MENÜ

MÁSZ javaslatok az EMVA forrásokból támogatandó állattenyésztési

Oldalszám: 97-98
Dr. Wagenhoffer Zsombor 2014.04.24.

A Magyar Állattenyésztõk Szövetsége úgy ítéli meg, történelmi lehetõséget kapott az agrárkormányzat azzal, hogy az elmúlt évtizedekben adott ágazati támogatás sokszorosát használhatja fel a mezõgazdaság és vidék fejlesztéséhez 2007 és 2013 között.

Mivel az agrárium nehéz helyzetben van, óriási, ugyanakkor elodázhatatlan feladat annak talpraállítása. Üdvözlendõ az a miniszteri szándék, hogy a döntések elõkészítésében és a végrehajtásban végre komoly és aktív szerepet kapnak a szakmai szervezetek. Ez persze nagy felelõsséget is jelent, amihez a szervezeteknek is fel kell tudni nõni. Amennyiben igaz az, hogy az FVM a jövõben a szakma „megrendeléseit” lesz hivatott teljesíteni, akkor nekünk az a dolgunk, hogy átgondolt és megvalósítható „megrendeléseket” adjunk a tárcának. Ha nem tudunk ilyen javaslatokat tenni a döntéshozók asztalára, a siker elmarad. A siker pedig mindannyiunk érdeke. Mi állattenyésztõk, a MÁSZ tagjai sokféleképpen gondolkozunk. Vannak azonban közös céljaink, melyek között a legfontosabb: a magyar állattenyésztést erõs, versenyképes ágazattá tenni, aminek nem csak múltja de jövõje is van. Ezt csak akkor érjük el, ha mindenki a maga szintjén akarja, hogy ez így legyen és képes összefogni tenyésztõ és állattartó.

Megtisztelõ, egyben nagy felelõsség is, hogy Gráf József miniszter úr a MÁSZ-t kérte fel, hogy a tagszervezeteit érintõ ágazatok fejlesztési elképzeléseit és lehetséges megoldásait a minisztérium által megbízott szakértõkkel együttmûködve dolgozza ki. Miniszter úrral egyeztetve állatfajonként munkacsoportokat alakítottunk ki. Ezeknek a gyakorló szakemberekbõl és tenyésztõszervezetek vezetõibõl álló csapatoknak két fontos feladata van:

• fejlesztési javaslatok kidolgozása állatfajokra – adott esetben ágazatokra – lebontva;

• az uniós (SAPS, top-up, EMVA) és nemzeti támogatások véleményezése, ajánlások készítése, végrehajtási programok értékelése, támogatási célterületek, jogosultsági kritériumok, prioritások meghatározása, módosító javaslatok megfogalmazása annak érdekében, hogy az állattenyésztés a rendelkezésre álló forrásokat a leghatékonyabban hasznosítsa.



Az állattenyésztés kapcsolódási lehetõségei az EMVA célterületekhez

2007-tõl a vidékfejlesztésre adható pénzeket elsõsorban az EMVA forrásai jelentik majd. Ez a pénzügyi alap az NVT és AVOP forrásainak összevonásával jön létre. A támogatható fejlesztési célterületeket és a feltételeket a 1698/2005/EK rendelet tartalmazza. Hazánk 2007 és 2013 között mintegy 1300 milliárd forint támogatáshoz juthat így, amennyiben a kormányzat az uniós pénzek mellé teszi a nemzeti kiegészítést, illetve ha olyan pályázati rendszert dolgozunk ki, amely segítségével minden pénz lehívható lesz. Ez azért is fontos, mert korábbi tapasztalat az, hogy a bonyolult pályázati rendszer, a tájékoztatás hiánya és egyes célterületek és feltételek rossz meghatározása miatt nem tudtuk a teljes rendelkezésre álló uniós forrást leigényelni, több tíz milliárd forint ragadt így bent. Az állattenyésztési ágazatokhoz leginkább kapcsolódó célterületek az alábbiak:

Mezõgazdasági üzemek korszerûsítése: az állattenyésztésben a fejlesztési jellegû beruházások az elmúlt évtizedben kevés kivételtõl eltekintve elmaradtak. Idõs épületekben, elavult technológiával és gépekkel, illetve egyre szigorodó környezetvédelmi elõírások szorításában kellene a gazdáknak felvenni a versenyt a folyamatos fejlesztést, jelentõs beruházásokat végzõ uniós és tengeren túli országok termelõivel. E célterület kihasználása kulcsfontosságú a magyar állattenyésztés fejlõdõ pályára állítása szempontjából. Egyes területek (pl. trágyaelhelyezés, -kezelés) fejlesztésére ráadásul igen szûk határidõ áll rendelkezésre. Számításaink szerint erre a célterületre 7 év vonatkozásában legalább 200 milliárd forintra van szüksége az állattenyésztésnek. E fejezethez az alábbi fejlesztési célterületeket javasoljuk:

•Trágya kezelését, tárolását, felhasználását elõsegítõ építészeti, technológiai és gépberuházások;

•Állati férõhelyek kialakítását, minõségét javító építési és korszerûsítõ felújítási beruházások;

•Jó minõségû takarmány elõállítását és felhasználását, a takarmányminõség megõrzését biztosító építészeti, technológiai és gépberuházások;

•Állattartáshoz kapcsolódó munkafolyamatok minõségét javító beruházások;

•Tenyészállat állomány minõségi javításával kapcsolatos beruházások célterülete;

•A telepi állategészségügyi helyzetet, illetve a nyomon követhetõséget javító, állatbetegségek kialakulását és terjedését megelõzõ beruházások.



