A tejtermelõ tehenek ellés elõtti elõkészítésének aktuális kérdései

A szárazonállás (várható ellés elõtti 60 nap) sajátosságai:

• A magzat fejlõdése. Ez a fejlõdés intenzív szakasza, amelyben a tehén számára a borjú szervezetének az ellátása az elsõdleges. A magzat tömege ebben az idõszakban 25–30 kg-mal gyarapodik.
• A tõgy tejmirigyének fejlõdése. Az elõkészítés idõszakában minõségi és mennyiségi átalakulások történnek. Pl. a tejmirigy tömege az elõkészítés idõszakában a duplájára növekszik.
• Az elõkészítés idõszakában „bendõsítés”, szoktatás a nagyobb mennyiségû takarmány felvételéhez.
• Az elõkészítés idõszakban lezajló, ellés elõtti, takarmányozást nehezítõ tényezõk: a kérõdzés idõtartamának és a nyáltermelés mértékének csökkenése, a takarmányfelvétel csökkenése, a bendõmozgások lanyhulása, az ellési stressz.

A problémamentes elléskörüli idõszak elõfeltételei:

• A tehén optimális szárazonállási kondícióját az apasztás idõszakára kell kialakítani. Ez az 5 pontos kondícióbírálat rendszerében kb. a 3,75 pontnak felel meg. A klasszikus európai felfogás inkább a 3,5 felé, az amerikai pedig a 4-es felé tolja el az ideális kondíciót. Meglétének elõfeltétele: a tehén takarmányozási csoportba válogatása, az ellést követõ 60–90. naptól a kondíciót is figyelembe véve történjen. A szárazonállás alatt a tehén kondíciója lehetõleg ne változzon. A testsúlyváltozás addig elfogadható, amíg a borjú tömegével közel megegyezõ, de kb. maximum 50 kg. Az ellés elõtti elhízás és a fogyás is gondot okoz (anyagforgalmi gondok – ketózis, ellés utáni elfekvés, nehéz ellés). Az apasztás utáni jó kondíciótartás, takarmányozás eredménye a minimális ellés utáni kondícióvesztés. Ez addig elfogadható mértékû, amíg egy pontnál kisebb a kondícióromlás, illetve 50 kg-on aluli a súlycsökkenés.
• A szárazonállás elsõ idõszakában (elsõ 40 nap) a tehenek réti szénát, kukoricaszilázst és szárazonálló tehén premixet kapnak. Ezt, ha szükséges a fehérje pótlásaként, kis mennyiségben valamilyen fehérjehordozóval egészítik ki (pl. legtöbbször extrahált napraforgó, keményítõipari melléktermék, vagy esetleg a laktáció végén használt takarmánykeverék stb.). Nem javasolt a magas Ca- tartalmú takarmányok etetése. Ebben a szakaszban ajánlott napi energiafelvétel: 55–60 MJ laktációs nettó energia.
• Az elõkészítés idõszaka, kb. a várható ellés elõtti 14–21 napos idõszak. A legtöbb telepen ekkor csoportosítják egybe a vemhes üszõket és a teheneket; itt a 14 nap inkább a tehenekre, a 21 nap pedig inkább az üszõkre vonatkozik. Alapesetben a takarmányozás ebben az idõszakban, a korábbi tömegtakarmányok mellett fõként valamilyen speciális koncentrátummal és a laktáció elsõ felében használatos táppal egészül ki, ez összesen kb.1,5–3 kg abrakot jelent. Ebben a szakaszban nagyobb már a tehenek energia- és fehérjeszükséglete, ami részint a fokozott magzati gyarapodással (testtömeg-gyarapodás, magzati folyadék- méh –placenta tömeggyarapodása) magyarázható. A túlzott energiaellátás indokolatlanul nagy borjút, problémás ellést eredményez. Ajánlott napi energiafelvétel tehenenként: 72–80 MJ laktációs nettó energia. A szárazonálló tehenek ellátásának fontosabb paramétereit az
  1. táblázat tartalmazza.
• Az elõkészítõ csoport takarmányozásában többen hangsúlyosnak tartják, hogy a tehén már itt találkozzon mindazon adagösszetevõkkel, amelyeket majd a laktációjában is fogyaszt. Egyik lehetõség erre, hogy ezekbõl az összetevõkbõl készítünk az ellés elõtti szükségletnek megfelelõ adagot. Nagyobb telepeken, nagy ellésszám mellett ez nem megoldhatatlan. Kisebb állományok praktikuma, hogy a laktáció elején vagy egészében etetett teljes takarmány- keveréket adják, kisebb mennyiségben, egyedi kiegészítõvel és széna kiegészítéssel. Ezek esetenként serkenthetik az ellési elfekvés és bénulás lehetõségét, az involuciós idõszak elhúzódását, a nehezebb vemhesülést. Ezt felvállalva különös figyelmet igényel a túlzott energia-, fehérje-, Ca- és P-ellátás elkerülése, kedvezõ Ca/P arány, anion:kation egyensúly kialakítása. Amennyiben mégis ezt a módszert választjuk, akkor mindenképpen használjunk anionos szárazonálló premixet. Újabban kezd terjedni az ún. transzlációs szakaszban történõ takarmányozás, azaz az elõkészítés során adott takarmányt etetik az ellést követõ kb. két hetes idõszakban is.
• Jó elõkészítõ takarmánykeverék a bendõben nehezebben lebomló szénhidrátú abrakból, kedvezõ védett fehérjehányadot adó fehérjeforrásokból állítható össze. Az elõkészítõ abrakját olyan kiegészítõkkel kell bõvíteni, amelyekkel megnöveljük a száraz anyag felvételt, támogatjuk a bendõmûködését, megõrizzük a tehén egészségét. Ilyen anyagok: anionos kiegészítõ (magas Ca-tartalmú takarmányok, pl. lucerna terméke mellett), niacin (májmûködés támogatására), élõ élesztõkultúra és más pufferek (bendõ pH beállítására), szerves kötésû mikroelemek (hatékonyabb felvétel érdekében), aromaanyagok (takarmányfelvétel javítására), glükoplasztikus anyagok (gyors energiapótlásra), élettani szakasznak megfelelõ vitamin- és ásványianyag szinteket tartalmazó premix. A gyártási technológia sajátosságai folytán a speciális összetevõkbõl készített koncentrátumok az üzemekben gyakorta össze sem állíthatók. Ezeket szokták – elõkészítõben, elletõben és a fogadócsoportban ajánlott – probléma megelõzõ, májvédõ vagy ketózis elleni készítményeknek is nevezni.

