Bizalom az õszi káposztarepcének, avagy az olajrepce termesztés perspektívája a repcetermesztés múltjának feltérképezésével

Jelen cikkemben a történelem – mára már archivált  – adataival szeretném a magyar repcetermesztés érdekeit szolgálni. A tények és adatok megismerését követõen talán többen vállalják – az egyébként erõsödõ piaci lehetõségekkel jellemezhetõ – repce ideális vetésforgóba illesztett, ezáltal növekvõ felületen történõ termelését. Hiszem, hogy a repcetermesztés sikerességét az intenzitás és a munkamûveletek idõszerûen és okszerûen elvégzett kapcsolatrendszere jobban befolyásolja, mint a sokat hangoztatott ökológiai környezet alkalmassága vagy alkalmatlansága! Következzenek tehát az érvek!

A jelenleg termesztett õszi káposztarepcék (Brassica x napus convar. napus) nemesítés elõtti állományai – mondhatnánk „genetikai jogelõdjei” – a Kárpát-medence környezetében is fellelhetõek. Ezek a nemesítés alapját képezõ Brassica fajok Eurázsiában õshonosak, természetesen eltérõ alakgazdagságban. Hogy pontosan hol és mikor kezdõdött meg a nemesítési munka, mára már nehezen feltérképezhetõ, az viszont bizonyos, hogy a fent megjelölt övezetben. A vad alak ugyan nem ismeretes, de a kivadult populációk formagazdagsága a Földközi-tenger medencéjében a leginkább koncentrált. Az amfidiploid faj apai õse a káposzta (Brassica oleraceae ssp. acephala) (n=9), az anyai szülõ pedig a tarlórépa (Brassica rapa) (n=10) lehetett, ugyanis ezek genomjai alkotják az õszi káposztarepce kromoszómaszerelvényét (n=19).  A mai köztermesztésben jelenlévõ repcék nemesítés elõtti õsei tehát nem tájidegen flóraelemek a Kárpát-medencében. (Az Al-Duna vidékén ugyanis erõsen keverednek a szubmediterrán balkáni és a kontinentális pannóniai flóraelemek, és a Bánát tekintélyes része a Titelicum flórajárásba tartozik.) Jelenlegi ismereteink szerint hazánkban az alábbi Brassica fajok, ill. fertilis utódot produkáló spontán hibridek és nemesített variációk találhatóak meg:

• Brassica x napus convar. napus
• Brassica elongata Ehrh.
• Brassica nigra (L.) Koch
• Brassica x juncea (L.) Czern.
• Brassica rapa subsp. oleifera DC.
• Brassica rapa subsp. rapa
• Brassica oleraceae L., számos termesztett változata
• Brassica napus convar. rapifera (Metzger) Sinskaja
• Brassica x napus convar. napus

A géncentrum közelségét és az egykori alföldi dominanciát megerõsítõ tény, hogy a növény fellelhetõ tájnevei között (káposztarepcze, kélrepcze, repcze, olajrepce, káposztarepce, közönséges repce, repcekáposzta) van egy, amely földrajzi eredetû, és ez nem más, mint a:

BÁNÁTI REPCZE!

Jól jelzi ez is, hogy a növény termesztésének egyik – névadó! – fõ körzete: a hajdani Bánát.

Ezt az egykor mesterségesen kialakított földrajzi egységet a hajdani Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyék alkották. És valóban, az alföldi vármegyék fõ termelvényei között hosszú távon kizárólag Torontál és Temes vármegyék büszkélkedhettek jelentõs mennyiségû és kiváló minõségû repce megtermesztésével! Ezen repcék a két vármegye alföldi területeirõl kerültek a piacra. (Ezen kívül – irodalmi adatok alapján – lejegyeztek még számottevõ alföldi repcetermesztést Jász-Nagykun-Szolnok, Szatmár és Zemplén vármegyék síksági területeirõl is – 1917-es állapot szerint –, mely az 1940-es évekre már „említést sem érdemel”!) Megállapítható tehát, hogy a Történelmi Magyarország alföldi területein kimutatható méretû repcetermesztés folyt, és ezt a kialakult térszerkezetet a békediktátum területi változásai jelentõsen alakították át. A repcének az alföldi területekrõl való kiszorulásának másik jelentõs oka az, hogy a Kárpát-medencébe fõ kapás növényévé – a kukoricán kívül – a cukorrépa lépett elõ!

Ennek legalább három fontos oka feltárható!

