A sörárpa termesztése

Hazánkban a sörárpa agrotechnikájának tudományos megalapozása Cserháti Sándor nevéhez fûzõdik. Õ volt az, aki az 1900-as évek elején felfigyelt a kibontakozó söripar fokozódó érdeklõdésére, a jó minõségû tavaszi árpa iránt. Úgy vélte, a növekvõ igényeket hazai termelésbõl kellene fedezni. Mivel a szokványos tavaszi árpák minõségét a sörgyárak (már akkor is) gyakran kifogásolták, megfelelõbb fajtákat keresett, meghatározta a termõhely iránti kívánalmakat, és kidolgozta a jó minõséget biztosító agrotechnikát. Így az õ nevéhez fûzõdik a morva vidéki, ma már legendás Hanna árpák meghonosítása. Máig érvényesen jelölte ki az ország legjobb sörárpatermõ vidékeit, ugyanakkor megszívlelendõ sörárpa-termesztési ajánlásokat tett a kevésbé alkalmas területekre is. Cserháti Sándornak elévülhetetlen érdemei vannak a magyarországi sörárpa-termesztés megteremtésében.

Éghajlatigény

A tavaszi árpa éghajlatigényeit taglalva Lõrincz (1984) éles különbséget tesz a takarmány- és a sörárpa igényei közt. Álláspontja szerint a tavaszi árpa az ország egész területén sikerrel termeszthetõ. Jó söripari minõségre azonban csak a kiegyenlítettebb idõjárású, egyenletesen csapadékos, enyhén napsütéses, humidabb jellegû országrészekben számíthatunk biztonsággal. E körülmények nemcsak a jó minõség, de a nagy termés alapvetõ feltételei is.

A sörárpa hõösszegigénye nem nagy, a 95–130 napos vegetációs periódus alatt 1300–1800 °C. Viszonyaink közt az optimális évjáratokban a tenyészidõszak alatti hõösszeg 1600–2000 °C. Az optimális hazai évjáratokra jellemzõ hõmérsékleteket az 1. táblázatban foglaljuk össze.

A magasabb hõmérsékletek mind a termést, mind a minõséget veszélyeztetik. A bokrosodáskori melegek hatására csökken a kalászszám, míg a kalászfejlõdés idején jelentkezõ forró napok a kalászkaszámot, az éréskor bekövetkezõk pedig az ezerszemtömeget csökkentik. Ez utóbbiak különösen veszélyesek, ha alacsony relatív páratartalommal (légköri aszállyal) járnak együtt.

A sörárpa vízigénye nem nagy. Egy kg szárazanyag elõállításához mintegy 300 l vizet használ fel. Ezért a tenyészidõszak alatt lehullott 225–250 mm csapadék optimális lehet, ha azt a növény egyenletes eloszlásban kapja. A kritikus idõszakokban (szárbaszökkenés, virágzás) hiányzó víz a termés és a minõség rovására mehet. Másfelõl a túl sok csapadék is káros lehet a megdõlés és az ezt követõ kései bokrosodás miatt. Hazai viszonyok közt az 1. táblázatbeli csapadékmegoszlás tekinthetõ ideálisnak.

Talajigény

A tavaszi árpától nagy termést és megbízható söripari minõséget – sekélyebb gyökérzete, gyengébb stressztûrõ és tápanyagfeltáró képessége miatt – biztonsággal csak a kedvezõtlen idõjárási körülményeket kiegyenlíteni képes, jó szerkezetû, nagy vízkapacitású, a tápanyagot könnyen felvehetõ formában tartalmazó, humuszos, biológiailag aktív, enyhén meszes vályog- vagy agyagtalajokon várhatunk. Alkalmasak lehetnek azonban a sörárpa-termesztésre a szerényebb képességû talajok is. Kismányoky (1997) szerint a talaj fizikai adottságai meghatározóbbak, mint a genetikai típusuk. A jó levegõ- és vízgazdálkodású talajok a legmegfelelõbbek. A tápanyagban szegényebb talajokon is termelhetõ sörárpa, ha a hiányzó tápanyagokat biztosítjuk. Nem kedvezõek viszont a vizet könnyen elvesztõ laza homok-, valamint a túlzottan tömött, levegõtlen talajok sem.

