A gabonafélék üszögbetegségei régen és ma

A borzas kalászokban az eredeti gabonaszemekre már nem is emlékeztetõ, fekete gömbölyded, ún. üszögpuffancsok, vagy vékony hártyával körülvett spóratokok fejlõdnek. A rozsszárüszög tünetei a száron jelentkeznek, ahol vastag, sötét színû portokok fejlõdnek. (Ez utóbbi jelenleg ritka, élelmezésegészségügyi- és termésbiztonsági jelentõsége minimális, ezért csak érintõlegesen említjük.) +

Rendszertani megközelítésbõl a gabonaüszögökre a következõ taxonómiai besorolás jellemzõ:

• Gombák országa (Fungi or.)
• Bazídiumos gombák törzse (Basidiomycota t.)
• Ustomycetes osztály (Ustilaginomycetes o.)
• Üszöggombák rendje (Ustilaginales r.).

Az elõbbi rendszertani besoroláson belül a növényvédelmi szempontból jelentõs kórokozók (a fontosabb fajok felsorolásával) két családba sorolhatók:

• Porüszögök családja (Ustilaginaceae cs.)
   Ustilago avenae - Zab porüszög,
   Ustilago hordei - Árpa, zab fedettüszög („gúnyásüszög”),
   Ustilago nuda - Árpa „valódi” porüszög,
   Ustilago tritici - Gabona porüszög (árpa*, búza, rozs)
   *: árpa fekete-, v. álporüszög,
• Kõüszögök családja (Tilletiaceae cs.)
   Tilletia caries - Búza kõüszög, „büdösüszög”, „zsírosüszög”,
   Tilletia contraversa - Búza törpe kõüszög,
   Tilletia laevis - Búza kõüszög, „büdösüszög”, „zsírosüszög”,
   Tilletia intermedia* - Búza kõüszög, „büdösüszög”, „zsírosüszög”, *: a T. caries és a T. laevis fajhibridjének tekinthetõ. A két faj és a fajhibrid általában együttesen, keverten fordulnak elõ. Elkülönítésük a spóráik felületi barázdáltsága alapján lehetséges.
   Neovossia indica - Búza virágfertõzõ üszög (Indiai kõüszög).

Amint a rendszertani felsorolásból is kitûnik – a gabonaféléknél – számos faj idézhet elõ üszögbetegséget. Ezen kívül a kukoricának, cirokféléknek, fûféléknek, fészkesvirágúaknak, mákféléknek stb. egyéb (Sorosporium, Sphacelotheca, Sporisorium, Thecaphora, Urocystis, Entyloma) nemzetségekbe tartozó üszögbetegségei ismeretesek.

Biológiai megközelítésben a gabonaféléket a fontosabb üszögbetegségek alapvetõen kétféle módon tudják megfertõzni:

1. A porüszögök (Ustilago spp.) a gabona virágzásakor – a virágzási idõszakban szétporló fertõzött kalászokból kikerülõ – spórák az egészséges kalász/buga virágzat bibéire kerülnek, majd csíratömlõt fejlesztve az embrió belsejébe jutnak, ahol a fejlõdõ gabonaszemben tünetmentesen fejlõdnek és fennmaradnak. A gabonaszem ekkor már tulajdonképpen fertõzött, csak a jelei még nem láthatók. A kelést követõen az elvetett szembõl fejlõdõ növény szintén teljesen tünetmentes, csak kalászoláskor, virágzáskor válnak láthatóvá a tünetek: sötétbarna, fekete porló kalászok/bugák fejlõdnek az egészségesek helyett, amelyek szeles idõjárásnál hamar szétporlanak, hogy újabb fertõzést indítsanak.
2. A kõüszögök (Tilletia spp.) a kelõ csíranövénykét fertõzik meg a talajban, amire egyrészt úgy nyílik lehetõségük, hogy betakarításkor a gabonabetakarító gép cséplõ- és szemleválasztó szerkezete által szétmorzsolt és szétkent üszögpuffancsokból kijutó spórák rákerülnek az egészséges szemekre, melyeket felületileg szennyeznek (kontamináció). Másrészt a talajba jutó üszögpuffancsok közelébe még nem szennyezett szem kerül elvetésre, amelyet ott helyben a talajnedvesség – mint közeg – segítségével fertõz meg a kórokozó. A fertõzés tulajdonképp ekkor jön létre, ezt követõen a növény többnyire tünetmentesen fejlõdik tövább, a fertõzés szintén csak kalászoláskor, virágzáskor válik láthatóvá: a fertõzött növények hamarabb hozzák a kalászaikat, amely „borzolt” sertéi, pelyvái széjjelállnak, közülük esetenként kikandikál a fekete üszögpuffancs. Kivételt képez némileg a törpe kõüszög, amely fertõzése nyomán a gazdanövény rövidebbre nõ, az egészségeshez viszonyítva mindössze harmada, fele, esetleg kétharmada a fertõzött növény magassága. A gabonakombájn többnyire (szerencsére!) a vágóasztal alatt elhagyja ezeket a töveket, így a betegség a táblán maradhat. Bár az Ustilago nemzetséghez tartozik a árpa fekete- vagy álporüszög (Ustilago hordei), fertõzése mégis csírakorban történik, tehát a szemek elõzõleg csak felületileg szennyezõdnek a kórokozó spóráival.

