A hígtrágyázás szerepe a helyes gazdálkodási gyakorlatban

Összetételét tekintve a bélsárból, a vizeletbõl, az elcsurgó ivó- és technológiai vízbõl, valamint kis mennyiségben egyéb hulladékanyagokból áll. A hígtrágya megjelenése hazánkban az 1970-es évek elejére tehetõ. A szakosított, almozás nélküli állattartó telepek elterjedésével a keletkezett hígtrágya mennyisége jelentõsen növekedett és „melléktermékbõl” „veszélyes hulladékká” vált. Az ily módon nagy mennyiségben keletkezett környezetszennyezõ anyag megnyugtató elhelyezésére annak mezõgazdasági hasznosítása a legkézenfekvõbb.

 

A szakszerûen kezelt és tárolt, valamint a kijuttatáshoz kötelezõ laboratóriumi analíziseken nyugvó talajtani szakvélemény alapján egyenletesen kijuttatott hígtrágya tápanyag-szolgáltató képessége azonban kiváló.

A hígtrágya szétválasztható szilárd és híg részre. A szilárd fázis a hagyományos istállótrágyával azonos módon kezelhetõ anyag. A híg fázis a szétválasztás során visszamaradó szuszpenzió, amely ugyan nem azonos az almos tartásnál keletkezõ trágyalével, de hasznosítása, valamint elhelyezése szempontjából azonos tulajdonságokkal rendelkezik. Az alkalmazott technológiától, az ürülékhez keveredõ csurgalék-, mosó- és öblítõvíz mennyiségétõl függõen a keletkezett hígtrágya tápelemtartalma igen tág határok között változik (1. táblázat). Átlagos értékek alapján a sertés-hígtrágya 1 m3-ben 0,8–2,6 kg nitrogén, 0,3–1,2 kg foszfor, valamint 0,9–2,3 kg kálium található. A szarvasmarha-hígtrágyában 0,9–3,5 kg nitrogén, 0,3–1,5 kg foszfor, valamint 0,5–2,5 kg kálium található (Czuba, 1978; Csaba, 1978). A különbözõ hígtrágyák szervesanyag-tartalma 5,9–31,2, illetve 25–40 kg/m3 értékek között mozog.

Fenti értékek csupán tájékoztató jellegûek. Jegyezzük meg, hogy kijuttatás tervezéséhez a konkrét, rendszeres helyi vizsgálatok elengedhetetlenek!

A hígtrágyák nem csupán tápanyag-tartalmukban, hanem hatásaikban is alapvetõen különböznek az istállótrágyától. A növények számára közvetlenül hozzáférhetõ ammónia-nitrogén tartalmuk igen jelentõs (az összes N-tartalom mintegy 40–70%-a), és C:N arányuk szûk (5–14:1). Fenti tulajdonságok alapvetõen meghatározzák a hígtrágyák alkalmazásának feltételeit.

Kedvezõtlen körülmények mellett (meleg idõjárás, a kijuttatott hígtrágya talajba munkálásának megkésése) a hígtrágya ammónia-nitrogén tartalmának akár 100%-a is elillanhat. A veszteségek 20–30 m3/ha-os trágyamennyiség kijuttatása esetén akár a 40–90 kg/ha N-mennyiséget is elérhetik! A folyamat a közvetlen gazdasági kár mellett egyben környezetszennyezõ is.

A hígtrágyák másik, magas ammónia-nitrogén hányadukból adódó tulajdonsága, hogy hatékonyságuk a kijuttatás idõpontjától függõen igen jelentõs eltéréseket mutat (2. táblázat).

Kísérleti eredmények alapján, míg például a kukorica alá augusztusban kijuttatott hígtrágya összes N-tartalmának csupán 20%-os, addig a március-áprilisban adagolt gülle N-hatóanyagának 60%-os hasznosulásával számolhatunk (LUFA, 1999).

A trágya szervesen kötött nitrogéntartalmának a kijuttatás évében mintegy 30%-a táródik fel. Hígtrágya alkalmazása esetén a kijuttatást követõ évben csupán gyenge utóhatással számolhatunk. Az utóhatás elsõsorban a talaj humusztartalmának némi emelkedésével hozható összefüggésbe.

