A szakszerû talaj- és növény-mintavételezés jelentõsége, módszerei

A terület alapú támogatásokban, valamint az AKG pályázatokban érdekelt gazdák számára már elõírás az akkreditált laboratóriumi talaj- (és növény-) vizsgálatok megléte, valamint az ezek eredményei alapján végzett tápanyagellátás folytatása.
Az uniós pályázatok részben újjáélesztették a rendszerváltás elõtti talaj-
mintavételezési és talajanalitikai gyakorlatot, mely annak idején világviszonylatban is elõre mutató volt. Termesztett növényeink tápanyagellátásával foglalkozó szakemberként sajnálattal vettük ugyanakkor tudomásul, hogy a gazdák egy része csupán egyfajta „új adónemként” értékeli és kezeli a kérdést. Sokan nem ismerték még fel a tudatos (tápanyag) gazdálkodásban rejlõ elõnyöket, s ennél fogva nem fordítottak (fordítanak) kellõ figyelmet és nem szentelnek kellõ idõt a szakszerû mintavételezésre, valamint a vizsgálati eredmények alapján készített tápanyag-visszapótlási szaktanács betartására. Tették – teszik ezt annak ellenére, hogy a talajvizsgálatok költségei többszörösen megtérülnek, hiszen a rendszeres talaj- (és növényanalízis), valamint a vizsgálati eredmények alapján végzett tápanyag-visszapótlás:

• javítja termesztett növényeink mennyiségi és minõségi mutatóinak alakulását,
• a termés biztonságát,
• valamint racionalizálja a mûtrágya-felhasználást.
  A laboratóriumi vizsgálatokra alapozott tápanyagellátás költségtakarékos és környezetkímélõ mezõgazdasági termelést tesz lehetõvé.
  Amennyiben kiszámítjuk, hogy egy átlagos talajvizsgálat (bõvített TVG) mekkora költséget ró a gazdálkodóra, megdöbbentõen alacsony, 120–160 Ft/ha/év összeget kapunk, mely mintegy 5–8 kg/ha mûtrágya árának felel meg évente. Az összeg messze elmarad a már az elsõ évben is kézzel fogható elõnyök mellett, melyek a következõk:
•  racionalizált mûtrágya-kijuttatás,
• egészségesebb állomány,
• nagyobb termésmennyiség,
• jobb termésminõség azaz összességében nagyobb nyereség.

A konkrét összefüggések mellett nem árt, ha megjegyezzük, hogy a termék uniós piacokon való eladhatóságának a feltétele egyre inkább az akkreditált laboratóriumi vizsgálatok alapján folytatott, bizonyíthatóan tudatos környezet- és költségkímélõ gazdálkodás.
A laborvizsgálati eredmények alapján készített szaktanács eredményességének letéteményese a szakszerû mintavétel. A mintavétel hibái a laboratóriumi analízisen és az ebbõl készült szaktanácson keresztül alapjaiban meghatározzák a gazdálkodás eredményességét. A területet nem kellõen reprezentáló mintákból a területet gyengén, vagy nem jellemzõ laboratóriumi eredmények születnek és az ezen eredmények alapján készült szaktanács nem a valós képet fogja mutatni.
A korrekt, jól használható laboratóriumi analízis és szaktanács alapja a szakszerû mintavételben rejlik.
Amennyiben nem kívánunk bajlódni a mintavétellel és biztosra akarunk menni, célszerû az erre a feladatra szakosodott, lehetõleg akkreditált szakembert, vagy céget felkérni a feladatra. Õk professzionális kézi és gépi eszközeikkel (1. ábra), szakmai-tudományos hátterükkel a modern GPS technikát is felvonultatva minden igényt kielégítõ minõségben mintázzák meg a kijelölt területeket. A vizsgálati eredmények alapján térinformatikai szoftverek segítségével a mintavételi koordinátákhoz laborvizsgálati eredményeket rendelve különbözõ kartogramok is készíthetõk, melyek szemléletesen mutatják a terület talajtani jellemzõit, illetve tápelem-szolgáltató képességét (2. ábra).
Amennyiben a gazdaság betakarító kapacitása fel van szerelve hozamtérképezõ berendezésekkel, lehetõség van a hozamtérképek alapján elõre elkészített mintavételi tervek szerinti precíziós mintavételre és a laboratóriumi eredmények alapján a precíziós mûtrágyaszóráshoz szükséges chipkártya megírására is (3. ábra).
Amennyiben területeinket magunk kívánjuk megmintázni, tartsuk be a következõkben közreadott mintavétel szabályait (MSZ-08-0202-1977), hiszen az itt elkövetett hiba az egész vizsgálati mûvelet összes hibájának több, mint 80%-a!

