A venyige üzenete

A termõhely és az évjárat befolyása

A különbözõ termõhelyek eltérõen hatnak a tõkék vegetációjára. A növekedést egyértelmûen befolyásolják az ültetvény edafikus adottságai, többek közt a talaj származása, fizikai tulajdonságai, hõviszonyai, vízgazdálkodása, humusz-, illetve tápanyagtartalma. A hajtások fejlõdése összefügg a talaj tápanyag-szolgáltató képességével, humusztartalmával. A homoki szõlõtalajok általában humuszban szegények, gyakran 1% alatti humusztartalmúak. Az erdõségi jellegû homokos talajok 1,5–3%,

a vályogos talajok 2–3%, az agyagos talajok pedig átlagosan 2,5–4% humuszt tartalmaznak. A terület vízgazdálkodását többek közt a talaj vízkapacitása alapján értékelhetjük. A homokhoz viszonyítva a vályog –, de különösen az agyagtalajok nagy vízkapacitásúak. A humuszgazdag szõlõtalajok vízkapacitás értéke felülmúlja a humuszban szegényekét. A nedves talajok aszályos idõben kifejezetten elõnyösek az ültetvény vegetációjára. A sekély termõrétegû, száraz, sovány, kavicsos területek sülevényesek, itt csak gyenge növekedés várható. A talaj tömörödöttsége hasonlóképp kedvezõtlen hatású. A lepelhomok alatti talajvíz, illetve a tápanyagban gazdag talaj viszont lehetõvé teheti a szõlõ kiegyenlített fejlõdését. A talaj hõgazdálkodása is kihat a tõke vegetatív tevékenységére. A sötétebb színû talajok jobban felmelegednek, ezért itt kedvezõbbek a növekedés feltételei.



Az évjárathatás nemcsak a termés mennyiségében és minõségében, hanem a vesszõtömeg alakulásában is érvényesül. Tekintetbe kell venni a csapadék, a hõmérséklet, az esetleges téli, tavaszi fagyok hatását. A növekedés fontos tényezõje a talaj és a levegõ víztartalma. Csapadékban gazdag évjáratokban buja vegetációra számíthatunk. A talaj vízhiánya – a holtvíztartalomig történõ kiszáradása – azonban leállítja a hajtásnövekedést. A szõlõhajtások 28–30 °C-os hõmérséklet mellett jól fejlõdnek, 40 °C körül viszont megáll a növekedés. A tenyészidõ hosszának alakulása sem közömbös a vesszõtömeg alakulása szempontjából. Hosszú, kedvezõ feltételeket biztosító tenyészidõben átlagon felüli vesszõtömeg képzõdhet.

Az ültetvény jellemzõinek hatása

A tõkék kiegyenlített teljesítményét az ültetvény szerkezetének megfelelõ kialakításával alapozhatjuk meg. Az ültetvényszerkezet egyik legfontosabb eleme a fajta. A termõ- és alanyfajta növekedési erélye rányomja a bélyegét a vesszõtömeg alakulására. A termõfajták lehetnek gyenge (pl. Cegléd szépe), középerõs (pl. Cserszegi fûszeres), erõs (pl. Királyleányka), vagy igen erõs (pl. Hárslevelû) növekedésûek. A nagy növekedési erélyû szõlõk egy része vegetatív túlsúlyra hajlamos. Ide sorolható például a Sauvignon. A gyenge növekedésû fajták közt viszont túltermésre hajlamosak találhatók (pl. Zöld veltelini). Tõkéik nagyobb rügyterhelés esetén visszaeshetnek, s fájukat elveszíthetik. A hektáronkénti vesszõhozamot módosítja a tõkehiány mértéke is. Viszonylag ritkán fordulnak elõ tõkehiányok a Leányka-, gyakoriak viszont a Kadarka ültetvényekben.



