„Most jött létre minden olyan körülmény, amely lehetõvé tette, hogy a Gazdakártya megjelenhessen a piacon – hangsúlyozta dr. Ulrich Anikó, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezetõ igazgatója.
„Ebbõl a kezdeményezésbõl, nem maradhattunk ki.” Szeptember 17-étõl újfajta hitelt vehetnek igénybe az agrárágazatban tevékenykedõk: megjelent a gazdahitel, melynek célja az ügyfélkör gyors elbírálású hiteltermékekkel és a gazdakártya nevû bankkártyával történõ ellátása.
Gráf József Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter szerint a kártya és a hitel célja, hogy a Széchenyi támogatásból kimaradókat segítsék. Gyakorlatilag ugyanúgy mûködik, hasonló a konstrukciója, mint annak, és elmondható, hogy jó feltételekkel rendelkezik.
„Az agráriumban dolgozóknak gyakran vannak váratlan kiadásaik, nem ritka, hogy 24 órán belül intézkedniük kell. Ahol elfogadják a Mastercard logót, ott termékeket vásárolhat, és azonnal fizethet vele a vállalkozó, emellett bármilyen bank automatából pénzt vehet fel. Sokat segít és javít az agrárvállalkozók lehetõségein” – tette hozzá a miniszter.
A kölcsön az ügyfelek likviditási gondjait hivatott enyhíteni, összege 1000000 forinttól 15 000 000 forintig terjedhet, futamideje pedig 181 naptól másfél évig tart. A gazdahitel kedvezõ kamatozású, hiszen háromhavi BUBOR, illetve 3%-os kamatfelár/év jellemzi. Kezelési költsége 0,8%/év, az egyszeri, kedvezményes kezességi díj, melyet az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) részére kell megfizetni 0,5%, amennyiben az ügylet az „agrár de minimis” támogatás körébe tartozik. (A kategória esetén az MVH-nak hatósági bizonyítványt kell kiállítania arról, hogy a gazda valóban jogosult a kezesség általi támogatásra). A hitelhez az AVHGA 80 százalékos készfizetõ kezessége tartozik.
A szokásos fedezeti követelmények helyett a gazdahitel esetében elegendõ kevesebb fedezet is, hiszen 10 millió forintig a magánszemély kezességét is elfogadják. 11 millió forint és a feletti összeg esetén ez annyiban változik, hogy jelzálog is szükséges a kölcsön és járulék erejéig, melyet az ügyfél, vagy harmadik személy tulajdonában lévõ ingatlanra, vagy termõföldre tesznek rá.
A hitel további feltételei a következõk: pénzforgalmi számlavezetés, számlanyitás szükséges, illetve az igénylõ vállalkozásnak nem lehet lejárt hitel- és köztartozása.
A gazdahitelhez tartozó alapítványi kezesség az „agrár de minimis” támogatási kategóriába tartozik, ha az erre vonatkozó feltételek teljesülnek. Amennyiben ez nem áll fenn, úgy a kezességet az alapítvány piaci díjon nyújtja. Piaci kategória esetében a kezességi díj magasabb, mint fél százalék: 0,64–1,28% között alakul. Az alapítvány szerint a kérelmek kis hányada tartozik ebbe a kategóriába.
Szeptember közepétõl tehát az agráriumban tevékenykedõk számára elérhetõvé vált a gazdahitel, melyet az ígéretek szerint tíz nap alatt elbírálnak és több, mint 600 takarékszövetkezeti kirendeltség várja a hitelkérelmeket.
dr. Ulrich Anikó ügyvezetõ igazgató
Az Agrár-Válllakozási Hitelgarancia Alapítvány elérhetõségei:
Cím: 1054 Budapest, Kálmán Imre utca 20.
Postacím: 1392 Budapest, 62. Pf. 289
Telefon: 1/474-5070, fax: 1/474-5075
E-mail: [email protected]
Internet: www.avhga.hu