MENÜ

Pioneer Stúdiumok - március

Oldalszám: 18-19
Sipos Péter, Dr. Piukovics László 2014.04.23.

Gondolkodjunk együtt – a termelõ és a Pioneer – a termelésrõl, hónapról hónapra!

A PIONEER Stúdiumok márciusi sorozatában a 2007-es évre vonatkozó hibridválasztásban kívánunk segítséget nyújtani a termelõnek, tájékoztatást adunk a Pioneer kukorica és napraforgó hibridek által nyújtott biztonságról, kiváló teljesítményrõl.



Milyen kukoricás év lesz 2007-ben? PIONEER-os!



A jó kukoricás évekre ritkán emlékeznek az emberek, mivel ezekben az esztendõkben minden kukorica jól terem.

A komoly aszályos évek azonban mindenki emlékezetébe bevésõdnek és kirostálják azokat a hibrideket, amelyek csak jó körülmények között képesek teljesíteni.

Az aszályos évek azok, melyek mindig megmutatják, hogy a Pioneer hibrideknek nincsen párja alkalmazkodóképességben és aszálytûrésben. Bizonyította ezt a kilencvenes években a Helga, a Stira, a Colomba és a Florencia, illetve bizonyítják az aszályos vidékeken napjainkban is a Reseda, a PR37D25, a PR38A24, a PR37F73 és a PR36K67.

Magyarországon a harmadik jó kukoricás éven vagyunk túl, s ez a kevésbé óvatosakat feledékennyé teheti. Azok, akik 2007-ben is nyereségesen, biztonságosan akarnak kukoricát termeszteni a Pioneer-t választják.

A Pioneer hibridek kimagasló aszálytûrésének biológiai alapjai:

• kiemelkedõen gyorsan fejlõdnek, ezért gyökérzetük hamarabb kifejlõdik,

• zöld száron érõ hibridek, melyek levélzete az átlagnál jobban tûri az aszályt,

• kiválóan termékenyülnek légköri aszályban is,

• a zöldszáron érés aszályban is biztosítja a megfelelõ szemkitelítõdést.



Magyarországon a harmadik jó kukoricás éven vagyunk túl, s ez a kevésbé óvatosakat feledékennyé teheti. Azok, akik 2007-ben is nyereségesen, biztonságosan akarnak kukoricát termeszteni a Pioneer-t választják.



770 kg termés elõny a Pioneer-nál aszályban

Ezen tulajdonságoknak köszönhetõen a Pioneer hibridek mind a légköri aszályt, mint a talaj korlátozott nedvességtartalmát az átlagnál látványosan jobban tûrik a vegetáció minden idõszakában.



A Pioneer hibridjei kiemelkedõ termõképességük, alkalmazkodóképességük és aszálytûrésük mellett további olyan pozitív tulajdonságokkal rendelkeznek még, amelyek növelik a termelés gazdaságosságát, illetve biztosítják a végtermék piacát. A következõ tulajdonságokról van szó:



1. Átlagnál jobb, hagyományos úton megerõsített kukoricamoly-ellenálló képesség – ezen a téren a PR37Y12 és a PR38A24-es hibridjeink jelentõsen a köztermesztésben lévõ hibridek fölé emelkednek

2. Kiugróan magas hektoliter súly – a Pioneer rendelkezik a legmagasabb hektoliter súlyú hibridekkel a magyar kukoricák között. Ezek közül is a következõk a legjobbak: a PR37D25, a PR38A24, a PR37F73, a PR36K67, a PR37M34, a PR38R92 és a PR36R10

3. Kimagasló etanol hozam – a Pioneer HTF minõsítésû hibridjei az átlagos kukoricához képest 2-4%-kal magasabb etanol kihozatalra képesek. A Pioneer minden tenyészidõben kiemelkedõ termõképességû és kiváló alkalmazkodóképességû hibridek széles választékát biztosítja: a PR39D81, a PR38B12, a 37D25, a PR38A24, a PR38B85, a PR37Y12, a PR37F73, és a PR36K67.













