Növényvédõ szerek keverhetõségérõl

A gyakorló növényvédõsök körében sokszor felvetõdik a kérdés, hogy milyen növényvédõ szerek keverhetõk egymással? Régebben még a gyártó cégek is készítettek tájékoztató táblázatokat növényvédõ szereik keverhetõségérõl, de a készítmények egyre gyorsuló piaci rotációja miatt ezek viszonylag hamar el is évültek. A gazdák részérõl azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapott ennek a kérdésnek a megválaszolása, hiszen ha egy permetezéssel többféle kórokozó, illetve kártevõ ellen is tudnak védekezni, akkor jó eséllyel megtakarítható az egyre dráguló kijuttatási költségek egyike, nem is beszélve a permetezésre alkalmas idõszakok jobb kihasználásáról.

A növényvédõ szer gyárak gyártmányfejlesztõ kutatói is igyekeztek az ilyen gyakorlati igényeket kielégíteni, kész gyári kombinációk kialakításával. Ezek keresletét viszont sokszor a hatóanyag-azonos tankkeverékeknél is magasabb áruk, valamint a kórokozók és kártevõk elleni védekezési idõpontok eltérése mérsékelte. Mindmáig fennmaradt tehát a helyi tankkombinációk készítése iránti érdeklõdés. Sõt, az újabb szerformák kidolgozása még csökkentette is a keverhetõség kedvezõtlen következményeinek a kockázatát. A felhasználóbarát szerformák megjelenésével tehát napjainkra a keverhetõség kérdéskörében is sok változásnak lehettünk a tanúi. A modern szerformák ugyanis gyakorta olyannyira másként viselkednek a permetlében, hogy a klasszikusnak számító keverhetõségi szabályok bizony ilyenkor érvényüket vesztették. Csak egy példa a legismertebb általános keverhetõségi szabály átértékelõdésére. A keverhetõség egyik aranyszabályaként számon tartott tétele úgy hangzik, hogy a réztartalmú, valamint nehézfémsókból készült permetezõ szerek más készítményekkel nem keverhetõk. Ennek a szabálynak igazságáról sokan és sokszor meggyõzõdhettek, különösen akkor, ha ilyen permetezõ szerekbõl készített kombinációkat hosszabb ideig állni hagytak a permetlétartályban. Ilyen esetekben a gyakori szórófej dugulások bosszúságai kíméletlenül figyelmeztették a gazdákat ezekre a tudnivalókra. A korszerû szerformák kidolgozásának és kereskedelmi forgalomba kerülésének eredményeként viszont néhány réztartalmú készítmény mégis felzárkózhatott a jobban keverhetõ készítmények sorába. Így a WDG vagy WG jelû – azaz a vízben azonnal oldódó mikro-granulátum formájú – rézhidroxidok esetében például a fentebb említett aranyszabály elõírásain is túllépett a formulációk gyártmányfejlesztése. A gyakorlati tapasztalatok tanúsága szerint ugyanis ezekkel a készítményekkel végzett keverési próbák sem csapadékképzõdést, sem gyors kiülepedést nem mutattak, azaz a permetlében semmilyen szabad szemmel látható elváltozás nem volt észlelhetõ.



Biológiai kompatibilitás

Van azonban a keverhetõségnek – szakmai szóval a kompatibilitásnak – egy sokkal nehezebben figyelemmel kísérhetõ tulajdonsága is, amit az ilyen keverési próbákkal sem tudunk ránézéssel megállapítani. Ezt a kutatók biológiai kompatibilitásnak nevezik, ami azt jelenti, hogy a szakemberek a készítmények összeférhetõségét a biológiai hatékonyság értékelésének oldaláról vizsgálják. Sok esetben ugyanis a kombinált permetlében semmilyen változást nem észlelünk, látszólag minden rendben van és mégis egészen más eredményre jutunk a kezelés után, mint azt a felhasználási útmutató alapján vártuk volna. Egyik esetben elmarad a hatás, máskor meg perzselési tünetekkel találkozunk, vagy éppen olyan többlethatásra figyelhetünk fel, amelyre nem is számítottunk a termék címkeszövegének tanulmányozása alapján.

