A szõlõ hajtásnövekedésének szabályzása, avagy a húzd meg-ereszd meg taktika gyakorlati alkalmazása

Nagyrészük fontosabbnak tartja a gyenge kondíciójú tõkék erõsítését, mint a túl buja növekedésûek korlátozását. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt a tényt, hogy a borok minõsége szempontjából nemcsak a gyenge, de a túlzottan erõs növekedés is elõnytelen. Milyen legyen a csúcsminõségû bort adó tõkék növekedése?



A növekedés alakulása

A szõlõ növekedési erélyét számos tényezõ befolyásolja, többek közt a terület ökológiai adottságai és az ültetvényszerkezet kialakítása (a termõ- és az alanyfajta megválasztása, a tenyészterület nagysága). Adott ültetvényben az alkalmazott termesztéstechnológia (agro- és fitotechnikai) szintén jelentõs hatást gyakorol a hajtások növekedésére. A szõlõ életének elsõ idõszakára – kb.15 éves korig – többnyire erõs növekedés a jellemzõ. A késõbbiekben a növekedési erély – jó esetben – kiegyenlített lesz. Idõs korban a hajtásnövekedés intenzitása gyengül, jóllehet általában ekkor adja a tõke a legjobb minõségû termést. A hajtásnövekedés alakulása S-, vagy szigmoid görbével ábrázolható. Ez azt jelenti, hogy a hajtások kezdetben vontatottan fejlõdnek, majd növekedésük üteme felgyorsul. Ezt a szakaszt a növekedés lassulása, majd leállása követi. Szokatlanul értelmezik a hajtásnövekedés menetét a biodinamikus termesztõk. Nicolas Joly szerint a szõlõ kozmikus eredete ellenére – a „föld alatti erõk” és az emberi tevékenység miatt – a föld foglya marad. Ettõl függetlenül minden tavasszal „menekülni”, terjeszkedni próbál felfelé. Növekedésének ritmusa a Naphoz való vonzódását tükrözi: tavasztól nyárig a magasba tör, de a nyári napforduló után vegetatív növekedése hamarosan leáll. A növény ez után „befelé fordul”, s energiáit a térnyerés helyett a termés érlelésére összpontosítja. A biodinamikus termesztés tanait bizonyára nem mindenki fogadja el, de vitathatatlan, hogy a hajtásnövekedés menete kedvezõ esetben nagyjából így játszódik le.



A növekedési erély megítélése, hatásai

Túlzottan erõs tõkéink növekedése, ha a lombozat a kora délelõtti, vagy késõ délutáni napsütésben mélyárnyékot ad, nem látszanak közte benapozott részek. A hajtásnövekedés a zsendülés után is folytatódik, s egészen õszig tart. Jelentõs a másodrendû hajtások képzõdése is. Az ilyen ültetvényben az átlagosnál több csonkázást kell végeznünk. Gondot jelent az is, hogy a túlzott mértékû növekedés fékezi a növényben lejátszódó természetes folyamatokat: lassul a klorofill bomlása, elhúzódik a termés- és a vesszõérés folyamata, a levélzet tápanyagainak hajtásszárba, fürtökbe való visszaáramlása. A tõkék erõs növekedési erélyét jelzi az is, ha nagy 0,35–0,4 kg/m2, vagy ezt meghaladó – a venyige tömege, a termésmennyiség (y) és a vesszõtömeg (n) aránya pedig 4 alatti.

Gyenge növekedés esetén a hajtások többsége nem éri el a kívánt lombfal magasságot. (Ennek természetesen számos oka lehet.) A levelek kicsik, a hajtások a fajtára jellemzõnél vékonyabbak, rövidebb ízközûek lesznek. A hajtásnövekedés korán leáll, a megszokott idõ elõtt következik be az õszi lombszín kialakulása és a lombhullás. Az y/n arány 8 feletti értéket vesz fel.

A bogyók fejlõdését, méretét az asszimilátákkal való ellátottság határozza meg. E tekintetben döntõ a második bogyónövekedési szakasz körülményeinek az alakulása. Bõséges kínálat esetén nagy bogyóméret, tömött fürtszerkezet jön létre. Nagyméretû, harsányzöld lombozat esetén biztosak lehetünk abban, hogy jelentõs mennyiségû asszimiláta képzõdik. Erõs növekedés mellett elvileg nagymértékû lehet a virágok elrúgása. A termesztett fajtáink, klónjaink többsége azonban nagy termelésbiztonságú, elrúgásra kevésbé hajlamos. Az erõs növekedésû ültetvények ezért általában bõséges hozamra képesek.

