Savkészítmények korróziója

Korrózió

A szervetlen és szerves savak közös jellemzõje, hogy valamilyen mértékben korrodálják a fémeket. Ha valamely célra szerves savakat alkalmazunk, akkor – a készítmények összetétele mellett – ezt is figyelembe kell vennünk. Az ember azt hinné, hogy minél hígabb egy savkészítmény, annál kevésbé veszélyes. Ez a munkavédelmi szempontokat tekintve többé-kevésbé igaz lehet (gondoljunk csak arra, hogy 5%-os ételecettel leöntve magunkat sokkal kevesebb bajunk esik, mintha háztartási sósavval történne meg ugyanez), de a korróziót tekintve nem helytálló. A savak tömény formában kevésbé korrozívak, mint vizes közegben. A savkészítmények kiválasztásánál – az összetevõk minõségén kívül – tehát felülrõl a munkaveszélyesség szab határt, alulról pedig a fokozott korrózióveszély, valamint az, hogy híg készítmény esetén esetleg saváron vásárolunk vizet, ami a vevõ szempontjából nem biztos, hogy kifizetõdõ. Mivel a tömény savkészítmények szállítása és felhasználása igen veszélyes, a nagyobb szerves sav gyártók próbáltak megoldásokat keresni a korrózió csökkentésére. Ennek egy módja a szerves savak ammonizálása. A korróziócsökkentõ hatás alapja az, hogy az ammonizált savforma védõfilmet alkot a fémen.

Az alábbi ábrából kitûnik, hogy 85%-os töménységû hangyasav esetében 4% ammónia (NH3) hozzáadása már jelentõsen, mintegy 1/7-ére csökkenti az acélra gyakorolt korróziót.

Az is látható, hogy a vízmentes (99%-os) hangyasav eleve kevésbé korrozív a 85%-os savnál (más kérdés, hogy robbanásveszélyes).

Kisebb hatóanyag-tartalom, illetve savkeverékek esetében általában több NH3 szükséges ugyanilyen mértékû hatás eléréséhez.

Általánosságban elmondható, hogy savkészítmények kiválasztásakor az alábbiakat mindenképpen célszerû figyelembe venni:

• nagyon fontos, hogy a felhasználási célnak megfelelõ hatóanyagokat tartalmazó készítményt válasszunk (pl. a hangyasav inkább antibakteriális hatású, a propionsav pedig a penészekkel szemben hatékonyabb);

• fontos, hogy az egyes hatóanyagok a kívánt koncentrációban legyenek jelen (érdemes utánanézni a különbözõ hatóanyagok egyes mikroorganizmusok elleni minimális gátlási koncentrációknak – ezek megtalálhatók külföldi szakirodalomban)

• ha több hatóanyagot tartalmazó készítményrõl van szó, gyakran szóba kerül az egyes összetevõk szinergista hatása – gyõzõdjünk meg arról, hogy e hatást alátámasztják-e megfelelõ mérések,

• kérdezzünk rá a termék korrozivitására. Vannak a piacon úgynevezett „csökkentett korrozivitású”, ill. „nem korrozív” savtermékek. A hatóanyagok minõségétõl és mennyiségétõl függõen min. 3% és max. 30–35% ammonizált formájú sav elegendõ ahhoz, hogy minimálisra csökkenjen a korrózió mértéke. Ennél magasabb ammóniatartalom egyrészt felesleges, másrészt élettanilag nem jó, ha túlzottan sok ammóniát viszünk be az állat szervezetébe;

• az ammonizálás növelésével a készítmény viszkozitása – fõként alacsonyabb hõmérséklet esetében – jelentõsen megnõhet, s ez befolyásolhatja kezeléskor az idõegység alatt szállított savmennyiséget, tehát a kijuttatott dózist. Érdemes rákérdezni a gyártóktól az adott készítmény különbözõ hõmérsékleten mért viszkozitás értékeire, s olyan kijuttató berendezést alkalmazni, amely ezen eltéréseket korrigálni tudja, megfelelõ átfolyásmérõn és hõmérsékletszenzoron keresztül.



Ha a témával kapcsolatban kérdései vannak, legjobb tudásunk szerint válaszolunk rá, illetve szívesen bocsátunk a Tisztelt Olvasó rendelkezésére hazai és külföldi szakirodalmi, valamint saját vizsgálati eredményeket.

 

30/520-3446