Uniós elõírások betartására irányuló többletráfordítás támogatása: legfeljebb 10 000 euro/gazdaság mértékig, évente csökkenõ összegben és maximum öt évig nyújtható támogatás. Ez egyfajta költségkompenzáció olyan kiadásokra, amelyeket az uniós rendeletekre épülõ nemzeti jogszabályok elõírásainak betartására kell a gazdáknak felvállalniuk. Itt az alábbi célterületeket javasoljuk:

•Környezetvédelmi elõírások betartása (pl. nitrátszennyezési szabályozásnak való megfelelés, környezetterhelési tanulmány elkészítése);

•Állategészségügyi elõírások betartása (állatvédelmi és állategészségügyi törvény elõírásainak való megfelelés);

•Állatnyilvántartási elõírások betartása (szarvasmarha, sertés, juh- és kecske és ló ENAR);

•Munkavédelmi elõírások betartása (mg-i biztonsági szabályzatnak való megfelelés).

Minõségi élelmiszer elõállítását garantáló rendszerekben való részvétel támogatása: kiemelkedõ jelentõsége lehet e támogatásnak a hungarikumok (mangalica, magyarszürke termékek stb.) piacra juttatásában, illetve a márkázott termékek elõállításában. Ilyen célra legfeljebb 3000 euro/gazdaság összeg adható öt éven keresztül. Termelõi csoportok támogatása: támogatás nyújtható a termelõi csoportok létrehozására és adminisztratív mûködtetéséhez. Minden termelõnek szüksége van az összehangolt értékesítésre a feldolgozók felé. Az exportérdekelt ágazatoknál (juh, húsmarha) sajnos a termelõi csoportok gyakran nem az eredeti céljuknak megfelelõen mûködnek és az integrátor érdekeit szolgálják. Vannak ugyanakkor követendõ példák az összefogásra (termelõi csoport tulajdonába került tejfeldolgozó).

Natura2000 területekhez kapcsolódó támogatások: hazánkban 843 ezer ha ilyen terület van, amelynek fele gyep és annak jelentõs részén folytatnak legelõre alapozott állattartást. A kifizetések az ilyen területen gazdálkodók jövedelem-kompenzációját teszi lehetõvé, hiszen nekik speciális természetvédelmi elõírásoknak kell megfelelniük. A támogatás mértéke legfeljebb 200 euro/ha lehet. A jelenleg folyó Natura2000 program 2009-ig, csak egy kisebb összeg juttatását teszi lehetõvé. A MÁSZ javaslata erre az átmeneti idõszakra: 10 ezer Ft/ha.

Agrár-környezetvédelmi támogatások: az õshonos fajták támogatása ide tartozik. A magyar állattenyésztõk sok évtizedes munkája révén kialakult helyi fajták fenntartásában és a mai kor igényeinek megfelelõ nemesítésében segíthet ez a támogatás, amely 200 euro/NÁE mértékig adható õshonos fajtáknak. A program várhatóan 2009-tõl indulhat. Ezeken túl szintén e célterület keretében 450 euro/ha támogatás adható olyan földhasználóknak, akik a közösségi iránymutatásokon túl többletvállalást teljesítenek. Javasoljuk a legeltetéses állattartók kiemelt támogatását e célterületen belül.

Állatjóléti többletvállalások támogatása: azon termelõk kaphatnak ilyen támogatást, akik önkéntes alapon vállalják, hogy az uniós állatjóléti elõírásokon túlmutató beruházást hajtanak végre. A pályázónak öt vagy hét éves idõszakra kell vállalásait teljesíteni. A támogatás állategységre vonatkozik és legfeljebb 500 euro/NÁE lehet évente az igazolt költségek függvényében. Az alábbi célterületek támogatását javasoljuk:

•Klimatikus és levegõ-tisztasági viszonyokkal kapcsolatos elvárások betartása (istálló levegõ optimalizálás, istállón belüli és kívüli szagok semlegesítése);

•Férõhely-kihasználással kapcsolatos elvárások betartása (telepítési sûrûség csökkentése, nem betonozott kifutók, almozott pihenõtér, állatok kedvére való életterek kialakítása);

•Takarmány- és vízminõséggel kapcsolatos elvárások betartása (takarmány és ivóvíz laborvizsgálatok);

•Nyilvántartások vezetésével, illetve rendszeres információközléssel kapcsolatos elvárások betartása (termelési adatok közlése, állományváltozás és nyilvántartás);

•Állatbetegségek kialakulását megelõzõ, preventív intézkedések alkalmazásával kapcsolatos elvárások betartása (preventív gyógykezelés, mentesítés, illetve meglévõ betegség elterjedésének megakadályozása).



Az elmúlt évek állatjóléti támogatásainak tapasztalatait figyelembevéve, e célterület mûködtetéséhez évente legalább 15 milliárd Ft forrásra lesz szükség.



A MÁSZ ágazati helyzetelemzései és fejlesztési elképzelései



Szarvasmarha ágazat

Tejtermelés



Hazánkban 2006. augusztus 1.-én 705 ezer szarvasmarhát és 326 ezer tehenet tartottak nyilván. Ez a létszám 20 százalékkal marad el az ezredforduló elõtti 5 év átlagától. Eltérõ tendencia figyelhetõ meg a tej és a húshasznú állományok között. A keresleti piac következtében emelkedõ árak, a támogatások, illetve a kedvezõ idõjárás soha nem tapasztalt pozícióba hozta a húsmarha tartókat, hizlalókat. Ez tetten érhetõ a hús-, és kettõshasznú tehénállomány gyarapodásán, ugyanakkor 200 ezer alá esett a tejtermelés ellenõrzött tehenek száma, ami 15 százalékos csökkenés 3 év alatt. Ilyen méretû állomány már a belsõ keresletet sem képes kielégíteni dacára az évek óta folyamatosan emelkedõ fajlagos termelési eredményeknek (egy tehénre vetített tejtermelést tekintve a régióban vezetõk vagyunk). A 60 forint körüli tejár ugyanis csak a leghatékonyabban termelõ gazdaságoknak biztosít szerény jövedelmet.