Biztonságos napraforgótermesztés Pioneer hibridekkel



A Pioneer az olajnövények terén az utóbbi években számos komoly, esetenként korszakos jelentõségû fejlesztést tudhat magáénak, amelyek legtöbbje a termesztés biztonságát szolgálja:

• bevezettük Európában a Pioneer MAXIMUSTM hibrid repcéket,

• sikerrel indítottuk útjára az Express® toleráns gyomirtási technológiát a PR63E82-es napraforgó hibriddel,

• idõben léptünk a magas olajsav-tartalmú napraforgók nemesítésében, így mára a legjobb HO napraforgó-hibridajánlattal rendelkezünk,

• a hagyományos (linolsavas) napraforgót termesztõk számára évrõl évre újabb, a Pioneer-értékeknek megfelelõ magas olajtartalmú, kiváló betegség-ellenállósággal bíró és a legjobb termõképességûek közé tartozó hibrideket hozunk a piacra.



A Pioneer stúdiumok keretein belül a HO napraforgókat és az Express® toleráns gyomirtási technológiát bemutattuk, most a hagyományos Pioneer napraforgókat járjuk körbe.

Az elmúlt két évet figyelembe véve egy rendkívül csapadékos, a napraforgó számára nagyon kedvezõtlen 2005-ös, és egy inkább átlagos, nem kimagasló 2006-os évjáraton vagyunk túl. Amíg 2005 tányérszklerotiniát „hozott”, addig a tavalyi esztendõben a Sclerotinia szárfertõzéses formája, az országos méreteket öltött Diaporthe járvány, valamint a hûvös tavaszi idõjárás miatt néhány genetikai kört komolyan érintõ elágazó napraforgók okoztak fejfájást a napraforgó termesztõknek.

A napraforgó hibridválasztás nem könnyû feladat. Bizonyos hibridek normál évjáratban kiválóan teremnek, csapadékos körülmények között viszont messze elmaradnak a többitõl, illetve vannak hibridek, amelyek súlyos kórtani nyomás esetén magasodnak versenytársaik fölé. Ez utóbbiakat hívjuk mi BIZTONSÁGOS NAPRAFORGÓKNAK.

Az elmúlt év elsõsorban a korai-középkorai tenyészidejû, zöld száron érõ, meleg, aszályba hajló évjáratot kedvelõ hibrideknek kedvezett, 2005-ben pedig csak a kórtani szempontból legjobb hibridek teljesítettek jól. A 2007-es évjáratot nem tudjuk milyen lesz, azt viszont igen, hogy azok a termelõk lesznek sikeresek, akik olyan napraforgó hibrideket termesztenek, amelyek mindenféle idõjárási körülmények között megállják a helyüket, vagyis a biztonságos napraforgók közül választanak.

2006-ban az A82-es hibrid és a herbicidtoleráns változata az E82-es kitûnõ évet zárt. Mellettük megteszteltük az A82-nél kórtanilag jobban helytálló peronoszpóra rezisztens változatát, a PR63D82-est. A tapasztalataink nagyon jók. A hibriddel azt az A82-est fogjuk fokozatosan leváltani 2007-tõl kezdõdõen, amelyet az elmúlt 4 évben mintegy 250 000 hektáron termeltek Magyarországon (3. ábra).








Az idei év egyik legjobb Pioneer ajánlatának ígérkezik a PR63A04-es hibrid, amelyet egyszerûen csak biztonságos Pioneer napraforgónak nevezünk. 2005-ben, amikor kritikus kórtani helyzetben kellett a napraforgóknak teljesíteni, nem talált legyõzõre! Nemcsak az elmúlt 2 év átlagának kimagasló korai hibridje, hanem olajtartalomban sincs jobb nála (4. ábra).






 

A Pioneer napraforgó termékportfóliója 2007-ben tehát két olyan hibriddel gazdagodott (PR63D82, PR63A04), amelyekkel a termelõ jelentõsen javíthatja a napraforgó termesztés biztonságát.