MENÜ

A nyári hõstressz hatásának mérséklése takarmányozási és etetés-technológiai megoldásokkal

Oldalszám: 105
Molnár Ernõ 2014.04.29.

A tehén számára a legkedvezõbb külsõ hõmérsékleti határ az 5–15 °C közötti szakasz, a termelési zóna. A meleg által okozott hõstressz (a körülötte lévõ mikroklíma egyéb paramétereitõl függve) közvetlenül e fölött, 20–25°C-nál jelentkezik. Legnagyobb gondot az ún. hõségnapok okozzák, amikor a napi maximum hõmérséklet 30°C vagy magasabb.

Ekkor az éjszakai lehûlés is kismértékû, a tehén nem kerül be a számára kedvezõ hõmérsékleti zónába. A hõségnapok általában július-augusztus idõszakában várhatók. Számuk tájegységenként változó. Hatásuknak legkitettebb területek: hazánk déli és délkeleti részei, ott évente kb. 20–22 ilyen napra számíthatnak.



Az agrometerológia szakkönyvekben a növekvõ nyári hõstressz ténye az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb teret kapott. Kezdetben minimális említést érdemelt, napjainkra már külön fejezetet állítanak az éghajlat változásának. A szakírók szerint az idõjárás változása dinamikusabb, mint az a tevékenység, amit az ember a káros hatások ellenében folytat. Ennek egyik oka, hogy a gazdálkodók is csak a károk megjelenésének hatására cselekszenek és nem preventív, elõrelátó tervek alapján tevékenykednek. Ilyen esetekben pedig gyors döntésekre és megoldásokra van szükség, azonban ezeket késleltetik a meglevõ technológia lehetõségei. Pl. célszerû lenne egy jobb mikroklímájú, modern istálló, de csak a meglévõ kisebb módosításai megoldhatók.



A meleg hatására a folytonosan meglévõ technológiai rendellenességek „elõhívódnak”, hatásaik révén felnagyítódnak, állatainkon szinte tünetegyüttesi formában jelentkeznek. A technológiák felfeslõ szövetét folyamatosan gondozni kell.



A hõstressz elleni védekezés szempontjából meghatározó sajátosságok, hogy tehenünk:

 

    • összetett többüregû gyomrú, kérõdzõ állat,

 

    • a nagy mennyiségû és rostban gazdag takarmányt fogyaszt,

 

    • bendõjében folyó takarmány fermentáció nagy termikus hõtermeléssel jár,

 

  • nappali aktivitású állat (fõ aktivitási idõszak a kora reggel, kisebb részben a naplemente körüli idõszak).

 

A tehén körüli tevékenységünk meghatározó céljai nyáron:

 

 

    • a hõstressz ellenére a takarmányfelvétel jelentõs részének megõrzése,

 

    • a bendõben zajló fermentáció fenntartása,

 

    • a tehén ellenálló képességének a megõrzése,

 

  • stresszt mérséklõ technológiai elemek számának növelése.

 

Klasszikus nyári tenyésztõi válaszreakció: az adagon belül az abrakhányad növelése (sok gabonával). Mit várhatunk ettõl? Csökken a takarmányfelvétel során a rágás, csökken a kérõdzés, ezekkel összefüggésben csökken a tehén természetes pufferfolyadékának, a nyálnak a termelése. A csökkenõ puffermennyiség savanyítja a bendõ pH-ját, amit az abrak könnyen bomló szénhidrát frakciójának hatása tovább fokoz. Ilyen körülmények között megváltozik a bendõflóra fajszerkezete, elõtérbe kerülnek tejsavtermelõk. A kedvezõtlen bendõtartalom felszívódása és bendõbõl való továbbjutása akadályozott lesz, romlik a bendõmotorika. A sor végén jószágunkat gyógykezelve a laktacidémia vagy az acidózis ellen kell fellépnünk. A meleg okozta kihívást válasz nélkül hagyva ketózisos állapothoz vezetõ mély energiahiány alakul ki. Mindez egy nyári elléssel tetézve, laktációindítást rontó gondhalmaz…



Milyen megfelelõbb eszközeink vannak?



