A tarlóhántás és tarlóápolás gyakorlata

A tarló stádium ugyanis, gondoskodás esetén a talaj pihenésének, és felfrissülésének idõszaka. Ellenben ha nem gondozzuk a tarlót, a talajállapot, a biológiai élet visszaesése miatt, nagyobb mértékben romlik, mint a tenyészidõ alatt.

A tarló mûvelése – pontosabban a gondozása – a nyáron learatott elõvetemények után két folyamatból tevõdik össze. Az elsõ, a tarlóhántás, amely, mint az elnevezése is jelzi, sekély, 6–10 cm mély talajmunka. Jobb lesz a hántás minõsége, amikor a növények szalmáját az aratással egymenetben zúzzák (minél kisebb méretûre). A kombájnra szerelt elem a zúzott szalmát a felszínre teríti (1. kép), így hántó eszközzel is a talajba munkálható. A jó szalmazúzás és -terítés minõségi feltétel. Ha a talajba egyszerre nagy szalmatömeget kevernek, a feltáró mikrobák igénye nitrogénhiányt idéz elõ, amely lassítja a feltáródást. A szalmának takarmányozási, ipari stb. célú összegyûjtése, bálázása, elszállítása jó szervezést kíván, mivel az ebbõl eredõ haszon arányánál nagyobb kár származik a talaj vízvesztésébõl.

Ahhoz, hogy a tarlóhántás betöltse a feladatát, aratás után késedelem nélkül kell hozzálátni, egyben lezárni a bolygatott talaj felszínét (2. kép). A gondos tarlómûvelés haszna sokkal több, mint a ráfordított üzemanyag költsége. A legnagyobb haszon a talaj vízveszteségének csökkentése. A sekélyen bolygatott talajréteg hõszigetelõ funkciót tölt be, vagyis a mélyebb rétegek felmelegedésének akadályozásával gátolja a nagyobb vízvesztést.

Az altalajból a felszín felé igyekvõ nedvesség a hántott réteg aljánál, illetve a lezárt felszín alatt kicsapódva nyirkosítja át elõbb a hántott, majd az alatta lévõ szelvényt. A hántott réteg levegõsebb, mint a hántatlan, és kellõen átnyirkosodva kedvezõ életteret nyújt a talaj hasznos élõlényeinek. Munkálkodásuk eredménye a talajélet felpezsdülése, és 4–6 hét elteltével a mûvelhetõség javulása. Ennek különösen száraz idényben van pótolhatatlan haszna.

A gazdálkodók között régi kérdés, feketére munkálják a tarlót hántáskor, vagy jobb, ha a felszín maradványokkal takart. Kétségtelen, hogy jó átlagos nyári idényben kisebb a felszíntakarás jelentõsége. Csakhogy ilyen idény az utóbbi években nem adódott, és – klímaváltozás okán – a jövõben is nagyon ritkán várható. Ezért meg kell barátkozni a takart talaj látványával, elõtte a mulcs-hagyó tarlóhántással (a mulcs a szántóföldön talajvédelmi céllal, tarlómaradványból képzett takaróanyag; BM). A szükséges arányú – 35–45% – mulcs száraz idényben óvja a talajt a kiszáradástól és a mûvelhetõség elvesztésétõl, esõs idényben véd az eliszapolódástól és a cserepesedéstõl.

A gondos tarlómûvelés növényvédelmi feladatoknak is eleget tesz. Egyrészt elõmozdítja az árva- és gyomkelést, másrészt a talaj bolygatása, és a hasznos élõlények serkentése révén, korlátozza a kártevõk és kórokozók életfeltételeit. Ez a lehetõség azonban nem csökkenti a tenyészidei, okszerû növényvédelem értékét. Végsõ soron a tarlóhántás hozzásegít a feltalajra káros hatások (erõs felmelegedés, kiszáradás, kérgesedés, levegõtlen folyamatok, elgyomosodás, kártevõ gradáció) megelõzéséhez és enyhítéséhez.

Miért legyen lehetõleg sekély a tarlóhántás? Egyrészt a kisebb költség miatt (az üzemanyagot tartalékolják az ápolásra, amely 2–3 ujjnyival mélyebb lehet), másrészt a nagyobb vízvesztés megelõzése érdekében. A mélyebb bolygatás gyakran jár rögképzéssel, emiatt elmunkálása is hiányosabb, így a talaj hengerezve is több nedvességet veszít. Számolni kell azzal is, hogy a vetéskor, betakarításkor okozott taposás rontja a hántás minõségét. Ha a hántást aratás után mielõbb, még a talaj nyirkos állapotánál elvégzik (s nem jóval késõbb, amikor a talaj már kiszáradt), a taposott sávok nagyobb rögei is jól elmunkálhatók.

