Zöldszüret másként

Hajtásonként egy fürt

A fürtritkítás gyakorlatában a termesztõk egyféle, eléggé egyszerû megoldást követnek. Hajtásonként egy-egy fürtöt hagynak meg, a többit a fürtzáródás, vagy a zsendülés idõszakában levágják. Csak az alsó fürt marad fenn, mert ennek a legnagyobb a mustfoka. A felvázolt eljárás pofonegyszerû, különösebb szakértelmet sem igényel. Az így végrehajtott termésritkítás azonban további problémák forrása lehet. A fürtök eltávolítását követõen a tõke a leszedett termés egy részét, vagy egészét kiegyenlítheti. Ez még a kisebbik baj. A munkavégzést követõen megnõ a fürtök átlagtömege és tömöttsége, egyúttal a szürkerothadás kockázata is. Erre kiváltképpen erõs növekedésû ültetvényben, korai idõszakban végzett beavatkozás esetén számíthatunk. Gondjainkat „tetézheti”, hogy a fürtritkítás rendszeres alkalmazásával megnõ a rügyek termékenysége és javul a kötõdés mértéke is. A széles körben használt eljárás ökonómiai szempontból szintén kifogásolható: kézimunka igénye kifejezetten nagy, általában 60–100, kivételesen akár 120 munkaóra/ha.

Mindezeket figyelembe véve érdemes megfontolni olyan megoldásokat is, melyek kevesebb munkaóra-felhasználással járnak, s a rothadás veszélyét is csökkentik.



A módszerek csoportosítása

A termésmennyiség szabályozását, a fürtszerkezet lazítását többféleképpen hajthatjuk végre. A munkát nemcsak puszta kézzel, metszõollóval, hanem különbözõ lelevelezõ-, szüretelõgépekkel, vagy vegyi úton is elvégezhetjük. A kézi megoldásokon belül megkülönböztetünk közvetetten ható (pl. virágzáskor végzett lelevelezés) és közvetlen módszereket. Utóbbiak lehetnek a csakis a fürtökre, fürtrészekre irányuló „intenzív”, avagy a termõhajtások leválogatásával történõ „extenzív” ritkítási módszerek. Az egy fürtös hajtások létrehozását jelentõ „horizontális” módozat mellett alkalmazható „vertikális” eljárás is; ez esetben a hajtások valamennyi fürtjét leválasztjuk.

Mindezek a praktikák a borszõlõknél újszerûek, többségükben azonban alig térnek el azoktól a megoldásoktól, amelyeket eddig csak a csemegeszõlõ termesztõk végeznek. Az egyes módszerek termésmennyiségre, -minõségre, fürtszerkezetre gyakorolt hatását, munkaerõ igényét tekintve eltérõek. A korai beavatkozások kisebb ráfordítással végezhetõk ugyan, de általuk a termés mennyisége nem szabályozható pontosan. A késõbbi munkavégzésekre ennek éppen az ellenkezõje érvényes.

Kézi módszerek

A termõhajtások válogatása. A hajtásválogatás során a meddõhajtások mellett néhány termõhajtást is nyugodtan feláldozhatunk a jobb minõség érdekében. Célszerû megszabadulni az iker, a gyengén fejlõdõ, valamint a sûrûsítõ jellegû termõhajtásoktól. Az ilyen irányú zöldmunka nem túlságosan idõrabló, 10–25 munkaóra hektáronként. Ez az eljárás önmagában nem feltétlenül elegendõ a termésmennyiség pontos beállítására, de alapkezelésként alkalmazva megkönnyíti a további munkánkat.

Virágzáskori lelevelezés. A virágzatot a hajtásnövekedés kezdeti szakaszában csupán az õt körülvevõ néhány levél látja el szénhidrátokkal. Az alsó 3–4 levél leszedésével gyengíthetõ a virágfürt asszimilátákkal való ellátása. E – sokak számára bizonyára meghökkentõnek tûnõ – kezelés révén gyengíteni tudjuk a kötõdés mértékét. Végül az átlagosnál talán nagyobb méretû bogyókat, de lazább szerkezetû fürtöket szüretelhetünk. Kizárólag erõteljesen növekedõ ültetvényben ajánlatos ehhez az eljáráshoz folyamodni. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a fürtök, az õket védõ levelek letépésével érzékenyebbé válhatnak a napperzselésre és a jégkárra. A mûvelet kézi végrehajtása a gépi lelevelezésnél kíméletesebb, munkaerõ-igénye azonban kétségkívül nagyobb.

