Évelõ pillangósok és füves társítások telepítése

Másrészük olyan természetes és mesterséges gyepalkotó, amelyek funkciója nem merül ki a takarmánygazdálkodásban betöltött szereppel (mûtárgyak-, védmûvek állagmegóvása, jóléti- és sportcélok, talajvédelem, élõhely biztosítás, tájképi attraktivitás).

Összes területünkrõl csak becsléseink vannak. A szántóterületbõl mintegy 200 ezer hektárral részesednek, legelõ és rét együttesen alig haladja meg az 1 millió hektárt. A nem mezõgazdasági gyepes területeink mintegy 250–300 ezer hektárra becsülhetõk.

A továbbiakban az elsõdlegesen takarmánytermesztést szolgáló pillangósoknál és társításaiknál maradva állapotukkal és a telepítés alapjaival foglalkozunk. A téma aktualitását igazolja, hogy cikkünk írásával egyidõben a terület legkiválóbb szakemberei készülnek a magyar gyepgazdálkodás elmúlt 50 évét értékelõ konferenciára (Gödöllõ – SZIE, 2007. 03. 09.).

Ami a terület- és állapotváltozásokat illeti, legalábbis az elmúlt 20 évrõl nem sok jót lehet elmondani. A XX. század 80-as éveinek közepén még volt 500 000 hektár évelõ pillangósunk és 1,2–1,3 millió hektár rét és legelõ, a mainál 30–40%-kal több hozammal sokkal jobb minõséggel. A romlás okait sokáig lehetne sorolni, de ezek mind visszavezethetõk mezõgazdaságunk rossz szerkezetû árukibocsátására, a támogatások csökkenésére, a termelési kockázatokat növelõ, távlati célokat nélkülözõ „tûzoltó” agrárpolitikára.

Ami a szóbanforgó növényfajok és társításaik jövõjét illeti, az sok mindentõl függ, többek között:

• a kérõdzõk állatlétszámának változásától,

• a természetszerû állattartás elõtérbe kerülésétõl,

• a fizetõképes kereslet növekedésétõl a jobb minõségû állati termékek iránt,

• export lehetõségeink alakulásától.

Az évelõ pillangósok és füves társításaik a szántón, réteken, legelõkön adják a legjobb minõségû tömegtakarmányt, mégsem számolhatunk területük bõvülésével. A növénytermesztés szerkezet változásával minden valószínûség szerint számolni kell, de ez növekedést csak az erdõ és az ún. „energianövények” esetében hoz. A kérõdzõk jó minõségû, fehérjében gazdag tömegtakarmányát még nagyobb állatlétszámnak is meg lehet termelni a jelenlegi 1,3 millió hektáron. Ehhez az elsõ lépést a szakszerû telepítéssel tehetjük meg. A telepítés több mûvelet (alaptrágyázás, gyökér- és vetõágykészítés és a vetés) összefoglaló elnevezése minden évelõ kultúra létesítésének. Jelentõségét az adja, hogy a sikeresen telepített növényállomány képes még jelentõs késõbbi agronómiai hibákat is elviselni, de a rossz telepítés hátrányai semmilyen agrotechnikai eljárással nem küszöbölhetõk ki.

Évelõ pillangósok és füves társításaik telepítési alapelvei szántóterületen

A telepítést megelõzõ forgatásos mélymûvelés nem nélkülözhetõ, többek között azért nem, mert ezzel a mûvelettel juttatható az aktív gyökérzónába a PK tartalékoló v. alaptrágya.

A kb. 2–3 cm-es vetõágynak rög- és pormentesnek kell lenni, a kombinált eszközzel kialakított aprómorzsás felszínt hengerrel zárjuk. Vetni csak talajlakó kártevõktõl mentesített talajba szabad.

A vetés ideje III.–IV. hó, vagy nyár vége (IX. hó 15-ig). A tavaszi biztosabb, a nyár végi, kora õszi vetés kockázata öntözéssel mérsékelhetõ. A vetõágy elõkészítéssel a felszíni rétegbe kevert NP starter

(N30-40 P40-50) a kezdeti fejlõdést jelentõsen gyorsítja. A trágyaadagokat az akkreditált laborban végzett talajvizsgálatokra és a tervezett életteljesítményre kell tervezni. Vetésre a gabona sorvetõgépek és a szórvavetõ gépek egyaránt megfelelõk, a füves társításokhoz az utóbbiak jobbak. Az évelõ pillangósokat 2,5–3,0 cm mélyre vethetjük, a fûmagoknál egy, maximum az 1,5 cm-t kell tartani.

A pillangós füves társítások vetését két menetben végezzük, elõször a pillangós kerüljön a földbe, majd föléje keresztben a fûfaj.

