MENÜ

Néhány javaslat a mangalica hízók takarmányozására

Oldalszám: 77
Hermán Istvánné, Dr. Gundel János 2014.04.30.

A hazánkban õshonos mangalica-fajta reneszánszát éli, és piaci értékét nagymértékben befolyásolja, hogy a belõle készült állati termék milyen mértékben felel meg a korszerû táplálkozás követelményeinek és élvezeti értékét is figyelembe véve a fogyasztó elvárásának.

A mangalicatenyésztéssel/tartással szemben állnak az elmúlt évtizedekben kialakított intenzív, nagy húshozamú fajták és hibridek, amelyek mind szaporulatban, mind a gyors fejlõdésükkel, és az ezzel együtt járó jobb takarmányértékesítésükkel, továbbá nagyobb arányú színhús-elõállításukkal megfelelnek a legújabb táplálkozással kapcsolatos elvárásoknak.

Napjainkban a mangalicákat tisztavérû vagy keresztezett állományokban tartják. Mindkettõnek meg van a maga helye és jelentõsége. A mintegy hétezer nyilvántartott koca kb. 70–80 000 utódja kisebb részben közvetlen, házi felhasználásra (nosztalgia!) kerül, nagyobb része pedig ipari (vágóhídi) feldolgozás után kerül hazai vagy külföldi piacokra. Bár sokat beszélünk a fajtáról, annak történetérõl és (kalandos) sorsáról, a majdnem kihalásáról, azonban nagyon kevés a közre adott, korszerû, napjaink igényeinek megfelelõ korrekt, ellenõrizhetõ kísérleti eredmény.

A pontosabb tájékoztatás érdekében szervezett meg 2005. novemberében egy tudományos konferenciát „A mangalica (régi fajta – új lehetõségek)” címmel az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, valamint a DE Agrártudományi Centrum Állattenyésztés és Takarmányozástani Tanszéke Herceghalomban. A több, mint 120 résztvevõ bizonyította a téma iránti felfokozott érdeklõdést. A konferencia elõadásai elolvashatók lesznek az Állattenyésztés és Takarmányozás c. tudományos folyóirat 2006/3. számában, ill. jelenleg is megtalálhatók a következõ honlapon:

http://www.atk.hu/szaktanacsadas/mangalica/index.html


A mai mangalica hízlaás módszerének alapismeretei Csáky Ferenc nevéhez fûzõdnek. Õ az 1930-as években felismerte, hogy a ridegtartás nem elég gazdaságos, és szerinte a mangalica, az akkor szokásosnál intenzívebb tartásra is alkalmas. Kísérletei alapján, sikerült a mangalica elõnyös tulajdonságait kihasználva egy relatíve gyors és gazdaságos sertéshízlalási módszert kidolgozni, melyet expressz-hízlalásnak nevezett el. Azt írja, hogy ez egy olyan eljárás, „amelynek alkalmazásával a fiatal malacból kész zsírsertést tudok elõállítani arra az idõre, amely kor mellett máskor a sertés még, mint sovány beállítani való anyag várta hízóba fogását. A sertés fele idõ alatt ér a célhoz, a késhez.” Az általa javasolt takarmány árpa, borsó, korpa és olajpogácsa, D vitamin (Pekk), takarmánymész (Futor) és konyhasó kiegészítéssel. Tapasztalatai szerint a takarmány értékét akkor használják ki a legjobban, ha a hízlalás egész fiatal korban indul, és a 10–12 hónapos életkorban, 120–150 kg végsúllyal befejezõdik, és ekkor 1 kg élõsúly, 4–4,16 kg takarmánnyal állítható elõ, és a módszerrel hizlalt sertések húsa rózsaszínû, puha, zsírral finoman átszõtt, zaftos, kifüstölve elsõrendû csemege-füstöltárú készíthetõ belõle.

Az 1950-es években ugyancsak sok kísérlet tárgyát képezte a mangalica tartása. Így Horn és mtsai (1952) mangalicával, illetve mangalicát keresztezve különbözõ fajtákkal és ezek utódaival állítottak be hizlalási kísérleteket. Tóth és Felleg (1952), mangalica expressz