Elmondható, hogy hazánkban a szárazonálló tehenek tartása sok esetben kedvezõtlen körülmények között történik. Apasztást követõen a tehenek általában a telepek valamilyen félreesõ zugába kerülnek, ahonnét csak az ellés idõszaka hozza a látókörünkbe. A tehenek szárazonállási helye gyakran valamely korábbi technológia maradványa, vagy az új technológia fecskefészekszerû, ideiglenesnek tûnõ toldványa. A termelõ állományok körében használt takarmánykiosztók gyakorta már méretüknél fogva sem használhatók ezeken a helyeken.

Takarmányhigiénia a szárazonállás alatt
A szárazonálló takarmányozás ismétlõdõ gondja, hogy sokszor rossz minõségû takarmány kerül az állat elé, azaz rossz a takarmányozás higiéniája. Itt örökös hiba, hogy minden olyan takarmány etetésre kerül, amit még megeszik az állat. Azonban nem azt tekintjük ebben az esetben minõséginek, amit elfogyaszt az állat, hanem azt, amivel a vemhes állat szükségleteit a késõbbi elvárásoknak megfelelõen ki lehet elégíteni. A csapdát az szolgáltatja, hogy visszafogott, kisebb energiamennyiséget igénylõ, azonban nem gyengébb minõséggel megvalósítandó a takarmányozás.
Az apasztást követõen gyakorta legelõre kerülnek a tehenek. A telepek legelõ területei beszûkültek, ilyen hasznosításra a telephez közeli, több esetben egyéb célra nem megfelelõ földek kerülnek. A legelõkön kellõ gondoskodás (tápanyag-visszapótlás, tisztító kaszálás, vegyszeres gyomirtás, fogasolás stb.) hiányában felszaporodnak a gyomok, mérgezõ növények, kedvezõtlenül változik a gyepalkotó fajok aránya. A gyepek hozamát, állateltartó képességét jelentõsen befolyásolja az idõjárás. A csapadékszegény nyári idõszakban kiegészítõ takarmányt kell biztosítani a kisülõ, kis hozamú legelõk mellett. A mérgezõ növények csak takarmányhiány esetén kerülnek elfogyasztásra! A vizenyõs legelõk speciális összetételük folytán hol rosszul hasznosuló növényeikkel, hol kedvezõtlen hatású (felfúvódást, vérzékenységet, vetélést stb.) fajaikkal veszélyeztetik vemhes állatainkat.

Általánosan etetett takarmány a fû- vagy réti széna. Ennek értékét a legelõ gyepekhez hasonlóan az alkotó fajok, valamint a betakarítás ideje szabja meg. A vemhes tehenektõl is távol kell tartani a sokáig renden hagyott, sokszor ázott, kilúgzott szénákat, a kazalteteji vagy kazalalji szennyezett, penészes, vizes bálákat. A bálakészítés módjától függõen korai bebálázás esetén a hengerbálák közepe, vagy a külsõ rétegei penészesek lehetnek. Ha ezek biztonságos eltávolítását meg tudjuk oldani, akkor a többi rész etethetõ. Etetés elõtt a bálákról el kell távolítani a bálamadzagot!

