A kordonos uborka növénykórtani problémái

Egyszerûen tartósítható, ezért a konzervipar fontos növénye.

 

Termesztésének elsõsorban Szatmárban van nagy hagyománya, ahol a konzervipari célra termesztett uborka kb. 60–70%-a terem meg. A konzervuborka termesztés fénykora a 90-es években volt, azóta váltakozó kedvvel, de csökkenõ tendenciát mutat a termesztése. Ennek oka a dráguló élõmunka és a munkaügyi ellenõrzések szigorodásában keresendõ. Sajnos elértük azt, hogy a konzervgyárak a jelenleginél sokkal több uborkát dolgoznának fel a jó értékesítés miatt, ám a hazai termesztés már nem fedezi az igényeket. Egyre többen termesztenek konzervuborkát Kárpátalján, akik szaktanácsadásért hozzánk fordulnak, de Törökországban és Indiában európai szemmel nézve óriási felületeken folyik a termesztése.

Az uborkának közismerten sok betegsége és kártevõje van, így a sikeres termesztés alapos növényvédelmi ismereteket igényel, amivel a termelõk többsége nem rendelkezik. A profi szaktanácsadásnak óriási lenne a szerepe, ezt ma néhány vetõmagos, növényvédõ szer gyártó és forgalmazó cég, illetve helyi TÉSZ-ek végzik több-kevesebb sikerrel. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának Biológiai Laboratóriuma minden évben végez hatósági engedélyezési vizsgálatokat uborkában gombaölõ szerekkel, melynek tapasztalatait szeretném megosztani az olvasókkal.

A konzervuborka termesztéstechnológiája és növényvédelme egymással szorosan összefügg. A gazdaságos konzervuborka termesztés célja, hogy a július közepétõl kezdõdõ uborkaszezont a lehetõ legtovább ki lehessen nyújtani legalább szeptember elejéig. Ezt csak egészséges állománnyal lehet megoldani, ezért a termelõk zöme a megelõzésre koncentrált, még ha az esetenként fölösleges védekezést jelent. A hagyományos módon, síkmûvelésben termesztett uborka hatásos növényvédelme nehezen oldható meg. A 80-as években többször is elõfordult, hogy egy országos peronoszpóra fertõzés vagy atka kártétel miatt a konzervgyárak alig tudtak elegendõ konzervet elõállítani, ezáltal az „uborkaszezon” jelentõsen lerövidült. A párásabb, zártabb mikroklíma a károsítóknak ideális feltételeket teremt csapadékos és száraz idõjárás esetén egyaránt. Az egymást takaró levelek a permetezés hatékonyságát rontják le nagymértékben, ugyanakkor állati kártevõk általában a levél fonákán szívogatnak. Az akkoriban ellenük használt inszekticidek jelentõs része viszont kontakt hatásmechanizmusú volt, így a hatékonyság meglehetõsen gyenge volt. Ezek a problémák kordonos uborkatermesztés esetén nagymértékben lecsökkentek. Jobb lett az ültetvények mikroklímája, a levelek hamarabb felszáradnak és a permetlé a célfelületre jut elsõsorban. Hátránya, hogy a vetésváltás nem oldható meg, a támrendszer fix rögzítettsége miatt az uborka „állókultúrává” válik 10–15 évre. Általában 5–7 év után jelentkeznek a talajuntság tünetei termésátlag csökkenés és hervadásos pusztulás formájában. A tüneteket mérsékelni lehet nagy adagú szervestrágyázással, középmély szántással és ellenálló hibridek ültetésével.

A vírusok közül az uborkamozaik (CMV) és a cukkíni sárga mozaik (ZYMV) fordul elõ a leggyakrabban a termesztés során, melyek közül az utóbbi okoz nagyobb problémát. A vírusfertõzések általános tünete, hogy a beteg növény gyengébben fejlõdik, kevesebb és deformált termést fejleszt. A leveleken kezdetben sárgás, mozaikos foltok jelennek meg, melyek késõbb nekrotizálódnak. A termés deformálttá válik és rajta kinövések jelennek meg. Mindkét vírust levéltetvek terjesztik, ezért fontos védekezési eljárás az ellenük való rendszeres védekezés. Ezt általában heti rendszerességgel szükséges elvégezni. Az engedélyezett inszekticid hatóanyagok száma a visszavonások miatt fokozatosan csökkent, ezért fontos az eltérõ hatásmechanizmusú rovarölõ szerek váltakozva történõ alkalmazása, így a toleráns levéltetû populációk kialakulása lassított. A vírusok elleni védekezés fontos eszköze a fajtanemesítés. Szerencsére a ma forgalomban lévõ fajták zöme CMV ellenálló, de a cukkini sárga mozaik vírusra még nincsen ellenálló fajta.