hizlalásához kukoricát 55–65, árpát 25–30, borsót 2–4, húslisztet 4–11%-ban ajánlanak. Kertész, egy 1954-ben megjelent közleményében összehasonlította a magyar fehér hússertés és a mangalica fehérjeszükségletét. Bevezetésként megállapítja, hogy tudomása szerint exakt vizsgálatokat a mangalica sertés fehérjeszükségletének meghatározására korábban nem végeztek. Ezért a nagyfehér hússertés és a mangalica hízók részére 55% kukorica, 40% árpa és 5% korpa keveréket állított össze, amit eltérõ arányban fölözött tejjel egészített ki. A legnagyobb napi súlygyarapodás, és a legkedvezõbb takarmányértékesítés alapján, 10 kg-os élõsúly kategóriánként adja meg a fehér hússertés és a mangalica napi emészthetõfehérje-szükségletét. A közölt adatokat támpontként ajánlja felhasználni e két fajta hizlalásakor. Így 50–70 kg élõsúlyban a fehér hússertésnek 200–240 g, míg a mangalicának 180–220 g emészthetõ fehérjeadagot javasol. Kertész és Csire, egy következõ kísérletükben (1958) tovább finomították korábbi eredményeiket, és kukorica valamint árpa mellett fölözött tejet, továbbá búzakorpát használtak fel mangalicák hizlalásához. 1960-ban 22–136 kg élõsúly határok közötti süldõkkel (mangalica x cornwall F1 kocákat tovább keresztezve fehér hússertéssel) Csire és Mentler, árpa, kukorica, borsó, korpa, lucernaliszt, extr. szója és melasz összeállítású abrakkeverékekkel etettek. Kertész és Csire, 1960-ban, két csoportot alakítottak ki, amelyek közül az egyik fölözött tejjel is kiegészített szénhidrátdús (50% kukorica és 50% árpa) és fehérjedús (33% extrahált napraforgó, 33% borsó, 34% búzakorpa) keveréket kapott. A kontrollnak tekintett másik csoportban fölözött tejet nem adtak, viszont növelték a fehérje dús keverék napi adagjat. 40–150 kg súlyhatárok között, a kontroll 507 g, a kísérleti 557 g napi súlygyarapodáshoz, ugyanebben a sorrendben, 1 kg súlygyarapodásra 3677 g keményítõértéket (kb. 66,92 MJ DEs) és 447 g emészthetõ fehérjét, ill. 3610 g keményítõértéket (kb. 65,70 MJ DEs) és 411 g emészthetõ fehérjét használtak fel. Érdekessége volt ennek a kísérletnek, hogy a mangalicák egy részét 100 kg-os élõsúlyban levágva, a csontoshús-fehéráru arányt, a kontrollkezelésben, 54–46%-nak, míg a kísérleti kezelésben 50–50%-nak találták. Ez azt mutatta, hogy a több fehérjehordozóval összeállított abrakkeverék, fölözött tejjel kiegészítve a vágottáru minõségében nem hozott kedvezõ változást.

Az elõzõekben ismertetett néhány kísérlet eredményei jelzik azokat a törekvéseket, amelyek a mangalica megtartása mellett igyekeztek a fehéráru-arány csökkentését elérni. Ezek a hizlalási kísérletek azt a közel 50 évvel ezelõtti kutatási irányt jellemezték, amelyek részben alapul szolgáltak saját vizsgálataink lefolytatásához.

A szakszerû takarmányozás alapja, az etetni kívánt állat táplálóanyag- szükségletének pontos ismerete. Erre vonatkozóan az utolsó adatok „A sertés táplálóanyag-szükséglete” (MSz 6830 – 66. S 71.) Magyar Szabványban jelentek meg, immár negyven éve. Benne adatok találhatók a mangalica kanok, tenyészkocák (üres, vemhes, szoptató), szopós malacok, tenyész- és hízósüldõk (gyorshizlalás) valamint az idõsebb sertések hizlalására. A bemutatott értékek jó kiindulási alapot jelentenek, de jelenlegi ismereteink alapján, csak bizonyos fenntartásokkal alkalmazhatók. Jelenleg nincs közreadott (hivatalos) ajánlás.

Amennyiben meg kívánjuk határozni a mangalicák táplálóanyag szükségletét, figyelnünk kell néhány különleges tulajdonságára. A legfontosabb elérendõ célok: a szükségtelen elzsírosodás és a szervezet petyhüdtségének elkerülése, a nagy életteljesítmény, és a költségek minimalizálása.

Az 1. táblázat a Csáky Ferenc által javasolt takarmányozásból, a napjainkban használatos mutatókra kiszámolt értékeket tartalmazza.



A rendelkezésre álló különbözõ ismeretek alapján, intézetünkben, a 2. táblázatban található ajánlást dolgoztuk ki. A két táblázat adatai között, a mai szemléletnek megfelelõen találhatók különbségek. A zsírosodás csökkentése érdekében csökkentjük a befejezõ fázisok energia- szintjét és növeljük a fehérje-, illetve lizinkoncentrációt. A táplálóanyag-szintek emelésével nagyon óvatosan kell bánni, mert azt a mangalicák nem hálálják meg.


