MENÜ

Tarlóhántási technikák ... azaz elevenítsük fel az agrotechnikai, mûszaki és üzemeltetési ismereteinket, különös tekintettel az egyre szárazabb talajállapotokra.

Oldalszám: 42-43
Dr. Soós Sándor 2014.04.18.

Tudjuk, hogy a tarlóhántás a talajmûvelés igen fontos, mondhatni nélkülözhetetlen eleme.

Sokan e feladatot másodlagosan kezelik, annak ellenére, hogy a növénytermelési szakma döntõ mértékben tisztában van e munkamûvelet jelentõségével. A különbözõ területi adottságú és méretû gazdaságok mindegyikében fellelhetõk olyan tarlóhántással és ápolással kapcsolatos hiányosságok, amelyek elsõsorban munkaszervezési, kapacitásbeli és rosszul értelmezett gazdaságossági-megtakarítási elvekre vezethetõk vissza. Ezért egy-egy munkagépen keresztül utalni szeretnénk az üzemeinkben meglévõ tradíciókra, valamint a napjainkban is folyó fejlesztési munkálatokra. Felhívjuk a figyelmet, hogy a beidegzõdött gyakorlattól eltérõen a tarlóhántást sem javasolt sematikus elvek és módszerek szerint elvégezni, hanem minden esetben igazodni kell a termõhelyi adottságokhoz, s ezen belül is a talaj mindenkori állapotához. E tézis az idei esztendõben fokozottan igaznak tekinthetõ, hiszen az – elõrejelzések szerinti – aszályosabb idõszakok a megszokottól eltérõ talajállapotot eredményezhetnek. Ennek kezelése, azaz a tarlók elsõdleges hántása, ápoló karbantartása még az extrém talajkörülmények esetén is a fenntartható gazdálkodás fontos pillére.

A tarlóhántásra a nyár elején, vagy a nyár folyamán betakarított növények után kerül sor, s lényegében egy sekélynek tekinthetõ, 6–15 cm munkamélység közötti talajelõkészítést jelent.

A tarlóhántás alapvetõ és közvetlen célja a tarló és a tarlón található növényi maradványok talajba keverése és elbomlásuk elõsegítése. Ehhez szorosan kapcsolódóan e mûvelet meghatározó jelentõséggel bír a talaj vízgazdálkodásának szabályozásában, az evaporáció csökkentésével és a vízvezetõ képesség javításával. E mûvelet szabályozza továbbá a talaj hõgazdálkodását, jótékonyan segíti a mikrobiológiai folyamatokat, hatékonyan irtja a gyomnövényeket és kórokozókat. Fentiek függvényében döntõ kihatással lehet a követõ talajmûvelési eljárások minõségére, az energiaigény csökkentésére és az üzemeltetés hatékonyságának fokozására.

A tarlóhántás legnépszerûbb és üzemi méretekben is legelterjedtebben használt eszközei egyértelmûen a nehéz tárcsásboronák. E gépekrõl tudni kell, hogy a tárcsalevelek fajlagos terhelése a megfelelõ munkaminõség biztosítása érdekében minden esetben meg kell, hogy haladja a 80 kg/db alsó határértéket. A korábbi kis- és nagyüzemi gyakorlatban tradicionálisnak tekinthetõ, nehéz tárcsásboronára alapozott tarlóhántás munkaminõségi, energetikai és üzemeltetési szempontból egyaránt tartalmaz elõnyöket és hátrányokat. Elõbbiek között feltétlen meg kell említenünk a tárcsás mûvelõ elemek hatékony aprító-, keverõ-, és felszínegyengetõ munkáját párosulva az igen jó gyomirtó képességgel. Ehhez társul még egy adott traktor+tárcsa gépcsoport fajlagosan alacsony energiaigénye (gördülõ mûvelõelemek). Üzemeltetési oldalról feltétlen kedvezõnek kell tekintenünk az alacsony karbantartási igényt, valamint a nagy területteljesítményt. Ezen elõnyök mellett agrotechnikai kompromisszumként kezelendõ az ún. tárcsa talpréteg kialakítása – azaz a káros talajtömörödöttség létrejötte a gyökérzóna köztes szakaszán –, valamint az elemek jellegébõl adódó túlzott mértékû porosítás.