Agronómiai szempontból a gabonaüszögök termésveszteséget okozhatnak, ennél azonban lényegesebb a minõségrontó hatásuk. (Mennyiségi - minõségi kártétel.)

A porüszögféléktõl fertõzõdött gabonaszemeken nem látszódnak a tünetek, a fertõzés csak embrióvizsgálattal mutatható ki.

A kõüszög által szennyezett gabonatétel – a szennyezés mértékétõl függõ színmélységgel – szürkés árnyalatú, és általában bûzös, romlott halra emlékeztetõ szagú. A gomba által termelt mérgezõ anyagcseretermékek miatt az ilyen gabonatétel sem étkezésre, sem takarmányozásra nem alkalmas! Kimutatásuk spóralemosással, majd mikroszkópos vizsgálattal egyszerûen elvégezhetõ.

A törpe kõüszög (Tilletia contraversa) és az indiai kõüszög (Neovossia indica) sok európai, ázsiai országban zárlati (karantén) károsítónak minõsül, emiatt az exportot – bármilyen csekély mértékû fertõzés esetén is – meghiúsítja. Gyakorlatilag, ha nagyobb, – egyébként jó minõségû – gabonatételbe kisebb mennyiségû fertõzött termény kerül, az az egész tétel értékesítését ellehetetleníti. A túltermelési válsággal küzdõ országokban elõszeretettel „vadásznak” ilyen zárlati károsítókra, és amennyiben kimutatásra kerül jelenlétük, azonnal visszafordítják az exportra váró gabonatételt.

A gabonaüszögök jelentõsége korábban: hazánkban és a világ más tájain is a különbözõ üszögbetegségek évente eltérõ mértékû, de több-kevesebb termésveszteséget minden évben okoztak. Az intenzív gabonatermesztés kibontakozásáig az egyik legfõbb gabonabetegség típus volt a gabonaüszög. A negyvenes-ötvenes években elterjedt vetõmagcsávázás jelentõs mértékben visszaszorította – fõként a kõ- és törpeüszög – a fertõzést. Ekkor terjedt el a rézgálicos csávázás mellett szélesebb körben a szerves higany (fenil-Hg-klorid, metoxi-etil-Hg-klorid stb.), HCB (hexaklórbenzol), PCNB (pentaklórnitrobenzol), TMTD (tetrametil-tiurám-diszulfid) hatóanyagok használata.

A gazdaságos üzemméretek, intenzívebb gabonatermesztés kialakulását követõen (1960-as évektõl) a betegség teljesen visszaszorult elsõsorban a kedvezõ agrotechnika (optimalizált tápanyag-ellátás, kötelezõ(!) vetõmagcsávázás, intenzívebb növényvédelem, precízebb betakarítás-technológia, képzetteb szakirányítás stb.) általánossá válásával.