A tejágazat versenyképessége az ezredfordulóig – ha lassan is de – javult, ugyanakkor az elmúlt 3 évben újabb visszaesés tapasztalható. A tej ára 2006-ban ugyan kisebb mértékben ingadozott, mint az elmúlt években, azonban az árszínvonal az uniós – az utóbbi idõben pedig már a szomszédos tagországok – árai alatt maradt tartósan. Ezek ellenére a magyar tejár (23-25 euro cent/kg) magasabb, mint az új-zélandi (15-16), az amerikai (21-22) vagy a brazil (16) nyerstej ára. Az unióban 25-26 cent/kg volt az átlagár 2006. nyarán. A termelõk kiszolgáltatottságát jelzi és a feldolgozók eltérõ piacpolitikájának eredménye, hogy a legkisebb és legnagyobb belföldi ár közötti különbség eléri a 15-20 százalékot! Mindeközben a tej beltartalmi mutatói rég nem látott mértékben romlottak. A hazai tejtermelõknek erõs versenyhelyzetben kell piacaikat megtartani. A KAP reformok során az unióban fokozatosan csökkentették a tejszektornak juttatott támogatásokat, így az új tagállamok termelõi csak töredékét kapják az egykori összegeknek. Az állati alapú támogatások közül mindösszesen a tejkvótához kötött prémium, illetve a hímivarú egyedek hízlalási idõszaka végén felvehetõ hízott-marha támogatás vehetõ igénybe.



A rendkívüli mértékben lecsökkent tejelõmarha létszám több veszélyt is rejt:

-A folyamatosan növekvõ fajlagos hozamok ellenére sem képes már a hazai tejelõ szarvasmarha állomány a tejkvótánkat teljes mértékben kihasználni, miközben Lengyelország, Csehország túllépték kvótájukat (az unióban csökken, ugyanakkor Európán kívül növekszik a tejfelvásárlás);

-Az alacsony belföldi árak és a jó minõségû tejnek köszönhetõen az idehaza megtermelt tejet – elsõsorban Olaszországba – exportáljuk. 2005-ben 130, 2006-ban mintegy 300 millió kg nyerstejnek megfelelõ alapanyag kivitele, illetve fokozódó alapanyag hiány várható idén és jövõre, eközben a feldolgozott termékek importja növekszik;

-Magyarország nem tudja kihasználni a kiváló állategészségügyi státuszából és az uniós export visszatérítésekbõl származó rendkívül kedvezõ piaci helyzetét, hiszen a lecsökkent populáció már a saját utánpótlásra sem elég, így alig jut exportra a kiváló minõségû tenyészállatokból. Hagyományos piaci partnereink részérõl hatalmas nyomás nehezedik a tenyésztõkre. A keleti piacok és a velünk csatlakozott, illetve 2007-tõl taggá váló országok is hajlandók megfizetni a magas árakat, hogy magyar tenyészállatokhoz jussanak. Ezek a tenyésztõk – kellõ felajánlás hiányában – most Nyugat Európából szerzik be az állományaik utánpótlását és rendszerint gyengébb minõségû, sokszor bizonytalan állategészségügyi kockázatú egyedeket importálnak.

-A gyenge minõségû import élelmiszer termékek jelentõsen rontják az élelmiszerbiztonságot. Ezekkel a megtévesztõ silány termékekkel szemben minden jogszabályok adta lehetõséggel fel kell lépnünk és fel kell hívnunk a figyelmet a kiváló minõségû magyar alapanyagokból készült termékekre.



A tejágazatot sújtó nehézségek megoldási javaslatai



Termõföld, takarmánytermõ terület



A szakosodott tejelõmarha-telepek sok esetben kedvezõtlen helyzetben vannak, hiszen a takarmány elõállításhoz és a szervestrágya elhelyezéséhez szükséges saját földterület nem áll rendelkezésükre. Nagy a bérelt földterületek aránya, amely nehezíti az egységes támogatási rendszerben (SPS) történõ támogatásigénylést. A tejtermelõ gazdaságok 7 százaléka egyáltalán nem rendelkezik SPS támogatásra feljogosító földterülettel. A birtokrendezés ebben az ágazatban kulcskérdés. Az osztatlan közös területek kimérése (akár kisajátítás árán is), illetve a Nemzeti Földalap (NFA) tulajdonában lévõ földek segítségével megvalósított táblacserék nélkül ezek a problémák nem valószínû, hogy belátható idõn belül megoldhatók.



Technológia

Az állattartó telepek technológiája, infrastruktúrája, épületei és gépei korszerûtlenek és elhasználódtak. Fokozott gondot jelent a nagymennyiségû szervestrágya, csurgaléklé és szennyvíz kezelése és elhelyezése. A korszerû könnyûszerkezetes istállók tömbösítettek, magas tetõszerkezetûek, nyitott oldalúak. Az eltérõ termelési fázisban lévõ egyedek csoportosítása, a fejõházi fejés ma már alapkövetelménynek számítanak. A korszerû hígtrágya kezelés szeparálással történik: a vizes rész lagúnás rendszerû gyûjtést követõ injektoros kijuttatása, míg a szilárd fázis komposztálása és széles körû felhasználása (talajjavítástól a kertészeti felhasználásig) a jellemzõ szemben a korszerûtlen mélyalmos rendszerekkel. A talaj nitrát szennyezése a szivárgás-biztos lagúnákkal és megfelelõ technológiával gyártott tartályokkal kezelhetõ.