A helyesen megválasztott munkamélység döntõen kihat a tárcsásboronák alkalmazásának eredményességére. Elkerülendõ a mûvelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellõen visszatömörített felszínlezárás. E problémák kiküszöbölésére az utóbbi idõben általában népszerûvé vált a tárcsalevelek más mûvelõelemekkel történõ kombinációja (pl. kultivátor, ill. középmélylazító elemek).

Mezõgazdaságunk számára igen széles választékban állnak rendelkezésre a különbözõ nehéz tárcsásboronák. A legnagyobb darabszámban elterjedt, és közismert IH típusok mellett feltétlen említést érdemelnek azon cégek gyártmányai is, amelyek elsõsorban a mûszaki megbízhatóság terén jól kielégítik a gazdálkodók igényeit. Az újabb fejlesztések közül az élre kívánkoznak a Mezõgépgyártók Országos Szövetsége tagvállalatainak hagyományos és újabb géptípusai: az AGRIKON-SOLT Kft. lazító elemes kombinációi, a kisebb méretû alapváltozatoktól a szupernehéz tárcsáig terjedõ típusai, valamint az OMIKRON (precíz lezáróegységekkel) és SASFORM (kiváló tárcsatag szögbeállítási megoldások) cégek legújabb fejlesztései. Természetesen az említetteken kívül számtalan kisebb hazai gyártó is készít tárcsás boronát elsõsorban az un. kisgazdaságok számára. E gyártás során a legfontosabb konstrukciós szempont az un. MTZ-kategóriához történõ igazodás geometriai, hidraulikai és energetikai szempontból egyaránt. A forgalmazás terén még bõvebb a tarlómûvelõ eszközök választéka, hiszen minden egyes integrátor, kisebb és nagyobb kereskedelmi egység foglalkozik ezen eszközökkel.

A nehéz tárcsásboronák üzemeltetésénél felhívjuk a figyelmet a helyes vonóerõ irány beállításra (V-elrendezésû tárcsás boronák), a gépek hosszirányú vízszintességének beszabályozására, a talajállapothoz igazodó munkamélység és munkasebesség, valamint az egyes tárcsasorok haladási iránnyal bezárt mûvelési szögének helyes megválasztására. Ez utóbbit sokan elhanyagolják, pedig az eredményes munkavégzés szempontjából rendkívüli jelentõséggel bír; gondoljunk csak a mellsõ-, illetve hátsó tárcsasorok szögbeállításának különbözõségére és ennek munkaminõségi, valamint energetikai kihatására. Megemlítendõ még a jól megválasztott és ma már opciósan rendelhetõ tárcsalevél átmérõ, osztás és élkiképzési forma.

Sok helyen elõszeretettel alkalmazzák a tárcsás boronák kiváltására az ásóboronákat. Ezek népszerûsége elsõsorban a 10–14 km/h munkasebesség tartományhoz igazodó nagyobb területteljesítményben, a talaj jobb porhanyításában és esetenként keverésében, valamint egy adott gépkonstrukción belüli, általában hengerboronás lezárásban keresendõ. Feltétlen meg kell azonban jegyeznünk, hogy használatuk elsõsorban laza és középkötött talajokon javasolható. A munka intenzitásának fokozása céljából ma már nem ritkán 4–5 soros ásóborona tengely elrendezést is igényelnek a gyártóktól.

A forgó mûvelõelemekkel rendelkezõ fenti gépek kiváltására kutatói-gazdálkodói körökben is egyre gyakrabban ajánlják, illetve használják a nehéz kultivátorok különbözõ típusait, illetve azok kombinációit. Az ilyen gépekkel történõ tarlóhántásnak különösen akkor van jelentõsége, ha a követõ alapmûvelést forgatás nélkül, második/harmadik menetes nehéz kultivátorral, vagy középmélylazítóval kívánjuk elvégezni. E gépek szerszámválasztéka biztosítja a tárcsás mûvelõ eszközökhöz hasonló jó gyomirtást, felszínképzést és a mûvelés mélységéig egyenletes méretû rögfrakciót. További elõny, hogy e gépek nem képeznek összefüggõ záróréteget a mûvelés alsó határán, valamint a felszínen is kevésbé porosítanak. A jelenlegi talajállapotokat szemlélve az idén különösen aktuális lehet olyan gép, vagy szerszámösszeállítás kiválasztása, amely extrém száraz felsõ talajréteg esetén is képes megfelelõ/jó minõségû tarlóhántást, ill. azzal kombináltan egymenetben magágyat készíteni.

