Moslékos takarmányozás bevezetése során szerzett tapasztalatok

Alapvetõen az a statisztika befolyásolt legjobban, amelyet Hollandiában negyedévente állítanak össze: szinte a teljes termelõi körre kiterjedõ statisztikát készítenek, s ennek egyik pontja a fajlagos takarmányhasznosítás összehasonlítása takarmányozási rendszerenként. Konzekvensen (a termelõi kör legjobb tíz-tíz százalékát összehasonlítva ugyanúgy, mint az egész átlagát vizsgálva) 0,2–0,3 ponttal alacsonyabb volt ez az érték moslékos etetés alkalmazása mellett, mint a kombinált etetõknél elért takarmányfelhasználás. Rövid kalkuláció után arra a következtetésre jutottam, hogy a kevesebb takarmányfelhasználásból eredõ plusz nyereség hamarosan kompenzálni fogja a kezdeti magasabb beruházási költségeket. Az ismeretségi körömben ilyennel rendelkezõ telepek is megerõsítették döntésemet, így aztán belefogtam.



A takarmánykonyhás rendszereken belül is igen nagymértékben szórtak az árajánlatok, s nem lévén tapasztalatom, nem tudtam megítélni az egyes ajánlatok mögött rejlõ tényleges tartalmat.



Választásom a Howema cég pipe-jet rendszerû konyhájára esett. E rendszer lényege, hogy minden kietetés után egy un. jet (egy dugó) visszahúzza a csõbõl annak tartalmát, s így két etetés között a csõben nincs folyadék. Elsõsorban takarékossági megfontolásból a napi 10–12-szeri kietetés mellett döntöttem, mert így csak negyed olyan hosszú vályú kellett, mint ami a napi 3–4-szeri kietetésnél szükséges 30 cm állatonként. Ezáltal a nevelõfelületet is csak kisebb mértékben korlátoztam. A központi konyhában a számítógép által vezérelt rendszer automatikusan végrehajtja a takarmányozási mûveleteket, s minden egyes szelephez tartozó takarmányozási paramétert feldolgoz, ill. tárol. Így például alaphelyzetben, a számítógépben tárolt fejlõdési görbének megfelelõen választja ki a felhasználandó takarmányfázisokat, ami lehetõvé teszi, hogy sokkal finomabban, és több fázisban lehet az életkori igényekhez igazítani az aktuális beltartalmakat. Egy adott napon belül is változhat az étvágy, amit a rendszer úgy próbál megoldani, hogy a vályúban elhelyezett szenzor érzékeli azt, hogy milyen gyorsan fogy el a kiadagolt takarmány. A kapott érték függvényében módosítja a következõ etetésnél a kiadagolt mennyiséget, ami megakadályozza, hogy a moslék huzamosabb ideig álljon a vályúban.



Ezen elméleti alapokkal felvértezve fogtunk a megvalósításhoz, ami viszonylag gyorsan, nagyobb zökkenõk nélkül meg is történt. A kezdeti beüzemeléskor még nem, csak rá másfél hónapra kötöttem be a rendszerbe a savótartályt, amivel a moslékhoz szükséges víz egy részét ki tudtam váltani. A beüzemelés kezdeti idõszaka közel sem nevezhetõ felhõtlennek. Az apróbb beállítási pontatlanságok miatti problémák eltörpültek a következõk mellett:

1. Folyamatosan elakadt a rendszer, s az elakadás a rendszeren mindig máshol, kiszámíthatatlanul jelentkezett. A szerelõ minden esetben „homokot” talált az elakadás helyén. Kezdetben próbálkoztam gyakorlatiasan megközelíteni a probléma okát, de miután ez nem vezetett eredményre, így módszeresen kezdtem kiszûrni minden szóba jöhetõ faktort. Így jutottam el az általam addig használt 3%-os premixig: kiderült, hogy ez a megoldás kulcsa. A premixben használt ukrán eredetû MCP tartalmazott olyan nagy mennyiségben nem oldódó ásványi kristályokat, amely megbénította ezt a finom rendszert. A premix azonnali lecserélése azután gyorsan eliminálta ezt a problémát.