A tavaszi sörárpa kifejezetten érzékeny a talaj kémhatására. A legkedvezõbbek számára a 6,5–7,0-es pH-jú, semlegeshez közeli kémhatású talajok. Enyhén lúgos közegben a pelyvája finomabb lesz, ami söripari szempontból kedvezõ. A savanyú talajokat meszezéssel tehetjük a sörárpa-termesztésre alkalmasabbá.

Termõtájak

Hazánkban hagyományosan jó sörárpa-termõterületnek számít a nyugat-magyarországi és az észak-magyarországi termõtáj (Sopron környéke és a Rába völgye, illetve Miskolc és Szerencs vidéke). Napjaink sörárpa-termesztése azonban lényegesen kiterjedtebb területen folyik. A hazai termõtájak söripari szempontú besorolását az 1. ábrán mutatjuk be.

A fajtaválasztás szempontjai

Az 1990-es évekig a sörárpák és a takarmányárpák még nem különültek el mereven egymástól. Az idõ tájt a söripari minõséget agrotechnikai módszerekkel befolyásolható fiziológiai-beltartalmi tulajdonságnak tekintették, és a fajta választását a termelõre bízták. Napjainkban a söripar már meghatározza, hogy melyik fajtákat tekinti sörárpáknak. Mivel gyakorlatilag csak az általa megnevezett fajtákat vásárolja fel, ezek közül kell választani. Jelenleg a következõk a preferáltak: Pasadena, Scarlett, Jubilant. Annabell, ill. speciális malátának a Prudentia.

Elõvetemény

A sörárpa jó elõveteményei a cukorrépa, a silókukorica, a burgonya, a len, a repce és a mák, közepes elõveteményei a kukorica, a napraforgó és a búza, rossz elõveteményei pedig a tavaszi és az õszi árpa, a pillangósok és a gyeptörés.

A sörárpa, kifejezetten igényes a jó elõveteményre. Mivel rövid tenyészidejû sekélyen gyökerezõ növény, az elõvetemények káros utóhatásait (fokozott patogénjelenlét, kizsarolt vízkészlet, erõs gyomosodási lehetõség, meggyötört talaj, keréknyomás, visszamaradt vegyszerek) általában nem képes kiheverni.

A sörárpa elõtt egyértelmûen kerülendõk a pillangósok, mert akár 150–250 kg/ha mineralizált N-t is visszahagyhatnak a talajban, ami a sörárpaminõség elérését nagy valószínûséggel meghiúsítja

Talajmûvelés

A talajmûvelés minõsége egyértelmûen meghatározza a sörárpa-termesztés eredményességét. Alapvetõ célja, hogy biztosítsa a tábla gyommentességét, az õszi-téli csapadék megõrzését és a laza, aktív talajélet fenntartására képes szerkezet kialakulását. E szempontok prioritása miatt esetenként helyénvaló lehet a kötöttebb, tömörödöttebb talajok altalajlazítása közvetlenül a sörárpa vetése elõtt vagy az õszi szántás talajlazítóval, illetve nehézkultivátorral való kiváltása.

A fenti elvek határozzák meg a talajmûvelés mikéntjét a tarlómûveléstõl a magágykészítésig. A tarlómûvelést (de az alapmûvelést is) a szakirodalom egységes véleménye szerint a legkorábbi elõvetemény után is mihamarabb célszerû elvégezni. Az elõvetemény után a szármaradványokat, amennyiben a táblán maradtak, felaprítva ajánlatos gyorsan a talajba keverni, majd aláforgatni. Ugyanez vonatkozik a másodvetésû talajtakaró és zöldtrágya növényekre, valamint a cukorrépatáblákon visszamaradt leveles répafejre is, amit, mivel a korszerû technológiák csíkokban hagynak a táblán, elõbb a sorokra 45°-os szögben járó boronával szét kell teríteni.

