A Syngenta Kft. mindig nagy figyelmet szentel a szereit felhasználók széles körû tájékoztatására, felkészítésére.
Ebbõl a gondoskodásból született meg hat évvel ezelõtt a borverseny gondolata, majd évenkénti ismétlése is.
A VI. Quadris Borversenyen elõször alkalmaztak 100 pontos bírálati rendszert. Ez szélesebb bírálati szempontok alapján teszi lehetõvé a bor megítélését. A 282 minta bortípus szerinti megoszlása tükrözte a bortermelési adottságokat, vagyis a minták fele fehérbor volt, 35%-a vörös, 10% rosé, sajnos a siller és a tokaji Aszú nagyon kevés volt.
A fajta szerinti megoszlást természetesen a vörösborok közül a Cabernet Sauvignon vezeti, ezt követi a fehér Chardonnay, mindketten jelentõs világfajták, de itthon is átvették a szõlõterületekben a vezetõ szerepet. Harmadik helyen egy jelentõs hazai fajta az Olasz Rizling áll, aminek csak örülni lehet, hiszen reduktív borként, de késõi szürettel oxidatív borként is kiváló minõséget ad, majdnem minden évjáratban és borvidéken. Az élmezõnyben még a Kékfrankost lehet megemlíteni.
A sorban következõ fajták már jelentõs mintaszám csökkenéssel jelentek meg a versenyen: Cserszegi fûszeres, Tramini, Szürkebarát, Furmint, Rajnai Rizling, Zweigelt. Nagyon sajnálatos, de tény, hogy a markáns magyar fajták – az Ezerjó, Kadarka, Juhfark csupán 3–5 mintával jelentek meg a versenyen.
A minõsítés százalékos megoszlása a következõ: 11,7% oklevelet kapott, míg, 32,6% bronz, 30,8% ezüst, és 21,28% arany minõsítésben részesült.
A fenti százalékos megoszlás a borok minõségére világít rá, vagyis majdnem 90%-ban jó és ezen belül 60%-ban kiváló minõségû borral rendelkeztek a versenyzõk.
A 10 nagy aranyérmes bor (94,0 feletti pontszám esetén éri el ezt a dicséretes minõsítést) közül a három legmagasabb pontot elérõ részesülhetett a Quadris díjban, illetve az eredeti szabályzat értelmében egy tokaji, egy fehér- és egy vörösbor kapja meg. A verseny eredményei évek óta nemcsak a Quadris-t forgalmazó cégnek jelentenek visszaigazolást a szer jóságáról, hanem a bortermelõk részére is támpontot nyújtanak munkájuk eredményességérõl.
A versenyt követõ ünnepélyes eredményhirdetésen lehetõség volt valamennyi bort megkóstolni. Meggyõzõdhettek a bírálók értékítéletérõl, igaz a hét bíráló bizottság összeállításánál ügyeltek arra, hogy lehetõleg különbözõ borvidékrõl érkezetteket tegyenek egy-egy bizottságba. Ez azért fontos, mert teljesen természetes emberi tulajdonság, hogy az általa kedvelt, megszokott bortípust részesíti elõnyben, ha értékelnie kell. A szokásjogot, a részleges szubjektivitást sajnos nem lehet teljesen kiküszöbölni egy ilyen versenyen, de a világversenyeken sem.
A Syngenta hagyományt teremtõ szándéka, és megvalósítása követésre méltó lehet a más gyártókat képviselõ növényvédelmi szert forgalmazó cégek számára is. Egy-egy versenyen és az eredményhirdetésen összehozza a termelõket, akik a borpiacon potenciális ellenfelek, de eredményes konzultációikkal egymás fejlõdését segíthetik elõ.
A QUADRIS díj listája: http://www.agronaplo.hu/index.php?oldal=hirekteljes&hir=23