1. 1890 után a cukoripari ágazatot erõsen dotálták és eddigre készen állott a teljes vertikum (a kor követelményeinek megfelelõ, nemesített fajták, korszerû cukorgyárak, pénzügyileg orientált piacszabályozók bevezetése…). A felfutás idõszakában Ausztria-Magyarország Európa második legtöbb répacukrát elõállító, jelentõs exportkapacitásokkal rendelkezõ országa volt! (Elsõ volt Németország, a harmadik pedig Oroszország.) Ezen idõben a repce termesztése nem volt támogatott és messze nem alakult ki a nagyobb hozzáadott értéket megcélzó teljes vertikum. A repcenemesítés még gyermekcipõben járt a cukorrépához mérten, és elsõsorban a tájfajták szelekcióit szaporították.
2. A cukorrépa vertikum végfelhasználói az emberek voltak, termesztése tehát stratégiai jelentõségû volt a humán szektorban. Az egyetlen alternatíva a cukorpótlásra, az akkor hektikusan és a gyarmatokkal nem rendelkezõ országok számára drágábban beszerezhetõ nádcukor kínálkozott! Ebben az idõben a repce ellenben elsõsorban – szinte kizárólagosan – takarmányozási és ipari felhasználásra került, és itt bizony számtalan helyettesítõ lehetõség kínálkozott!
3. A cukorrépa ökológiai igényeit biztosította az Alföld bármely – nem extrém adottságú – területe, és a logisztika, ill. szállítmányozás megkövetelte a felvevõ piacok körüli koncentrált termesztést. Így került a cukorrépa az Alföld belsõbb területeire – az akkori ország geográfiai középpontja Szarvas, ma emlékhely –, míg a repce maradt a földrajzi periférián. (Az alföldi cukorgyárak az Alföld peremén /Ercsi, Hatvan, Szerencs/, a fõvárosban, vagy az alföldi nagy kereskedõ és elosztó városaiban, ill. annak közelében kerültek kiépítésre /Debrecen, Szolnok, Mezõhegyes/). Természetesen cukorrépát is termesztettek az Alföld perifériális területein, ill. a Dél-Alföldön is; ellenben a repce termesztése – az akkor rentábilisabb és jobban prosperáló cukorrépával szemben – nem tudott dominánsan utat törni az Alföld belseje felé. (A Bánát legnagyobb kapacitású cukorgyára a nagybecskereki volt.) Ennek sokáig és erõsen ellent tudott állni a cukorrépa és rá épült rendtartás rendszere! Ezt tapasztalhattuk napjainkig, de itt is gyökeres fordulat körvonalazódik. A mai Magyarország területén 13 cukorgyár maradt a 30-ból, mára ez a szám – az Alföldet illetõen – 3-ra csökkent, és talán nem ez a nyugvópont, lehet, hogy nem itt állandósul az alföldi cukorgyáraink száma! Ellenben a repcetermesztés ma egy perspektívikus, felfutó szegmense az agráriumnak, köszönhetõ ez az ismert közgazdasági folyamatoknak!
    A repce állandósult termesztésének kialakult történelmi határai tehát még az I. világháborút lezáró békekötések elõtti Magyarországon formálódtak, és ennek nem az Alföld ökológiai korlátai voltak – és így ma sem ezek – a határai! A nagyobb jövedelmezõséget biztosító cukorrépával szemben folyamatos volt a repce térvesztése, és az olyan területeken is elvesztette a jelentõségét, ahol elõtte nagyobb termesztési kedv és hajlandóság mutatkozott. Az új államhatárok és a cukorrépa erõsödõ termesztési kedve egyszerre sújtotta az Alföld repcetermesztését, melynek hatásai máig érzékelhetõek! A repcetermesztést az ökonómiai (humán) tényezõk jelentõsebben befolyásolták – ez volt a meghatározó –, mint az ökológiai lehetõségek és adottságok. Van tehát az alföldi repcetermesztéshez ökológiai többletkapacitásunk és ehhez társul most egy kedvezõ ökonómiai környezet! 

Ezért termeszthetünk, és termesszünk repcét hazánk alföldi területein is!

A repce termesztésének nagyobb volumenét nem csak a piaci igények, hanem az okszerû gazdálkodás is támogatja (kiválóan beilleszthetõ a termesztési rendszerekbe!), sõt bizonyos többletforrással támogatott programok (pl. ÉTT) elõ is írják a vetésszerkezetbe való beillesztését!