Tarlóhántás kontra nyári szántás? Nem véletlen a kérdés, mivel sajnálatosan gyakori – dacára a szélsõségektõl és a talaj vízvesztésétõl óvó kéréseknek – a tarlók nyári szántása. Ezek rossz minõsége – lezáratlan, hantos vagy éppen szalonnás (3. kép) – 2006 õszén nagyban hozzájárult a gyenge repce és õszi kalászos kelésekhez.

 Nem jártak jobban azok sem, akik aratástól szeptember közepéig „felé sem néztek” a tarlóiknak. A nyári esõk nyomán eliszapolódott felszín kõkeménnyé cementálódott a hõségnapok alatt, ráadásul a több gyomnemzedék talált kiváló élõhelyet a bolygatatlan talajon. Az okszerû tarlógondozás, és fogásainak mielõbbi megtanulása tehát a gazdálkodó érdeke. A tarlók okszerû mûvelése mellett szól a klímakár enyhítésében betöltött szerepe is.

Az aratással megszûnik a talaj árnyékolása. Mivel a bolygatatlan talaj jó hõvezetõ, kora délutánra erõsen felmelegszik, és párologtatás révén sok vizet veszít. Az aratáskor adapterrel zúzott és a tarlón szétterült szalma néhány napig késlelteti a talaj kiszáradását (vagyis lehetõséget ad az a munkák jó ütemezésére).

A mélyen hántott vagy szántott és nyitva hagyott, ugyanígy a hántatlan és fedetlen felület védtelenné és biológiailag tevéketlenné teszi a talajt. A bolygatott és csupasz talaj száraz idényben a nedvesség folyamatos kiáramlásával párhuzamosan veszíti el a rugalmasságát és a mûvelhetõségét. Ilyen elõzmények esetén nem csak az õszi alapmûvelés energiaigénye lesz tetemesebb, hanem az õszi vetések kockázata is növekszik.

A talaj nedvességforgalma – vagyis a befogadott, tárolt és az elpárolgott mennyiség mérlege – szélsõséges klíma alatt egyre inkább függ az adott területen több éve folytatott talajhasználattól (vízvesztõ vagy vízkímélõ). Pl. a nyári betakarítású növények kisebb vízigényébõl adódó elõnyt, jó tarlómûveléssel növelni is lehet. Ez az elõny a tarlók gondatlan használata nyomán 2–3 hét, hõségben pár nap alatt elvész.

A mulcs-hagyó tarlómûvelés alapvetõ fogás nyáron a nedvességveszteség csökkentésében. Ennek érdekében hasznosabb, ha a tarlómaradványok fele, kétharmada a felszínen marad, s csak kisebb része, esetleg a fele kerül a talajba. A mulcs az idõ elõre haladtával folyamatosan fogy, amelyben a klíma, a talaj N-ellátottsága, biológiai tevékenysége is szerepet játszik. A keresztes virágú növények (repce, mustár) maradványai gyorsabban bomlanak, a kalászosok szalmája lassabban. Nyár végére, a további talajmunkák – ápolás, vagy alapmûvelés – nyomán a mulcs és a takarás is jelentéktelenné zsugorodik.

A jól zúzott, egyenletesen terített, csomómentesen talajba munkált növényi maradványok, amennyiben aratáskor nem voltak fertõzöttek, biológiailag tevékeny közegben a tarló-fázis ideje (1–2,5 hónap) alatt sem fertõzõdnek. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a zúzatlan, sávosan, csomósan torlódott maradványok ennyi idõ alatt kártevõ élõhellyé válnak. Sekély tarlómûveléskor olyan talajállapot minõség alakul ki, amely elõsegíti a felszín közeli rétegben elfekvõ, csírázásra képes gyommagvak kelését. A nyári szántás gyommentessége csalóka, mivel elõbb a forgatás, majd a szántott réteg kiszáradása akadályozza a gyomkelést. Így a talaj gyommag készletének csökkentésére sem nyílik esély.

Összegzésként megerõsíthetõ, a tarlók szakszerû gondozása csapadékhiányos idényben is mûvelési és vetési biztonságot ad, a késlekedés vagy a rossz döntés pedig bizonytalanságot és veszteségeket.

Milyen eszközök alkalmasabbak tarlóhántásra? Száraz és átlagos idényben a talajt sekélyen porhanyító, nem porosító, mulcs-hagyó és keverõ, nagy területteljesítményû eszköz alkalmasabb tarlóhántásra, amelyen elmunkáló elem van, vagy ilyen elem rászerelhetõ. Pl. a síktárcsás porhanyítók (4. kép) vagy az ún. mulcs-kultivátorok (5. kép). A hagyományos tárcsák a mélyebb járás, a rögösítés okán és az elmunkáló-elem hiánya miatt kevésbé felelnek meg. Elmunkáló kapcsolás esetén javulhat a munkájuk. Szükség lehet rájuk pl. mélyen keréknyomos (pl. borsó tarlón), összegyúrt talajon. Esõs idényben, megvárva a felsõ 15 cm réteg szikkadását, a talajt legkevésbé károsító eszközök jöhetnek számításba, a késes kultivátorok és a síktárcsák.

