MENÜ

Az olajlen termesztés-technológiájának alapkérdései

Oldalszám: 42
Prof. Dr. Izsáki Zoltán 2014.05.26.

Az olajlen egyik igen értékes, sokoldalúan hasznosítható növényünk, melynek vetésterülete hazánkban méltatlanul kicsi. Termesztésének felfutását elsõsorban alacsony terméshozama korlátozza, holott gondos agrotechnikával, a kiváló agronómiai és gazdasági értékû hazai nemesítésû fajtákkal üzemi körülmények között is 2-3 t/ha-os terméshozam elérhetõ.

A hozam- és minõség- fejlesztést szolgáló termesztéstechnológia alkalmazásának záloga az új tudományos eredmények és gyakorlati tapasztalatok technológiába építése.



Az olajlen értékes kultúra, magja és olaja sokoldalúan hasznosítható. Telítetlen zsírsavakban gazdag, száradó olaját a kence-, a festék- és a lakkgyártás, valamint a textil-, a nyomda- és a gyógyszeripar használja. Az olaj kinyerése után visszamaradó magdara vagy pogácsa fehérjében gazdag takarmány. Az étkezési olajlen fajták kinemesítésével a mag magas táplálkozás-biológiai értékének köszönhetõen a len az emberi táplálkozásban és a gyógyászatban is egyre fontosabb szerepet játszhat. Agronómiai értékét növeli, hogy rövid tenyészideje miatt a vetésváltásba jól beilleszthetõ, termesztése kis energiaigényû, speciális gépesítést nem igényel. Mindezek ellenére vetésterülete hazánkban méltatlanul alacsony, mintegy 2000 ha az utóbbi évek átlagában. Termesztésének felfutását jelentõsen korlátozta alacsony terméshozama, mely 1960-tól napjainkig érdemben nem változott, 0,8–1,2 t/ha között ingadozott. Köztermesztésben lévõ hazai nemesítésû fajtáink ugyanakkor gondos agrotechnikával 2–3 t/ha-os terméshozamra képesek üzemi körülmények között. E cikk célja, hogy az üzemi termesztéstechnológia fejlesztéséhez foglalkozzon azokkal az alapkérdésekkel, melyek a terméshozam és -minõség szempontjából a legmeghatározóbbak.

 

Fajtamegválasztás

A fajta megválasztásakor érvényesüljenek azon alapvetõ szempontok, mint: a termõhelyi feltételeknek megfelelõ jó termõképesség, magas olajtartalom (42–46%), jó alkalmazkodóképesség, koraiság, állomány kiegyenlítettség, jó szárszilárdság, betegségekkel szembeni rezisztencia vagy tolerancia. A hazai nemesítésû olajlen fajták, melyek Európa számos országában minõsítettek és eredményesen termesztettek, minden tekintetben kielégítik a termelõk igényeit, jól megfelelnek a termesztéstechnológiai és felhasználási követelményeknek.



Területkiválasztás

Az olajlen termesztésére legalkalmasabbak a középkötött, jó kultúrállapotú, könnyen felmelegedõ csernozjom, csernozjom réti, réti- és barna erdõtalajok. A növényállomány kiegyenlítettsége miatt fontos a tábla talajának homogenitása. A mélyfekvésû, magas talajvízállású, belvíznek kitett területek nem megfelelõek, rajtuk a talajmunka és a vetés is csak késõbb kezdhetõ meg. A magas humusztartalmú, nagy N-szolgáltatású talajokon csökken az olajtartalom és különösen csapadékosabb években jelentõs lehet a megdõlés. A sekély termõrétegû, rossz vízgazdálkodású, túlzottan kötött vagy laza talajokon termesztése nem ajánlatos. A tábla kiválasztásakor vegyük figyelembe, hogy növénykórtani okok miatt önmaga után 4-5 éven belül az olajlen ne kerüljön. Legjobb elõvetemény növényei a kalászosok, melyek korán lekerülnek, vegyszeres gyomirtásuk jól megoldott, a talajt általában jó kultúrállapotban, veszélyes és káros, valamint nehezen tisztítható gyomoktól gyakorlatilag mentesen hagyják vissza. Pillangós elõvetemény után ne vessük, mert a N-túltápláltság minõségrontó, s fokozza a megdõlési hajlamot.