A sörárpa talajmûvelésének két kulcsmozzanata az õszi szántás és a tavaszi magágykészítés. A sörárpa sekély, mintegy 20–22 cm mély szántást igényel. Esetenként mélyebb (25–30 cm mély) szántást indokolhat a mélyen gyökerezõ tarló és a tömeges szármaradványok aláforgatásának szükségessége.

A szántások durva elmunkálása – az eróziónak kitett lejtõkön lévõk kivételével  erõsen ajánlott. De ha el is maradna, a nyitva maradó barázdák táblaheterogenitást fokozó hatása miatt feltétlenül behúzandók. Az õsszel jól elõkészített talaj tavaszi magágynyitása általában minimális taposással megoldható. Az iszapolódásra hajlamos talajok túlmûvelését azonban kerüljük.

A tél végi, kora tavaszi szántás vagy tárcsázás egyértelmûen kerülendõ. Azon túl, hogy e munkálatok jó minõségben el sem végezhetõk, olyan mérvû vízvesztéssel és magágykészítési problémákkal járnak, amik a sörárpa-termesztés eredményességét eleve megkérdõjelezik.

A tavaszi magágykészítés kritikus kérdése a munkavégzés idejének megválasztása. Az idõ elõtti munkák igen nagy talajtaposást okozhatnak, amit a sörárpa nem képes kiheverni. A késõi talajkészítés következménye jelentõs vízvesztés lehet. Mivel az õsszel elmunkált szántások lényegesen jobban megõrzik a vizet, mint a nyitottan maradt táblák, és a magágykészítés is kevesebb mûvelettel biztosítható, az elmunkált táblákon általában van idõ a megfelelõ talajállapot kivárására.

A taposási károk mérséklése, a talajvízkészlet jobb megõrzése, valamint a minél elõbbi vethetõség érdekében a tavaszi talajmunkákat a megengedhetõ legkevesebb mûvelettel, lehetõleg egy menetben végezzük. A barázdában maradt szántások elsõ tavaszi mûveletének gyakran a simító és a fogas kombinált alkalmazását javasolják.

Tápanyag-ellátás

Az egy tonna szemterméssel kivont fõbb tápanyagok mennyisége Antal (1999) szerint 20 kg N, 9 kg P2O5, 21 kg K2O, 8 kg CaO és 2 kg MgO.

Nitrogéntrágyázás

Mivel a sörárpa fehérjetartalma max 11,5%-lehet, a sörárpa N-táplálása már az alapelveiben is eltér az általános gyakorlattól. A legdöntõbb különbség, hogy a N-adagot nem a tervezett terméssel kivont N hozzávetõleges megelõlegezéseként kell adni, hanem azt – a talaj mobilizálható N-mennyiségét felmérve – a tervezett termés szükségletéig kell kiegészíteni. Ehhez a legáltalánosabban figyelembe vett talajparaméterek a humusz százalékos aránya és az ásványi N (Nmin.) mennyisége.

A kiadható N-mennyiségére a humusztartalom függvényében az alábbi irányelvek érvényesek: 3%-osnál nagyobb humusztartalom mellett kevesebb mint 40 kg/ha, 2–3%-os humusztartalom mellett 40–50 kg/ha, 1,5–2%-os humusztartalom mellett 50–60 kg/ha, 1,5%-nál kisebb humusztartalom és kedvezõtlen körülmények mellett 80 kg/ha.

Amennyiben a mûtrágyaadag meghatározásakor a tervezett terméshez szükséges N-t kívánjuk biztosítani, úgy a talaj 0–60 cm-es rétegében lévõ kora tavaszi NO3-N mennyiségét tekintsük rendelkezésre állónak, és azt a növény igényei alapján számított mennyiségbõl vonjuk ki. Ha a talajban az Nmin (NO3) több mint 150 kg/ha, a N mûtrágyázás elhagyandó.