Termékfeldolgozás

A több évtizedes tõkekivonás a feldolgozó-kapacitások esetében is érzékelhetõ. Magyarország tejtermelési kvótáját jelenleg nem képes teljesíteni, ami egyedülálló jelenség az Unió országainál. Hazánk tejtermelése az elmúlt 3 évben 13 százalékkal csökkent, miközben a tejtermékek behozatala négyszeresére nõtt. Az ésszerûtlenül dekoncentrált, sok esetben multinacionális vállalati irányítás alatt álló hazai feldolgozók nem képesek megfelelõ hatékonysággal dolgozni, hiszen a rendkívüli mértékben lecsökkent belsõ fogyasztás okán csak részlegesen képesek mûködtetni kapacitásaikat. Világviszonylatban és az unióba is a minõségi élelmiszerek piaca bõvül, a tudatos fogyasztók egyre inkább ráébrednek, hogy a tej és tejtermékek biológiailag aktív, egészséges táplálékot jelentenek. A fejlett országokban csökken a folyadéktej fogyasztás, miközben a tejtermékek – különösen a sajté – emelkedik. Hazánkban a tej, és tejtermékek fogyasztása az elmúlt évben ugyan növekedett (155 kg/fõ/év), de még így is elmarad az uniós átlagtól. Ez a lemaradás a sajt fogyasztás esetén ennél is jelentõsebb (7 kg szemben a 19 kg-mal). A tejtermékek fogyasztásának elõsegítéséhez jól célzott marketingre, társadalmi reklámkampányra és az iskolatej program kiterjesztésére van szükség. Ez már túlmutat az agrártárca egyedüli felelõsségén.

A jövõben fontos lenne további feldolgozó kapacitások termelõi tulajdonba juttatása, hiszen a Parmalat Rt. példája is mutatja, hogy ez kedvezõ hatással van a felvásárlási árakra, illetve a termelõket összefogásra ösztönzi.



Tenyészállat értékesítés

A tenyészállat piacokon az ország kiemelkedõen kedvezõ állategészségügyi státuszát meg kell õriznünk. További lépéseket kell tenni azért, hogy fel tudjunk zárkózni az olyan nagy exportáló országok mellé, amelyek a kötelezõ elõírásokon túl például IBR illetve BVD mentes státusszal rendelkeznek. Fontos, hogy egy részletesen kidolgozott állapot-felmérési és mentesítési programot indítsunk és errõl tájékoztassuk a brüsszeli illetékeseket. Ezt a folyamatot már elkezdték közép-kelet-európai versenytársaink és félõ, hogy kiszorítanak bennünket az igényes piacokról.

A kiváló minõségû tenyészállatok elõállítását nemzeti tenyésztési program keretében irányítják a tenyésztõszervezetek, amelyek független szereplõként megbízhatóan végzik évtizedek óta ezt a piac szereplõitõl nem elvárható non profit tevékenységet a közösség javára. Ez a tevékenység erõsödne, illetve a tenyésztõi tagság felé nyújtott szolgáltatások bõvülnének a teljesítményvizsgálat intézménye, illetve a tenyésztési és teljesítményvizsgálati adatbázis társadalmasítása (szakmai szervezetek tulajdonába és kezelésébe kerülése) által.



Húsmarha ágazat



A hazai húsmarhatartás és marhahizlalás az uniós csatlakozás utáni kedvezõ körülményeknek (keresleti piac, uniós és nemzeti támogatások, kedvezõ idõjárás) köszönhetõen egyértelmûen kilépett marginális szerepébõl és talán a legjövedelmezõbb állattenyésztési ágazattá vált. Tény az is ugyanakkor, hogy az évek óta halogatott fejlesztések elmaradása miatt bizony sok esetben rossz körülmények között folyik a termelés. Az elõrejelzések szerint az unió belsõ piacát továbbra is a keresleti piac fogja jellemezni, növekvõ minõségi (elsõsorban brazil és argentin) marhahús importtal. Ez kedvezõ lehet a hazai húsmarha tartóknak. Magyarországon a marhahús fogyasztásnak az utóbbi évtizedekben nem alakult ki olyan hagyománya, mint a sertés-, vagy baromfihúsnak. Az egy fõre vetített fogyasztás (4-5 kg) az uniós átlag negyede, amely a következõ években várhatóan alig fog emelkedni (15 éve 8 kg/fõ volt). Ez elõrevetíti, hogy hazánk borjú és hízómarha, illetve marhahús tekintetében továbbra is kivitel érdekelt marad. Az ágazat fejlesztésénél tehát a nemzetközi versenyképesség kialakítása és megõrzése elsõdleges szempont. Fontos cél lehet még a belsõ fogyasztás korábbi szintre történõ emelése.



Az ágazat két jól elkülöníthetõ tevékenységi körre tagolható hazánkban: anyatehéntartás, amelynek végterméke a választott borjú, illetve a másik terület a marhahízlalás. A tenyészállat elõállítás bizonyos értelemben (technológia) kapcsolódik az anyatehéntartáshoz, azonban annál átfogóbb és sokkal több odafigyelést igénylõ tevékenység. Ebben az esetben a végtermék a tenyészüszõ (éves vagy vemhes üszõ), illetve a tenyészbika. Az ágazat fejlesztési céljait is e két szegmensre célszerû összpontosítani.





Anyatehéntartás

Az anyatehéntartás lényegesen átalakult az utóbbi években. Rendkívül sok új termelõ kapcsolódott be, a magántulajdon meghatározóvá vált. Az ágazati méret is változott, a nagy mérettõl a klasszikus családi méreten keresztül a kiegészítõ tevékenységig minden méret elõfordul. Ez egyben jól alkalmazkodik a szétaprózott gyepterületek hasznosításához, másrészt a vidéki munkalehetõség biztosításához, a táj kultúrállapotban tartásához. Ez a tevékenység versenyképes lehet családi gazdaságok esetén is és nagybirtok méretben egyaránt.