A síklapú tárcsás porhanyítók (rövid tárcsának is nevezik) újra felfedezett eszközök, ugyanis a tárcsát feltalálásakor síklapokkal építették. A gömbsüveg, csonkakúp lapokat késõbb, a keverõmunka javítása céljával fejlesztették ki. Jóllehet ezzel a tárcsa kihasználtsága javult, de alkalmazási hátránya is növekedett. Ugyanis a talajra nem csak a lapél, hanem a hajlított szél (kb. 5–8 cm sávban) is nyomást gyakorol. Így a tömörítõ hatás nyirkos talajban is jelentkezik. A síklapú tárcsák, konstrukciójuk folytán, az elsõ beavatkozáskor sekélyebb munkára képesek, amely tarlómûveléskor – a jobb mulcs-hagyás mellett – további elõnyt ad a hagyományos tárcsával szemben. A síklapú porhanyítók mindegyike lezáró hengerrel kombinált, ily módon a hántásra elõírt követelmények mindegyike teljesíthetõ vele.

A tarlómûvelés másik, elterjesztésre érdemes eszköze a különbözõ mûvelõelemekkel kombinált mulcs-kultivátor. Korábban a kultivátorok hátrányára írták a maradványos (mulcsolt) felszín- hagyást. Holott Kemenesy Ernõ, a biológiai talajmûvelés elsõ hazai szószólója már az 1960-as években rámutatott a hasznára: „közel sem olyan fontos a tarlómaradványok tökéletes alátakarása, mint ahogy a köztudatban van, inkább elmarcangolásuk lényeges, mert ezáltal tudjuk megteremteni a szerves anyaggal kevert takaróréteget, az ún. mulch-ot, amelynek olyan nagy jelentõséget tulajdonít a korszerû földmûvelés.”

Úgy a síklapú tárcsákat, mint a mulcs-kultivátorokat a tarlók sekély hántására és a bolygatott felszín lezárására a talajszerkezet kímélés, a mulcs-hagyás, a szükséges mértékû keverés biztonságával lehet használni. A takart és lezárt felszín az utóbbi években a nyári klímakár csökkentés elsõdleges mûvelési fogásává vált. A takarás és a kisebb vízvesztés révén a talaj beéredéséhez szükséges alapvetõ feltételek (tarlómaradványok, vagyis tápanyag, kellõ levegõzöttség és nyirkosság a mikrobiális tevékenység élénküléséhez) teljesülnek.

A tarlógondozás második fázisa az ápoló talajmunka, amelyre a gyomok, és az árvakelés tömeges megjelenésekor van szükség. Egyes hiedelmekkel ellentétben nem a tarlómûvelõ eszköz gyomosít, hanem a kedvezõbb talajállapot ad jobb esélyt a gyomkelésre. Az ápolást ugyancsak jól kell idõzíteni, nem engedhetõ meg a gyomok maghozása (A Helyes Gazdálkodási Gyakorlat ésszerûen írja elõ a gyomok virágzás elõtti pusztítását). Az ápolás módja száraz idényben kémiai lehet (perzselõ irtás), átlagos vagy esõsebb idényben – számítva az újabb kelésre – a kémiai és a mechanikai mód kombinációja. A leperzselt árvakelésbõl és a virágzás elõtti fejlettségben lévõ gyomokból összeállt mulcs a felszínt takarva hasznosul. A mechanikai ápolásra használhatjuk a hántás eszközeit (síktárcsa, kultivátor). Hasznos fogás az is, ha változtatunk az eszközön, hántásra síktárcsát, ápolásra – néhány ujjnyival mélyebben járatva – kultivátort járatunk. Az ápolás a talaj kedvezõ nedvességállapotának megtartásában, biológiai beéredésének felerõsödésében is hasznosul.

Megkockáztatható, hogy a mostanihoz hasonló szélsõséges idényben a tarlók okszerû gondozása adhat megfelelõ esélyt a következõ növény biztonságosabb termesztéséhez. A tarló szakasz alatt megkímélt, regenerálódott és felfrissült talaj (6. kép) egyben a jó gazda gondosságát dicséri.

Talajállapot kutatásainkat támogató projektek: OTKA-49.049, KLIMA-05, NKFP-6/00079/2005; vállalatok: GAK Kht. Józsefmajori Kísérleti és Tangazdaság; Mezõhegyesi Ménesbirtok ZRt; Belvárdgyulai Mg. ZRt; Kverneland Group Hungária Kft; Vertikum Kft; Väderstad Kft.