Az oltványszõlõ növekedési erélye az alany megválasztásától is függ. Minél nagyobb a tõke tenyészterülete, annál többet kell teljesítenie, hogy termés- és vesszõmennyisége egyaránt kielégítõ maradjon. Nagy tõkeformák kineveléséhez ezért célszerû erõs növekedésû alanyt választani. Kis sor- és tõtávolság, illetve kedvezõ termõhelyi adottságok esetén gyengébb növekedési erélyû alany is helyénvaló lehet. A körülményekhez nem igazodó alany-nemes kombináció szélsõségesen sok, avagy kevés vesszõtömeget eredményezhet. A Berlandieri × Riparia hibridek közül a Teleki-Kober 5 BB a legerõsebb növekedésû. A Teleki-Fuhr S.O.4. általában mérsékeltebb növekedést eredményez. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a termõhelyi adottságok és az évjárat befolyása gyakran jelentõsebb az alanyhatásnál.



A kis tõkeformák termés- és vesszõtömegüket tekintve egyaránt kis teljesítményûek. Nagyobb méretû tõkéken nem csak a termés, hanem a vesszõ mennyisége is több lehet. A sortávolság jelentõs megnövelésével azonban többnyire mérséklõdik a hektáronkénti vesszõhozam. A hajtásnövekedést a törzs magassága is módosítja: magas törzs kialakításával sok esetben gyengül a növekedési erély. A karok számának növelése szintén növekedést mérséklõ hatású. A hajtások fejlõdését a szálvesszõk ívelése is befolyásolja. A szálvesszõt a rajta képzõdõ hajtások növekedése szerint négy szakaszra oszthatjuk. Általában a szálvesszõ második és negyedik szakaszán találhatók a legerõteljesebben fejlõdõ hajtások. A hajtásvezetés iránya is módosítja a növekedés erélyét. A felfelé törõ hajtások egyértelmûen erõsebben növekednek, mint lefelé vezetett társaik. Csüngõ hajtású mûvelésmódok ezért nem feltétlenül elõnyösek gyenge adottságú termõhelyeken. Ausztrál kutatók (Smart és MacMillan) megfontolásra érdemesnek tartják a hajtások lefelé való vezetését, ha a folyóméterenkénti vesszõtömeg több, mint 0,6 kg.



Az idõs fás részek nagysága is érvényesülhet a hajtások növekedésében. A törzsben és karban tárolt nagyobb tápanyagkészlet kedvezõen hat a kezdeti hajtásfejlõdésre. Az elöregedett tõke növekedési erélye azonban a körülményektõl és az idõs fás részeik nagyságától függetlenül csökken. Ennek oka részben a tõkén ejtett metszési sebekkel magyarázható. A beszáradt sebek korlátozzák a víz- és tápanyagforgalmat.

A termesztéstechnológia mûveleteinek jelentõsége

Azonos környezeti tényezõk és agrotechnika mellett a szõlõtõke erõnléti állapotára, termõegyensúlyára a terhelés hat a legnagyobb mértékben. A termõegyensúlyt jellemzõ „y/n” arányt úgy kapjuk meg, hogy megmérjük a tõkék termés- és vesszõtömegét, majd kiszámítjuk hányadosukat. Az irodalmi adatok szerint a vesszõtömegnek hektáronként legalább 25 és 30 mázsának kell lennie. A termõegyensúlyban levõ tõkék „y/n” arány értéke 4 és 8 közötti. Legkedvezõbb, ha az osztás eredményéként 5 és 6 közötti értéket kapunk. Ez esetben a tõke metszését a korábbi évek gyakorlatával megegyezõen folytathatjuk. Túlterhelés esetén a vesszõtömeg kicsi, a termés-/vesszõtömeg hányadosa akár 10 feletti is lehet. A fokozott terhelés miatt képzõdõ több termés csökkenti a hajtások növekedését. A tápanyagok a hajtások helyett fõként a termésbe vándorolnak. A növekedési erély visszaesését tapasztalva célszerû visszafogni a rügyterhelést. Rövidcsapok meghagyásával rendszerint erõteljes hajtások képzõdnek. A sok fürtöt nevelõ félszálvesszõk, szálvesszõk hajtásai általában gyengébben fejlõdnek, jóllehet növekedésüket a polaritás és az ívelés is befolyásolja. Alulterhelés esetén a tõke keveset terem, vesszõtömege nagy, a termés- és a vesszõtömeg hányadosa pedig egyhez közel álló. Ezt tapasztalva a tõkénkénti rügyterhelést érdemes növelni.