A N mûtrágyaadag meghatározásakor korrekciós tényezõként az elõvetemény után visszamaradó szerves anyag és a korábbi évek istállótrágyázása hatását is figyelembe kell venni. Ez részint jelenthet plusz N-t a szármaradványok lebontására, illetve további csökkentést a visszamaradó N miatt (2. táblázat).

A szármaradványok lebontásához szükséges N-t az õszi alapmûveléskor, míg a sörárpa táplálására szánt részt 50 kg/ha N-ig a tavaszi magágykészítéskor dolgozzuk a talajba. Az ennél nagyobb adagokat õsszel és tavasszal megosztva adjuk.

P-trágyázás

A sörárpa harmonikus tápanyag-ellátása megköveteli, hogy a talajok közepes szintig (140–200 mg/kg P2O5-ig) fel legyenek töltve P-ral. Ezt követõen a szinttartó P-trágyázásnak a növény által könnyen fölvehetõ P-t kell biztosítania. A P teljes mennyiségét az õszi alapmûveléskor juttatjuk ki.

K-trágyázás

A sörárpa K-igénye nagy, mert ez az elem javítja az állóképességet és a söripari minõséget. Jó K-ellátás mellett a pelyva finomabb, a szemek lisztesebbek, a fehérjetartalom pedig mérsékeltebb lesz. Kötöttebb talajaink K-ellátottsága jónak mondható, ezért ezeken elégséges a szintentartásra törekedni. A K-ot az õszi alaptrágyázáskor szórjuk ki.

Mésztrágyázás

A sörárpa mésztrágyázása az enyhén savanyú talajokon javasolt, mert javítja az NP-felvételt és a söripari minõséget. A meszezés indokolt, ha:

30 KA alatti talajokban y1 > 4,6,

35 KA feletti talajokban y1 > 8,0,

illetve a pH (KCl) kisebb mint 5,6.

A 400–2000 kg Ca-ot a durván elmunkált szántásra vagy kora tavasszal a fagyott talajra kell kiszórni. Erõsen savanyú talajokon a fenti mésztrágyázás nem elégséges. Az eredményes sörárpa-termesztéshez ezek melioratív meszezése (15–20 t/ha Ca-al) elengedhetetlen.

Mikroelem-tárgyázás

A sörárpa-termesztésre alkalmas talajokon a mikroelem-hiány nem gyakori. Ionantagonizmusok miatti hiányok azonban elõfordulhatnak. A látens hiányok megelõzésére esetenként helyénvaló lehet N-t nem tartalmazó levéltrágyák alkalmazása.

Vetés

A sörárpa a legkorábban vetett növényeink egyike; az üzemi gyakorlatban csak a mák és a borsó elõzi meg. Sokéves tapasztalat alapján hazánkban az optimális vetésidõ március 12. és március 21. közé esik. Saját megfigyeléseink szerint a nyugat-magyarországi térségben a legkedvezõbb vetésidõ március elsõ dekádja. Ebben a tájegységben a korai és a kései vetések között gyakran 15–30% terméskülönbség is jelentkezhet.

Általánosan elfogadott alapelv, hogy törekedni kell a minél korábbi vetésre. A korai vetés idõpontja az idõjárás és a talajállapot függvényében széles határok közt mozoghat. Korai kitavaszodáskor a könnyen szikkadó talajokon a vetés esetenként már megkezdhetõ február végén.

A korai vetés fontossága azonban nem mehet a szakszerû vetõágykészítés rovására. A vetés idõpontját gyakorlatilag a talaj mûvelésbe-foghatósága határozza meg. A kellõen nem szikkadt talajokon (80% vízkapacitás fölött) a vetõágykészítés akár 30%-os termésveszteséget eredményezhet és a söripari minõség elvesztését is okozhatja.

A megkésett áprilisi vetés lehetõségét Szalai és Bagi (1985) elemezte. Sokéves adatsorokat áttekintve megállapították, hogy késõi kitavaszodáskor, kellõ gondossággal eljárva, az áprilisi vetéssel még elfogadható termést lehet elérni. Ilyen körülmények között természetesen hatványozottan megnõ az agrotechnika szerepe az elfogadható termésszint és minõség eléréséhez.

