Tömegtakarmányok minõségjavításának lehetõségei

Annak eldöntése, hogy szénát, szenázst vagy szilázst készítünk-e, több tényezõtõl függ. (pl. a növény fizikai-biológiai állapotától, az idõjárástól, a betakarítási-betárolási lehetõségektõl, az adott szarvasmarhatelep igényeitõl stb.)

Mind a szálas, mind az erjesztett takarmányok elkészítésére kellõ gondot kell fordítani, hiszen azok minõsége nagyban befolyásolja az állattartó telepek sikerességét.

Sorozatunk következõ számaiban megpróbálunk aktuális tanácsokat nyújtani a szálas és erjesztett tömegtakarmányok betakarításával, tárolásával, tartósításával, valamint minõségük javításának lehetõségeivel kapcsolatban.

A következõkben az erjesztett takarmányok védelmének általános ismérveirõl, illetve a különbözõ adalékanyagok tudatos alkalmazásáról szeretnék szólni.

A különféle takarmányok erjesztéssel történõ tartósításának széles körû elterjedését a következõk indokolták:

• a szárításhoz képest kisebb tápanyag-veszteség,
• rugalmasabb betakarítást tesz lehetõvé (kevésbé idõjárásfüggõ),
• kisebb karotinveszteség,
• jobb gépesíthetõség.
  

A gyakorlatban a következõ erjesztett takarmányokról beszélhetünk: kukorica- és fûszilázs, lucernaszenázs; CCM, nedves egész, darált v. roppantott szemek; nedves répaszelet, sörtörköly, CGF, egyéb melléktermékek stb. A felsorolásból kitûnik, hogy igen sokféle takarmányt lehet e módszerrel tartósítani.

Az erjesztés lényege a következõ:

• anaerob körülmények biztosítása,
• megfelelõ irányú (tejsavas) erjedés: tejsavbaktériumok elszaporodásának biztosítása, pH lecsökkenése,
• káros folyamatok (túlzott ecetsav-termelõdés, vajsavbaktériumok elszaporodása stb.) megelõzése az erjedés folyamán,
• egy bizonyos idõ elteltével a teljes mikrobás élet megszûnése,
• késõbb (felbontás után): káros utóerjedési folyamatok, alkoholos erjedés, penész- és élesztõképzõdés megakadályozása.

Egy adott termény erjeszthetõsége – a technológiai feltételek mellett – alapvetõen a szárazanyagtól, a pufferkapacitástól, valamint az erjeszthetõ szénhidrátok mennyiségétõl függ. Ezek a jellemzõk szabják meg, hogy el tudjuk-e érni a kívánt irányú és intenzitású fermentációt.

Az erjeszthetõséget számszerûsíteni is lehet, amelyre a következõ képlet szolgál:

Erjedési koefficiens (EK): sz. a. % + 8 C/PK

ahol „sz. a.”  takarmány szárazanyag-tartalma, „C” az erjeszthetõ szénhidrát mennyiségét, „PK” pedig a pufferkapacitást jelöli.

Ennek alapján megkülönböztetünk könnyen (EK>45), közepesen (EK=35-45), illetve nehezen erjeszthetõ takarmányokat (EK<35). Tipikusan jól erjeszthetõ növény a silókukorica, amennyiben megfelelõ sz. a. tartalommal kerül besilózásra, a nehezen erjeszthetõ növények jellemzõ példája pedig a lucerna.

Az erjedés minõségét, a felbontás utáni beltartalmat, illetve az eltarthatóságot egyrészt megfelelõ technológiával, másrészt megfelelõ adalékanyagokkal lehet javítani.

Erjesztett tömegtakarmányunk minõségére már a tápanyag-utánpótlás (pl. túlzott N-trágyázás növeli a pufferkapacitást, ami csökkenti az erjeszthetõséget), ill. a termesztéstechnológia (pl. nem kívánt csírák jelenlétének csökkentése, megfelelõ mûveleti elemekkel) hatással van. Ezen kívül rendkívül fontos, hogy milyen silótérbe kerül a termény (kazalsiló, falközi siló, fóliahenger, toronysiló stb.), milyen tömörítési és lezárási eljárást, ill. milyen kitárolási technikát és ütemezést alkalmazunk (silómaró, blokkvágó).

Különféle adalékok alkalmazása is indokolt lehet, viszont ezek alkalmazása csak akkor térül meg, ha tudjuk, hogy milyen hatást szeretnénk elérni velük. Pl. jól erjedõ növény esetében nem biztos, hogy indokolt bármely típusú, erjedést elõsegítõ adalék használata, hacsak nem hoz olyan mértékû minõségjavulást, hogy az már a tej-, ill. hústermelésben is kimutatható.

Alapvetõen a következõ adalékanyagokról beszélhetünk:

• szénhidrát adalékok (melasz, gabonamagvak darái),
• biológiai tartósítószerek (homo- és heterofermentatív baktériumok és celluláz, pektináz stb. enzimek),
• szerves savak (hangyasav, propionsav stb., és sóik).

A következõ hatástípusokat különböztethetjük meg:

1. Az erjedési folyamat javítása,
2. Az aerob stabilitás javítása,
3. A csurgaléklé csökkentése,
4. A takarmány értékének és a teljesítmény növelése,
5. Egyéb hatások (pl. clostridium szaporodásának kiküszöbölése, stb.).

Az adalékok alkalmazási területei

1. nehezen erjeszthetõ takarmányok,
2. közepesen és könnyen erjeszthetõ takarmányok, alacsony sz. a. tartalommal (< 35%),
3. közepesen és könnyen erjeszthetõ takarmányok, magas sz. a. tartalommal (35–50%),
4. speciális takarmányok (pl. cukorrépa, szemes termények stb.).

A hatástípus és az alkalmazási terület alapján a legelterjedtebb adalékok fõ alkalmazhatósága a következõ:

– Biológiai készítmények (tejsavbaktériumok + esetleg enzimek)
 o 1 B, 1 C, esetleg 4 B, 4 C, ritkán 4 A, 2
 o Alkalmazott dózisok: 100 000–1 000 000 telepképzõ baktérium/g

– Szerves savak
 o Hangyasav alapú készítmények

• 1 A, 1 B, 4 A, esetenként 2, 5,
• alkalmazott dózisok: 3 – 4,5 kg/t
  

 o Propionsav készítmények

• 2,
• alkalmazott dózisok: 3–7 kg/t, ill. felületi kezelésnél 0,3–0,8 kg/m2

Összefoglalóan, fontos tudnunk, hogy egyáltalán szükség van-e valamilyen segédanyagra, és ha igen, akkor az alkalmazott hatóanyagtól milyen hatást várhatunk el.