Az erjesztett tömegtakarmányok esetében is a szennyezett és csökkentértékû részek etetését kell elkerülni. Ezek a rétegek a silókazal felsõ fedõrétege, kezdeti szakaszai és esetenként a falak melletti beázott vagy gyengébben taposott részek, valamint a silókazal alá befolyó vízzel átáztatott szakaszok. A fent említett részek nem csak kedvezõtlenebbek, de általában a kazal többi részéhez képest 30–70%-kal kisebb energiatartalmúak. A jászoltól távol kell tartani a takarásnál használt anyagokat (fólia, föld, szalma stb)!

Egyetlen takarmányféleséget sem etethetünk szennyezett, földes, penészes, rothadt, dohos állapotban! Azt is meg kell akadályozni, hogy ezek a kijuttatás folyamatában, vagy a jászolban vesszenek értékükbõl.

A vemhes teheneknek adott abrak összetevõinek minõségére is ügyelni kell. A szárítóval, nagyobb tárolókkal rendelkezõ gazdaságokban sok ocsú, szemetes-gyommagos törtszem keletkezik, amit elsõsorban a szarvasmarhákkal etetnek fel. Ezek az anyagok csökkent táplálóanyag tartalmúak, a hosszabb távú tárolásra és etetésre alkalmatlanok, gyorsan romlik a minõségük (penészesedés, avasodás…).

A szárazonállóknál végzett takarmányozás hibalehetõségei
Az adag mérete a laktációs idõszakban megszokottnál jóval kisebb, 11–13 kg száraz anyag körüli. Az állatok teltségét a tömegtakarmányokkal érjük el, de így is a napi adag gyorsan felvételre kerül. A mennyiségek és arányok megtartása érdekében itt sem elvetendõ a teljes takarmánykeverék (TMR) alkalmazása. A napi adagot két részletben célszerû kiadni. Másik alkalmazás: a keverékbõl kihagyják a szálast, teljesen vagy részlegesen, és azt külön szénarácsból etetik.

Abban az esetben, ha a tehén el van zárva a többszöri takarmányfelvétel lehetõségétõl és etetések között szálashoz sem jut, akkor az állat mohón eszik. A mohó evés több rendellenességnek is a kiinduló pontja lehet: nyelõcsõ eltömõdés, nyelõcsõ görcs, bendõ megterhelés és -kitágulás, szabad gáz okozta felfúvódás (hirtelen sok zöld etetése mellett), habos-erjedéses felfúvódás (sok zöld pillangós mellett).

Az etetett adag mindig a vemhes állat szükségleteinek ismeretében készüljön, kiosztása pedig létszámarányosan történjen. A szárazonállók csoportjaiban (apasztós, szárazonálló, elõkészítõ) nagyon gyakoriak a létszámváltozások. Amennyiben ezt figyelmen kívül hagyjuk tehenünk könnyen veszít súlyából, vagy éppen hízik. A soványodó, koplaló állat emésztési rendellenességek szenvedõ alanya. Az elhízó egyednél a kövértehén szindróma alakul ki, zsírmáj betegség, ketózis jelentkezése várható.

A jászlat folyamatosan ellenõrizni kell, meg kell követelni a tisztítását. A bálamadzagok, takarófóliák emésztõtraktusba kerülve az elõgyomrok szájadékainak eltömõdését eredményezik. A szennyezett, szúrós növényi részeket, vashulladékot tartalmazó takarmányrészek emésztõszervi gyulladásokat okoznak, amelyek gátolják a takarmányfelvételt, elõidézve az állat lefogyását. A földes takarmány, egyéb kedvezõtlen hatásai mellett eredõje lehet a bendõmûküdés zavarainak és a bélcsatorna elhomokosodásának.
A nagy nedvességtartalmú takarmány téli etetés során, ha az állatok hozzáférése korlátozott az elfogyasztás idejére megfagyhat. Ez betegséget generál, bendõemésztési zavart, bendõmegterhelést, bendõrothadást, bélgyulladást. Abban az esetben, ha a takarmányozás szûkös, de az almozás megoldott, a szalma is okozhat gondot, mivel a tehén elfogyasztja. Egyes szalmákból kikerülõ toklász kellemetlen szájgyulladást okoz, míg penészes, nagy rosttartalmú anyaga a bendõ egyszerû emésztési zavarát kelti. Nem feledhetõ, hogy a gyenge minõségû szálastakarmány alomanyagként használva is gondot okoz, mert az állat feleszi maga alól!

Problémaforrás lehet a kis energiatartalmú, durva rostú, nehezen emészthetõ anyag tartós etetése (bendõemésztési zavar, százrétûaszály).

Eddig a takarmányozás okozta lehetséges rendellenességek közül az emésztõszervek betegségeit emeltem ki, azonban ez más szervek számára szintén kedvezõtlen. Pl. lásd