Gyümölcsösök tápláltságát befolyásoló tényezõk

Az utóbbiakkal összefügg a talajmûvelés módja, minõsége is, de ez a trágyázási rendszerhez közvetlenül is kapcsolódik. Az említetteket érzékelteti vázlatosan az 1. ábra.

Amit a következõkben tárgyalunk, a termõhelyi és termesztési tényezõk – mint adottságok – szintén jelentõsen befolyásolják a gyümölcsösök tápanyag-ellátottságát. Így van ez még akkor is, ha a következõ felsorolás egyes elemei elsõ látásra meglepõnek tûnnek. Súlyuk az elõfordulásuk mértékétõl és kombinálódásuktól függ.

Ezek az adottságok többé-kevésbé befolyásolhatók, illetve a gyümölcsös helyének kiválasztásával, a termesztett gyümölcsfaj meghatározásával kedvezõen érvényesíthetõk. A negatívumok stresszként hatnak a gyümölcstermõ növényekre, és táplálkozási zavarokat, teljesítményromlást okoznak.

Példákat is felhasználva nézzünk néhány tényezõt a felsoroltakból. A talaj- és gyökértevékenység plusz 8 °C talajhõmérséklettõl válik aktívabbá. Ezért a lassú kitavaszodásnál fõleg nitrogénbõl és foszforból, vagy esetenként a virágkötõdést is befolyásoló bórból lehet hiányos az ellátottság, amin a permettrágyázás segíthet. Illetve a gyorsabban melegedõ, szerves anyagban gazdagabb, sötétebb színû talajokon, homokon vagy nem tömõdött, jó szerkezetû (megfelelõen mûvelt) talajon a tavaszi vegetáció indulásához kedvezõbb lesz a talajhõmérséklet és a felvehetõ tápanyagszint.

A hõingadozás – ami gyakori jelenség a mi klímánkban – a téli idõszakban a fatörzsek délies oldalán kéregrepedést, kéregleválást, másodlagos gombafertõzést okozhat. A háncsszövetek részleges károsodása csökkenti a gyökerekbe jutó asszimiláták mennyiségét, és ezáltal a gyökérnövekedést, a víz- és tápelemfelvételt is. Ilyen kéregrepedés minden gyümölcsfajnál elõfordulhat, de bekövetkezése valószínûbb és a következménye komolyabb a mélynyugalmat hamarabb befejezõ csonthéjasok esetén.

A téli és tavaszi fagy is okozhat szállító edénynyaláb károsodást, ami hátrányos a víz- és tápelem-felvételre, a fa kondíciójára nézve. De nem is ez a leglátványosabb következménye, hanem a velejáró, esetenként nagymértékû terméskiesés. A fagykár miatt részlegesen vagy teljesen kihagyó fákra a növekedési túlsúly lesz jellemzõ, ami felborítja a tápanyag egyensúlyt. Az ilyen fák esetén a kedvezõtlen tápelem arányok és a lazább szövetû, nagyobb méretû gyümölcs miatt rosszabbul tárolható az alma. Még súlyosabb helyzet alakulhat ki, ha az un. kihagyó évhez vízbõség is társul. Ez a két dolog önállóan és együttesen is kiválthatja az un. alternanciát (kihagyó, alacsony terméshozamú és bõtermésû un. spontán évek váltakozása), amibõl nagyon nehéz kimozdítani az ültetvényt, illetve nagy szakértelmet és munkát, költségráfordítást igényel. Megelõzésként ezért fontos a fagynak kevésbé kitett termõhely megválasztása, és a megfelelõ tápelem-arányok kialakítása a trágyázások során. Utóbbiak kedvezõen befolyásolják az abiotikus (fagy, szárazság) és biotikus (kórokozók) stressztûrést, de csodát nem lehet a trágyázástól várni, mert a rossz termõhelybõl adódó fagyveszélyeztetettséget nem lehet ezzel kompenzálni. Ezt érzékelteti a 2. ábrán bemutatott meggytrágyázási kísérlet eredménye is.