A repce környezeti igényei közül a termõtalaj kellõ mélységének és a talaj hasznosítható tápanyag-tartalmának van kiemelkedõen fontos szerepe! A veszélyességi prioritások között elsõnek említett télállóságnál (kifagyás veszélye) nagyobb veszélyt jelent a repce számára a fenti tényezõk figyelmen kívül hagyása és az intezivitás hiánya! A veszélyforrások között a talajok (többletvízhatás), vagy a kikelt állomány hosszan tartó levegõtlensége (hosszan tartó és összefüggõ szilárd halmazállapotú csapadékformák), illetve a nagy szerves anyag tartalmú talajaink hõmérséklet változására bekövetkezõ mozgása (gyökerek el- és átszakadása) az elsõdleges és legfontosabb. A repce tehát nehezebben viseli el a tartós levegõtlen állapotot, mint a tartós, száraz hideget! Természetesen ez utóbbinak is vannak határai, de a repcetermesztés során mégsem ez a leggyakrabban bekövetkezõ káros agroökológiai körülmény! (Sajnos az elõbbiek gyakorisága nagyobb, mégis ez utóbbi határozza meg a termesztés térstruktúráját és volumenét!) Vízigénye – a kedvezõ eloszlás esetén – moderált (az alföldi területeink zöme biztosítja a szükséges csapadékigényét!). Kardinális dolog a sikeres állomány kialakításához a vetés optimalizálása! A térben (megfelelõ és egyenletes vetésmélység, ideális csíraszám, ideális térhálóban) és idõben (az okszerû vetésidõ meghatározása) kellõen harmonizált vetés kivitelezését követõen extra kedvezõtlen idõjárási konstellációnak kell tartósan kialakulnia ahhoz, hogy az áttelelés bizonytalanná váljon!

A fentebb megfogalmazottak megerõsítésére papírra vetek még néhány kevésbé vizsgált tényt.

Napjainkban az Alföld repcetermesztés szempontjából leginkább preferált tájkörzete a Borsodi Mezõség. A leginkább ismert – és megbízhatóságáról híres –  alföldi repcetermesztõ körzet éghajlata szélsõséges, kontinentális. 1936-ban az akkor „Borsod, Gömör és Kishont közigazgatóságilag egyenlõre egyesített vármegye” fõ termelvényei közt nem említik a repcét! Mára pedig – a fenti hivatkozásra – az Alföld repcetermesztésének etalonja Borsod-Abaúj-Zemplén megye alföldi területe. A megyei termésátlag 2005-ben 2450 kg/ha, amely hajszálra azonos a Csongrád megyei termésátlaggal! A lényegi különbség azonban az, hogy BAZ megye repce vetésterülete a legnagyobb az országban – a második Somogy megyét is szinte duplájával haladja meg! –, míg a Csongrád megyei csak a 14! Így tehát már érthetõvé és láthatóvá válik az Alföld repcetermesztési potenciáljának jobb kihasználása!

Az egykori Torontál (hazánknál maradt 258 km², az ún. Tisza-Maros Szög) és Temes vármegyék éghajlata jellegzetesen alföldi, és semmivel sem szeszélyesebb, vagy kiegyenlítettebb, mint a Borsodi Mezõségé.

A jelenlegi alföldi területeink éghajlati adottságai két markáns különbözõséggel jellemezhetõek.

A jól körülhatárolható éles eltérés a Jászság, a Nagy-Kunság jelentõs része és a Körös-völgy, mely vidékek a felvidéki Mátyusföld adottságaihoz hasonlatosak.

Ez a négy tájegység a csapadékban legszegényebb és eloszlásában a legkevésbé konzekvens alföldi terület. (Ellenben a Mátyusföld meghatározó repcetermesztõ régió a mai Szlovákiában, így a magyar megfelelõi is méltó párjuk lehet!)

Az Alföld nagyobb területe azonban szinte megegyezik a – hagyományosan repcetermesztõ körzetként számon tartott – Kis-Alföld és a dunántúli Mezõség adottságaival! A repcetermesztés biztonsága tehát nem tér el szignifikánsan az Alföld – talajtani adottságai alapján alkalmas – nagyobb tájegységeit illetõen (lásd az ábrát).

A sikeres és jövedelmezõ repcetermesztés ökológiai potenciálja tehát jóval nagyabb az Alföldön, mint amit a jelenlegi területi adatok visszaigazolnak. A gazdálkodókat segíti a nemesítõházak nemesítési erõfeszítéseinek komplexitása (egyszerre igény a magas és biztonsággal realizálható termésszint, a magas olajtartalom, a komplex-betegségellenállóság, a kiváló állékonyság, a pergés minimalizálása, a keserû és avasodást elõsegítõ anyagok minimalizálása, hogy valóban csak a legfontosabbakat említsem). A gazdálkodó a repce nagy igényeinek ok- és idõszerû kiszolgálásával, a nemesítõházak pedig a fent megfogalmazott célok maximális kivitelezésével járulhatnak hozzá a közös sikerhez! Az EURALIS-RUSTICA nemesítõház maximálisan partnere a fent megfogalmazott céloknak, amit az OMMI eredmények, a magyar köztermesztés eredményei és Európa meghatározó és feltörekvõ repcetermesztõi együttesen igazolnak vissza! Az együtt tett erõfeszítésekkel pedig – egymás munkáját és eredményeit generálva – nagyon nagy horizont kínálkozik az alföldi repcetermesztés elõtt!

