Pufferek használata a tejelõ tehenek takarmányozásában

Az oldatok ilyen hatást biztosító ionvegyületeinek forrásait hívjuk puffereknek. Azonban a tehén oldaláról történõ kérdés megközelítése esetén elsõdlegesen a bendõmûködésre ható, az elsavanyodó bendõfolyadék pH-jának módosítására szolgáló anyagokról beszélhetünk. A bendõ pH csökkenését ellensúlyozó, lúgos irányba ható vegyületek a bendõpufferek.

Miért lenne a bendõ pH alacsony és miért nem az?

A felvett takarmány szénhidrátjaiból a bendõ baktériumai és protozoái által erjedés folyamán illózsírsavak keletkeznek. Az illózsírsavak különbözõ mértékben, de csökkentik a bendõ pH-ját. A keletkezõ illózsírsavak arányát és mennyiségét, valamint a kialakuló bendõfolyadék kémhatását a takarmányadag összetevõi határozzák meg. Magas rosttartalom, magas szálastakarmány hányad mellett elsõsorban acetát és propionát termelõdik, 7 körüli pH alakul ki. Magasabb abrak arány mellett fõként tejsav, illetve acetát keletkezik, ami 5 felé hajtja a pH-t. Befolyásoló a felvett adag mennyisége, aprítottsága, mivel a rágás és kérõdzés csökkenésével csökken a nyáltermelés, a bendõbe jutó nyál mennyisége. A pufferoló, a savak hatását semlegesítõ anyagot, a nátrium-hidrogén-karbonátot a nyál tartalmazza. Az illózsírsavak együttes hatásaként akár 3-as pH-ig savanyodhatna a bendõ, ha a 8,1-es pH-jú nyál természetes pufferolásaként nem állna be a bendõfolyadék pH-ja 5,6 és 7 között mozgóra.

Átlagos nyáltermelés (150 liter /nap) esetén a nyállal naponta 1,3 kg NaHCO3 jut a bendõbe. (Kutas F., 1987)



Mit gátol a savanyú bendõ?

A bendõben felszaporodó illó zsírsavak – amelyek tulajdonképpen a bendõflóra számára már hasznosíthatatlan anyagcsere végtermékek – gátolják a termelõszervezetek mûködését, élõhelyüket kedvezõtlenül átalakítják, elsavanyítják a bendõfolyadékot. Ennek folyományaként a kémhatás változás egymást követõ szakaszaiban állandóan változik a bendõmikrobák faji összetétele, mennyisége, aktivitása. A módosulások kezdetén csökken a cellulózbontó (cellolitikus), késõbb a tejsavtermelõ, majd a tejsavbontó organizmusok száma. A bendõflóra átalakulása fokozatosan elõhívja ennek következményeit:

• Csökken a növényi sejtfalbontás, a bendõ energiaforrás adó szerepe.

• Romlik a nitrogén anyagcsere. Csökken a bendõbeni fehérjebontás, így aztán a mérséklõdõ mikrobiális fehérjeszintézis kevesebb mikrobafehérjét eredményez. Gátolt a hepato-ruminális körfolyamat, mert a savasodás csökkenti az ammónia bendõbõl való felszívódását is.

• Kedvezõtlen hatás az elõgyomrok utáni emésztõszervi szakaszokra. Romlik a bendõben a le nem bontott anyagok emésztése, felszívódása, hasznosíthatósága.

• Technológiai hiányosságok jelentõsebben érvényesülõ hatása. Pl. kevés rost.

• Tejtermelés változása: mennyiség és beltartalmi értékek csökkenése.

• Szervi elváltozások (bendõnyálkahártya hiper- és parake-ratózisa), szervi (bendõacidózis) és szervezeti megbetegedés (metabolikus acidózis) kiváltása.

• Egyedenként tünetek: csökkenõ étvágy és takarmányfelvétel, bendõmozgások csökkenése – késõbbi leállása, híg és savanyú bélsár stb.



Hogyan boríthatjuk fel a bendõ pH egyensúlyát és fordíthatjuk savas irányba?

