Parlagon álló szõlõterületek újratelepítésének növényvédelmi feltételei

 A termõföldek privatizációja során megszerzett, szõlõmûvelési ágként nyilvántartott, de ténylegesen parlagon álló, kiöregedett, elvadult, gondozatlan területek mûvelésbe vonása, újratelepítése nagyon sok növényvédelmi problémát vet fel napjainkban. Az elmúlt években újratelepített szõlõültetvényekben talajuntságból adódó gyenge fejlõdés, esetenként foltszerû pusztulás tapasztalható országszerte. A talajuntság okozóiként megismert talaj- és gyökérgombák, baktériumok, fonálférgek és rovar kártevõk életképesen fennmaradnak a mûveletlen elvadult területeken is. Az újratelepítés elõtti növény-egészségügyi vizsgálat nagyon fontos. Nemcsak a telepítési támogatás veszik kárba, de a telepítõk befektetett pénze, ideje, munkaereje is, ha számukra érthetetlen módon pusztulnak el a fiatal ültetvények.

Kórokozók

A szõlõ agrobaktériumos betegség (Agrobacterium radiobacter pv. Vitis) következtében a szõlõ földfeletti részein, elsõsorban a törzsön és a karokon hosszú elnyúlt tumorok fejlõdnek ki, amelyek ha körülölelik a törzset, akkor a tõke elpusztul. Ez a baktérium, a talajból gyökérsérüléseken keresztül behatol a szõlõbe és fertõzi a törzs vagy a gyökér szöveteit. A gyökereken is megjelenik a betegség tünete, amely hasonlatos a gyümölcsfák gyökerein fejlõdõ agrobaktériumos golyvához. A betegség a fertõzött szaporítóanyaggal is terjed. A fertõzött növények védelmére nincs hatásos védekezési eljárás.

A fiatal szõlõ verticilliumos hervadását a közelben termesztett, vagy gyomként megtûrt, a burgonyfélékhez tartózó lágy szárú növények gyökerein fennmaradó mikrogomba (Verticillium dahliae) okozza. Ez a talajgomba sebparazita, csak fertõzött környezetbe ültetett szõlõ gyökértörzsén, vagy gyökerein lévõ sérüléseken, (gyökérvisszametszés, pajorrágás, fonálféreg okozta mikroseb) fertõz.

A fiatal szõlõültetvényre veszélyt jelent a közeli kiöregedett, gondozatlan szõlõ, de a gyümölcsös, erdõ, vagy fasor, elhanyagolt házikert és más parlagterület is. Erdõ, erdõsáv kivágása után ültetett szõlõ fertõzõdhet a spórával és rizomorfával terjedõ gyûrûs tuskógombával (Armillaria mellea, A. tabescens) és a pecsétviaszgombával (Ganoderma lucidum). Ezek a gombák a gyökértörzs és a vastagabb gyökerek revesedését, majd korhadását okozzák. Idõs gyümölcsös, vagy szõlõ kivágása után a szõlõoltványok rozelliniás gyökérpenésszel (Rosellinia necatrix) fertõzõdhetnek. Hasonló a veszély, ha kipusztult tõkét pótolunk. Veszélyes, korai pusztulást okozó gyökérkárosító a szegecsfejû gyökérgomba (Roesleria pallida).

A pusztuló fákon, több éve halmozódó nyesedékkupacokon felszaporodó, termõtestet fejlesztõ xilofág taplógombák közül a leggyakoribb az „esca” betegség okozója, a Stereum hirsutum-faj. Ritkábban más farontó taplógomba (Chondrostereum purpureum, Phellinus viticola, Schizophyllum commune, Stereum hirsutum, Trametes versicolor) is fertõzheti a szõlõt. Rákosodást okozó mikrogombák (Eutypa armeniacae, E. lata, Phomopsis viticola) spórái fertõzik a fiatal szõlõtõkék metszési felületeit. Az elhanyagolt szõlõ rendbehozása esetén legfontosabb tényezõ a tõke és a gyökérzet egészségi állapota. Elhanyagolt, sovány, kimerült talajú szõlõt rendbe hozhatunk, de ha beteg a tõkefej, törzs vagy a gyökérzet már nem gyógyíthatjuk meg a szõlõtõkét.

Kártevõk

Az évek óta nem mûvelt, gondozatlan területeken felszaporodtak olyan károsítók, amelyek állandó fertõzési veszélyt jelentenek a mûvelt szõlõültetvényekre. A felszámolt szõlõültetvények helyén elvadulva fejlõdõ alanyszõlõk levelén megtaláltuk a szõlõ gyökértetû (Daktulosphaira vitifoliae) levéllakó alakját, a legyökerezett európai fajtákon a gyökérlakó alakot. A filoxéra nem pusztítja ki az oltványszõlõket, de fertõzött környezetben az amerikai alanyok gyökerén is megél. A bozótos területek közelében a kivadult, feltörõ alanyhajtásokon élõ, levéllakó alak formában fennmaradt károsító, gyökérlakó alakja szívogatásával gyengíti a tõkéket.