A zöldmunkák is jelentõsen befolyásolják a vesszõtömeg alakulását. A hajtásválogatással csökken ugyan a hajtásszám, de a tõkén maradó hajtások erõsebben növekednek. Végeredményben ez a mûvelet is a növekedést serkentõ eljárásokhoz sorolható. Minél hosszabban hagyjuk meg a hajtásokat csonkázáskor, annál nagyobb lesz a metszéskori vesszõtömeg. A korai, erõs visszavágás a tõkét gyengítõ hatású. A fürtzóna erõteljes lelevelezése szintén mérsékelheti a vesszõtömeg értékét. A fürtritkítás általában erõsebb hajtásnövekedést vált ki. A kezelés növekedési erélyre gyakorolt hatása a beavatkozás idejétõl is függ. A növekedési erélyt a kötõdéskor végzett fürteltávolítás jobban növeli, mint a zsendüléskori.



A vegetatív növekedés exogén tényezõi közül a vízen kívül a nitrogén a legfontosabb. A növekedést a nitrogénhiány korlátozza, de hasonló tünetek jelentkeznek túladagolásakor is. Viszonylag kevés, 500 mm körüli éves csapadékmennyiség mellett a nagy adagú trágyázás sem érvényesül megfelelõen. A kijuttatott nitrogén hatékonysága az intenzív hajtásnövekedés szakaszát megelõzõen a legnagyobb.



A talajápolás módszereinek az évjárathoz kell igazodnia, s adott esetben a növekedés erõsítését, vagy gyengítését kell szolgálnia. A takarónövények visszafogják a hajtások növekedését, mert mint köztudott a víz- és a tápanyagok felvételében komoly konkurenciát jelenthetnek a szõlõnek. A gyepesített sorok víztartalma a tenyészidõben általában kisebb. A sorközök takarónövényei az ültetvény N-háztartását is megváltoztatják. A gyepszõnyeg alatt a szõlõ legfontosabb tápanyag-felvételi idõszakában – június végétõl augusztusig – rendszerint alacsony nitráttartalom mérhetõ. A gyep növekedésének szakszerû irányítása, illetve a takarónövények esetén gyakran megfigyelhetõ mikorrhiza kapcsolat némileg ellensúlyozhatja a növekedés visszaesését.



A különbözõ növényvédelmi problémák szintén okai lehetnek a növekedési erély visszaesésének. Számos vírusos betegség (pl. fertõzõ leromlás, enációs betegség, szõlõ érnekrózisa) rendellenes, gyenge növekedést okoz. Nemcsak a vírusok, hanem például a gyökérpenészek, vagy az Eutypa hatására is bekövetkezhet a növekedés erélyének hanyatlása. Filoxérától, pajorrágástól, atkáktól, továbbá mechanikai sérülésektõl, hiánytünetektõl szenvedõ tõkék vegetatív teljesítménye szintén korlátozott.



A vesszõtömeg alakulásának nyomon követése nem öncélú. Mennyisége szorosan összefügg a tõke lombozatának jellegével, a vesszõéréssel, a gombás betegségek fellépésének kockázatával, a zöldmunkák – és a metszés munkaigényével, a termés mennyiségével, minõségével, esetleges „atipikus” öregedési íz kialakulásával. A venyige üzenetének helyes értelmezése ezért a termesztés sikerességét szolgálja.