Ilyenformán tehát a permetezõ szerek keverhetõségének megítélését két nagy csoportra lehet osztani, nevezetesen biológiai összeférhetõségre és fizikai–kémiai keverhetõségre. Az elsõ csoportba sorolt kombinációknál szabad szemmel nem láthatók az esetleges elváltozások, míg a másodikban többnyire jól látható csapadékkiválás formájában észlelhetõk a kombináció következményei. Ez utóbbival részletesebben most nem érdemes foglalkozni, hiszen az ilyen tünetek egyértelmûen jelzik az összeférhetetlenséget, amely nagy valószínûséggel együtt jár a permetezõ szerek hatékonyságának valamilyen mértékû változásával, nem is említve a szórófej dugulásokkal járó kellemetlenségeket. A biológiai kompatibilitás mérése és értékelése viszont sokkal összetettebb, bonyolultabb feladat. Itt nem láthatók a permetlében az elváltozások, a kombinációk eredményét szinte csak a gyakorlati próbák – biológiai tesztek – alapján lehet megismerni. Ráadásul a különbözõ hatóanyagok és segédanyagok elõre nem mindig kiszámítható reakciói következtében a biológiai hatás is széles skálán változhat. Három különbözõ csoportba sorolhatjuk az összekevert hatóanyagok egymásra hatásának eredményét, amelyet a jobb szemléltetés érdekében számszerûsítve az alábbiakban foglalhatunk össze:

Additív hatás esetében a két hatóanyag hatása összegzõdik, azaz a számszerûsített példa szerint 1+1=2.

A gyakorlatban ez azt jelenti például, hogy egy lisztharmat és egy peronoszpóra ellen alkalmas permetezõ szer összekeverésével mindkét kórokozó ellen védelmet biztosító permetlé kombinációt készíthetünk.

Antagon hatás esetén viszont a két hatóanyag egymás hatékonyságát lerontja, a várt eredmény elmarad, azaz ekkor a számszerûség szerint 1 + 1 = 0.

A fenti példánál maradva az ilyen permetlé kombináció sem a lisztharmat, sem a peronoszpóra kórokozói ellen nem nyújt védelmet.

Szinergista hatásról pedig akkor beszélünk, ha a bekevert két hatóanyag hatása kiszélesedik, azaz a számszerûsítés példáján bemutatva 1 + 1 = 3.

A példaként vett kombináció hatása ilyen esetben a lisztharmat és peronoszpóra elleni védelem biztosításán túl a szürkepenész kórokozóira is kiterjed.

Természetesen a fenti sémáktól a gyakorlat sokkal árnyaltabb képet mutat. Sokszor csak az egyik permetezõ szer hatása marad el, vagy éppen csak valamilyen mértékû hatáscsökkenést okoz, amely viszont egyes kártevõk, vagy kórokozók esetében az alkalmazott szerekkel szembeni ellenállóság (tolerancia, rezisztencia) kialakulásának is elõidézõje lehet.

A különbözõ permettrágyák és növénytápláló adalékok növényvédõ szerekkel történõ kombinálási lehetõsége mellett is sok érvet lehet felsorakoztatni, kezdve a gazdaságosság szempontjaitól, a növény kémiai stresszének enyhítéséig. A jobb táperõben lévõ, kiegyensúlyozottabb tápanyagellátásban részesülõ növények értelemszerûen a kórokozókkal szemben is jobban ellenállnak és a kémiai beavatkozásokat, így a permetezéseket is jobban tûrik. Mégis, a gyártó cégek egyre kevesebb figyelmet fordítanak termékeik keverhetõségének elemzésére és értékelésére. Ennek egyik okát abban kell keresnünk, hogy a keverhetõségi vizsgálatok költségét olyan mértékben növeli a számításba vehetõ permetezõ szerek számának emelkedése és a gyors ütemben változó növényvédõ szer kínálat, hogy ezek a ráfordítások nem tudnak megtérülni a termékek árában. A fent vázolt kombinációk lehetséges következményeinek elemzése és a termékek egyre gyorsuló piaci avulása tehát együttesen olyan gazdaságossági korlátot állított a gyártók elé, amely egyben magyarázata is lehet annak, hogy a napjainkban közkézen forgó keverhetõségi táblázatok az elmúlt tíz–tizenöt év alatt szinte semmit sem változtak.

Mielõtt azonban az ilyen táblázatok között tallóznánk, tekintsük át azokat a szempontokat, amelyekkel a felhasználó gazda is képes valamilyen mértékben befolyásolni a kombinációra kiszemelt permetezõ szerek keverhetõségének az esélyét.



Amire a növényvédõsnek érdemes odafigyelni

Keverési sorrend: elõször a por alakú, majd a folyadék formájú és végül a permettrágyák kerüljenek a permetlé tartályba. Itt érdemes megjegyezni, hogy a por – ezek általában WP jelûek – formák esetében ne mulasszuk el a törzsoldat készítését sem. Csak emlékeztetõül, a kimért porhoz – WP-hez – kevés vizet öntünk és azt elkeverve rövid ideig állni hagyjuk. Ezt nevezik duzzasztásnak a szakemberek és valójában ez a törzsoldat, amelyet majd az elõírt permetlé koncentrációra hígítunk.