A Summit-Agro Hungária Kft. vetõmag üzletágának minden szakembere azért dolgozik, hogy az Önök sikere késztessen minket egyre nagyobb teljesítményre.
2006-ban ezen közös sikerhez az ELVIS, az OLANO, az ELEONORE és az ES ASTRID õszi káposztarepcékkel kívánunk segítségükre lenni.

FAJTÁK

KORAI:

ELEONORE

• a korai éréscsoportba tartozó fajta;
• termõképessége és olajhozama kimagasló;
• kiemelkedõ a télállósága;
• állóképessége kiváló;
• duplanullás, rendkívül alacsony erukasav és glükozinolát tartalmú;
• 2005-ben éréscsoportjában 109%-os termésmennyiségével hívta fel
    a figyelmet (OMMI, 2005).

KÖZÉPÉRÉSÛ

ES ASTRID

• középérésû fajta;
• rendkívül alacsonynövésû, óriási terméspotenciállal;
• termõképessége (3,7 t/ha, 112,7%; csoport I. OMMI, 2005) és olajho-
   zama (1488 kg/ha, 110, 6%; csoport II., OMMI, 2005.) kiemelkedõ;
• kiváló télállóság jellemzi;
• a pergésre a legkevésbé hajlamos fajta (OMMI, 2005);
• duplanullás, rendkívül alacsony erukasav és glükozinolát tartalmú;
• rendkívül stabil, dõlésellenállósága kitüntetett (a fajták között I. ,
   OMMI, 2005);
• a 2005-ben minõsített fajták legerõsebbje éréscsoportjában 112,7%
   (OMMI, 2005).

HIBRIDEK

KORAI:

ELVIS

• a legelsõként minõsített korai hibrid;
• magtermése kiemelkedõ (3,82 t/ha, 104,5%; csoport I. OMMI);
• 2004-ben abszolút elsõ a hibridek és fajták között, 2005-ben
   éréscsoportjának szintén bajnoka (forrás: OMMI);
• olajtermése csoportjában a legmagasabb (1609 kg/ha; 105,4%
   OMMI 2005);
• a Magyarországon köztermesztésben lévõ összes õszi káposztarepce
   közül az egyik legnagyobb olajtartalmú! „Túl a 47%-on!” (47,1%;
   OMMI, 2005);
• duplanullás, alacsony erukasav és glükozinolát tartalmú;
• pergési hajlama alacsony, állóképessége kiváló (csoport I.,
   OMMI 2005);
• igen magas termésszintje mellett az õszi búza elõtt betakarítható;
• Európában minden évben meghaladja a 120 000 ha-t a vetésterülete.

KÖZÉPÉRÉSÛ:

OLANO

• duplanullás, középérésû hibrid;
• közepes növénymagasság, nagyon jó télállóság;
• kiváló termõképesség;
• kimagaslóan nagy olajtermés;
• a középérésû csoport egyik legnagyobb ígéretû új hibridje;
• termõképessége a standardokéval összevetve 110,4% volt 2005-ben
   (OMMI).

Adjunk tehát nagyobb teret az õszi káposztarepcének!

 Az ismereteink pontos megfogalmazásával, erõforrásaink ésszerû felhasználásával és az általunk nyújtott segítséggel Ön is elégedett repcetermesztõ lehet!

A mi segítségünk a korrekt tájékoztatás, a szakmai igényesség.

Az Önök szaktudása és a mi lehetõségünk eredõje egy sikerágazat dinamikus fejlesztésének alapja lehet!

Adjunk bizalmat a repcének, adjanak bizalmat az ELVISnek, az OLANOnak, az ELEONOREnek és az ES ASTRIDnak!

Felhasznált irodalom:
Hoffmann-Wagner: Magyarország virágos növényei, Budapest; K. M. Természettudományi Társulat, 1903.
Simonyi Jenõ: Népiskolai Földrajz, Budapest; Magyar Királyi Tudományegyetemi Nyomda, 1917.
Révai Nagy Lexikona: Budapest, Révai testvérek Irodalmi Intézet Rt., 1911-1935.
Új Idõk Lexikona: Budapest; Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., 1936-1942.
Priszter Szaniszló: Növényneveink, Budapest; Mezõgazdasági Kiadó, 1986.
Biológiai Lexikon: Budapest; Akadémiai Kiadó, 1987.
Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója, Budapest; Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000.
Mihály Botond - Dr. Botta-Dukát Zoltán: Özönnövények, Budapest; Természet BÚVÁR Alapítvány Kiadó, 2004.
Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet; Õszi káposztarepce, államilag elismert fajták kísérleti eredményei; 2005