Tápanyagellátás

Az agrotechnikai tényezõk között a tápanyagellátottság, mely a hozamot és a minõséget leginkább befolyásolja. A tápanyagellátás alapelveinek ismertetése a Szarvason végzett tartamkísérletek eredményeire alapozódnak. Az olajlen sekély, gyengén fejlett gyökérzetével a tápanyagot elsõsorban a talaj mûvelt rétegébõl veszi fel. Legintenzívebb a szárazanyag-felhalmozás és a tápelemfelvétel a szármegnyúlás-virágzás fázisában, mert ezen 30–35 nap alatt a zöldgubós állapotig a szárazanyagnak 75–80%-a halmozódik fel és beépül a N 55–60%-a, a P, a K és a Ca 60–65%-a és a Mg közel 80%-a. Zöldgubós állapottól a teljes érésig már tápanyagveszteség lép fel. Fajlagos tápanyagigénye a termésképzéshez szükséges, a növény által maximálisan felvett tápelemmennyiségbõl meghatározva: N-bõl 65 kg, P2O5-bõl 15 kg, K2O-ból 50 kg, CaO-ból 25 kg és MgO-ból 16 kg 1 tonna magterméshez a hozzátartozó mellékterméssel együtt.



Az olajlen N-trágyaigényét a talaj 0–60 cm-es rétegének vetés elõtti NO3-N tartalma alapján határozzuk meg. Kísérleteink szerint a magtermés a talaj 0–60 cm-es rétegének vetés elõtti 130–170 kg/ha-os NO3-N ellátottsági szintjéig növekedett, amit a 80 kg/ha-os N-trágyázás biztosított. A talaj ennél nagyobb NO3-N készlete a magtermést már csökkentette a termésmaximumhoz képest. Az olajtartalom csökkent, amennyiben a talaj 0–60 cm-es rétegének vetés elõtti NO3-N-tartalma meghaladta a 80–100 kg/ha-t. A növekvõ N-ellátottság a fehérjetartalmat fokozatosan növelte. Az olaj- és fehérjetermés maximumát az évek többségében a talaj 130–170 kg/ha-os NO3-N-ellátottságnál érte el (1. táblázat).






Az olajlen N-trágyaigényét a tervezett termés, a talaj humusztartalma és a talaj 0–60 cm-es rétegének vetés elõtti NO3-N-tartalma alapján az alábbiak szerint célszerû meghatározni:



Ntr= „a” – Nnitrát, ahol:



Ntr= N-trágyaigény kg/ha N-hatóanyag

„a”= talajtól, növénytõl, terméshozamtól függõ paraméter (2. táblázat).






Nnitrát= NO3-N-tartalom a 0–60 cm-es talajrétegben vetés elõtt, kg/ha



Például: a talaj humusztartalma 2,6%, a tervezett termés 2,5 t/ha, a talaj 0–60 cm-es rétegének vetés elõtti NO3-N-tartalma 50 kg/ha, akkor a N-trágyaigény= 120–50=70 kg/ha.



Az olajlen N-trágyázását a vetést megelõzõen végezzük el maximum 80–100 kg/ha-os adaggal.



A P-trágyázás jelentõsebben a magtermést és az olajhozamot csak gyenge és közepes P-ellátottságú talajokon növeli. Kísérleteinkben a talaj mûvelt rétegének 120–360 mg/kg AL-P2O5-ellátottsági tartományában az olajlen terméshozama, fehérjetartalma és fehérjehozama érdemben nem változott, azonban olajtartalma csökkent, ha a P-ellátottság meghaladta a 150 mg/kg AL-P2O5 értéket (3. táblázat). Az olajlen P-trágyázása akkor javasolt 30–40 kg/ha P2O5 dózissal, ha a mûvelt réteg AL-P2O5-tartalma 100–120 mg/kg alatt van.






Az olajlen fajlagos K-igénye viszonylag magas, de hozamra és minõségre gyakorolt hatása mérsékeltebb, mint a nitrogéné és a foszforé. K-trágyázása 60–80 kg/ha-os adaggal ott indokolt, ahol a talaj mûvelt rétegének AL-K2O-tartalma nem éri el a 120–150 mg/kg ellátottsági szintet.



A tápanyagellátottság hatását vizsgálva az olajlen néhány fontosabb táplálkozás- és takarmányozás-biológiai értékére azt tapasztaltuk kísérleteinkben, hogy a lenolaj zsírsav összetétele viszonylag stabil, azt a talaj N-, P-, és K-ellátottsági szintje jelentõsen nem befolyásolja. Szembetûnõbb azonban az évjárat, a vízellátottság zsírsavösszetételt módosító hatása. Ugyanis száraz és melegebb években csökken az olaj telítetlensége és a C-18-as zsírsavak körében növekszik az olajsav és a linolsav részaránya a linolénsav rovására (4. táblázat).