A különbözõ szerformák (nedvesíthetõ por alakúak pl. WP jelûek, vagy folyadék formák úgymint pl. EC, SC vagy FL, LC vagy WSC, betûkkel jelöltek) keverhetõségérõl megkérdeztem Hadobás Jánosnét az Agro-Chemie Kft. formáló kutató vegyészmérnökét, aki a következõkben foglalta össze a fontosabb tudnivalókat: „Általánosságban elmondható, hogy az azonos típusú formulációk nagyobb valószínûséggel kompatibilisek. Ennek az az oka, hogy az azonos szerformákban általában hasonló kémiai felépítésû tenzideket használnak. Ez azért fontos, mert a tenzidek (vagy felületaktív anyagok – lásd februári adalékanyagokról közölt cikkünket) a felelõsek azért, hogy a hatóanyag részecskék ne koaguláljanak, vagyis ne csapódjanak ki. Természetesen, ha valamilyen más tulajdonságban, pl. a permetlé pH-jában nagy a különbség (egyik inkább savas, a másik inkább lúgos), akkor az azonos szerformák esetében is lehet összeférhetetlenség.

Ugyanakkor a különbözõ formulációk is lehetnek kompatibilisek, pl. legtöbb esetben a WP (nedvesíthetõ por), a WDG (vízoldható granulátum), vagy az SC (szuszpenzió) permetezõ szerek keverhetõk, mivel annyiban „rokonok”, hogy a hatóanyag finom szilárd szemcse formájában van jelen.

Az EC (emulzió koncentrátum) készítmények viszont annyiban mások, hogy ezekben szerves oldószer a hordozó anyag, és vízzel hígitva emulzió cseppek keletkeznek, amelyek pl. egy WP-vel keverve kevésbé tudnak stabilak maradni. A legkényesebb szerforma a szuszpoemulzió (SE jelû), amely önmagában is egy bonyolultabb kolloidkémiai rendszer, s ennek megfelelõen a stabilitását könnyebb felborítani egy másik típusú készítmény hozzáadásával.

A fentiekbõl következik, ha van választási lehetõségünk, használjunk azonos szerformákat a keveréshez.

Gyakorlati tapasztalat az is, hogy ha külön–külön hígítjuk a szereket (a permetezésre szánt víz felével az egyiket, felével a másikat), és utána keverjük össze a permetleveket, némileg növeljük az esélyt a kompatibilitásra.”

Vízkeménység: a permetlé készítéshez – néhány kivételtõl eltekintve – általában az esõvízhez hasonló lágyságú vizet célszerû használni. Azt a vizet, amelyikben a szappan nem, vagy csak nehezen habzik – általában már olyan kemény víznek tartjuk, amelyet már permetezéshez lágyítani szükséges. A víz keménységét német keménységi fokban mérik. Egy NK fok megfelel egy liter vízben oldott 10 mg. kalcium oxidnak megfelelõ kalcium magnézium só tartalomnak. Permetlé készítésre általában a 19 NK alatti vizek alkalmasak. Ettõl keményebb vizet lehetõleg ne használjunk permetlé készítésre. Vízlágyításra megfelel a trisó, vagy mosó szóda, adagolása pedig 4–6 dkg 100 literenként.

Víz hõmérséklete: befolyásoló tényezõ hiszen közismert, hogy minél hidegebb annál lassabban oldódnak benne a sók és más anyagok. Ezért nem célszerû 15 °C hõmérséklet alatti vizet használni permetlé készítéséhez. A gyakorlati tapasztalatok szerint legkedvezõbb a 18–21 °C közötti tartomány.

Permetlé koncentrációja: minél több készítményt szeretnénk egy permetlében egyszerre kipermetezni, annál jobban nõ a permetezõ szerek kiválásának esélye. A magasabb töménység ugyanis az oldott és lebegõ szilárd részecskék kedvezõtlen egymásra hatásának kockázatát jelentõsen növeli. Általánosan kialakult érték, hogy a permetlé töménysége a 4–5%-ot ne haladja meg.

Ezek azok a fontosabb keverésre vonatkozó tulajdonságok, amelyeket magunk is képesek vagyunk befolyásolni, a többi keverhetõséget meghatározó tulajdonság ugyanis a gyártáskor, a formuláció segédanyagainak megválasztása során dõl el.