A végtermék a választott 6-9 hónapos borjú, amelyet elsõsorban olasz és görög piacra szállítunk, de nem elhanyagolható a horvát, szlovén, bosnyák, osztrák export sem. Piaci korlátai a termék elhelyezésének nincsenek az összes minõségi magyar marhahús termelés jelenleg nem több, mint az EU termelésének néhány százaléka. A választott borjak nagy része jó minõséget képvisel. A kialakult árak is ezt tükrözik, amelyek tartósan évek óta 600 Ft/kg élõsúly fölött vannak. Az árak az elmúlt 2 évben 20%-kal emelkedtek. A régi tagországokban a húsmarha létszám – a támogatások termeléstõl történõ leválasztása miatt – a következõ években 10 százalékkal csökken. Ez további létszámnövelõ lehetõség a magyar termelõknek.



Az ágazat létszámbõvítése a támogatási felsõhatár miatt kérdéses de üdvös, ugyanakkor a 117 ezres nemzeti felsõhatár minõségi árualappal történõ kitöltése talán a legfontosabb cél a következõ években. A fejlesztéseket is ennek a célnak, illetve a versenyképesség növelésének kell alárendelni. Ma az anyatehén támogatásban részesülõ állomány mintegy 60 százaléka tekinthetõ klasszikus húsmarhának. Lényeges kérdés a versenyképes állományméret kialakítása. Ez legalább 50-100 tehenet és szaporulatát jelenti. Hangsúlyozzuk, hogy mindenütt a táj eltartó képessége a meghatározó, hiszen optimális üzemméret nincs: az mindig viszonylagos és pillanatnyi. A jelenlegi (SAPS + top up) támogatási rendszer a húsmarhatartóknak elfogadható, ennek 2009-ig történõ fenntartását javasoljuk. Az SPS rendszerben pedig a nemzeti borítékok (CNDP) fenntartását, azaz egy hibrid modell (regionális alapon elosztott pénzek + termeléshez kapcsolt támogatások a nemzeti keretbõl) bevezetését tartjuk elfogadhatónak. Ez azért is fontos, hiszen a következõ években kell a termelõknek úgy megerõsödniük, hogy 2013-tól, a direkt támogatások megszûnés után is versenyképesek maradjanak.



Marhahízlalás

A marhahizlalás már sokkal inkább a versenyszférához tartozó, piacorientált szektor, ahol a termelési hatékonyság alapvetõ szempont. Ezt csak bizonyos méret és technológia mellett lehet megvalósítani. Az egyszerûsített farmtámogatás bevezetése óta az unió számos tagállamában már nincs támogatás marhahízlalásra. Hazánkban, amennyiben azt a hibrid modellt választjuk, amelyben az anyatehén támogatás 100 %-ban megmarad, a hízómarha prémium megszûnik, azaz beolvad az egységes farmtámogatásba 2009-tõl. Ráadásul az unió belsõ piacán egyre nagyobb mennyiségû marhahús importra lehet számítani elsõsorban Brazíliából és Argentínából. Ez egyben nyomást is gyakorol a hazai termelõkre, ösztönözve õket a minõségi termék elõállítására.



Hazánkban jelenleg kevés olyan hizlaló van, aki versenyképes lehet 2 év múlva is, ugyanis a jövedelmet ma elsõsorban a hízottbika prémium jelenti. Nemzeti támogatási felsõhatárunk csupán felét használjuk ki, tehát volna lehetõség a fejlesztésre. Ennek érdekében a következõ években ki kell alakítani, illetve fejleszteni kell azokat a marhahizlalásra alkalmas telepeket, amelyek – figyelembe véve a választott borjú exportot – a nagysúlyú, vágómarhák hatékony elõállítására, a vevõk (vágóhidak, viszonteladók) kiszolgálására (a szükséges mennyiséget biztosítva) képesek. Ami a fajta, illetve genotípus kérdést illeti, a tejelõ állományokból származó hímivarú borjak nagy súlyra történõ hizlalása már nem kifizetõdõ. Ezeket kis súlyban (80-150 kg) levágva lehet speciális piacra értékesíteni, mint tejesborjakat. A nagysúlyú bika és üszõ hizlalásnál elsõsorban a valamilyen befejezõ fajtával keresztezett hízóalapanyag elõállítása lehet kifizetõdõ. Ennek érdekében növelni kell a haszonállat elõállító keresztezéseket (minõségi árualap elõállítása). Nemzeti parkok jelentõs vágómarha (elsõsorban szürkemarha) elõállító kapacitással fognak rendelkezni.





Juh-kecske ágazat



Az ágazat jelentõsége jóval nagyobb, mint a mezõgazdaságon illetve állattenyésztésen belül statisztikailag kimutatható termelési értéke. Fõ cél a jó minõségû, exportképes termék elõállítása és a vidéki munkaerõ foglalkoztatása.



Az ágazat a mezõgazdaság termelési értékébõl 0,8 – 1,0%-kal részesedik, az állati eredetû termékekbõl 2%-ot képvisel. A juh- és kecsketermékek export árbevétele illetve import kiváltása (gyapjú) meghaladja az évi 38-42 millió eurót. Az állomány mélypontját 1995-ben érte el, amikor is az összes nõivarú juhlétszám 860 ezer, míg az anyajuh létszám 720-740 ezer volt. A létszám a csatlakozást követõen enyhén csökkenõ tendenciát mutat. A kecskeállomány 1994 és 2000 közötti idõszakban növekedett, majd folyamatos csökkenés figyelhetõ meg, jelenleg 60-80 ezer egyedre tehetõ. Az ágazat helyzetét súlyosbítja, illetve a tenyésztést nagymértékben hátráltatja a kecske ENAR (egyedi jelölés) nem megfelelõ végrehajtása, az ebbõl adódó hiányos nyilvántartás. Ennek következtében a kecskeállomány tényleges létszáma nem ismert, csak becslésekre hagyatkozhatunk, továbbá az állomány állategészségügyi státusza sem tisztázott. Az ágazat fõ terméke a tej, a hús csak mellékterméknek tekinthetõ, a tejtermelés becsült mennyisége mintegy 12-15 millió liter évente. A kecskehús termelés mintegy 900-1000 tonnára becsülhetõ, amelynek körülbelül tizede kerül külföldi piacra. Az ágazatra inkább az extenzív termelés jellemzõ, minimális számban találhatók intenzív kecskefarmok. Kecsketej-termelés esetén a 400 liter és afölötti termelési szint adja meg a gazdaságos mûködés feltételeit. A kecskék jelentõs hányadát juhokkal együtt tartják.