A túl erõs növekedési erélyû tõkék lombozata zsúfolt, fürtjeik árnyékban fejlõdnek. A tömött fürtök bogyóit eleve kisebb mértékben érheti csak a nap, emiatt kevesebb szín-, és aromaanyag alakul ki bennük. A bogyók a bogyóhús mennyiségéhez képest arányosan kisebb bogyóhéj-tömeggel rendelkeznek, emiatt szintén kevesebb aromaanyagot tartalmaznak. A nagy, tömött fürtök késõbb kezdenek zsendülni. Lassabban melegszenek fel, ezért nemcsak az aromaanyagaik kialakulása vontatott, de a savtartalmuk is lassabb ütemben csökken. Nem hajlamosak betöppedésre, viszont fokozottan érzékenyek a szürkerothadásra, ecetesedésre. Az erõteljesen fejlõdõ szõlõ termésében többnyire nagy az élesztõk számára felhasználható nitrogén, illetve az aminosavak mennyisége. A nitrogén részaránya az éréssel párhuzamosan nõ; a késõi szüret ezért erre nézve kedvezõ hatású. A buján növekvõ szõlõben a szürkerothadás nagyobb eséllyel léphet fel, ennek folytán jelentõs mértékben csökkenhet a termés nitrogénvegyületeinek a szintje.

A gyenge hajtásnövekedés hatására a fürtök kétségtelenül jól megvilágítottak, s általában laza szerkezetûek lesznek. A fény jobban éri a bogyókat, emiatt felgyorsul az almasav lebomlása, de kedvezõbbé válnak a fenolos anyagok kialakulásának a feltételei is. Ez vörösborszõlõk esetén elõnyt, fehérborszõlõk termesztésekor viszont inkább hátrányt jelent. A növekedés visszaesésével a levélfelület-termésmennyiség aránya kedvezõtlenné válik, elhasználódnak a tartalék tápanyagok és a tõkék érzékenyebbé válnak a különbözõ stresszhatásokkal szemben is. A termésben alapvetõen kevesebb lesz az élesztõk számára hasznosítható nitrogéntartalom. E miatt erjedési problémák léphetnek fel, fehérborokban gyakran az atipikus elöregedés jelei észlelhetõk.



A fitotechnikai mûveletek hatásai

A termésmennyiséget és -minõséget, továbbá a hajtásnövekedést metszéssel eredményesen befolyásolhatjuk. A rövid metszés erõsíti a tõkét, mert a rendelkezésre álló vizet és tápanyagokat – a rügyterhelés mérséklésével – kevesebb számú tenyészõcsúcsba koncentráljuk. A rövidebb metszési elemek rügyei nem túlságosan termékenyek, s a kisebb fürthozam miatt a termés hajtásnövekedést gyengítõ hatása kevésbé érvényesül. A hosszabb metszés éppen ellenkezõleg hat. Ha a tõkén vastag vesszõk képzõdtek, akkor célszerû a rügyszámot növelni. A rügyterhelés fokozása nem minden esetben követhetõ megoldás: ellentétes lehet a borgazdaság minõségi törekvéseivel, avagy a rendeleti elõírásokkal (meghatározott termõhelyrõl származó minõségi bornál 100 hl/ha, védett eredetû bornál 50–90 hl/ha).

A kis rügyterhelés alkalmazása önmagában nem feltétlen elõnyös módja a minõség javításának. A tõke túlzottan erõs növekedésûvé válhat, s a fürtök átlagos tömege is megnõ. A metszésnek a kiegyenlített, normális hajtásnövekedést kell szolgálnia. Aki minõségi megfontolásból csökkenti a rügyterhelést, annak ezt össze kell hangolnia a talajápolás rendszerével és a nitrogén-utánpótlás mértékével.

A zöldmunkák segítségével úgyszintén befolyásolható a hajtásnövekedés mértéke. A növekedést serkenti a gyengén fejlõdõ- és az ikerhajtások kitörése. A fürtzóna virágzás után végzett, erõs lelevelezése ezzel szemben visszafoghatja a növekedési erélyt. A fürtritkítás is nagymértékben kihat a szõlõ hajtásnövekedésére. Korai idõszakban, fürtzáródáskor, vagy ezt megelõzõen végrehajtott fürtritkítással a tõkék könnyen alulterhelt állapotba kerülhetnek. A növény a termelt asszimilátákat nagyobb mértékben fordítja a hajtások képzésére. Elsõsorban ott kell felkészülnünk a növekedés jelentõs fokozódására, ahol a rövid metszést korai fürtritkítással kombináljuk. Túlzottan erõs növekedésû ültetvényekben általában nem célszerû fürtritkítást végezni. Gyenge, túlterhelt tõkék esetében azonban feltétlenül indokolt a fürtterhelés csökkentése.