A hígtrágyával kijuttatott foszfor-, valamint kálium feltáródásának üteme az istállótrágyázás során tapasztalható összefüggések mentén alakul. A kijuttatás évében az összes hatóanyag-tartalom 60%-a, a következõ évben mintegy 40%-a vehetõ számításba a tápanyag-visszapótlás tervezésénél.

A trágyázás során a tervezett kultúra tápanyagigényén, valamint a talaj- és trágyavizsgálati eredményeken túl vegyük figyelembe, hogy a hígtrágya hasznosulását számos tényezõ (a talaj kötöttsége, idõjárás) befolyásolja. Az egyes növénykultúrákban kijuttatható összes N mennyiségét, valamint a kijuttatás javasolt idõpontját a talaj kötöttségének függvényében a 3. táblázat mutatja be.

A vegetációs idõszakon kívüli hígtrágya-kijuttatásnál jelentõs nitrogénveszteséggel kell számolnunk. Németországi vizsgálataik alapján Asmus és munkatársai (1999) felhívják a figyelmet arra, hogy a legtöbb termesztett növényünk N hatóanyag-igényének csupán 50–75%-ban fedezzük hígtrágyával. Megállapításaikat a szerzõk a hígtrágya talajban történõ átalakulási dinamikájának kiszámíthatatlanságával, valamint a kijuttatás sokszor igen jelentõs heterogenitásával magyarázzák. A kijuttatás idõpontjának helytelen megválasztásával, a talaj- és klimatikus tényezõk táblán belüli változásával és nem utolsó sorban a kijuttatás egyenetlenségének következtében ugyanis igen jelentõs különbségek adódhatnak a tábla egyes területeinek felvehetõ nitrogéntartalmában. Ez a különbség (többlet, illetve hiány) az állomány „szétnövését” eredményezheti és jelentõs termésveszteséget okozhat.

Mezõgazdasági területeink hígtrágyázása során a következõ irányelveket tartsuk szem elõtt:

• a keletkezett hígtrágyát az állattartó telep körül olyan növények alá célszerû felhasználni, ahol az a legjobban hasznosul (kapás növények, olajnövények, takarmánynövények, kalászos gabonák, rét);

• az adagok nagyságát mindig a kijuttatható N-mennyiség alapján határozzuk meg;

• hígtrágyát legfeljebb 1–2%-os lejtõ esetén öntözhetünk ki

• hígtrágyát biztonsággal csak jó vízgazdálkodású területekre juttathatunk ki, ahol a kritikus talajvízszint mélysége meghaladja a 2–3 métert;

• sekély termõrétegû, kavicsos záróréteget tartalmazó talajokra hígtrágya nem juttatható ki;

• nyersen fogyasztható növényeket hígtrágyával öntözni tilos

• a hígtrágya kijuttatására ajánlott idõszak a vegetációs idõszak kezdete;

• télen, átfagyott talajra hígtrágyát kijuttatni tilos! Ez az idõszak december 1. és február 15. közé esik, ezért ebben az idõszakban hígtrágya kijuttatást végezni tilos;

• törekedjünk a talaj közeli, homogén kijuttatásra, valamint a hígtrágya minél elõbbi talajba dolgozására (veszteségek minimalizálása, környezetvédelem);

• a kijuttatásnak leginkább a nedves, hûvös (borús) idõjárás kedvez;

• a tápanyagellátás tervezésekor legyünk figyelemmel a hígtrágya alacsony foszfortartalmára. A szükséges mennyiséget mûtrágyázással pótoljuk.



A különbözõ kultúrák hígtrágyázásának irányelveit a 4. táblázat mutatja be.

A hígtrágya kijuttatása során termesztett növényeink tápelemigényének kielégítése mellett a környezetvédelmi elõírásokra is figyelemmel kell lennünk.

A hígtrágyázás technikai megvalósítása során törekedjünk:

• a minél kisebb veszteségekre,

• a talajkímélõ kijuttatásra,

• az egzakt adagolásra,

• a minél egyenletesebb kijuttatásra,

• a hatékonyság növelésére,

• valamint a kijuttatás költségeinek minimalizálására.