A meggy kísérleti táblában a magasabb és alacsonyabb fekvésû terület között csupán +/- 1 méter szintkülönbség volt. A viszonylag kis termõhelyi eltérés és a trágyázások hatása jól látható a virágok túlélésén a kritikusan alacsony hajnali lehûlés (–3,5 °C) esetén. A termõhely hatása sokkal nagyobb mértékû, mint a trágyázásoké. A trágyázási kezelések között csak 2–2,5-szeres különbségek adódtak, míg a magasabban elhelyezkedõ (a fagyzug mélypontjából kissé kiemelkedõ) fákon akár hétszer több élõ virág maradt, mint a fagy által erõsebben sújtott mély fekvésben, és a trágyázások hatása is a kevésbé fagyos helyen tudott csak érvényesülni. A kálium adagolása kedvezõ, míg a nitrogén túlsúly (N2PK) negatív tendenciájú volt a fagytûrés szempontjából.

A forróság és a csapadékhiány együtt alakítja ki az aszályt. A jó kondíciójú, egészséges fák a rossz idõ hosszától függõen valamivel jobban átvészelik az ilyen idõjárást, de vízhiány esetén hiába van elegendõ tápanyag a talajban, a gyökerek nem tudják felvenni, az elõforduló, látható hiánytünetek általában csak másodlagosak. Ezen kívül a nagyon meleg éjszakákon a fák ellélegzik a nappal képzõdött asszimilátákat, amibõl így nemcsak a következõ évi termõrügyek differenciálódásához jut kevesebb, hanem a gyökérfejlõdéshez is. A lecsökkent gyökérzet miatt a vízhiány megszûntével a víz- és tápanyagfelvétel lassabban áll helyre. Öntözéssel, aszályos idõben lehetõleg a lombra is jutó esõztetõ módon (esetleg a koronába emelt mikroszórófejes rendszerrel) ajánlatos megelõzni ilyenkor a víz- és tápanyag-ellátási zavarokat.
A vízbõség esetén káros mértékig fokozódhat a fák hajtásnövekedése, ami felborítja a termõegyensúly és gyümölcsminõség szempontjából kedvezõ tápelem-arányokat (lomb-N/K, gyümölcs-K/Ca növekedés). Az erõs hajtások tápanyagelszívó hatása miatt kevesebb kalcium jut a gyümölcsökbe. Ugyanakkor a metszés során sok hajtást kell eltávolítani, ami növeli a kalcium veszteséget, mert a fa által nagy nehezen felvett  kalciumtekintélyes része veszendõbe megy a nyesedékkel. A hajtásoktól elsûrûsödött koronában csökken a gyümölcs kalciumtartalma, a tárolási minõsége és a színezõdése, továbbá mérséklõdik a termõrügy differenciálódás is, ami már a következõ évi terméshozamot és tápelem-arányokat érinti hátrányosan. Ha már bekövetkezett a vegetatív túlsúly esete, akkor a felesleges hajtásoktól a téli metszés helyett inkább az ún. „zöld metszéssel” szabaduljanak meg. Így a tárgyévben a kedvezõbbé váló fényviszonyok elõnyösen hatnak a rügydifferenciálódásra, színezõdésre, és az év hátralévõ részében az értékes tartalék tápanyagok olyan hajtásokba épülnek be, amelyeket már nem dobnak le a téli metszéssel.

Gyümölcsösök sokféle talajon fordulnak elõ, de ez nem azt jelenti, hogy mindenütt megtalálják a kedvezõ víz- és tápelem-ellátottsági körülményeket. A talajhibák többé-kevésbé hatnak ezekre a folyamatokra. A minimális termõréteg (a talajfelszíntõl mért gyökérjárható és hibáktól mentes talajmélység) a gyümölcsfáknál fajtól és alanytól függõen 80–150 cm-ig változik, a bogyósoknál 50–60 cm. Ha ennél sekélyebb, akkor a korlátozott gyökértérfogat miatt a növény nem tudja felvenni a kedvezõ teljesítményéhez szükséges vizet és tápanyagokat. Az 50%-kal sekélyebb termõrétegbe nem lehet kétszerannyi tápanyagot tenni, mert az kedvezõtlen oldatkoncentrációt okozhat. Segíthet a vékony termõréteg esetén kialakuló helyzeten a folyamatos víz- és tápanyag-ellátás biztosítása. A hobbykertész vállalhatja ezt a plusz ráfordítást, de az árugyümölcs termelõ számára elõnyösebb, ha megfelelõ termõhelyet keres a vállalkozásához.

Ha a termõréteg mélységét a magas talajvíz korlátozza, akkor gyakori, hogy a fákon tápanyag hiánynak látszó tünetek jelennek meg, de ezeket trágyázással nem lehet megszüntetni. Költséges vízrendezéssel kell, illetve lehet megoldani a helyzetet.