A vetõmag szokásos mennyisége – jó minõségû vetõmagágy és optimális idejû vetés esetén – 450–500 csíra/m2 (200–220 kg/ha). Igen korai vetésben (ha a talaj is kiváló), ez a mennyiség 10–20%-kal csökkenthetõ. Ha viszont megkésünk a vetéssel, ill. a magágykészítés gyenge, a vetõmagnorma 10–30%-kal növelendõ.

A vetõmag csávázása

A sörárpa vetõmagját csávázni kell. Célszerû a felszívódó (szisztemikus) csávázószerek használata, amelyek nem csak a mag felületén levõ kórokozókat pusztítják el, de a maghéj alattiakat is, sõt a növénykék kezdeti fejlõdésekor átmeneti védelmet nyújtanak a talajlakó gombák ellen is. Ennek hatása a sörárpánál elsõsorban a hálózatos levélfoltosság (Pyrenophora teres) fertõzések késleltetett kialakulásában mutatkozhat meg. A csávázás elmaradása esetén e betegség akár olyan méreteket ölthet, hogy az állományvédekezést már a bokrosodási fázisban meg kell kezdeni. A korszerû szisztemikus csávázószerekkel mint például a Dividend 030 FS, a Raxil Vital vagy a Vitavax 2000, ez a veszély minimalizálható.

Kórokozók elleni védelem

Hazai viszonyok között a sörárpát a hálózatos levélfoltosság [Pyrenophora (Drechslera) teres], az árpa-lisztharmat [Blumeria (Erysiphe) graminis] és az árpa-törperozsda (Puccinia hordei) veszélyezteti rendszeresen. Fungicidkezeléseket elsõsorban ellenük kell alkalmazni.

A korszerû a triazolszármazékok és strobilurin hatóanyag-tartalmú szerek (Artea, Tango Star, Falcon, ill. az Amistar XTRA, Juwel TT) széles hatásspektrumúak és kiváló védelmet nyújtanak. A permetezésekre az alábbi 3 idõpont jöhet szóba:

• a bokrosodás vége, illetve a szárbaindulás eleje a korán fellépõ P. teres ellen,

• a szárbaszökkenés közepe, miután a zászlóslevél már kiterült. Egyaránt hatásos a már kialakult P. teres és a kialakulóban levõ rozsda ellen,

• és végezetül kalászoláskor, ha szükségesnek ítéljük bármelyik betegség ellen.

A bokrosodáskor alkalmazott permetezés gyakran nem elég önmagában. Ilyenkor szükség lehet kalászoláskori permetezésre is. Ezért javasoltuk fentebb a korszerû csávázószereket, hogy lehetõleg elkerülhetõ legyen a korai alkalmazás. A zászlós levél kiterülésekori állományvédelem viszont annyira hatásos szokott lenni, hogy preventív célból is melegen ajánlott. Egy-egy permetezés még csekély mértékû infekció mellett is gyakran 10–15% (400–700 kg/ha) szemterméstöbbletet eredményez. Erõsebb járványokkor ennek mértéke elérheti a 30–50%-ot (1,2–1,6 t/ha-t).

A hatékony növényvédelem további hozadéka, hogy a kései (kalászoláskori) fungicidkezelés hatására az ezerszemtömeg 2 g-mal, az osztályozottság 10%-kal növekszik. A fehérjetartalmat a fungicidek, tapasztalataink szerint nem módosítják.