 

A szabadföldi síkmûvelésû uborkában szinte minden évben jelentõs károkat okoz a baktériumos szögletes levélfoltosság. Csapadékos, meleg nyarakon vagy öntözött körülmények között a levélpusztulás akár 50%-os is lehet. A betegség kórokozója a Pseudomonas syringae pv. lachrymans. A túl korán kipalántázott, legyengült állományokban súlyos károkat okozhat. A legsúlyosabb tünetek a talajjal érintkezõ nedves leveleken és terméseken jelentkezik baktériumnyálka formájában a kialakuló foltokon. Amennyiben a fertõzés után felszárad az uborka levele és termése, akkor baktériumnyálka nem képzõdik és a foltok beszáradnak. Nedves körülmények esetén a fertõzés fokozódik, a foltok összefolynak és a levelek teljesen elpusztulnak. A betegség ellen az uborka 2 leveles állapotától kezdve rendszeresen – 4–8 naponta – szükséges védekezni réztartalmú fungiciddel és felszívódó kasugamicin antibiotikummal.

A 80-as évektõl kezdve az uborka legjelentõsebb betegségévé vált az uborkaperonoszpóra (Pseudoperonospora cubensis), annak ellenére, hogy az ellene engedélyezett fungicid hatóanyagok száma akkor még elegendõnek bizonyult, mégis a sík mûvelésû uborkában minden évben jelentõs levélszáradást okoz, de kordonmûvelés esetén is számítani kell a fellépésére. Ennek valószínûsíthetõ oka, hogy a kórokozónak nagyfokú az adaptációs képessége és már a 80-as években szerte a világon megjelentek a fungicid rezisztens peronoszpóra törzsek. A kórokozó táphõmérsékleti tartományban (8–30°C) fertõzõképes és kevés csapadék esetén egy erõsebb harmat vagy a csepegtetõ öntözés általi nedvesség is elegendõ a fertõzés kialakulásához. A betegség kezdeti levéltünete az erek által határolt vizenyõs foltok könnyen összetéveszthetõk a baktériumos szögletes levélfoltossággal, mert a levél fonákán a gomba sporangiumtartója alig látható. A késõbbiekben a fonákon képzõdõ feketésbarna sporangiumtartó a diagnosztizálást már biztossá teszi. Erõs fertõzöttség esetén a lombozatvesztés miatt fellépõ stressz hatására az uborka hajtásfejlõdése leáll, a virágok képzõdése csökken, ezért az állomány fenntartása gazdaságtalanná válik. Az uborka peronoszpóra ellen kontakt fungicidek nem adnak elegendõ védelmet a gyors hajtásfejlõdés miatt. A rezisztencia elkerülése érdekében a felszívódó+kontakt gyári kombinációk (Acrobat MZ, Forum R, Curzate R, Eclair, stb.) 4–6 naponta kijuttatva adnak biztos védelmet erõs fertõzési viszonyok esetén. Ez talán túlzásnak tûnik sokak számára, de egy már kialakult peronoszpóra fertõzést megállítani gyakorlatilag lehetetlen.

Az utóbbi években egyre gyakrabban jelzik a termelõk a didimellás megbetegedést uborkában. A levél szélén kezdetben kisebb, vizenyõs foltok jelennek meg, melyek hamarosan 2–4 cm-re nõnek és megbarnulnak. Az egyre nagyobbodó V alakú levélfoltok összefolyhatnak és az egész levél pusztulását okozzák. A megnyúlt foltok a hajtásokon is megjelennek és annak pusztulását idézik elõ. A termés is megfertõzõdhet, de ez ritkán figyelhetõ meg a gyakori szedés miatt. A betegség kórokozója a Didimella bryoniae gomba, mely a növényi maradványokkal telel át. Ez a kordonos uborka esetén fokozott veszélyt jelent, ezért a fertõzött növényi maradványok aláforgatása a védekezés szempontjából fontos technológiai elem. A preventív védekezés során az uborka 2–4 leveles állapotától szükséges a didimellás megbetegedés ellen védekezni kontakt fungicidekkel, illetve a már kialakult fertõzések blokkolása érdekében felszívódó hatóanyagokkal.



