A monokultúrás termesztés veszélyei

Mi késztetett erre a súlyos kijelentésre? Az erõsen növényvédelmi szemléletû veszélyérzetem. Ugyanis egy növényvédõs számol, számít az esetlegesen bekövetkezõ veszélyre. Mondhatnánk ott, és akkor is károsítót gyanít, ahol és amikor nincsen. Különösen igaz ez akkor, ha a károsítóknak tálcán kínáljuk fel a lehetõséget, fennmaradni és kárt okozni. Ugyanis a haszonnövények önmaga utáni termesztése, akár csak a második évben is, tipikusan ilyen helyzetet teremt.

Szoktuk mondani, hogy a növényvédõ szerek elterjedését megelõzõ idõkben volt igazán jelentõsége az agrotechnikai növényvédelemnek. Pedig ennek meg van a szerepe napjainkban is, hiszen általában nem kerül semmibe, csak tudatosan alkalmaznunk kell (azaz kellene). Ugyanis, a hajdan volt vetésforgó szûk keretein túllépve, a helyes növényi sorrend betartása az eredményes növénytermesztés alapja ma is. Miért? Erre természetesen, számos jobbnál-jobb választ adhatunk, de ökológiai szemlélettel megáldott növényvédõsként ezt a világ legtermészetesebb dolgának tartom.

Furcsa paradoxon, de a napjaink szántóföldi termesztésében arra is van példa, hogy bizonyos monokultúrás termesztés kerülése végett vált szükségszerûen növekedõvé más növények monokultúrás termesztése. Mirõl is van szó? A hírhedt amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera) elleni, agrotechnikai jellegû, preventív védekezés, azaz az önmaga utáni kukoricatermesztés elkerülése vezetett ide. Mindjárt szeretném leszögezni, hogy az amerikai kukoricabogár elleni küzdelem legsarkalatosabb pontja, hogy önmaga után kukoricát ne termesszünk. Még az ilyen táblaszomszédság is veszélyes, amit jeles növényvédelem tanárom Dr. Huzián László, egyszerûen csak káros táblaszomszédságnak nevezett. Pedig az Õ idejében kukoricabogár még nem is volt Magyarországon. Néhány éves tapasztalat alapján leszögezhetjük, hogy (minden ellenkezõ híresztelés ellenére is) a kukoricabogár lárvája elsõsorban a kukorica növény gyökerén fejlõdik ki, nem véletlenül nevezik Amerikában máig is kukorica gyökérféregnek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a virágporral táplálkozó imágók szívesen keresik fel a kukoricaállományok szomszédságában a virágzó napraforgót, és ha már ott vannak, szép számmal oda is petéznek, a napraforgó talajába. Ezért ha ilyen esetben, a következõ évben a napraforgót követõen kukorica kerül a területre, itt is „gyökérféreg” okozta gyökérkártételt tapasztalhatunk. Persze azért a fõ veszély továbbra is a kukorica utáni kukoricatermesztés, ezért ha tehetjük, ezt kerüljük el. Egyes vélemények szerint a kukoricabogár lárvája különbözõ egyszikû vad, és termesztett növények gyökerén is kifejlõdik. Ez hellyel közzel igaz lehet, de hogy ez kisebb veszélyt jelent, mintha a kukoricát termesztenénk önmaga után, az bizonyos. Tehát ezt akár alapelvként is elfogadhatjuk, de akkor miként fokozhatja más kultúrák monokultúrában való termesztését a kukorica vetésváltás? Erre a gyakorlat adja meg a választ. Az elmúlt években, saját kárukon tanulva, azok a gazdák is belátták a veszélyt, akik korábban kételkedtek, vagy egyszerûen csak jelentéktelennek ítélték a problémát, azt hogy a kukoricabogár súlyos károkat okozhat, és ennek elkerülésére legegyszerûbb a vetésváltás. Ez még nem lenne baj, de sajnálatos módon az ilyen törpe, és kisgazdaságokban kevésbé van lehetõség a céltudatos, és teljes körû vetésváltásra. Így ha a kukorica esetében mindig, és következetesen területet váltanak, más alternatív termesztett növény kerül gyakrabban önmaga után. Ez a növény a kalászos, legfõképpen az õszi búza. Így a kalászosokban ismét gyakrabban „üti fel a fejét” egy lassan már elfelejtett kártevõ, a gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides). Ugyanis a gabonafutrinka lárvája (a csócsároló) is, a kukorica gyökérféreghez hasonlóan specialista. Csakhogy a csócsároló nem a kukoricához, hanem a kalászosokhoz kötõdik. Ezért ellene is hatékony a legismertebb agrotechnikai védekezés, a vetésváltás. A termelésben a több lábon állás alapvetõen nem is ökológiai, hanem ökonómiai kérdés, de ez esetben úgy tûnik mindkettõ. A vetésváltásra képtelen az a gazdaság, amelyik nem rendelkezik a kívánatos vetésszerkezettel, és csak néhány „favorit növényt” termel. Amennyiben ezen gazdaságok termésszerkezetét elemezzük, hamar rájövünk, hogy egyebek között a termesztett növények sorából hiányoznak az úgynevezett takarmánynövények. De hát minek a takarmány, ha nincs állatállomány? Ez a kérdés messzire vezet. Agyafúrt okoskodással odáig is eljuthatunk, hogy a kukoricabogár elleni agrotechnikai védekezés gátja a hiányzó állatállomány. Nyilván ez túlzás. Kell, hogy legyen megoldás erre a problémára, a hiányos vetésszerkezetû gazdaságokban is. Az egyik ilyen megoldás, a termesztett növények körének bõvítése, talán ez sem lehetetlen. A másik kissé költségesebb, a vegyszeres növényvédelem. Mind a kukoricabogár, mind a gabonafutrinka elleni vegyszeres védekezésre egyaránt lehetõségünk van. Az inszekticid talajfertõtlenítés és az inszekticid vetõmagcsávázás hatékonyan mérsékli a kukoricabogár és csócsároló kártételeket. Amennyiben önmaga utáni termesztésre kényszerülünk, a védekezést ne mulasszuk el.