Magyarországi sertés - szabadtartás tapasztalatai

A sertés ugyanis erdõk és gyümölcsösök „hulladék” evõ állata volt. Az elmúlt évtizedekben ismét elõtérbe került a sertések szabadtartása. Nyugat-Európában intenzív termelési forma keretében, hazánkban viszont ez egy extenzív formája ez a termelésnek, mivel elsõsorban a gazdaságos növénytermesztésre alkalmatlan területek hasznosítását és a termelési költségek csökkentését célozza.



Tanszékünkön több, mint egy évtizede foglalkozunk a természetes elemeket hasznosító un. alternatív sertéstartás kérdéseivel. Magyarországon nem csak mangalica tartható a szabadban, (1. kép) hanem intenzív fajtákkal (2., 3. kép) is kedvezõek a tapasztalataink. Vizsgálataink arra irányulnak, hogy a szabadban élõ sertések milyen hatással vannak a környezetre, illetve a környezeti tényezõk miként befolyásolják az állatok életét és termelését.













A sertések hatása a környezetre

Miután egy területre sertéseket telepítünk, az elsõ szembetûnõ viselkedése az állatoknak, hogy a talajt 10–20 cm mélységben alaposan feltúrják. Megfigyelhetõ volt, hogy 2–3 év után viszont az állatok „túrási kedve”csökken, aminek feltehetõen az a magyarázata, hogy a sertések fölélték a talajban található táplálékokat (lárvák, bogarak, gyökerek, szárrészek). A sertéseknek a talajfelszínre gyakorolt lazító hatása erdõben vagy fás területen káros is lehet. A laza, homokos területû farmon a fák felszíni gyökerei közül a sertések kitúrták a talajt. Vannak fák, pl. az akácfa, amelyik úgy tûnik, nem érzékeny erre. A sertések a számukra kedvezõ növényeket gyorsan fölélik, viszont a mérgezõ vagy káros alkaloidákat tartalmazó növényeket meghagyják, ami a területen károsan túlszaporodhat.

A másik jelentõs talajfelszín változás, amit az állatok okoznak, az ivóvízként is használt patak medrének kiszélesítése volt. A sertések két év elteltével az alig 1–1,5 m széles patak medrét teljes hosszúságban a duplájára szélesítették, és egy 10–15 méteres szakaszon 7–8 m széles dagonyázót alakítottak ki.

Fontos kérdés volt az is, hogy a területen keresztül folyó víz minõsége milyen mértékben változik és szennyezõdik az állattartás következtében. Egy 3,5 ha középkötött talajú, enyhén lejtõs területen, ahol 8 koca és a vizsgálat idején 32 hízósertés tartózkodott, szeptember és október hónapokban rendszeresen vizsgáltuk a területre befolyó és a területrõl kilépõ patakvíz minõségére utaló legfontosabb paramétereket.

A laboratóriumi eredmények alapján (táblázat) azt mondhatjuk, hogy a vizsgált idõszakban az állatok jelenléte a területen keresztül folyó patak vizében mérhetõ volt, de a megváltozott paraméterek messze elmaradtak a környezetet károsító szint alsó határértékeitõl.








Arra a kérdésre, hogy milyen állatsûrûséget ajánlhatunk egy-egy területen a sertés szabadtartásra, nem egyszerû a válasz, ugyanis az optimális állatlétszámot sok tényezõ befolyásolja. Függ többek között a terület talajától, domborzati viszonyaitól, az évi csapadékmennyiségtõl, továbbá a természetes növényzettõl, valamint a sertésekkel történõ hasznosítás idõtartamától. De azt is figyelembe kell venni, extenzív, vagy intenzív fajtát tartunk-e a szabadban, mikor történik a választás, és ezt követõen a szaporulat mekkora hányada és mennyi ideig használja a területet.

Tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyobb farmokat (10–15 ha) szakaszolni kell, a korcsoportokat, illetve a tenyésztés különbözõ fázisaiban levõ állatokat külön szakaszra célszerû elhelyezni. A terület egészére számolva a telepítési sûrûséget hektáronként 2–3 koca és annak szaporulatában javasoljuk. Annak érdekében, hogy a területet hosszú távon sertéstartásra használhassuk, célszerû 1–1 szakaszt 2–3 évenként legalább fél évre „pihentetni”. Ez idõ alatt ott lehetõség van az állatoktól elzárva a sertések számára olcsó táplálékot (disznóparéj, csicsóka, csalán stb.) termeszteni.



A környezet hatása a sertésekre

A környezeti tényezõk állatokra gyakorolt hatásait vizsgálva elõször is abból a nyitottságból kell kiindulnunk, amelynek a sertések ki vannak téve. Ez alatt azt kell érteni, hogy a vadon élõ állatokkal való esetleges érintkezés miatt fennáll a fertõzõdés veszélye. Fontos tudni, hogy a vaddisznó, a róka, a kóbor kutya behurcolhat sok emberre is veszélyes kórokozót (pl. veszettség, trichinellózis stb.). Ezen kívül a róka és a kóbor kutya jelentõsen megtizedelheti a malacállományt is.

Káros továbbá az a jelenség is, amikor a vadkan be tud jutni a területre, és „eredményesen” fedezi az ivarzó kocákat. Az ilyen szaporulatot célszerû eltávolítani a területrõl, mert ellenkezõ esetben ezek az utódok „elvadulnak”, kezelhetetlenné válnak, és az állomány vágóértékét is kedvezõtlenül befolyásolják.

Fontos környezeti tényezõ – amit a terület és a fajta megválasztásánál is figyelembe kell venni – a napfény és a napsugárzás. A keselyfehér állatok érzékenyek az erõs napsugárzásra, bõrük feléghet, kisebesedhet. E káros hatás mérséklése érdekében fontos, hogy legalább a terület egy részén legyen árnyékot adó fa, vagy bokor. Jelentõs védelmet nyújt még, ha az állatoknak lehetõségük van dagonyázni, mert a testük hûtésén túl a bõrükre tapadt sár is csökkenteni tudja az erõs napfény káros hatását. A szabadtartás céljára kiválasztott területnél az is fontos szempont, hogy az állatok kapnak-e elegendõ védelmet az uralkodó széltõl. A sertés érzékeny a tartós, erõs szélre, ezért – épületek hiányában – erdõsávok, bokrok, dombok, töltések vagy óriási szalmabálák nyújthatnak védelmet. Megfigyelhetõ, hogy a kocák mindig a szélvédett helyeken pihennek, és a fészkeket is ilyen területeken alakították ki. Különösen télen, hogy javítsák a hõérzetüket, bombatölcsérszerû mélyedéseket túrtak, amelybe ágakat, leveleket és szalmát hordtak. Sajnos a zord téli hidegekben ez sem bizonyul mindig elegendõnek. Ugyanis, ha a fialás idején mínusz 8–10°C, vagy ennél is hidegebb a hõmérséklet, akkor az újszülött malacoknak nincs esélyük a túlélésre. Ha a malacok már 4–5 napos kort megéltek, akkor anyjuk segítségével át tudják vészelni a nagy hidegeket is.

Szerencsére hazánkban az év nagy részére jellemzõ, hogy az állatok számára kedvezõ klimatikus viszonyok vannak. A sok mozgás, a jó levegõ, tehát a természetszerû tartás kedvezõ hatással van az állatok egészségi állapotára, és reprodukciós teljesítményeire.

Az extenzív sertés szabadtartási formát nem tartjuk feltétlenül követendõ példának, de bizonyos, alacsony értékû területek gazdaságos hasznosításának alkalmas módszere lehet úgy, hogy a termelés az ellenõrizhetõség határain belül maradjon.