A gazdálkodók oldaláról ehhez széles eszköztár áll rendelkezésre:

• Bendõben könnyen lebomló szénhidrát bõséges etetése. Pl. a takarmányadagban nagymértékben növeljük a gabonafélék mennyiségét. Ennek hatása akkor fokozott, ha könnyen hidralizálható szénhidrátok etetésének növelésére átmenet nélkül térünk át. Ez eredhet technológiai hibából: pl. ellés környékén nincs fokozatos rászoktatás a nagyobb abrakadagra, nem egyenletes a jászolba juttatott teljes takarmánykeverék (TMR) összetevõinek az eloszlása, az optimalizált adagban szereplõnél nagyobb mérvû abraketetés a „több tej” érdekében. A probléma oka lehet technikai is: pl. rossz kiosztókocsi mérleg, kiszabadult és gabonához-abrakhoz könnyen hozzáférõ tehén.

• Rostszegény takarmányozás. Az állatok elé kevés szálas kerül (erre készül az adag, nem mérik, technikailag nem tudnak többet a TMR-be rakni stb.) vagy nem férnek hozzá (nem teljes jászolszélességben történik a kiosztás stb.).

• Szerves savak túladagolása. Pl. túlsavas szilázs nagy mennyiségû etetése, savtartalmú melléktermékek és takarmánykiegészítõk ajánlaton felüli etetése.

• Hibás adagösszeállítás. Nyersrost, rost frakciók, nem rost eredetû szénhidrátok figyelmen kívül hagyása. Pl. tartósan 14% körüli nyersrost tartalom, magas NFC érték.

• Összetevõk túlaprítása. Pl. abrakfrakció lisztszerûvé õrlése – szemcseméret lecsökkentése, szilázs túlaprítása, nedves tömegtakarmány „elpépesítése”, az ú.n. struktúrrost hányadának csökkentése.



A korrekció lehetõsége – a mesterséges pufferolás

A szervezet természetes puffer rendszerének támogatására több esetben is szükség lehet, de minden esetben az elõzõekben felsorolt hibák párhuzamos kiküszöbölésére is törekedni kell.

A mesterséges pufferolás lehet gyógykezelõ vagy megelõzõ jellegû.

Gyógykezelések hatóanyagaiként feltûnõ pufferek kerülhetnek a jószágba acidózisos problémák részkezeléseként, kiskoncentrációjú oldatokban intravénás felhasználással vagy tejsavas problémák esetén vizes oldatban szájon át.

Preventív jelleggel puffer kerülhet a kedvezõtlen összetételû adagokba (pl. gyenge minõségû tömegtakarmány nagy mennyiségû abrakkal), illetve a nagy laktációs termelésû, csak „intenzív”, abrakos takarmányozással egyensúlyban tartható állományok adagjába. Általánosan elterjedt, a takarmányozási eszköztár része a laktáció elsõ harmadában-felében, a fogadó csoportos és nagy termelésû idõszakokban adott puffer.

A naponta etetendõ puffer mennyiségét vagy egy állatra jutó napi mennyiségben, vagy az etetett abrak %-ában adják meg, tól-ig határral. A hatóanyagokat tartalmazó készítmények különbözõ fantázianéven vásárolhatók, eltérõ ható- és kisérõanyag koncentrációkkal.

A telepi technológiáktól függõen különbözõ módon és forrásból juthat a takarmányadagba a bendõ pH-t módosító anyag. Leggyakrabban (legbiztonságosabban, -ellenõrizhetõbben) a tápon, takarmánykeveréken keresztül, ahova alapanyagként, vagy valamilyen speciális premix részeként kerül. Szintén gyakori (pl. ahol 1 táp van, de jobban csoportra szabott adagot akarnak) a közvetlenül kiosztókocsiba való adagolás. Itt az elõzetes mérlegelés ajánlott, mert viszonylag kicsi az állatonkénti napi mennyiség kb. 0,05–0,4 kg és ezt a napi etetések között egyenlõ arányban kell szétosztani. Ritkább jelenség – általában az amerikai és nyugati szakmai utak hozadéka – a puffer állat elé ömlesztése. Ekkor az állat a kihelyezett anyagból ad libitum fogyaszthat. Evvel kapcsolatban a hazai tapasztalatok nem kedvezõk, ennek a módszernek a tartós hosszú távú alkalmazása nem gyakorlat.

Cél a bendõ pH ingadozás minimalizálása, amit folytonosan, hullámosan változóvá a takarmányfelvételek tesznek. Ennek ellensúlyozására egyedi pufferek készültek, melyek vagy fizikai formájuk vagy több vegyületbõl alkotott keverékük révén hosszan tartó, retard hatást képesek kifejteni. A különbözõ vegyületek a rumenbe jutva eltérõ idõben kezdenek oldatba jutni és eltérõ ideig fejtik ki hatásukat.

