.

A Tarkavirágú fajták – elsõsorban a felszínhez közel dúsabban elágazó gyökérzetük révén – igénytelenebbek, jobban hasznosítják a talaj kisebb tápanyag- és/vagy vízkészletét, ezért inkább a kitettebb, gyengébb területeken – fõleg homokon – terjedtek el, de az újabb fajták a jobb termékenységû talajokon is versenyképesek a kékvirágú fajtákkal. A magyar lucernafajták kiváló tulajdonságaik révén külföldön is versenyképesek és így vetõmagjuk keresett egész Európában. A takarmány elõállító terület folyamatos csökkenésével ellentétben kedvezõ a lucerna vetõmag szaporító területének további növekedése. Magyarországon (Pannon medence) szaporításra legalkalmasabbak azok a tájegységek, ahol a virágzás és betakarítás idõszakában meleg, száraz idõjárás jellemzõ. Talaj szempontjából a gyengébb termékenységû talajok (meszes homok, réti) jobbak a vetõmag termesztésre. Ezt tükrözi a magyarországi szaporító területének elhelyezkedése is, amely az Alföld melegebb-szárazabb tenyészidõszakú, gyengébb termékenységû területére koncentrálódik. A 200 ha fölötti szemlézett szaporító területtel rendelkezõ 14 „jelentõsebb” fajta között szerepelnek a Klaudia és a Hunor-40 tarkavirágú típusú, kisvárdai nemesítésû fajták is, amelyek – megfelelõ agrotechnika mellett – alkalmasak savanyú homoktalajokon történõ termesztésre is. Ilyen kisebb területen szaporított fajták még: a Jozsó és Kisvárdai-1.

Már Teichmann (1958) is megállapította savanyú homokon folyó kísérleteiben, hogy a „sativa típusú fajták zöldtermése az elsõ két kaszálásban mindig az átlag alatt maradt, a harmadik, negyedik kaszálásban eredményeik javultak”. Ennek oka elsõsorban tarkavirágú típusú fajtáknak a felsõ talajrétegben dúsabban elágazó gyökérrendszere, amely jobban hasznosítja a tavaszi, nyár elejei csapadékot és a homok tápanyagkészletét. Homok- és erdõtalajon folytatott kísérleteinkben ma is ezt tapasztaljuk, így ezeken a talajokon a tarkavirágú típusú fajtákat javasoljuk termeszteni, amelyek közül a legújabb: az OLIMPIA.

A 2006-ban Állami Elismerésben részesült Olimpia fajta szintén tarkavirágú típusú és a nemesítése is savanyú homoktalajokon folyt, így az új fajta további lehetõséget jelent a savanyú homoktalajokon történõ eredményes termesztésre. Ezzel a fajtával együtt 2006-ban 40-re emelkedett a Nemzeti Fajtajegyzékben szereplõ lucernafajták száma (táblázat).

Közepes növénymagasságú, felálló növekedési formájú, vékony szárú, leveles, tarka virágszínû lucerna. Kiváló fehérjehozamú, szárazanyag termése a hivatalos OMMI kísérletekben 4 év alatt összesen: 61,9 t/ha (15,5 t/ha/év). Fehérje termése a vizsgált 4 évben összesen: 12,4 t/ha (3,6 t/ha/év). Magas fehérjetartalmú (23%). Télállósága, szárazságtûrése kiváló. Termesztése gyenge termékenységû, alacsony szervesanyag-tartalmú homoktalajokon is javasolt. Megfelelõ agrotechnikával savanyú homokon is képes 5–6 éves élettartamra és jó termésre. Optimális vetésideje augusztus közepe-vége, vagy március vége-április közepe. Vetendõ csíraszám: 7–9 millió/hektár. (15–20 kg/ha vetõmag.)