Takarmányozáshoz kapcsolható lehetõségek, pl.:

 

 

    • a takarmányadagok nagyságának csökkentése, táplálóanyag koncentrációjának növelése. A nagy meleg hatására csökken a takarmányfelvétel, leginkább a laktáció ellés közeli szakaszában és a magasabb termelésûeknél. A korábbi idõszakokhoz képest a melegben ez a csökkenés 10–30%-os, de gyors idõjárási front okozta emelkedésnél akár az 50%-ot is elérheti a takarmány visszautasítás. Ezt követve vagy megelõzve csökkenteni kell az adagok méretét úgy, hogy a szükségleteket azért kielégíthessük. Az adagok szûkítés melletti koncentráció növelésre, elsõsorban a teljes értékû gabonák (ocsúk stb. elhagyása), a magasabb fehérjetartalmú szójatermékek, a védett zsírok és fehérjék, valamint a glükoplasztikus anyagok adnak lehetõséget. Ehhez kapcsolva kellene ebben az idõszakban a jobb minõségû és táplálóanyag-tartalmú tömegtakarmányokat használni.

       Az adagok összeállításánál külön figyelemmel kell lenni az elsõborjasok alacsonyabb szárazanyag felvételére. Amennyiben a fogadócsoportban közösen tartjuk az egyszer és többször ellett teheneket, akkor az adagot inkább az elsõborjasok takarmányfelvételére kell tervezni;

 

    • a takarmányadag szárazanyag-tartalmának beállítása. A szakirodalom optimálisnak tartja a 45–60%-os szárazanyag tartalmú jászolmixet, a gyakorlat szerint ez nyáron 45–50% között a kedvezõ. A mixet a kiosztókocsiba töltött vízzel, illetve a különbözõ kiegészítõk vizes oldatával-elegyével érdemes nedvesíteni, evvel annak ízletessége és a tehenek étvágya javul. A bekerülõ vizet is be kell mérni, mint a többi bekeverésre kerülõ komponenst. A nedvesített etetésre való áttérés kisebb szoktatással történjen;

 

    • bendõpufferek alkalmazása. A laktáció elsõ felében mindenképp javasolt a használatuk. A pH-beállítást érdemes megoldani pufferok tápba keverésével. A hatékonyság növelhetõ szervetlen pufferek esetében a több vegyületbõl álló keverékek, vagy retard formák alkalmazásával. Jó eredménnyel alkalmazható szerves pufferek az élõ élesztõk. Az élesztõ kiegészítés alkalmas az esetleges többlet-pufferolást igénylõ idõszakok (elletõ, takarmányváltás, stressz) ellátására;

 

    • az adag rosttartalmának optimalizálása. A kevés rost elsavanyítja és leállítja a bendõt, a sok rost fokozott hõtermelést okoz.

 

    • az adag káliumszintjének beállítása. A kálium a szervezet kation-anion egyensúlyának meghatározó eleme. Míg a Na a szervezet extracelluláris tereinek, addig a K az intracelluláris tér legfontosabb elektrolitja. A kálium kiegészítéssel növeljük a szervezet természetes pufferoló képességét, aminek közvetett hatásaként emelhetjük a tehenek takarmányfelvételét;

 

    • megfelelõ Na (só) ellátás;

 

  • hatékony premix választása. A tehén szervezete a stressz hatására „legyengül”. A premixeinket áttekintve kedvezõ a vitamin- és ásványianyag szintek emelése, a jobban hasznosuló összetevõket (pl. szerves kötésû mikroelemek, bendõvédett vitaminok) tartalmazók elõtérbe emelése.