A védekezés általános elvei

A leírtakból kitûnik, hogy az uborkában elõforduló leggyakoribb betegségek jelentõsége miatt a konzervuborka termesztése során intenzív növényvédelmet kell folytatni annak érdekében, hogy a növényállomány minél tovább, lehetõleg az elsõ õszi fagyokig asszimiláljon és termést hozzon. A cikkben nem részleteztem a rovarkártevõk jelentõségét, melyek hasonlóan nagymértékû és gyors növénypusztulást okozhatnak károsításuk során. Ez adott esetben azt jelenti, hogy május végétõl szeptember közepéig legalább 15, de sok év átlagában inkább 25 alkalommal is védekeznek a károsítók ellen. A nagyobb teljesítõképességû, de a betegségekre és a kártevõkre érzékenyebb fajták elõtérbe kerülése miatt a termelõk a maximális termésbiztonságra törekednek, amely menetrend szerinti védekezést jelent. Általában 3–5 naponta védekeznek június közepétõl, ami meghökkentõ a fogyasztók számára, de a növény gyenge megújuló képessége miatt egyetlenegy megkésett védekezés az állomány tönkretételéhez vezethet. Ez az oka, hogy uborkában pontos növényvédelmi elõrejelzést nagyon nehéz adni, mert a termelõk zöme nem ismeri fel a rovarkárosítókat, illetve a kórokozók biológiájának ismerete hiányában nem tud célzott védekezést folytatni. Az elsõ jelentõsebb szedésig – mely a konzervipar számára a meggyszezon után következik be – az erõsebb hatású és hosszabb várakozási idejû növényvédõ szereket célszerû használni, majd azt követõen a rendszeres szedés miatt a rövidebb várakozási idejû peszticidekre kell átállni. Sok esetben még így sem könnyû betartani a növényvédelmi elõírásokat, mert a konzervipar egyre kisebb (3–6 vagy 5–8 cm) méretû uborkát termeltet. Ezt a mérettartományt csak úgy lehet elérni, ha a szedést rendszeresen kétnaponta elvégzik. Szerencsére a konzervgyári technológiában az intenzív mosás következtében a kontakt növényvédõ szerek az uborka felületérõl jól eltávolíthatók, így növényvédõ szermaradék problémák nem szoktak jelentkezni. A baktériumos szögletes levélfoltosság ellen használt réztartalmú készítmények a növényállomány fejlõdését és a termésképzést gátolják, ezért váltva kell használni rézpótló készítményekkel a fitotoxicitás mérséklése végett. A felszívódó kasugamicin készítmény önmagában nem ad megfelelõ védelmet a baktériumos megbetegedés ellen, ezért erõs fertõzési viszonyok esetén kombinálni kell réztartalmú fungiciddel.

A konzervuborka termesztése során a közeljövõ feladata az integrált növényvédelmi technológia elõsegítése a termelõk körében. Ez a feladat azonban nem pusztán a peszticidek jogszabály szerinti használatát jelenti, hanem a termesztés-technológia átfogó megújítását igényli. Többféle betegségre ellenálló (didimella) fajtákat kell nemesíteni és termesztésbe vonni. Ez további feladatokat ró a vetõmag nemesítõ cégekre. A növényvédõ hatóanyagok számát bõvíteni szükséges, hogy a rezisztencia kialakulását mérsékelni tudjuk. A baktériumos szögletes levélfoltosság ellen a kasugamicin visszavonása után szükség lesz egy hatásos antibiotikumra. A didimellás betegség ellen további fungicidek engedélyezése szükséges. A tápanyag-utánpótlás az integrált technológia harmadik pillére. A jó kondíciójú állomány betegségekre kevésbé érzékeny, megújuló képessége jobb, így a tenyészidõszak megnyújtható.

A leírtakból kitûnik, hogy a konzervuborka növényvédelme összetett feladat. A sikeres termesztés jól felkészült termelõt és szaktanácsadót kíván és a köztük lévõ szakmai kapcsolatnak elengedhetetlen része az egymás közti bizalom.