A hígtrágya kijuttatásának három alapvetõ eljárása (egymenetes, kétmenetes, valamint öntözõberendezéssel végzett) ismert. Az egymenetes kijuttatás elsõsorban kis szállítási távolság esetén és fõleg kisüzemeknél lehet perspektivikus. Nagyobb szállítási távolság, nagy hígtrágya mennyiség, valamint kedvezõtlen talajadottságok esetén mindenképpen a kétmenetes kijuttatásra való berendezkedés javasolható.

A trágyalé- és hígtrágyaszóró gépek technikai megoldásait Soós és Szüle (1999), valamint Csizmazia (1993) mutatják be részletesen. A korszerû gépek feladata a híg anyag felszívása, szántóföldre szállítása és ott annak egyenletes kijuttatása. Környezetvédelmi okokból csak azok a gépek jöhetnek számításba, amelyek töltése zárt rendszerben megy végbe.

A modern szórógépeknek 8 km/h sebesség esetén is képesnek kell lenniük 10 m3 alatti hígtrágya-mennyiségek biztonságos kijuttatására. A területegységre kijuttatott mennyiség általában a haladási sebességgel, a kifolyónyílás keresztmetszetével, valamint a túlnyomás mértékének szabályozásával befolyásolható. A modern berendezésekben számítógépes rendszer szabályozza a kijuttatott mennyiséget a munkagép sebessége, valamint a hígtrágya átfolyási sebessége függvényében. A hígtrágya-szóróknál a keresztirányú egyenlõtlenség a típustól függõen VE=10–25%. Ez az érték computeres vezérléssel tovább csökkenthetõ. Ne feledjük ugyanakkor, hogy a keresztirányú szórásegyenletességet alapjaiban meghatározza az alkalmazott szórófej típusa is. A különbözõ szórófejek, eljárások jellemzõit az 5. táblázat foglalja össze.

Szántóterületeken végzett hígtrágyázás esetén a kijuttatást lehetõleg azonnali talajba dolgozás kövesse. A kijuttatott hígtrágya sekély, 2–4 cm mélységû talajba keverése már elegendõ a N-veszteség elkerülésére. Ezen túlmenõen a talajba dolgozás jelentõsen növeli a hígtrágya tápanyagainak hasznosulását is. Az állományok hígtrágyázása során a tápanyagok kimosódásának veszélye kisebb, de megnõ az ammónia-N elillanásának, valamint a termés szennyezõdésének a veszélye. A kijuttatás után egyben megnõ a gyomosodás veszélye is. Egyenetlen kijuttatás esetén jelentõs lehet termesztett növényeink perzselése is, mely tetemes terméskiesést okozhat. Az NH3-emisszó csökkentése érdekében a hígtrágya kijuttatására a hûvös, magas relatív páratartalmú, kora tavaszi idõszak a legmegfelelõbb. Gordon és Schuepp (1994) vizsgálatai alapján a csapadékos idõjárás a gáz alakú N-veszteségeket tovább csökkenti.

A kijuttatás tervezésekor, üzemi körülmények között soha ne feledjük, hogy a tápanyag-visszapótlás pozitív hatásai csak az agronómiailag helyesen megválasztott, a környezeti körülményekhez alkalmazkodó kijuttatással használhatók ki maximálisan. Jegyezzük meg, hogy a kijuttatás idõpontjának, módjának, adagjának helytelen megválasztása a közvetlen veszteségeken túl egyben növeli környezetünk szennyezésének veszélyét is!

Dr. Kalocsai Renátó1–Dr. Schmidt Rezsõ2–Dr. Szakál Pál2

–Giczi Zsolt1–Pogány Éva2

1UIS Ungarn–2Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezõgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár



Irodalom:

Asmus, F. – Schiemann, M. – Roschke, M. – Zimmermann, K.H. (1999): Effektive und umweltverträgliche organische Düngung. Ministerium für Ernährunk Landwirtschaft und Forsten des Landes Brandenburg.

Bussink, W. (1997): Ausbringungtechnichen auf Grün-und Ackerland in den Niederlanden. KTBL_Arbeitspapier 242:Umweltverträliche Gülleaufbereitung und Verwerung. Münster-Hiltrup. p. 218–226.

Czuba, R. (ed.) (1978): Tanulmányok a trágyázásról. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest. p. 33.

Csaba, L. (ed.) (1978): Hígtrágya-hasznosítás. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest. pp. 288.

Csávás, I.–Fekete, L.–Kiss, O.–Vermes, L. (1975): A hígtrágya kezelési módszereinek vizsgálata szakosított sertéstelepeken. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 103.