Talajmintavétel
A talajmintavétel célja az adott területre jellemzõ átlagminta felvétele, mely a talajtulajdonságok és a tápanyagtartalom meghatározására alkalmas.
A mintavétel során a területen több leszúrással (minimum 20) részmintákat veszünk. Ezeket a részmintákat vödörben összegyûjtjük, majd gondosan összekeverjük. Az így kapott homogén, a tábla egészét reprezentáló átlagmintából mintegy 1 kg-nyit 1–2 kg talaj befogadására alkalmas polietilén zacskóba töltünk, melynek mérete lehetõvé teszi, hogy az saját anyagával kerüljön bekötésre. A zacskó bekötése elõtt a mintákat mintaazonosító jeggyel látjuk el, mely tartalmazza a gazdálkodó nevét, a vizsgálat jellegét, a mintavétel helyét és idejét, a parcella jelét, a minta kódját, valamint a mintavétel mélységét. Az ily módon kiállított mintaazonosító jegyet külön zacskóba téve (az adatok olvashatóságának biztosítása érdekében) a talajt tartalmazó tasakba helyezzük.
A mintavétel gépi és kézi eszközökkel egyaránt végezhetõ. A kézi eszközök közül a standard fúró a talaj felsõ 0–30 cm-es (rét, legelõ, szántóföld), a rétegfúró 0–60 cm-es rétegének (ültetvények) megmintázására szolgál (4. ábra).
A fúrók házilag is könnyedén elkészíthetõk, illetve néhány ezer forintért beszerezhetõk.
Amennyiben a fenti eszközök nem állnak rendelkezésre, a mintavétel számára vészhelyzetben az ásó is szóba jöhet. Ez esetben azonban különösen ügyeljünk arra, hogy az egyes mintavételi pontokból gyûjtött részminták tömege azonos legyen.

A mintavétel során a következõ fontosabb szabályokat kell betartanunk:

• Egy átlagminta maximálisan 5 ha területet jellemezhet. Amennyiben a parcella területe meghaladja az 5 ha-t, úgy a parcellát 5 ha-os, lehetõleg homogén területekre kell bontani. (Jegyezzük meg, hogy a terület csökkentése növeli a pontosságot).
• A mintavételi pontok kijelölését 1:10.000 léptékû térkép alapján célszerû végezni. Ennek hiányában használhatók az egyedi blokktérképek másolatai is.
• A térképlapon rögzíteni kell a mintavétel helyszíneit, valamint a begyûjtött minták azonosítóját.
• A térképnek tartalmaznia kell a parcellák határait, azonosítóit.
• Az átlagmintát talajtanilag egységes területrõl, azonos szintbõl és egységes módszerrel kell venni:
• szántóföldi kultúráknál a mûvelt rétegbõl (0–30 cm) parcellánként, de maximum 5 ha-onként,
• rét-legelõ kultúránál 2–20 cm mélységbõl parcellánként, de maxium 5 ha-onként,
• álló kultúránál 0–30, valamint 30–60 cm, bogyósoknál 0–20, valamint 20–40 cm szintekbõl kell 1-1 talajmintát venni.
• Az átlagminta részmintákból áll. Minél több részmintából rakjuk össze az átlagmintát, annál pontosabb eredményre számíthatunk:
• rét-legelõ esetén minimum 30, szántóföldi kultúra esetén minimum 20 ponton vegyünk azonos tömegû részmintát.
• A mintázandó területrõl a részmintákat zig-zag vonalban, vagy a két átló mentén vegyük úgy, hogy az a területet a lehetõ legjobban reprezentálja (5. ábra).
• A mintavétel megkezdése elõtt a talaj felületét a növényi maradványoktól meg kell tisztítani,
• TILOS MINTÁT VENNI:
• szántóföldi kultúránál a tábla szélén 20 m-es sávban,
• a forgók területén,
• a szalmakazlak helyén,
• mûtrágya, talajjavító anyag, illetve szerves trágya depók helyén,
• az állatok delelõ helyén,
• A mintavétel OPTIMÁLIS idõpontja a termés betakarítása utáni, még a trágyázás elõtti idõszak, mikor a talaj mûvelhetõ állapotban van. Vehetõ még minta:
• az õsszel alaptrágyázott területekrõl a következõ évben a trágyázástól számított minimum 100 nap elteltével,
• a tavasszal mûtrágyázott területekrõl a betakarítás után, de az utolsó trágyázástól számított minimum 100 nap elteltével,
• szervestrágyázás esetén minimum 6 hónap elteltével.