A kiskérõdzõ ágazatban nagy a tõke hiány, a juhtartók a szaporulatot szinte teljes egészében értékesíteni kényszerülnek. A juh- és kecsketartók döntõ többsége nem rendelkezik saját földterülettel. Mivel a SAPS támogatások nincsenek állattartáshoz kötve, jelentõsen nõttek a bérleti díjak, számos esetben a gyepterület tulajdonosa felbontotta a bérleti szerzõdést, és önmaga veszi igénybe a támogatást. A Magyar Juhtenyésztõ Szövetség adatai alapján a juhtartók által használt szántók 55%-a illetve legelõk 58%-a bérelt terület, és a juhtartók tizede egyáltalán nem rendelkezik földterülettel.

A privatizáció elõtt alkalmazottként foglalkoztatott juhászokból és más tevékenységet folytató emberekbõl magán juhtartók lettek. A továbbképzés és szakemberképzés (elsõsorban szakmunkás szinten) fejlesztése kulcskérdés. Javasoljuk, hogy a támogatáshoz jutás feltétele legyen, hogy a gazdák a szakmai szervezetek által szervezett fõrumokon vegyenek részt.



Az állomány 86%-a egyéni juhtartók tulajdonában, 13%-a pedig magántulajdonon alapuló mezõgazdasági szövetkezeteknél, társaságoknál van. Az anyajuh állomány 45%-a 300 alatti tenyészetekben található. A juhtartók 87%-a 300 alatti anyajuh állománnyal, míg a tulajdonosok 13%-a – akik 300-nál több anyajuhot tartanak – az anyajuh állomány 55%-ával rendelkeznek. Juhtartással 7600-7800 tenyészetben foglalkoznak. A 100-300 közötti tenyészetek lehetnének az alapjai a családi farmgazdálkodás kialakulásának. A 300-1000 anyajuhlétszámmal rendelkezõ tenyészetek jelenthetik a magyar juhtenyésztés versenyképes bázisát, amennyiben saját földterületen minimális alkalmazotti létszámmal, hatékony minõségi termelést tudnak megvalósítani. Az 1000 feletti állományok esetében már olyan járulékos költségek jelennek meg, melyek a nem megfelelõen hatékony termeléssel párosulva jelentõsen rontják a jövedelmezõ gazdálkodás esélyeit. A jövedelmet hozó kecsketartás is alapvetõen függ az üzemi mérettõl. Egy család megélhetéséhez szükséges aktív termelõ létszám 50-100 anyakecske között kezdõdik.



Hazánkban a merinó jellegû állományok adják a juhlétszám 87%-át. A törzskönyvezett állományon belül a merinók aránya kisebb, a specializált fajták aránya nagyobb. A hazai kecskeállomány a tejelõ hasznosítási körbe sorolható, az árutermelõ tenyészetek döntõ többsége „parlagi” típusú anyakecskét tart. A kis létszámú törzsállományok tenyésztõi túlnyomórészt alpesi és szánentáli fajtát tenyésztenek, és pár tenyésztõ anglo-núbiai, búr kecskék tenyésztésével foglalkozik.



A feltétlen juhlegelõk és a talajvédõ gyepek hasznosítása más állatfajjal nem lehetséges. Természetvédelmi szempontból sok gyeptípuson kifejezetten a juhok legeltetése indokolt. Hasonlóan jelentõs szerepe lehet a kecskének a cserjésedõ-beerdõsülõ, természeti értékekben gazdag gyepek karbantartásában. Ezért a kiskérõdzõ ágazat fenntartható fejlesztése egybevág a hazai természetvédelem érdekeivel is.



A termelési eredmények jellemzõi: juh esetében 100 anyára 100 bárányszaporulat, kecskénél 100 anyára 150 szaporulat jut. A hústermelés 18.000-20.000 tonna, a juhtejtermelés országosan 1,2 – 1,5 millió liter, a kecsketej-termelés 12 – 15 millió liter évente, az átlagos laktációs kecsketej-termelés nem több 300 liternél, a termelt gyapjú mennyisége 3 500 – 4 000 t.



Az EU juhhús tekintetében mindössze 80%-ban önellátó, így jelentõs importra szorul. Ez a tény, illetve a friss hús iránti kereslet kedvez az unió felé irányuló élõjuh exportnak.

A legfõbb bevételt a bárányértékesítés adja, amely szezonális. A három fõ értékesítési idõszak a húsvét, feragosto (augusztus) és karácsony. A tavasszal túlkínálat jelentkezik. Jelentõs többletbevételt lehetne elérni, ha a termék elõállítás eltolódna a nyári, õszi idõszakra. A magyar vágóbárány minõsége a piaci súlykategóriájában jó vagy kiváló minõségû.