Csizmazia, Z. (1993): Tápanyagellátás gépei. In: Szendrõ, P. (1993): Mezõgazdasági géptan. Mezõgazda Kiadó, Budapest. p. 187–198.

Dorogi, I.–Kolonics, Z.–Kubó, S.–Varga, J. (1975): Mezõgazdasági hulladékok hasznosítása. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest. pp. 175.

Fenyvesi, L.–Mátyás, L. (2002): A sertés hígtrágya kijuttatása szabályozott módon. AgroNapló Online 2002/7. http://www.agronaplo.hu/index.php3?szamid=18&cikkid=802

Gordon, R.–Schuepp, P. (1994): Water-manure interactions on ammonia volatilization. Biol and Fert. of soils. 18:3, p. 237–340.

Honold, C. U.–Grounauer, A.–Stanzel, A. (1996): Investigation of compuerised sistems for spreading liquid manure. KTBL-Arbeitspapier no. 233, p. 65–69.

Kapocsi, I. (1981): A hígtrágya talajba juttatása mélylazításos altalajöntözéssel. DATE Kutatóintézete, Karcag. pp. 34.

Kismányoky, T. (1993): Szervestrágyázás In Nyíri, L. (ed.) Földmûveléstan. Mezõgazda Kiadó, Budapest. p. 195–236.

Kowalewski, H. H. (1991): Mit Gülle düngen – pflanzengerecht, wirtschaftlich, umweltschonend, DLG-Leitfaden für die Praxis. Fa.M.

Kowalewski, H. H. (1996): Behandlung und Ausbringung von Flüssigmist. AID, Bonn (1201/1996)

Loch, J. (1999): Szerves trágyák. in: Füleky, Gy. (ed.) Tápanyag-gazdálkodás. Mezõgazda Kiadó, Budapest. p. 220–227.

Lorenz, F.–Steffens, G. (1997): Umweltfreundliche Gülleapplikationstechniken auf Grünland. KTBL-Arbeitspapier 242: Umweltverträgliche Gülleaufbereitung- und Verwertung, Münster-Hiltrup. p. 194–202.

LUFA (1999): Grundlagen der Düngerbedarfsermittlung für eine gute fachliche Praxis beim Düngen. LUFA-Sachsen Anhalt, Halle.

Luxen, P.–Francois, E. (ed.)–Pithan, K. (ed.) (1992): Losses of nitrogen following bovine slurry application on ungrazed grasslands. COST 814 Workshop held in Gembloux (Belgium) October 22–23.

Munack, A. (1999): High precision control system for spreading of liquid manure. ASEAE-CSAE_SCGR Annual International Meeting, Toronto, Ontario, Canada. ASAE No. 991104.

Müller, L. (ed.) (1990): Szervestrágya gazdálkodás. Agroinform, Budapest. p. 12.

OLMWMG (Ohio Livestock Manure and Wastewater Management Guide) (2003): Treatment of Livestock Manure. The Ohio University. Bulletin 604. http://ohioline.osu.edu/b604/b604_24.html

Podstavek, B. (1989): Cleaning technology in pig manure processing at the Vel’ky Dur farm. Mechanizace Zemedestvi 39:10, p. 453–455.

Rühlmann, O. (2000): Wirtschaftsdünger, effektiv und umweltschonend lagern und einsetzen. LUFA Sachsen-Anhalt, Halle. pp. 66.

Sannitree (2003): Hígtrágya kezelés. http://www.sannitreehungary.hu/hu/san_htkezeles.html

Soós, P.–Szüle, Zs. (1999): A trágyaszórás gépei. In: Füleky, Gy. (ed.) Tápanyag-gazdálkodás. Mezõgazda Kiadó, Budapest. p. 269–279.

Steinhauser, H. (1990): The „liquid manure problem” Agrarwirtschaft 39:12, p. 377–378.

Szõke, Á. (2003): A KITE ajánlata hígtrágyakezelésre. Agrárágazat 2003.05.

Udvari, L. (ed.) (1987): Növénytermesztési technológiák. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest. p. 81–87.

Vermes, L. (1998): Hulladékgazdálkodás, hulladékhasznosítás. Mezõgazda Kiadó, Budapest. P. 96–107.