 

Az etetési technológiához kapcsolható lehetõségek, pl:

 

 

    • megfelelõ jászolhossz. A jászol teljes hossza legyen arányos az egy istállóban vagy csoportban tartott állatok számával. Ez különös figyelmet azokban a csoportokban érdemel, ahol nagyok a csoporton belüli havi létszámváltozások (szárazonálló, elõkészítõ, elletõ, fogadó), vagy a laktációs szakaszból eredeztetve nagy a fokozott takarmány felvétel fontossága (elletõ, fogadó, nagy termelésû csoport). Szabálynak tekinthetõ, hogy akkora jászol kell, hogy a csoport összes egyede egyszerre takarmányhoz férjen. Ellenkezõ esetben, zsúfoltság mellett a szociális rangsorból eredõen növekedhet a csoporton belüli eltérések nagysága a tápanyag-ellátásban, kondícióban, termelésben. Az egy állatra jutó jászolszélesség min. 70 cm legyen, de legoptimálisabbnak a tehén szélességének a 1,3-szorosa tehetõ;

 

    • megfelelõ szélességû etetõállás. A tehenek megfelelõ jászolra állásához minimum a törzshosszal megegyezõ etetõállást kell biztosítani. Teheneink az etológiai sajátosságok miatt az evés kezdetétõl számolva 20–30 perc múltán újabb helyet keresnek maguknak. Amennyiben az etetõállás megfelelõ hosszú, úgy szabadabb az állatok mozgása, kisebb az egymásközti zavaró agresszió;

    • „az etetõhely akkor tekinthetõ megfelelõnek, ha nyugodt, zavarmentes takarmányfelvételt tesz lehetõvé, és az állat kényelmes testhelyzetben, kedvezõ klimatikus feltételek között fogyaszthatja a hozzáférhetõen elhelyezett, ideális fizikai állapotú takarmányát.” (dr. Gere, 2003) Ehhez olyan hétköznapi praktikumok állnak rendelkezésünkre, mint pl. a ventilált etetõhely, az egyéb munkafolyamatok etetéshez igazodása. (Etetés idején ne kergessük el az állatokat szalmázással, trágyatolózással, zajos karbantartással, állat átcsoportosítással a jászoltól!);

 

    • etetés gyakorisága. Elterjedõ, költségcsökkentõ megoldás a fedett, istállón belüli jászlak esetén az állatok napi adagjának egy vetésben történõ kiosztása. Ez a megoldás azonban nem megfelelõ a takarmányfelvétel és a bendõmûködés maximalizálásának az oldaláról. Az állat, akkor fogyasztja legszívesebben a takarmányt, ha laza szerkezetû, friss, bemelegedés- és száradásmentes, még nem szétválogatott és összenyálzott. Az állat több takarmányt fogyaszt, ha valami újszerû a jászolhoz vonzza. Ez alapvetõen a napi takarmányosztásokkal és apróbb, de rendszeres trükkökkel (a takarmány kézi vagy gépi jászolra igazítása, üres kiosztókocsi átvontatása stb.) érhetõ el. Amennyiben a napi takarmányfelvételek számát növelni tudjuk, úgy a legtermészetesebb módon járulunk hozzá a bendõ pH szabályozásához. Ez a legoptimálisabb napi 8 etetés mellett lenne, de kedvezõ helyzetet teremt a fejések számához igazodó, napi 2-3-szori is. (A fejésbõl visszaérkezõ tehenet mindig friss vetés várja a jászolnál!) A gyakoribb etetés javítja a bendõemésztést, csökkenti az acidózis esélyét, javítja a tej beltartalmát. Az említett rendszeresség reflexek sorozatát elindítva az étvágyat növeli;

 

    • az etetés ideje. A nyári idõszakban célszerû az etetések idejét széthúzni. Egy megfogalmazás szerint, ekkor kívánatos az elsõ etetést napfelkelte elõtt, az utolsót napnyugta után elvégezni. Az ilyen elvû etetés biztosítja, hogy a tehén legaktívabb idõszakaiban rendelkezésére álljon a takarmány;

    • a napi adag megoszlása az etetések között. Gyakori, hogy a napi adagot egyenlõ részekre osztva juttatjuk ki, azonban igazán jó lenne ezt a tehén napi aktivitási szakaszaihoz igazítani. A tehén aktivitási szakaszai, kissé lerövidülve, de legkarakteresebben nyáron jelentkeznek. Ezt kellene kihasználnunk a takarmánymennyiség etetések közti megfelelõ arányú megosztásával. Egy gyakorlati példa erre: 3-szori etetés mellett a napi adagnak reggel 25–30, délben 10–15, este 60%-át osztják ki;