A virágfürtök egy részének leszedése, visszacsípése. A virágfürtök leszedését a nagyüzemi termesztésben legfeljebb a tõkealakítás idõszakában végezték el. A fürtök egy részének leválogatását virágzáskor, vagy még ezt megelõzõen, mintegy 25–30 centiméteres hajtásállapotban érdemes elvégezni. Eszközök nélkül, akár a hüvelyk és a mutatóujjunkkal is dolgozhatunk. A virágzatok ritkítása gyorsan elvégezhetõ, ugyanis a szõlõ hajtásszerkezete ekkor még könnyen áttekinthetõ. Érdemes ezt a megoldást választani például termékeny, de laza fürtû fajta/klón termesztése esetén. A virágzás lefolyásának, a kötõdés mértékének az ismerete nélkül persze nem szabályozható pontosan a termés mennyisége. A meghagyott fürtök – egyéb beavatkozás hiányában – tömött szerkezetûek, rothadásra fogékonyak lehetnek.

A virágzatok – fürtfelezéshez hasonlatos – visszacsípése ökonómiai szempontból kedvezõ, de önmagában szintén nem segít a pontos terméskorlátozásban, s még kevésbé a rothadás elleni védekezésben. Virágzáskori lelevelezéssel, a termõhajtások válogatásával együtt érdemes alkalmazni; így kisebb mértékû rothadás, jobb vesszõérés várható.

Fürtfelezés. A mûvelet a csemege- és mazsolaszõlõ-termesztésben alkalmazott különleges zöldmunkára, a fürtök csúcsi részének visszavágására emlékeztet. A fürtök kurtítása a minõségi borszõlõtermesztésnek is hatékony eszköze lehet. A fürtfelezés nyomán nagyjából olyan laza fürtszerkezet formálódik, mint amilyet a gibberellin-kezelés eredményeként kapunk. A felezésnek nemcsak a tömött fürtû fajták, hanem egyes lazább szerkezetû, viszonylag nagy bogyójú szõlõk esetében is igen pozitív hatása lehet. A gyakorlatban többnyire csak a nagy és tömött fürtöket vágják ketté, avagy annak alapi ágát, esetleg néhány nagyobb oldalágat választják le. A fürtfelezés elvégzésének optimális ideje két héttel a zsendülés elõtt van. Nagy és hosszú kocsányzatú fajtáknál (pl. Kékfrankosnál) az alsó fürtszakasz a virágzás után kézzel is könnyen lecsíphetõ. Ezúttal is számolnunk kell azzal, hogy a termésmennyiség kiegyenlítõdik, a bogyók az átlagosnál nagyobbra nõnek; s elenyészõ lesz a mustfokban tapasztalható többlet. Svájci tapasztalatok szerint még a zsendüléskor elvégzett fürtfelezéssel is eredményesen csökkenthetõ a rothadás, illetve a termés ecetesedése. Valamennyi fürt elfelezése esetén a mûvelet munkaerõ-igénye nagy, 75–110 munkaóra/ha

közötti. Ráadásul szüretkor nem jelentkezik az a munkaidõ-megtakarítás, amelyet a hajtásonként egy fürt meghagyásával végzett termésszabályzás esetén nyerünk.

Fürttépés. Német elnevezése, a „Handabstreifung”; ennek alapján lehetne „fürtfésülés”-nek, ellenzõi kedvéért akár „fürtnyúzás”-nak is nevezni. A mûveletet kézzel, a bogyók egy részének a letépésével végezzük. Elsõsorban a fürt elülsõ bogyóit tudjuk lemorzsolni. Azokat a fürtágakat érdemes kiemelten kezelni, ahol az átlagosnál nagyobb mérvû kötõdést tapasztalunk. Néhány bogyót megsérthetünk ugyan a munka közben, de ez a tapasztalatok szerint nem növeli a szürkerothadás veszélyét. A fürttépést legkésõbb a bogyók zöldborsó nagyságának eléréséig érdemes elvégezni. Munkaerõ-igénye az egy-egy fürt meghagyásával végzett ritkításnál kevesebb, német tapasztalatok szerint mindössze 30–40 munkaóra/ha. A kezelésnek köszönhetõen lazább lesz a fürtök szerkezete, csökken az átlagos tömege, viszont megnõ a bogyók mérete. A tépés hatására fokozódik a termés rothadás-ellenállósága, így szükség esetén kitolható a szüreti idõpontja.