A kultivátor szerszámok közül kiemelendõk az ún. szárnyas kapatestek, amelyek különbözõ geometriában állnak rendelkezésre a munkamélység, illetve a munkaszélesség arányokhoz igazodóan. A korábban népszerû, ma már kissé méltánytalanul elfelejtett, ún. nagy szárnyszélességû lazító testekkel felszerelt nehéz kultivátorok elõnyei a szél- és/vagy vízeróziónak kitett területeken érvényesülnek elsõsorban.

Megjegyzendõ, hogy agronómiai szempontból sokan megkérdõjelezik a kultivátorok, illetve kultivátor kombinációk (multikultivátorok) szakmai alkalmazhatóságát, mivel az un. felszínkép közel sem tûnik olyan elõnyösnek, mint a talajhajtású mûvelõ elemek (tárcsalevél, ásóborona késkereszt) esetén. Fontos azonban tudni, hogy a mûvelõ elemek által teljes mértékben átvágott gyökérzónában ugyanúgy érvényesülnek a funkcionális feladatok és a felszíni jelenlétében vizuálisan zavarónak tûnõ tarló, gyom-, illetve árvakeléses állomány a mûvelés utáni 3–4. napon elfonnyadva már egyértelmûsíti ezen eszközök gyomirtási hatékonyságát is.

E gépek jellemzõje még az is, hogy a porhanyós talajréteget a talaj felszíne alatt alakítják ki, kevésbé bolygatják a közvetlen talajfelszínt, hatékonyan elvágják a tarlómaradványok és a gyomnövények gyökereit, ugyanakkor a felszíni növényi részeket érintetlenül hagyják; az elhalt növényi maradványok így eredményesen védik a biológiailag is értékes talajfelszínt a víz és a szél kártételeitõl.

A mezõgazdasági gépgyártás divatos trendjeit követve napjainkban tucatszám jelennek meg azok a kombinált eszközök, amelyek az alapmûvelés és az un. másodlagos mûvelés összevonására hivatottak. A gépberuházás oldaláról fajlagosan feltétlen olcsóbb megoldás alkalmazásának sikere elsõsorban a jó üzemszervezéstõl, s ezzel párhuzamosan a mûszakóra kihasználtságtól és annak nagyságától függ. A konstruktõrök szerkesztési alapelve a forgóelemek általános üzemi elfogadtatása volt, melyekhez párosult a mélyebben dolgozó un. talajvédõ mûvelõ elemek bevezetése. A lazító szerszám + tárcsalevél + henger elemek együttes alkalmazásából elsõsorban a kétféle mûvelõ eszköz pozitívumait lehet kihozni a használat során: pl. elsõsorban a kedvezõ rögképzés, a hatékony keverõ munka és a kellõen visszatömörített mértékû felszínlezárás.

Az így létrejött kombinált tarlóhántó eszközök alkalmazhatóságát az elõzõ technológiai mûvelet, azaz a betakarítás során fellépõ talajproblémák elszaporodása is igényelte. A gabonatáblákon közlekedõ kombájnok és szállító jármûvek talajterhelése normál körülmények esetén is túlzott mértékû tömörödést jelent. A betakarítás idõszakában gyakori, kedvezõtlen idõjárási kihatások (pl. túlzottan magas talajnedvesség tartalom esetén történõ talajtaposási károk, nyomproblémák) csak fokozták a fenti problémák megoldására alkalmas hatékony tarlóhántó eszközök megjelenését. Ezen nem elhanyagolható szempontok figyelembevételével kell a gazdálkodóknak olyan szakmai célzatú beruházás irányába mozdulni, amelynek fõ célja természetesen továbbra is a minõségi tarlóhántás kell legyen. E mûvelet nem pótolható semmivel (még hatékony vegyszeres kezeléssel sem!), kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el és a követõ technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendõ.