A vetést mindig hengerrel zárjuk. Szántóra többnyire két komponensû keveréket célszerû vetni. A vetést mindig a szegélyvetéssel kezdjük.Kerüljük a takaró-, vagy védõnövények telepítését, csak kivételesen alkalmazzuk eróziónak, deflációnak kitett területeken. A vöröshere és a baltacím jobban elviselik a takarónövényt, mint a lucerna. Száraz, sekély termõrétegû meszes talajokra telepítsünk baltacímot, vagy tarka koronafürtöt. Ez különösen indokolt lejtõs területeken. Félszáraz, üdébb területeken a lucerna versenytárs nélküli. Üde, semleges, enyhén meszes talajokra tervezzük a vörösherét. A lucerna, a baltacím jól társítható száraz viszonyok között magyar rozsnokkal, vagy csomós ebirrel. Jobb vízellátottságú területeken a réti komócsin, a réti csenkesz, vagy az angol perje lehet a társnövény. Ami a vetendõ csíraszámot illeti a 3. táblázat nyújt tájékoztató adatokat a tiszta telepítés esetére. Társításokban a pillangós csíraszáma kb. 40%-kal, a fûfajé 15–25%-kal csökkenthetõ.

A gyeptelepítés alapelvei kaszálónak, legelõnek

Amennyiben mûvelési ág változtatással a szántó egy részén kívánunk kaszálót, legelõt létesíteni, úgy az alapmûvelés és az alaptrágyázás elvei megegyeznek az elõzõekben vázoltakkal.

A leromlott, csökkent hozamú, rossz minõségû gyep (a hozam 2 t/ha szénaérték alatti) felújítása történhet felülvetéssel, vagy a feltörést követõ újratelepítéssel. A felülvetés olcsóbb, de a legtöbbször nem szüntethetõk meg a leromlás okai: tápanyag-hiány, a talaj rossz vízgazdálkodása, erõs vegetatív szaporodású gyomok stb., így kedvezõ esetben is csak rövid távú javulás remélhetõ. A régi telepített, vagy õsgyep feltörése, újratelepítése drágább, nagyobb szakértelmet és kockázatot jelent, gyakran a tervezett fajok (fajtáik) vetõmagja nehezen szerezhetõ be, a termõre fordulás lassúbb. Ezt a módszert választva mindenképpen érdemes szaktanácsadót igénybe venni. Sikeres telepítés, okszerû használat és ápolás mellett viszont az új gyep 2–3 évtizedig is jól funkcionál.

A telepítés kockázata nagymértékben csökkenthetõ, ha a következõ ismeretekkel rendelkezünk:

• csapadékviszonyok, legalább havi bontásban 70%-os valószínûséggel,

• alapvetõ talajtulajdonságok, különös tekintettel a vízgazdálkodásra (az aktuális vízkészlet fontosabb, mint a talaj típusa),

• a tervezett növényfajok agrobotanikai, fiziológiai tulajdonságai, kompetíciós „viselkedésük” (elnyomóképesség),

• domborzati viszonyok,

• közeli õsgyepek értékesebb fû- és pillangós fajai,

• legelõ telepítésénél a tervezett állatfajok és korcsoportjai, legeltetési módszerek és terhelés.

A régi gyep feltörését legjobb már májusban megkezdeni. Javasolható az ún. Kemenesy módszer. A vetõágy elõkészítés még alaposabb, többszöri kombinátorozást és azt követõ hengerezést igényel, mint a szántón létesített füveshere.

A telepíteni kívánt fûfajok száma lehetõleg legyen 4–5, pillangósból 1-2 faj elegendõ. A társítás vetõmag keverékének összeállításánál kellõ mértékben (legelõ, kaszáló) legyenek képviselve a lazabokrú, tarackos fûfajok, indás, bokros pillangósok. A hasznosítás módjának megfelelõ arányok a tudományos eredmények és a tapasztalatok szerint a következõk:

A vetõmag keverék összeállításánál a kompetíciós képességet és a tisztavetés csíraszám ajánlást (1., 2. táblázatok) kell összhangba hozni. Mégpedig úgy, hogy az erõs elnyomóképességû fajok csíraszámát csökkentsük, a kevésbé versenyképesekét növeljük, akár a tisztavetésre javasolt mértékig is összességükben. Általában üde fekvésben 30–35 kg/ha, szárazabb viszonyok között 40–45 kg vetõmag igénnyel számolhatunk. Napjainkban egyre gyakrabban találkozunk kereskedelmi vetõmag keverékkel. Ez az esetek többségében az adott szituációban módosítást, kiegészítést igényel a fajokat és a csíraszámokat illetõen. A telepítés legkényelmesebb mûvelete a vetés. Idejét illetõen, a többség a nyár végét tartja jobbnak (aug. közepétõl szeptember derekáig). Fõ érvük, hogy a fûfajok jarovizációs igénye maradék nélkül teljesül és a következõ év már teljes hozamú lesz. A kifogástalan, aprómorzsás, tömörödött, hengerbe hagyott vetõágyba („cipõtalp próba”) 1,0–1,5 cm mélyre kell vetni. Gyeptelepítésre a szórvavetõ gépek alkalmasabbak. A vetést feltétlenül hengerrel zárjuk.

Felhasznált irodalom:

1. Lõrincz J. (szerk.): Gyeptermesztés és –hasznosítás. Mg-i Kiadó, 1978. Budapest

2. Gyepgazdálkodásunk helyzete és kilátásai. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok

17. Debrecen, 2001.

3. Antal J. (szerk.) Növénytermesztéstan 2. Mezõgazda Kiadó, 2005.

4. Barcsák Z., Kertész I.: Gazdaságos gyeptermesztés és hasznosítás. Mezõgaz

dasági Kiadó, 1986.