A tõkepusztulás szõlõfajták szerinti alakulása

Tõkéink egy része azonban idõ elõtt elpusztul! A tõkehiány mértékét többek közt az egyes szõlõfajták tõkepusztulásra való hajlama is befolyásolja. Ezt már a telepítés elõtt, a fajták megválasztásakor is érdemes tekintetbe venni.

 

A szakemberek szerint a tõkepusztulás a magasmûvelésû szõlõkben évente átlagosan 1–1,5%, de az állománycsökkenés szélsõséges esetekben akár 2% feletti is lehet. A tõkehiány mértéke a telepítés után 15–20 évvel könnyen elérheti a lehetséges tõkeszám 20–30%-át is.

A szõlõtõkék korai elhalásának sokféle oka lehet; legtöbb esetben kórtani okra vezethetõ vissza, de különbözõ „nem fertõzõ tényezõk” (pl. cserebogár, filoxéra) is okozhatják. A „csökkent biológiai értékû” telepítési anyag már az ültetvény elsõ éveiben tõkehiányokat eredményezhet. A tõkepusztulás hátterében tartós belvízhatások, talajtani okok, elemi károk (pl. téli fagyok, aszály, jégesõ), toxikus anyagok is állhatnak. A tõke elhalásához vezethetnek azok a hibák is, melyeket a telepítés és a termesztéstechnológiai mûveletek végzése során követünk el. Említhetjük például a rosszul megépített támaszrendszert, a mûvelõeszközök által okozott sérüléseket, az agrokemikáliák helytelen használatát, vagy a túlterhelést.

A magasmûvelés térnyerésével egyértelmûen megnõtt a korai tõkeelhalás jelentõsége. A tõkék pusztulása a széles sorközû szõlõk terjedelmes tõkéi esetén – a nagy biológiai igénybevétel miatt – jelentõsebb mértékû, mint hagyományos, lényegesen kis egyedi terhelésû tõkeformákon.

A pusztulás mértéke az egyes szõlõfajták szerint különbözhet. Fagykármentes környezetben a szõlõfajták elhalásra való hajlama az alanyfajtával való affinitásuk, természetes ellenálló-képességük, származásuk, növekedési erélyük, magasmûvelésre való alkalmasságuk és terhelés-érzékenységük függvényében eltérõ lehet.

A magasmûvelést legjobban a minõségi fehér- és vörösborszõlõ fajták, legkevésbé a csemege- és tömegborszõlõk bírják. Legkevesebb tõkehiány a nyugati (occidentalis) változatcsoport, illetve a keleti (orientalis) változatcsoport caspica változat-alcsoport fajtái esetében találhatunk. A pontuszi fajták magasmûvelésû tõkéinek nagyobb mértékû pusztulását minden bizonnyal terhelésre való nagyobb érzékenységük váltja ki. A csemegeszõlõ fajták jelentõs mértékû tõkeelhalása feltehetõleg környezetigényességükkel magyarázható.

Vizsgálatainkat a mátrai borvidék mátrai körzetében, Nagyrédén végeztük. A felvételezést a nagyrédei Szõlõskert Borászati és Hûtõipari Zrt. fajtagyûjteményében hajtottuk végre. Arra a kérdésre próbálunk választ adni, hogy azonos korú, mûvelésmódú, üzemi kezelésû szõlõültetvényben milyen eltérések jelentkezhetnek az egyes fajták szerint. Az ültetvény Moser mûvelésû, sor- és tõtávolsága 3 × 1 m. A szõlõt 1989-ben telepítették fajtánként 96 tõkét ültettek. A 120–130 cm magasságban nevelt kordonkarokon alapvetõen cseralapos metszést folytattak. 2006-ban összesen 45 fajtát értékeltük ki. A felmérés során a telepítésbõl származó tõkéket vettük figyelembe. Ezúton is köszönöm Fazekas István, Lukácsy György és Kállai Tamás segítségét.

A telepítés után 17 évvel az egyes fajták tõkeállományában jelentõs különbségek adódtak. Eredményeinket a táblázatban foglaltuk össze.

A tõkehiány – évi 1,5%-os pusztulást feltételezve – átlagosan 25,5%-ot érhetett volna el a vizsgált idõszak végére. Ezzel szemben a 45 fajta átlagában mindössze 7,5%-os hiányt tapasztaltunk. Az éves tõkeelhalás tehát az egész ültetvény átlagában kevesebb, mint 0,5%-os volt. Ez minden bizonnyal összefügg a nagyrédei ökológiai adottságokkal és a termesztéstechnológia gondos kivitelezésével. Viszonylag kedvezõ eredményeink azzal is magyarázhatók, hogy az általunk vizsgált fajták többsége korai elhalásra kevésbé hajlamos minõségi fehér- és vörösborszõlõ. A fajták származása, illetve a keresztezéses nemesítéssel nyert fajták eredete szerinti összesítésben a legtöbb tõkehiányt a fajtahibrideknél, a legkevesebbet a fajhibridek esetében találtunk.

A Nektár és a Kármin esetén 25%-ot meghaladó tõkehiány jelentkezett. A Cegléd szépe és az Alexandriai muskotály csemegeszõlõ fajtákat évi 1–1,5% közötti tõkepusztulás jellemezte. Viszonylag magas volt a kiesett tõkék száma a Rizlingszilváni és a Pinot blanc fajtáknál is. 10% feletti tõkehiányt regisztráltunk még a Furmint, a Blauburger, a Boglárka és a Cserszegi fûszeres fajtáknál. Két fajhibrid is ebbe a kategóriába került: a Zalagyöngye és a Csillám. Örvendetes, hogy a vizsgált 45 fajtából 33 esetén 10% alatti tõkehiányt számoltunk.

Az occidentalis származású fajtáknál alapvetõen 6% alatti tõkehiány értékeket regisztráltunk. Nem találunk kellõ magyarázatot a Pinot blanc viselkedésére; nyugati származása ellenére e fajtánál viszonylag nagyobb mértékû, 13,6%-os elhalás lépett fel. A keleti változatcsoporthoz tartozó szõlõk – az adatok összesített értékelése alapján – kevéssé hajlamosak tõkepusztulásra. Az ide sorolható fajták közül a legjobb eredményt a Kékfrankos és a Leányka adta. A pontuszi fajták közül a Furmintnál fedeztük fel a legtöbb, 10% feletti hiányt; a Hárslevelû és a Sárga muskotály egyaránt 5%-os tõkehiányt adott.

A klasszikus értelemben vett csemegeszõlõk Nagyrédén nem szerepeltek rosszul. A Cegléd szépe, az Alexandriai muskotály, továbbá a Boglárka kivételével 10% alatti tõkehiányt mutattak. Kiemelendõ a Pölöskei muskotály és a Favorit alacsony pusztulási aránya. Az egyébként rossz oltvány-kihozatali százalékkal is jellemezhetõ Cegléd azonban vitathatatlanul hajlamos az elhalásra. A nagy termõképességû, terhelésre viszonylag érzékeny fajták közül a tõkepusztulási hajlam tekintetében csak a Rizlingszilváni, kisebb mértékben a Zalagyöngye és a Csillám emelkedett ki. Néhány fajta esetében egyáltalán nem jelentkezett tõkehiány. Ezek a következõk: a Királyleányka, az Ottonel muskotály, a Zenit, a vörösborszõlõ fajták közül a Merlot és a Cabernet franc.