Igényes megoldásnak a pufferek kombinálása (pl. NaHCO3 és a MgO 3:1 arányú keveréke) és a bendõflórát stabilizáló egyéb készítmények (szárított élõ élesztõ) együttes etetése tekinthetõ.



Pufferolás befolyásoló tényezõi

A pH beállításhoz mindenképpen vegyünk igénybe szakembert. Ez a folyamat nem olyan, mint a házi szakács fõztje, ami szokott sikerülni; hanem olyan, mint a dietetikus egészségügyi szakember étrendje, ami egészségügyi problémák elkerülésére születik.

Az alkalmazáshoz ismerni kell a takarmányadag összetevõit, a savasítás és a lúgosítás lehetséges forrásait. Pl. újból terjed a tejelõ teheneknél a nem fehérje eredetû anyagok (NPN), fõként a karbamid etetése. A karbamidos adagok a takarmányfelvétel utáni idõszakban, rövid ideig jelentõsebben lúgos irányba terelik a bendõfolyadékot. (Szabó I., 1980; Vörös K., 1993) Egyéb ilyen mérlegelni való hatással rendelkezõ takarmány lehet:

• egyes ásványi kiegészítõk (pl. bentonit),

• szemes termények lúgos elõkezelésére, feltárására épülõ technológiákkal készülõ anyagok,

• nagy mennyiségben etetett, bendõben könnyen lebomló fehérjét tartalmazó takarmányok.



Pufferolás veszélyei

Amennyiben a bendõpuffer adagolása túlzónak bizonyul mellékhatás jelenik meg, az alkalózis, a bendõtartalom lúgossá válik. Ismerõs tünetekkel találkozunk: étvágycsökkenés, kérõdzés és a bendõmûködés gyengülése-ritkulása. Felfúvódás, hasmenés is megfigyelhetõ. Amíg az acidózis esetében a bendõfolyadék zöldes-sárga és savanykás volt, addig alakalózisnál sötét zöldes-barna és enyhén ammónia szagú. Természetes lenyomatot hagy a tejtermelésen is, csöken a tej mennyisége, romlik a tejbeltartalom. Ebben az esetben tejzsír gyors (kb. 3 nap alatt) 0,3–1,0 százalékpontos csökkenésre is képes, ami a pufferolás korrigálásával is csak kb. 1 hónap múlva tér vissza a korábbi kedvezõ szintre (kísérleti eredmények).



Pufferolás ellenõrzése

A szervek, a szervezet kémhatás változásait a sav-bázis egyensúly változásaival jellemezhetjük. A kialakult sav-bázis állapotról a bendõtartalom, a vér és a vizelet egyes paraméterei adnak információt. Az üzemi, gyors helyi kontrollra a vizelet és a bendõfolyadék vizsgálata ad lehetõséget. A nagyobb, negyed-féléves rendszerességgel ismétlõdõ átfogó állományszintû anyagcsere vizsgálatok során a vér, vagy a vér és a vizelet értékváltozásai az irányadók.

Minden esetben meghatározásra kerül a vizsgált anyag pH-ja. A vér ún. vérgázanalízise során a vérben lévõ CO2 koncentrációját és parciális nyomását, valamint a hidrogén-karbonát koncentrációját mérik és megállapítják a bázisfelesleget vagy -hiányt. A vér hidrogén-karbonát, Na, K és Cl mennyiségének meghatározása – a vérplazma elektrolit tartalma – alapján számítható az ú.n. anionrés. A vizelet elemzése során egy titrálással végzõdõ vizsgálati sorral az NSBÜ (vizelettel történõ nettó sav-bázis ürítés) értéket állapítják meg.

A gyakorlatban viszonylag ritkán alkalmazott a bendõfolyadék közvetlen vizsgálata, egyrészt mert a napi telepi állategészségügyi munkákhoz nehezebben illeszkedik (Míg vér- és vizeletvétel a napi praxis része.), másrészt mert több hibalehetõség is fennáll. A tapasztalatok szerint pl. a szondás mintavételnél gyakori a minta nyállal való keveredése miatti téves, kevéssé savas helyzetet mutató eredmény.

Sok esetben a pufferekkel bevitt egyes elemek (vér-vizelet) mennyiségének meghatározása is kiegészítõ tájékoztatást adhat. Ilyen elemek: Ca, Mg, Na.