Példaként két hizlalási kísérlet eredményeit mutatjuk be. Az egyiket a Debreceni Egyetemen Szabó Péter állította be, míg másikra Herceghalomban került sor.

Az elõbbi kísérlet három törzstenyészetben, összesen 400 vegyes ivarú hízóval került beállításra. A tartás három féle volt: zárt istállóban, szabadban, illetve kifutós épületben. A hízók egyik része csak abrakot (3. táblázat) kapott, míg a másik része zöldtakarmányt is.



Az elért eredményeket, röviden összefoglalva a 4. táblázat tartalmazza. Ebbõl kitûnik, hogy a zöldtakarmány adagolásával abrak takarítható meg, és ezzel költség takarítható meg.



Intézetünkben (együttmûködésben a DE, AC-mal, az OHKI Kht.-gal, az OÉTI-tel és KE, Állattud. Karral) hizlalási kísérletet állítottunk be zártan tartott, egyedi elhelyezésû szõke mangalica sertésekkel, abból a célból, hogy a mangalica (és keresztezett állományai) részére megfelelõ takarmányozási rendszert alakítsunk ki. Az abrakkeverékek összeállításakor a Csáky-féle expressz-hizlalási módszer ajánlásait is figyelembe vettük. Különbözõ végsúlyban (100 és 130 kg) vágott állatokon vizsgáltuk a termelési eredményeket, a vágóértéket és a húsminõséget. Ezen túlmenõen választ kerestünk arra is, hogy a takarmányozás hatására változik-e az állati termék kémiai (és ezen belül zsírsav) összetétele. A háromfázisú takarmányozás hatását eltérõ energia-, nyersfehérje-, lizin- és zsír- (ezen belül zsírsav) tartalmú abrakkeverékek etetésével („A” jelû takarmány a mai igényeknek, a „B” jelû takarmány a Csáky féle ajánlásnak felelt meg, 5. táblázat) állapítottuk meg.



Miután a kísérletben össze kívántuk hasonlítani a két takarmány fontosabb táplálóanyagainak szintjeit is, ezért érdeklõdésre tarthat számot a 6. táblázat adatsora, amelyik az aminosav-arányokat mutatja be.



A hizlalási eredményeket a 7. táblázatban foglaltuk össze. Ebbõl egyértelmûen kitûnik a takarmányozás hatása, azaz, hogy a mangalicák nem tudták értékesíteni a nyújtott többlet táplálóanyag-mennyiséget.



A 8. és 9. táblázat adataiból látszik, hogy a vágott árú alapján és az ún. értékes húsrészekben sincs lényeges hatás.



A hizlalási kísérlet tapasztalatait összefoglalva a következõ megállapítások tehetõk:

  • a jobb táplálóanyag-ellátás hatására nem javulnak a hizlalási eredmények, de a „B” takarmánnyal csökkentett napi DE fehérje- és LYS felvétel jobb takarmányértékesítést eredményezett;
  • az értékes húsrészek arányában a kétféle takarmány nem okozott változást, a comb- és karajminták nyerszsírtartalma jól tükrözi a genotípus jellemzõit;
  • a takarmány zsírsavösszetételével megegyezõ összetételû szalonna és hús állítható elõ;
  • a mangalica zsírszövet MUFA (olajsav)-tartalma lényegesen javítja az oxidatív stabilitást és az élvezeti értéket, emellett bizonyítottan elõnyös élettani hatása van. A mangalicából készült szárított-érlelt húskészítmények a takarmányozás lehetséges hatásait kihasználva megfelelnek a korszerû táplálkozásnak, és élvezeti értékük meghaladja a hússertésekbõl készített hasonló termékek élvezeti értékét;
  • a genetikai adottságok hatása a súlygyarapodásra és takarmányértékesítésre nagyobb, mint a táplálóanyag-ellátásé;
  • a takarmányozási technológia kialakításakor
  • figyelembe kell venni a lehetõségeket,
  • ki kell tûzni a lehetséges célokat (pl. különleges minõség elõállítása),
  • kerülni kell a szükségtelen ráfordításokat,
  • megfelelés bizonyos elõírásoknak (pl. élelmiszerminõség, földrajzi eredetvédelem).

Összefoglalva szakirodalmi és saját tapasztalatokat, a nem pazarló, a mangalica genetikai képességeit kielégítõ takarmányozással a mangalica eredményesen és gazdaságosan hizlalható, a belõle készült hústermékek élettani és élvezeti értéküket tekintve – úgy is, mint hungarikumok – elõnyt élvezhetnek egyéb hústermékek mellett.