Növénymintavétel
A növények kémiai összetételének vizsgálata számos gyakorlati kérdés megválaszolásában alapvetõ fontossággal bír. Állományaink tápláltsági állapotának meghatározásakor igazán pontos diagnózist csak a talaj- és növényvizsgálati eredmények együttes értelmezése adhat.
A levél, illetve növényanalízis során a fiatal növények hajtásrészeinek, levelének elemzését végezzük el, majd a mért értékeket összehasonlítjuk a megfelelõ fejlõdési szakaszra jellemzõ tápanyag-ellátottsági határértékekkel. A mintavétel idejének meghatározásakor és a megmintázandó növényi szerv megválasztásakor (1. táblázat) figyelembe kell vennünk, hogy nem csupán az egyes növényi részek, hanem a különbözõ fejlettségû növényi szervek tápelemtartalma is eltérõ. A laboreredmények csak akkor válnak értelmezhetõvé, ha az eredményekhez határértékekkel rendelkezünk.
A mintavétel tervezése során ügyeljünk arra is, hogy táblán belül lehetõleg azonos fajtából vegyük a mintát.
A növénymintavétel során is törekedjünk a reprezentativitásra. Az egyes foltokat, a jellemzõtõl eltérõ tüneteket mutató egyedeket vagy hagyjuk ki a mintavételbõl, vagy ezeket külön mintázzuk meg.
Levélelemzés céljára gyûjtsünk kifejlett, a fajtára jellemzõ, ép, egészséges levelet.
A mintavétel többé-kevésbé azonos talajú, kb. 6–10 ha-os területrõl történjen. Az egy mintavételi egységrõl vett minta 2 külön kezelt átlagmintából álljon, mely a 2 átló mentén szedett 50–100 db növényt (növényi szervet) tartalmaz.
Gyümölcsösben egy fáról legalább 2 levelet szedjünk a fa két, sorközi oldaláról, a koronaszint alsó harmadából.
Szõlõ esetében a leveleket (levéllemezt) az elsõ fürt szárcsomójáról mintázzuk meg.

Ne gyûjtsünk mintát:

• esõ után kb. 2–3 napig, mivel az esõ a tápelemek jelentõs részét kimoshatja,
• növényvédelmi permetezést követõen kb. 6 napig,
• lombtrágyázás után legalább 2 hétig,
• sáros, szennyezett növényekrõl.

A gyûjtött növényi anyagot a talajmintákhoz hasonlóan lássuk el külön becsomagolt mintaazonosító jeggyel, melyen a tábla adatai mellett a növényfaj (fajta), valamint a növényi szerv neve és fejlettségi állapota is szerepeljen. A mintát hûtõtáskában mihamarább juttassuk a vizsgálatot végzõ laboratóriumba, vagy fagyasszuk le (asszimilációs veszteségek csökkentése). Száraz, árnyékos, pormentes meleg helyen a mintákat magunk le is száríthatjuk. Ez esetben nem áll fenn a veszélye a vizsgálati anyag károsodásának a laboratóriumba történõ hosszabb-rövidebb szállítás során.
Bízunk benne, hogy összeállításunk segítséget nyújt a mintavételezés gyakorlati kivitelezésében és mind több gazda társunk ismeri fel a talaj- (és növény-) vizsgálatokon alapuló tápanyag-gazdálkodás kézzel (pénztárcával) fogható jelentõségét.

Dr. Kalocsai Renátó1 – Dr. Schmidt Rezsõ2 – Dr. Szakál Pál2
1 UIS Ungarn Laborvizsgálati és Szolgáltató Kft.,
 Mosonmagyaróvár, Terv u. 92.
2 Nyugat-Magyarországi Egyetem,
 Mezõgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar,
 Mosonmagyaróvár

Felhasznált irodalom:
Birkás, M. (szerk.)(2006): Földmûvelés és földhasználat. Mezõgazda Kiadó, Budapest
Buzás, I. (szerk.) (1983): A növénytáplálás zsebkönyve. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest
Debreczeni B.-né (1986): Agrokémiai gyakorlatok. Agrártudományi Egyetem, Keszthely
Gyuricza, Cs. (szerk.) (2002): Szántóföldi talajhasználati praktikum. Akaprint Kiadó, Gödöllõ
ONTSZ (2006): Útmutató a talajvizsgálatok, talajmintavételezés és tápanyag-gazdálkodási terv értelmezéséhez www.ontsz.hu
MSZH (1977): MSZ-08-0202-1977