Gyomirtás

A sörárpa gyomelnyomó képessége viszonylag gyenge, ezért az egyenletes állománysûrûség és a növények jó kondiciójának biztosítása fokozott jelentõségû. Különösen, hogy a söripari célra termesztett árpában a vegyszeres védekezés lehetõségei korlátozottabbak mint a többi gabonában. A 2,4 D hatóanyagú szerek egyértelmûen kerülendõk, de a többi hormonbázisú herbicid is ellenjavallt, mert a fehérjetartalmat károsan növelhetik, és kellemetlen ízhatást okozhatnak. A rendelkezésre álló szerek közül igen jók a tapasztalataink a Granstar 75 DF és a Lintur 70 WG-herbicidekkel, mert legelterjedtebb gyomok többsége ellen megfelelõ védelmet nyújtanak. Reisinger és mtsai (2004) friss dunántúli felmérése szerint ezek a következõk: fehér libatop (Chenopodium album), a szulákpohánka (Bilderdykia convolvulus), a ragadós galaj (Galium aparine), a parlagfû (Ambrosia artemisiifolia), a poloskafû (Bifora radians), és a mezei aszat (Cirsium arvense). A javasolt szerek hatásosak a gyakran felbukkanó vadrepce (Sinapis arvensis), a repcsényretek (Raphanus raphanistrum) és az apró szulák (Convulvulus arvensis) ellen is. Terjed azonban néhány gyomnövény, amelyek ellen a sörárpában nehéz védekezni. A hélazabbal (Avena fatua) szemben ugyan Puma Extra szinte tökéletes védelmet nyújt, de a selyemmályvával (Abutilon theophrasti) és a tarackbúzával (Elymus repens) fertõzött táblákba inkább ne vessünk sörárpát.

A rovarkártevõk elleni védelem

Napjainkban rendszeresen kell védekezni a veresnyakú árpabogár (Oulema melanopus) ellen. A régebbi technológiák elsõsorban az imágó elleni védekezést javasolták, ami azonban az elhúzódó betelepülés miatt általában csak részleges hatású volt. A leghatékonyabb megoldást a tömeges lárvakelés idõszakában alkalmazott tartós hatású inszekticidek eredményezik. A lárvakelés befejezõdése után a rövid hatású piretroidok is kielégítõ eredményt nyújtanak.

Gradációs években a levéltetvek és a szipolyok elleni védekezés is indokolt. Esetenkén indokolt lehet a talajlakó kártevõk (drótféreg, cserebogárpajor) ellen a talajfertõtlenítés. Ez hatásos a fiatalkori kártevõkkel (földibolhák, frittlégy) szemben is, amelyek elsõsorban a késõn vetett gyenge állományokat károsíthatják.

Betakarítás, tárolás, söripari szabvány

A sörárpát 14–16% nedvességtartalommal, a csírázóképességet megõrzõ kímélõ dob- és toklászolóbeállítással kell aratni. Ha a nedvességtartalom 16% feletti, szárítani szükséges. A szárító levegõ hõmérséklete ne haladja meg a 40 °C-ot. A 16%-nál nagyobb nedvességtartalmú árpát nem szabad tárolni. A légzésintenzitás függvényében többszöri szellõztetés is indokolt lehet.

Ajánlott irodalom:

Antal J. 1983: Növénytermesztõk zsebkönyve. Mezõg. Kiadó, Bp.

Kismányoky T. 1997 Árpa; in: Palágyi A. (szerk): Az árpa, a rozs és a zab termesztése. A Gabonatermesztési Kutató Intézet és a Winter Fair közös kiadása, Szeged.

Lõrincz J. 1984: A sörárpa termesztése. Mezõg. Kiadó, Bp.

Tomcsányi A., Turcsányi G. 2005: Az árpa. Monográfia. Magyarország Kulturflórája sorozat. Akadémiai kiadó. Budapest

További hivatkozások:

Szalai Gy.–Bagi A. 1985: Sörárpa-termesztés kései kitavaszodás esetén. Idõszerû termelési tanácsadó. 24. sz. Gödöllõi Agrártudományi Egyetem

Kutató Intézete, Kompolt

Reisinger Péter, Németh Adrienn, Pomsár Péter 2004: A tavaszi árpa (sörárpa) gyomnövényzete és gyomszabályozása. Magyar gyomkutatás és technológia V. évf. 2. sz. 51–62. p.