    • homogén teljes takarmánykeverék (TMR). Minden takarmányozási megoldás lényege, hogy a jászolból felvett takarmány minél közelebb legyen a szükségletek szerint tervezett adaghoz. Ehhez a pontosan bemért összetevõk mellett jól kevert, homogén TMR-re van szükség. A TMR-rel minden összetevõ és táplálóanyag együttes kényszeretetését valósítjuk meg. Amennyiben állatunk ebbõl könnyen tud válogatni, akkor a hõstressz kártételei növekednek: oltógyomor helyzetváltozás, acidózis, laminitis…;

    • átgondolt takarmánytárolás és elõkészítés. Erjesztett takarmányok esetében kitároláskor az anyagok kiszáradását, pH változását, romlását és szennyezõdését kell megakadályozni. Ez úgy valósul meg legjobban, hogy a silótérbõl mindig csak az adott etetéshez szükséges mennyiséget vesszük ki (Nem végezzük a napos készlet átmeneti deponálását!), a szilázs-szenázs kitárolási felületét minimalizáljuk, a felület tömörségét – zártságát megõrizzük (silómaró, blokkvágó alkalmazása.), a takarás alatti és oldalfali romlott részeket rendszeresen eltávolítjuk. Olyan tárolási tereket kell kialakítani, amelyben a napi elõrehaladás mérsékli az oxigén jelenlétében bekövetkezõ romlást. Ez az ideális napi lemart mennyiség, fóliatömlõs tárolás esetén pl. min. 0,6–0,8 m. A szálastakarmányok esetében a túlaprítást kell elkerülni, hiszen az adagban többféle összetevõ is szolgáltat rostot, de a struktúrrost döntõ hányadát ez adja;

      A takarmánykeverékek és kiegészítõk esetében a hõ- és fényérzékeny összetevõk bomlásával kell számolni. A tápokban gyorsabban nõhet a savszám, peroxidszám. Ennek tudatában kedvezõbb a takarmányokat csak rövidebb idõszakokra rendelni, és fõként a kiegészítõket fénytõl zárt, száraz, hûvös helyen tárolni a felhasználásig.

       A szálastakarmányok esetében a túlaprítást kell elkerülni, hiszen az adagban többféle összetevõ is szolgáltat rostot, de a struktúrrost döntõ hányadát ez adja;

 

    • ebben az idõszakban csökkenteni kell a takarmányváltások számát. Amennyiben nem kerülhetõ el, akkor legalább 1 hetes átmenettel történjen. A jó takarmánygazdálkodás esetén minden alapanyagból van elegendõ arra, hogy a friss takarmányokban az enzimes folyamatok leálljanak, illetve az erjedés lezáródjon. Gyakori kedvezõtlenül gyors váltások történnek általában az új szénákkal, szenázsokkal, gabonákkal. A váltások problémakörét növeli, hogy a tavalyi készletek kiapadása esetén az idei takarmányféleségekbõl gyakran aránytalanul több is kerül az adagba. Pl. a tejelõ tápok kukorica hányadának nagy részét könnyen erjedõ gabonára váltják.

 

  • megfelelõ vízellátás. A nyári vízellátás alapja, hogy állataink vízfelvétele emelkedik, akár a duplájára is növekedhet. Igényeiket akkor tudjuk kielégíteni, ha folyamatos az ellátás, hozzáférnek az itatóhoz és tiszta a víz. Ennek érdekében a téli félévben használt itatók számát növelni kell, így több állat fér egyszerre az itatóhoz. A többlet itatókból feltétlenül jusson a fejõház elõtti zsúfolóba és a visszavezetõ felhajtó út mellé és a karámokba. A kiegészítõ itatók nyílt víztükrûek legyenek, ebbõl szívesebben fogyasztanak. Az itatókat gyakran és rendszeresen kell takarítani, de az olyan megoldásokat kell elõtérbe helyezni, amikor a leengedett víz nem növeli az istállóban felhalmozódó hígtrágyát. Az itatás hatékonysága a kedvezõbb légtechnikájú istállókban jobb, mert nem tömörülnek a tehenek az itató köré.