Az alkalmazható munkaeszközök általános ismertetésébõl nem szabad kihagynunk a gépekre (tárcsákra, ásóboronákra, lazító eszközökre) szerelhetõ elmunkáló-lezáró elemek szerepét sem. Vitathatatlan agrotechnikai igény a tarlóhántás lehetõleg egymenetes, illetve minél korábbi elmunkálása, azaz lezárása. E nagyon fontos mûvelet nemcsak a vízvisszatartó képesség köré határolható agrotechnikai elõnyökkel, hanem a káros talajtaposás, illetve a munkamenetek számának csökkentésével, azaz mûveleti energia és költségmegtakarítással is jár. A fent említett géptípusokra szerelhetõ elmunkáló-lezáró egységek profil kiképzése rendkívül sokféle, csakúgy mint az elemek terhelhetõsége. Beruházás szempontjából is elfogadható a mechanikus-rugós terhelés, míg szakmailag a legjobb munkavégzést a zárt hidraulikus körökkel terhelhetõ lezáró elemek, illetve kombinációk biztosítják. Természetesen a mûszaki, technológiai, és gazdaságossági kényszerûségek, illetve lehetõségek függvényében az a gazdálkodó is elismerést érdemel, aki az alapgépe mögé a legegyszerûbb és legolcsóbb eszközt kapcsolja, mint pl. az egyengetõ sín, vagy gyûrûshenger, esetleg a kettõ kombinációja.

A tarlóhántás fogalma ma már kiszélesedett és sok esetben nemcsak a nyári, hanem az õszi talajelõkészítõ mûveletek egy részét is e témakörbe soroljuk. Az itt alkalmazható eszközök sok esetben azonosak a korábbiakkal, eltérést lényegében a mûvelõelemek terhelésében, beállításában, a szerszámok kombinációjában, valamint a munkamenetek számában találhatunk. Alkalmazási kritérium az õszi betakarítási növényekre általában jellemzõ nagyobb szervesanyag maradvány.

A tarlóhántás gépesítésének mintagazdasági adatai és az üzemi visszajelzések ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hogy e feladat gépesítése teljes mértékûnek tekinthetõ és a rendelkezésre álló eszközök jó alternatívát kínálnak mindegyik talajelõkészítési technológiai változat esetén. A gazdálkodók feladata a beruházások döntéselõkészítése, valamint a már meglévõ gépek üzemeltetése során az, hogy részletes szakmai információkkal tegyék hatékonyabbá üzemeltetési, s ezen belül a gépek alkalmazására és beállítására vonatkozó ismereteiket. Felhívjuk a figyelmet a racionális talajmûvelés tarlóhántáskor is figyelembe veendõ fontosságára, amelynek során kiemelten figyelnünk kell arra, hogy a talajmûvelés ne okozzon kultúrállapot-romlást: ehhez szervesen kapcsolódóan ne hagyjuk a tarlót, vagy a már egyszer hántott tarlót elgyomosodni, a gyomnövények szárát megerõsödni, és a gyommagokat megkötni. Ne feledjük, hogy a tarlóhántásnak (és ápolásnak is!) nemcsak a vízmegõrzés, illetve a kapilláris vízmozgások szabályozása az elsõdleges feladata, hanem többek között a kultúrnövény- és gyommagok számára a csírázás és kelés elõsegítése, az optimális talajfizikai állapot kialakítása, valamint a talajbiológiai folyamatok elõsegítése is célja. A gépesítés oldaláról nem szóltunk ugyan részleteiben a sokak számára még mindig idegenkedést kiváltó, különbözõ szántóföldi kultivátorokról, ám azok fokozódó jelenlétére a tarlómûvelések – alap és kiegészítõ terén egyaránt – talajkímélõ végrehajtása miatt is egyre inkább számolni kell. Megszívlelendõk azok a változások is, amelyek elsõsorban a munkamélység (4–8 cm-es síkmûvelés), az alkalmazott mûvelõ szerszám (kombináció + vízmegõrzõ lezárás) és a menetszám megtakarítás (összevonás, mûvelet elhagyás) témakörében jelentkeznek kiemelten.