 






Az agrotechnikai mûveletek hatásai

A talajmûveléssel befolyásoljuk a talaj vízkészletét és a tápanyagok feltáródását. A talaj Nmin-tartalma mechanikai talajmûvelés mellett többnyire magasabb, mint a takarónövényes technológia esetén. A talajmûvelés intenzitását célszerû a szõlõ növekedéséhez igazítani. Mechanikai talajmûvelés gyakran kifejezetten erõs vegetatív növekedést, s tömött fürtszerkezetet eredményez. Igen gyenge hajtásnövekedés esetén az intenzív talajmûvelés fokozza az ültetvény vitalitását, s attól sem kell félni, hogy a gyakori talajmozgatás növeli a botrítisz veszélyét. Erõs növekedésû szõlõültetvényben azonban mérsékelnünk kell a talajmûvelés gyakoriságát. Munkaszervezési szempontból kifejezetten egyszerû, kényelmes megoldás, ha valamennyi parcellában teljesen megegyezõ talajápolást folytatunk. Ennek ellenére jobb, ha az egyes táblák igénye szerint, egyedileg végezzük el a talajmunkákat.

A termõre fordítás elõtt általában mechanikailag mûveljük a talajt. A késõbbiekben – az adottságok figyelembe vételével – használhatunk takarónövényeket; ha szükséges, ezzel is mérsékelni tudjuk a túlzott növekedési erélyt. Az évjárat, illetve az ültetvény állapota szerint indokolt esetben azonban – fájó szívvel – le kell mondanunk a takarónövények használatáról.

A körülményekhez, illetve az ültetvény növekedési erélyéhez igazodva a takarónövény-használat számos formáját valósíthatjuk meg. Folytathatunk évelõ-, vagy az idõszakos takarónövényes technológiát, de felhasználhatjuk a helyi flóra áttelelõ egyéves fajait is. A növényeket elvethetjük minden –, vagy csak minden második sorközben. Az idõszakos takarónövény-használat esetén nem feledkezhetünk meg arról, hogy a növények víz- és tápanyagfelvétele az áprilisi-májusi idõszakban igen magas lehet. Ez azt jelenti, hogy a növényzet már a szõlõ tápanyag-felvételi maximumát megelõzõen elhasználhatja a talaj készleteit. A szõlõ a rügyfakadás elõtti idõszakban gyakorlatilag nem vesz fel nitrogént a talajból, de a fejlõdésével párhuzamosan nõ a N-igénye. A virágzástól a bogyók zöldborsó nagyságának eléréséig tartó idõszakban jelentkezik nitrogénfelvételének elsõ maximuma. A N-felvétel fokozódása a zsendülés táján figyelhetõ meg ismét. Mindkét kritikus idõszakban gondoskodni kell a szõlõ fokozott nitrogénigényének kielégítésérõl. A zöldtrágyanövényeket ezért legkésõbb május második feléig törjük fel. Ezzel elõsegítjük a nitrátok feltáródását. A csapadék- és a hõviszonyoktól, valamint a talaj C/N arányától függõen a feltörést követõen 4–6 hét múlva jelentõs tápanyag-feltáródás indulhat el. Ez fedezheti a szõlõ megemelkedett nitrogénigényét. A zöldtrágyanövények augusztusi vetésével járó intenzív talajmunka során – kedvezõ esetben – ismét nitrogén-mineralizációt indítunk el, mely kielégítheti a zsendülés idõszakában jelentkezõ második nitrogénfelvételi maximumot.

Gyeptakaró fenntartása esetén is szabályoznunk kell a pázsitnövények vízfogyasztását és a talaj nitrogéntartalmának feltáródását. Ennek érdekében április végén, május elején talajmaró vagy forgóborona segítségével részlegesen törjük fel a gyepet. Ezzel átmenetileg csökkentjük a fûfélék növekedését, vízfogyasztását, s a talaj mozgatása révén elõsegítjük a nitrátok feltáródását.

Az õszi vetésû zöldtrágyanövényeket száraz idõben érdemes a szokottnál korábban lekaszálni, s bedolgozni. Nedves talaj esetén ritkább kaszálással tehetjük lehetõvé a takarónövények emelt szintû vízfogyasztását. Száraz idõben viszont célszerû a gyeptakarót következetesen röviden tartani, s ennek megfelelõen viszonylag sûrûn kaszálni.

Gyenge növekedésû ültetvény esetén indokolt lehet növelni a nitrogén-utánpótlás szokásos dózisát, de fürtritkítás esetén – a leírtaknak megfelelõen – célszerû mérsékelni a kijuttatandó nitrogén mennyiségét. Buján növekvõ ültetvényben természetesen el is hagyható a nitrogén-utánpótlás.



Összefoglaló megállapítások

Erõs növekedésû ültetvényekben nehezebben valósítható meg, hogy korlátozott mennyiségû, de csúcsminõségû bor alapanyagának megtermelése. A terméskorlátozást bõtermõ, tömött fürtû fajták, klónok esetében együttesen kell alkalmazni a növekedési erélyt mérséklõ beavatkozásokkal. Semmiképp se essünk azonban abba a hibába, hogy túlzottan gyengítjük a hajtásnövekedést. Ez fehérborszõlõ-fajtáknál erjedési problémát, elvénült ízt eredményezhet. A növekedési erély fokozása kevesebb kockázattal járó feladatot jelent, mint a túlzottan erõs növekedés visszafogása. Jó minõségû termést a kiegyenlített növekedésû tõkéktõl várhatunk.