Az olajlennek, mint olajos növénynek fehérjetartalma viszonylag magas (24–26%), aminosav összetétele kedvezõ, az esszenciális aminosavak aránya 42–44% a fehérjén belül. Kísérleteinkben a jobb N-ellátottság a mag fehérjetartalmát növelte, de a fehérje aminosav össztételét lényegesen nem befolyásolta. Ezzel szemben a P-ellátottság a fehérjetartalmat gyakorlatilag nem módosította, de a fehérje aminosav-összetételét igen. Amennyiben a talaj mûvelt rétegének AL-P2O5-ellátottsága a 200–230 mg/kg értéket meghaladta, az esszenciális aminosavak fehérjén belüli aránya egyes években jelentõsen csökkent. Az évjárat aminosav-összetételt módosító hatása kifejezettebb, mint a tápanyagellátottságé (5. táblázat).


Vetés

A lenmag csírázása már 2–3 °C-on megindul, korán vetjük, ezért tavaszi talajelõkészítését – amint a talajra géppel rá lehet menni – kezdjük el. Vetésének optimális ideje a kitavaszodástól függõen március 15–31. Késõi kitavaszodáskor a vetés április közepéig is kitolódhat. Megkésett vetésben azonban gyakoribb a hiányos kelés, rövidebb a vegetatív fejlõdési fázis, kevesebb az elágazások és a tokok száma, jelentõsebb a bolha kártétel, kisebb a termés. Az olajlent 2–3 cm mélyen, 12–24 cm-es sortávolságra, 12–13 millió/ha csíraszámmal, 100–110 kg/ha vetõmagmennyiséggel vetjük. Az állomány önritkulása 15–25%, dupla gabonasortávolságnál nagyobb mértékû. Kedvezõtlen tavaszon, hiányos agrotechnikánál az önritkulás 30–40%-ot is elérhet.

Növényápolás

A növényvédelmi mûveletek jelentõsen mérsékelhetõk a vetésváltás, a térbeli izoláció elveinek betartásával, a jó minõségû magágykészítéssel, a harmonikus tápanyagellátással és a korai vetéssel.



A len vetõmagcsávázása a csíranövényt károsító kórokozók (Fusarium ssp., Pythium ssp. stb.), a talajlakó kártevõk és a lenbolha ellen indokolt. A fertõzési küszöbértéket (2–3 db/m2) meghaladó drótféreg- és pajorlárva elõfordulásakor talajfertõtlenítés szükséges. A fiatal lenvetéseket nagy tömegben ellepõ lenbolhák ellen állománykezeléssel védekezzünk. Egyes években tetemes kár okozója lehet a lentripsz. Egyedszámtól függõen (5–9 egyed/növény) védekezhetünk különbözõ környezetkímélõ készítményekkel lehetõleg még a virágzás elõtt. A szeptóriás szárbarnulás, a fenésedés és a szártörés kórokozóinak fellépésekor a járvány kialakulásának kezdetén kell a védekezést megkezdeni, amit szükség esetén 8–12 naponként 2–3 alkalommal meg kell ismételni.



A len kezdeti fejlõdése lassú, gyomelnyomó képessége gyenge, így az állomány gyomszabályozása különös figyelmet igényel. A lenvetésekben legnagyobb problémát a T2-es (a székfûfajok, a pipitérfajok, a pipacs, a ragadós galaj és a mezei szarkaláb) és a T3-as (vadrepce, repcsényretek) gyomfajok okozzák. Ritka, vetéshibás vagy foltokban kipusztult lenvetésekben a T4-es fajok is elhatalmasodhatnak, mint a disznóparéjfélék, a libatopfajok, a szulákkeserûfû. Preemergens kezeléssel védekezhetünk az egyszikû és magról kelõ kétszikû gyomok ellen. Posztemergensen jó hatékonysággal védekezhetünk a kétszikû gyomok ellen a gyomok 2–4 leveles állapotában, a lenállomány 8–12 cm-es fejlettségében, a levelek viaszrétegének kialakulása után. A len kétszikû kultúra, így az egyszikû gyomok posztemergensen ugyancsak jól írthatók. Az olajlen betakarítása elõtt célszerû a lombtalanítás elvégzése, különösen gyomos, egyenetlen fejlettségû és érésû állományban. A diszikkálás ideje akkor van, amikor a termés 90%-a érett és a magvak zörögnek a tokokban.

Felhasznált irodalom:

Antal J. (szerk.), (2005): Növénytermesztéstan 2. Mezõgazda Kiadó, Budapest.

Glits M., Horváth J., Kuroli G., Petróczi I. (szerk.), (1997): Növényvédelem.

Mezõgazda Kiadó, Budapest.

Izsáki Z. (2004): A tápanyagellátottság hatása az olajlen (Linum usitatissimum L.) tápelemfelvételére, terméshozamára és minõségére. Növénytermelés, 53. 1-2. 75–95.