1. A beüzemelést követõ 4–5 nap után erõteljes hasmenés jelentkezett az állományban, ami miatt felfüggesztettük egy idõre a mosléketetést – amíg rá nem találunk a probléma okára. Visszatérve a régi rendszerû szárazdarás etetésre a hasmenés megszûnt, az állapot normalizálódott. Mikor újra beindítottuk a moslékos konyhát, a probléma megismétlõdött: újra hasmenés jelentkezett (amit elhullás is követett). Újra visszatértünk a régi rendszerhez, majd ismét próbálkoztunk – hasonló eredménnyel, mint elõzõleg. Közben sikerült összeállítani a savóetetéshez szükséges rendszert is, attól remélve a megoldást. Nagy csalódásomra a helyzet semmit sem változott. Végsõ elkeseredésemben megkerestem azon ismerõseimet, akik rendelkeznek hasonló rendszerrel, s adok is a véleményükre. Mint kiderült, szinte sehol sem volt problémamentes a beüzemelés, csak ez valahogy a feledés homályába veszett az idõk folyamán. Ezen vélemények (és a szakirodalom tanulmányozása) alapján derítettem ki, hogy a moslékos etetõrendszernek – a csõhálózatot is beleértve – ugyanolyan flórája van, mint a sertés bélcsatornájának, s legalább annyira kényes az optimális egyensúlyra, mint az élõ társa. Az én esetemben a rendszer rögtön a legelején elfertõzõdött különféle gombákkal, – fõleg erjesztõ fajokkal – amelyek aztán gyorsan túlszaporodtak a vezetékhálózatban és a tartályokban is. Alapvetõen ez okozta sertéseim durva emésztõszervi problémáit, amit az is bizonyít, hogy amióta a speciálisan a hasznos mikroflóra kialakítására és fenntartására kifejlesztett adalékot (szerves savak és gombaellenes szerek elegye) használom, megszûntek az emésztõszervi problémák az állományban. Azóta azt is megtudtam, hogy a savóetetésnek is külön tudománya van: úgy érdemes a savót etetni, ha benne gátolni tudjuk a gombák elszaporodását (tízszer gyorsabban szaporodnak, mint a jótékony lactobacillusok, és „felzabálják” a savó hasznos beltartalmát), ugyanakkor serkentjük a lacobacillus flórát (ezek dolgozzák fel a savó laktóz tartalmát, elkerülve így a laktóz okozta hasmenést).

Túljutva a kezdeti nehézségen és egy szoftverfrissítésen, úgy érzem, a rendszer kezd beállni – habár ez a megállapítás még kicsit korainak tûnhet. Mindenesetre már most érzem az elõnyeit, amit a szakirodalom az alábbiakban fogalmaz meg.



Elõnyök:

• teljesen automatikus, kontrollált, programozható,

• olcsó melléktermékek felhasználására ad lehetõséget,

• stabilabb bélflóra, kevesebb szalmonella – állományszinten, s ez kevesebb gyógyszerfelhasználást is eredményez,

• precízebben lehet a takarmányozási programot a sertések igényeihez igazítani,

• kevesebb a porterhelés az istállókban,

• kisebb takarmánykeverési költség, mivel a darákat közvetlen a keverõtartályba lehet adagolni, s csak egy koncentrátumot kell elõkeverni (habár nyugaton már a premixet is folyékony állapotban adagolják).

Ezzel szemben felmerül néhány hátrány is – szintén irodalmi hivatkozás.



Hátrányok:

• magasabb bekerülési költség,

• kisebb napi súlygyarapodás (ezt eddig nem érzékeltem),

• több hígtrágya képzõdik,

• élen magasabb a páratartalom az istállóban,

• magasabb energiafelhasználás (ez nem egyértelmû velejárója).

Én úgy értékelem, hogy a kezdeti nehézségek ellenére is megérte belefogni a moslékos etetésbe, nem figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy egy moslékos rendszer korrekt kiszolgálást igényel (pl. premix, fagymentes helység, folyamatos energiaellátás, szerviz stb.)