A juh-, és kecsketejbõl készült termékek úgy a hazai, mint az export piacon megfelelõ marketing munkával eladhatóak. A felvásárolt és feldolgozott juhtej mennyisége az 1997-ben bevezetett minõségi juhtej támogatás hatására 2003-ig másfél millió literre emelkedett, majd a támogatás megszûnése után újra csökkent. Évi 350-420 tonna juhtejtermék kerül be az országba, melyek rontják a hazai elõállítású termékek piaci helyzetét. Sajnos ugyanúgy, mint a húsfogyasztás területén, belsõ fogyasztásunk nem nagy, és ha az export területén bármi történik, az azonnal visszahat a termelésre. Juhtej-termelés mintegy 120-150 különbözõ méretû juhászatban folyik. 2005-ben 12-14 üzemben foglalkoztak juh- és kecsketej feldolgozással, melyek az ország területén elszórtan találhatóak. A tejfeldolgozás nagy forgótõke- és beruházási igénye miatt csak hosszú távon biztos piaci körülmények között mûködtethetõ. Mivel az árbevétel tekintetében jelentõs szerepet tölt be, ezért azokban a térségekben, ahol a feldolgozás és értékesítés megoldott, a jövedelmezõség javításának egyik megoldása lehet a tejtermelés.



A juhágazat árbevételében nem egyforma súllyal szerepelnek a termékek, ezért egy hús-gyapjú termelésû állomány esetében az árbevétel 96%-a a vágóbárány értékesítésbõl, 4%-a a gyapjúból származik. A tej-hús-gyapjú termelõ populációk esetében az árbevétel 45% a tej, 53% a vágóbárány, míg 2% a gyapjú értékesítésbõl származik. A jövedelmezõség javításának legfõbb eleme a szaporaság és az értékesített bárányszaporulat növelése.



A juhtenyésztésben már egy éve mûködik az egységes egyedi nyilvántartás. A kecskeágazatban jelenleg folyik a tenyészetek és egyedek nyilvántartásba vétele, jelölése, melynek költségeit a kecsketartók viselik, ami nagy anyagi terhet jelent számukra. Ennek mûködtetése állami segítség nélkül (mint az a juh esetében is megtörtént) nem lesz megvalósítható.



A juh- és kecskeágazatban soha nem valósult meg országos fejlesztési program, ezért az épületek mûszaki állapota és az alkalmazott technológiák jelentõsen elmaradnak a kor követelményeitõl, mely egyben az egyik akadálya is a hatékony és korszerû termelés kialakulásának. A csatlakozás elõtti idõszakban a juh- és kecsketartók nem vehettek igénybe SAPARD pályázatot sem. Az AVOP lehetõségekkel kevesen tudnak élni, mert bonyolultak a pályázatok és az utófinanszírozási rendszer a gazdák lehetõségeit korlátozza. Javíthatná a jövedelmezõséget a világon és Nyugat-Európában elterjedt szabadtartásos, legelõkertes technológia bevezetése, elterjesztése, amivel csökkenteni, illetve hatékonyabbá lehetne tenni az élõmunka felhasználást.



EU-s közvetlen támogatások – SAPS, TOP UP

A csatlakozási szerzõdésben biztosított határidõig – 2009-ig – mindenféleképpen szakmailag indokolt

• a jelenlegi SAPS – TOP UP támogatási rendszer további mûködtetése.

• a kiskérõdzõkre vonatkozó állategység szorzó 0,15-rõl 0,1-re történõ változtatása

• a „de minimis” támogatási lehetõség kihasználása a juh és kecsketartók számára



2009-tõl az SPS-re (egységes támogatási rendszer) történõ áttéréskor:

• a referencia évek alapján azok a gazdaságok kapják a juh anyaállomány után járó pénzt, amelyek támogatási felsõhatárral rendelkeznek.

• fenn kell tartani a 21 eurós anyajuh támogatás 50%-os mértékû állatalapú kifizetésének rendszerét, és a kedvezõtlen adottságú térségben tartott anyák utáni 7 eurós kiegészítõ támogatást.

• kezdeményezni kell az Európai Uniónál a jelenlegi országos támogatási felsõhatár felülvizsgálatát, s ezzel egyidejûleg a kecske anyaállat támogatás országos szintû engedélyezését (derogáció kezdeményezése).



Egységes Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA)

A juh- és kecskeágazatban gazdálkodók számára soha nem nyílott lehetõség, hogy az elavult, korszerûtlen termelési feltételeket széles körûen fejlesszék, javítsák. Ezért is van kiemelt jelentõsége, hogy a következõ 7 évben az ágazat az EMVA forrásokból valóban megkapja a fejlesztéshez szükséges támogatást. A MÁSZ által összesített általános javaslatokon túl az alábbiakra hívjuk fel a döntéshozók figyelmét:



-A termelõk tulajdonában lévõ tej-és húsfeldolgozó üzemek építésének, korszerûsítésének, technológiai fejlesztésének a kiskérõdzõk esetén alapvetõ jelentõsége van, hiszen jelenleg exportra szinte csak élõ állat kerül, azaz hiányzik a termékfeldolgozás;

-A földtulajdonviszonyok rendezése keretében a hazai törvényi és jogszabályi elõírásokat a szakmai elvárásoknak megfelelõen úgy kellene módosítani, hogy az állattulajdonos valóban elõnyt élvezzen az állattartási hely közelében fekvõ földterületek vétele, állami tulajdonú földek cseréje, bérlése esetében. A vásárlás és a földrendezés, földtulajdonlás egyéb kapcsolódó költségeit pedig támogatni szükséges (kedvezményes hitel, kamattámogatás).

-A tenyésztõk vízgazdálkodásból, vízhasználatból és víztársulási díjakból eredõ többletköltségeihez az állam adjon segítséget.

-Továbbra is támogatni kell a termelõi csoportok mûködési költségét. Az árbevétel arányos támogatási rendszer sajnos hazai viszonylatban nem az egységes árualap elõállítását segítette, hanem arra ösztönözte a szervezeteket, hogy minél nagyobb áruforgalmat bonyolítsanak le. A termelõi csoportok elismerési eljárása során érdemes lenne kikérni a szakmai szervezetek véleményét a benyújtott mûködési programról. Ellenõrizni kellene, hogy egy tenyésztõ csak egy termelõ csoportnak legyen tagja és a rendeleti elõírásoknak megfelelõen az elõállított terméket kizárólag a termelõ csoporton keresztül értékesítse.