Ha a talaj mésztartalma jóval meghaladja a gyümölcsfaj vagy alany által igényelt mennyiséget, akkor komoly tápanyag-ellátottsági zavarok (makro- és mikroelem) lépnek fel, ami súlyosabb esetekben klorózisban nyilvánul meg (vas-, magnéziumhiány), és teljesen legyengülhet a növény. Enyhe tüneteknél a permettrágyázás hatékonysága megfelelõ, de erõs hiánynál a talajba kell adagolni a magnéziumot és a vasat, az utóbbit kelát formában.

A gyümölcsfák talajjal szembeni tûrõképességét (így a mésztûrést is) döntõen az alanyok határozzák meg. Leglátványosabb a különbség az õszibarack esetén. A mandulára, keserûmandulára szemzett õszibarackfák még egészséges zöld lombozatúak lehetnek 15% feletti mésztartalmú talajon, míg az õszibarack magonc alanyúak már teljesen vashiányosak ilyen körülmények között. A vegetatív szaporítású Cadaman, Pema, Pada alanyok mésztûrés szempontjából (10–15% CaCO3) az õszibarack és mandula magoncok között állnak.
A kajszifák esetén a mandulabarack alanyon a legjobb a mésztûrés, a vadkajszi alany még jól elviseli, de a legkevésbé a mirobalán és szilva alanyon tûri a kajszifa a meszet. A kötött, nyirkos, vizes talajok tûrése szempontjából pedig fordított a sorrend.

A cseresznye- és meggyfák sajmeggy alanyon jobban elviselik a meszes, magasabb pH-jú talajokat, mint vadcseresznyére szemezve.

A gyenge növekedésû, törpésítõ alanyú intenzív gyümölcsültetvények talajigényére általánosságban érvényes, hogy ezek a fák a középerõs, erõs növekedésûekhez képest hibátlanabb talajt igényelnek.

Magas, de klorózist még nem okozó mésztartalom esetén a 20–30%-kal megemelt talajbeli káliumszint segíthet egyensúly közelében tartani a fák tápláltságát.

A gesztenye és az áfonya kifejezetten savanyú talajt igényel. A többi nálunk termesztett gyümölcsfaj különbözõ mértékben viseli el a talaj savanyúságát. A savanyúság okozta talajhibán legegyszerûbben meszezéssel lehet segíteni, aminek szükségességét és mértékét talajvizsgálattal (y1-érték) kell megállapítani.

A savanyú talajon a meszezés nélküli, kalciummentes mûtrágyázással a növények tápláltsága (komolyabb esetben még a teljesítménye, növekedése is) rosszabb lesz, mint trágyázás nélkül. Ugyancsak az ilyen talajon a meszezés önmagában is helyreállíthatja a tápelemfelvétel egyensúlyát.

A kötött, humuszszegény, savanyú talajon meszezés nélkül kedvezõtlen és nem tartós a talajszerkezet, ezért csökken a gyökerek mennyisége, aktivitása. Emiatt nem hasznosul eléggé a talaj természetes és az adagolt víz-, illetve tápanyagkészlete. Ez már nemcsak élettani, hanem közgazdasági kategória is. A savanyú talajok pufferképessége kisebb az agrokémiai és agrotechnikai beavatkozások hátrányaival szemben. A kötött, savanyú talajnak nagyobb a tömörödési  „hajlama” (különösen vízkapacitás közeli nedvességi állapotban). A tömõdött talajban csökken a gyökérzet mennyisége és aktivitása, ami miatt a tápanyag-hiányok itt csak másodlagosak. Az ilyen talaj vízáteresztésének és vízbefogadó képességének romlása következtében dombvidéken megnõ az erózió veszélye, ami a legtermékenyebb feltalajt viszi el. A talajra kedvezõtlen hatású talajmûvelõ eszközök (tárcsa, talajmaró) által okozott negatívumokra is a kötött, savanyú talajon lehet inkább számítani.

A növények táplálkozás-élettana és a termesztés gazdaságossága miatt fontos, hogy a termõhelyi és termesztési adottságoknak leginkább megfelelõ gyümölcsfajt termesszék, ehhez mérten válasszák meg az alany-nemes kombinációt. Továbbá fontos, hogy a víz- és tápanyag-felvételt elõnyösen befolyásoló mûvelésmódot, növényvédelmet és talajmûvelést alkalmazzanak.