A mai helyzet sajnos némi visszalépést jelent az 1970-es, 1980-as évekhez képest mind a termelési színvonalat, mind az agrotechnikai igényességet illetõen, ami – mindezek által – a különbözõ gabonabetegségeket, így az üszögöt is érinti. A fajták terméspotenciálja, a gépesítés színvonala tulajdonképpen azóta is fejlõdött, de miután a termelés bizonyos szegmensei kiestek az igényes gazdasági szakirányítás hatásterülete alól (kis- és gazdaságtalan üzem- és táblaméretek, csávázás elhagyása, kényszergazdálkodás stb.) a gabonaüszög ismét felütötte fejét. A ’90-es évek közepétõl a növényvédõ állomások, kutatóintézetek szakemberei mind gyakrabban találkoztak por-, vagy kõüszögös fertõzést mutató gabonatáblákkal.

A gabonaüszögök kártételének megelõzése: a helyes agrotechnikai körülmények megteremtésével a jelentõsen mérsékelhetõ az üszögfertõzés mértéke.

Bár üszögfélékre rezisztens, vagy toleráns gabonafajták nem ismeretesek, az egyéb termesztéstechnológiai-, agroökológiai viszonyokhoz kell a lehetõ legjobban illeszthetõ fajtákat megválasztani.

A tápanyag-visszapótlás színvonalát, valamint a tápanyagok arányát úgy célszerû megválasztani, hogy a növényállomány a genetikai potenciálját mindinkább ki tudja bontakoztatni, de az idõjárási szélsõségekre, valamint a betegségekre ne váljék fogékonnyá. Az optimális tápanyag-ellátás biztosíthatja a csíranövény gyors fejlõdését, megerõsödését, ami mérsékli a csírakorban támadó kõüszögfélék fertõzését.

A talajmûvelésnek szintén törekednie kell a kelõ növényállomány fejlõdésének elõsegítésére, a kedvezõ levegõ/víz arány megteremtésére a gyökérzónában. A szerkezetromlásra-, porosodásra hajlamosító, egyoldalú eszközhasználatra alapozott talajmûvelés (pl. tárcsás borona), magágykészítés elõsegíti a levegõtlen, esetleg vízzel könnyen telítõdõ magágy létrejöttét, amely egyértelmûen elõsegíti pl. a kõüszögfertõzést.

Vetéskor a fajtához- és a fennálló agrotechnikai viszonyokhoz (talajtípus, tápanyag-egyensúly, talajmûvelés) szükséges megválasztani a kivetendõ tõszámot és a vetésidõt. A megkésett vetés szintén fokozza a kõüszög fertõzésének kockázatát. Ilyen szempontból a lehetõség szerinti korábbi vetés jelentõsen mérsékli a kõüszögfertõzés mértékét.

Kémiai védekezés: a gabonaüszög fertõzést leghatásosabban – az agrotechnikai elemek egyidejû, optimálist közelítõ alkalmazásával, illetve – csávázással lehet megakadályozni. Csávázás céljára, gabonafélékre ma hazánkban több, mint 30 féle gombaölõ csávázószer van forgalomban. A két üszögtípus (por-, vagy repülõüszög és a fedett, illetve kõüszög) fertõzése ellen azonban nem azonos módon védenek a fungicidek. A belsõ fertõzéssel terjedõ porüszögfélék ellen csak a szisztémikus hatású hatóanyagok nyújtanak védelmet, míg a felületi kontaminációval terjedõ kõüszögfélék ellen a kontakt hatású hatóanyagok is kiváló védelmet adnak.

Kontakt hatású fungicidek: mankoceb, thirám (TMTD), fludioxonil, guazatin. Szisztémikus hatású fungicidek: benzimidazolok (karbendazim, thiofanát-metil, thiabendazol), azolok (ciprokonazol, difenokonazol, dinikonazol, flutriafol, imazalil, tebukonazol, tritikonazol), karboxamidok (karboxin). 

A kontakt és szisztémikus hatóanyagok gyakran gyári kombinációban kerülnek forgalomba. A gabonacsávázás egyébként ma Magyarországon jogszabály szerint kötelezõ. A csávázás mûveletét precízen, megfelelõ mennyiségû csávázólében kell elvégezni, úgy, hogy a szemeket a szükséges csávázószer mennyiség egyenletesen fedje. Csak így biztosítható, hogy minden egyes csíranövény megkapja a védelméhez szükséges fungicid hatóanyag-mennyiséget, amely elegendõ az üszögfélék visszaszorításához.

A csávázáson kívül – annak igényes elvégzése mellett – más kémiai beavatkozás nem szükséges kifejezetten a gabonaüszögök elleni védelemre.