-A szaktanácsadás és szakképzés területén jelentõs változásoknak kell bekövetkezni szaktanácsadást végzõ szakmai szervezeteket kiemelten kellene kezelni és finanszírozni.

-Az EMVA keretében tovább kell folytatni, és a legeltetéses állattartást végzõk még szélesebb körére ki kell terjeszteni az agrár-környezetgazdálkodási célprogramokat. Meg kell hirdetni és mûködtetni kell a gyeptelepítési, gyepkezelési célprogramokat és az ökológiai állattartás jogcímeit, kiterjesztve a kecskére is.

-A kedvezõtlen adottságú területek kompenzációs támogatását fenn kell tartani, azokra a területekre, ahol az állattartás számára tömegtakarmány elõállítást és gyepgazdálkodás folytatnak. Azokat a gyepterületeket, melyen legalább 0,2 állategység/ha az állatsûrûség, magasabb összegû támogatásban célszerû részesíteni.

-Az állatjóléti elõírások betartását elõsegítõ beruházási illetve jövedelemkiegészítõ támogatási formákat tovább kell mûködtetni. Ebben az esetben is módosítani szükséges az állategység szorzót (0,1), és azt, hogy az csak éven felül állatokra vonatkozzon. Az egy tartási helyen tartható állategység számát indokolt 200-ra emelni és a kecskefajra is kiterjeszteni. A támogatási jogcímek közé újra vissza kell tenni a külsõ kifutók, állatpihenõk, válogatóhelyek szilárd burkolattal történõ ellátásának támogatását.



Nemzeti támogatások

-A „de minimis” támogatást 2006-2008. között tovább kell mûködtetni juh és kecske tartóknál egyaránt.

- Stabilizálni kell a törzskönyvezési és teljesítményvizsgálati munkát részben finanszírozó Állattenyésztési Alap mûködését, garantálni kell annak hosszú távú, folyamatos és biztonságos fenntartását. Szükségesnek tartjuk a normatív tételek szakmai alapokon történõ felülvizsgálatát, és az elõzõ évtized gyakorlatának megfelelõen egy minimális keretösszeg meghatározásával pályázati lehetõségek biztosítását.

-Amennyiben az EMVA keretében nem lehet megoldani a tenyészállatok minõségi cseréjének támogatását, akkor a minõségi termelést és forgalmazást ösztönzõ támogatások keretében vissza kell állítani az értékesített kosok és bakok után járó indexpontszám szerinti támogatást.

-Az államnak hozzá kell járulnia a juhok és kecskék egységes nyilvántartási és azonosítási rendszer mûködtetési és üzemeltetési költségeihez. A hazai juh- és kecsketartók ez irányú költségei tovább nem növelhetõk, viszont piacaink fenntartásának alapvetõ feltétele az EU elõírások maradéktalan betartása.

-Át kell vállalni a gazdáktól a hatósági állatorvosi és húsvizsgálati díjtételek, a hulla-hulladék megsemmisítés teljes költségét és az állategészségügyi mentesítési, szûrési programokat támogatni kell (surlókór, CAE, Brucella melitensis). Élõállat szállításaink zavartalan lebonyolítása érdekében meg kell õriznünk mentes státuszainkat, ehhez monitoring vizsgálati rendszer mûködtetése szükséges. Meg kell igényelni és ki kell használni a surlókór vizsgálatok végzéséhez biztosított EU-s forrásokat, ezáltal is csökkentve a hazai juhtartók állategészségügyi kiadásait.

-Felül kell vizsgálni a tenyésztési hatóság részére fizetett tenyésztõi és tenyésztõ szervezeti díjtételeket, és a hatósági állatorvosi díjtételekhez hasonlóan az államnak ezeket a költségeket át kell vállalni vagy csökkenteni, mert ezek jelentõs többletköltséget jelentenek az állattartóknak.

-A kormányzatnak minden rendelkezésre álló eszközzel ösztönözni kellene, az állami tulajdonban lévõ nemzeti parkok, természetvédelmi területek üzemeltetõit, hogy a legeltetéses állattartást részesítsék elõnyben a jelenlegi legelõ, gyep bérbeadási gyakorlattal szemben.

-A tulajdonbiztonság és vagyonvédelem területén szülessenek olyan hathatós intézkedések, melyek megteremtik a technológiaváltás lehetõségét. A szaktárcák a maguk területén (FVM, IRM, GKM, VPOP) szigorúan és következetesen tartsák és tartassák be az érvényben lévõ elõírásokat.

-Meg kell vizsgálni annak a lehetõségét, hogy a gazdaságokban dolgozók munkaidejének speciális szabályozását hogyan lehetne a Munka Törvénykönyvben szabályozni, hiszen az itt dolgozók munkarendjének az állattartáshoz, az állatok biológiai ritmusához kellene igazodni. Ki kell terjeszteni a foglalkoztatási kedvezményeket a kiskérõdzõ ágazatban foglalkoztatottak körére is (pl. közterhek átvállalása, csökkentett mértékû fizetése bizonyos korhatár felett)

-Az érvényben lévõ hazai rendeletek közül szakmailag szükséges több rendelet elõírásait felülvizsgálni és a szakma szabályai szerint minél hamarabb módosítani kell.



Magyarországnak a környezeti és piaci lehetõségei adottak egy hatékony, jövedelmezõ juh- és kecskeágazat fenntartására, amennyiben kihasználjuk azokat az adottságokat, melyekkel rendelkezünk, illetve élünk az uniós tagságunk biztosította lehetõségekkel.

A tényeket figyelembe vé