Egyéb kézzel végezhetõ fürtritkítási módszerek. Nem kell ragaszkodnunk a tõke valamennyi hajtásának egységes kezeléséhez. A termés jobb minõségét szolgálhatja az is, ha csak az árnyékban fejlõdõ, rosszul színezõdött, érésben elmaradt, beteg fürtöktõl válunk meg. Nem érdemes megõrizni a gyengén fejlõdõ hajtások fürtjeit sem. Nagyobb odafigyelést igényel, ha csak azokat a hajtásokat kezeljük, melyeknél a lombozat nagysága nem elegendõ a termés kineveléséhez. Szálvesszõs metszésnél gyakran láthatunk erre példát a metszési elem legutolsó szakaszán. Külön gondoskodhatunk az ugarcsapokon fejlõdõ hajtások biztosabb beérésérõl is. Ha ez a célunk, akkor fosszuk meg valamennyi fürtjétõl.



Gépi és vegyszeres termésszabályozás

A gépi termésszabályozás többnyire kevésbé kíméletes, elõnye azonban, hogy jelentõsen csökkenti a végrehajtás költségeit. Erre a célra felhasználhatók a különbözõ rendszerû lelevelezõ gépek és szüretelõgépek is.

A virágzáskor elvégzett gépi lelevelezéstõl többnyire viszonylag csekély mennyiségi és minõségbeli javulás várható. Fontos, hogy a célültetvényben elõzetesen gondosan végezzék el a hajtások támaszon való elhelyezését. Minél intenzívebb a beavatkozás, annál nagyobb mértékben léphetnek fel bogyósérülések.

A szüretelõgép alkalmazása érdekes, újszerû alternatívája a termésritkításnak. A gépi ritkítás után laza, kellõ tapasztalat hiányában azonban túlzottan is szellõs fürtszerkezet jöhet létre. A kezelés, jóllehet egyértelmûen durva beavatkozás, azért érdemelhet mégis figyelmet, mert hatására a bogyók – fürtönkénti kisebb számuk ellenére – nem nõnek meg nagyra, viszont vastag héjat fejlesztenek. E módszer ennek alapján elsõsorban vörösborszõlõ-fajták esetében számíthat nagyobb érdeklõdésre. A szüretelõgép ilyen jellegû bevetését a bogyók zöldborsó nagyságának elérésétõl fürtzáródásig érdemes ütemezni. A kivitelezés mikéntje még nem igazán kiforrott. Szakszerûtlen munkavégzés esetén tetemes terméskiesésre, súlyos hajtássérülésekre is számítani lehet.

Vegyi úton, gibberellinsav (GS 3) segítségével is szabályozható a hozam. Ez az eljárás a csemegeszõlõ termesztésben már régóta használatos. A kezelés eredményeként nõ a virágok elrúgása, így lazább fürtszerkezet, nagyobb bogyóméret várható. A szakírók a gibberellin oldat kijuttatására a fõvirágzás idõszakát javasolják. Tapasztalataik szerint a 20–50 ppm-es kezelés a leggazdaságosabb. Az összes közül ennek a beavatkozásnak a legszerényebb a munkaerõ-igénye; a készítmény kipermetezése mindössze néhány munkaórát igényel hektáronként. Hozzá kell tenni, hogy a gibberellin hatása fajták szerint eltérõ lehet. A hormonkezelésnek ráadásul kedvezõtlen utóhatásai is lehetnek; visszaesés jelentkezhet a fakadás és a termékenység mértékében.

A termésmennyiség korlátozását mindig a körülményekhez igazodva célszerû végrehajtani. Egyetlen eljárás nem feltétlenül garantálja az óhajtott termésmennyiséget, -minõséget, továbbá a szürkerothadás fellépésének korlátozását; érdemes ezért a zöldszüret egyes megoldásait a körülményeknek megfelelõ kombinációban alkalmazni. A kezelések megválasztása elõtt figyelembe kell venni számos tényezõt, így többek közt a gazdaság nagyságát, gépesítettségét, a termesztett fajta tulajdonságait (termõképesség, hajtásszerkezet, növekedési erély, fürt tömöttség stb.), az évjárat jellegzetességeit, a rendelkezésre álló munkaerõt és ennek költségeit, továbbá az értékesítés lehetõségeit.