A telepítendõ szõlõ megelõzõ védelme érdekében fontos tudnunk, melyik cserebogárfaj melyik törzse él a környéken, azaz mikor várható a bogarak rajzása? Szõlõültetvényekben leggyakoribb az egy- vagy kétéves fejlõdésû zöld cserebogár (Anomala vitis), a hároméves fejlõdésû májusi cserebogár (Melolontha melolontha), a négyéves fejlõdésû erdei cserebogár (Melolontha hippocastani). Homoktalajokon a kalló cserebogár (Polyphylla fullo) is elõfordul. A rajzás évének tavaszán a fejlõdõ rügyek, hajtások, levelek és fürtök károsodására számíthatunk. A rágás kár ellen permetezéssel védekezhetünk. Fontos tanács, hogy a rajzás évében gyommentes legyen az ültetvény. A cserebogár nõsténye gyomnövényekkel borított területre rakja le tojásait. A nyár végén kikelõ lárvák kezdetben korhadó szerves anyaggal, például az árnyékoló trágyával táplálkoznak, majd lágy szárú növények gyökereit rágják. A második évben a 2-3 cm-es pajor már áttér a szõlõ vékonyabb gyökereire, a harmadik, negyedik évben pedig, a már 5-6 cm-es lárva a vastagabb gyökereket, a fiatal oltvány, vagy dugvány gyökértörzsét rágja. A telepítés után felkupacolt, „csirkézett” szõlõ kérgét is lerághatja. Ajánlatos tehát telepítés elõtt megállapítani a pajorok egyedszámát, figyelembe véve a kisebb méretû, fiatalabb lárvákat is. Télre a pajorok mélyre húzódnak, a vizsgálattal meg kell várni a talaj melegedését. A talajfertõtlenítõ szerek többsége a fiatal gyökereket perzselhetik, ezért a vizsgálatot, majd szükség szerinti talajfertõtlenítést a telepítés elõtti évben ajánlatos elvégezni. A talajfertõtlenítést követõ õszi mély forgatás alakalmával még meggyõzõdhetünk arról, hogy kellõ hatékonyságú volt a megelõzõ védekezés.

A közelben lévõ elhanyagolt idõs gyümölcsfákban, kiszáradt erdei fákban, nyesedék kupacokban és a szõlõültetvényben felállított kérgezetlen akácfa oszlopokban felszaporodnak a szúbogarak, majd a tavaszi rajzáskor, az érési táplálkozást folytató bogarak tömege lepi el a fejlõdõ rügyeket. A púposszú (Xyleborus dispar) a szõlõben sokáig észrevétlen, pedig károsítása súlyos. Rügyfakadáskor a beteg tõkén a rügyek nyugalomban maradnak, vagy kihajtás után elszáradnak, annak ellenére, hogy kora tavasszal még meg is metszettük a tõkét. A tünetet általában a téli fagy hatásának tulajdonítják, és sokszor az is. Abban az esetben azonban, ha április végén, május elején apró, kerek lyukak keletkeznek a szõlõ fás részein, akkor a károsító a szúbogár. A gyümölcsfákon gyakori, kétnemzedékes Scolytus-fajok, a kis kéregszú (Scolytus rugulosus) és a nagy kéregszú (Scolytus mali) szõlõn való elõfordulása ritka. Ennek ellenére fontos meghatározni a károsítót, mert a hasonló tünet ellenére, a védekezés, az eltérõ rajzásidõk miatt eltérõ. A Scolytus fajoknak évente két nemzedéke van, májusban–júniusban és július–augusztusban érdemes figyelni a bogarak kirepülését. Az apró lyukakkal borított kérget levágva a kéreg és a fatest között találjuk meg a járatokat. A szúbogarak elleni vegyszeres védekezés csak akkor hatásos, ha figyelemmel kísérjük a lárvák fejlõdését, és a bogarak rajzásakor rovarölõ készítménnyel permetezünk. A védekezésben nagyobb jelentõsége van a permetezés idõpontjának, mint a szer hatóanyagának! A szúbogarak életük nagyobb részében növényvédõ szertõl védve, a fatestben tartózkodnak, ezért a védekezésnek nagyon fontos része a környezet rendben tartása, a nyesedék mielõbbi megsemmisítése, és, amennyiben már a szõlõ is fertõzõdött, fontos az elszáradt, ki nem hajtott kordonkarok azonnali levágása és elégetése.

Talajmûveléssel évekig nem zavart parlagterületeken elszaporodhat a csajkó (Lethrus apterus). A bogár tavasszal a fakadó rügyeket rágja, késõbb, az utódok kineveléséhez szükséges, fejlõdõ, zsenge hajtásokat lemetszi, és elhordja. Elõvetemények, köztes kultúrák szerepe is jelentõs lehet. Különösen gyümölcsös- vagy erdõ közelében és gyümölcsfákkal vegyesen telepített szõlõkben szaporodik fel évrõl évre a kendermagbogár (Peritelus familiaris). A lárvája pillangósvirágú növények, lucerna, lóhere, csillagfürt, bab és borsó gyökereinek rágásával okoz kárt, de a tavasszal kikelõ bogár a szõlõ rügyeinek belsejét kiodvasítja, majd a fejlõdõ hajtásokat lerágja. Idõs lucernatábla közelében, vagy feltört lucernás helyére telepített szõlõben figyelhetünk fel a hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici) váratlan károsítására. Az ormányos bogár szinte lemetszi a fejlõdõ hajtásokat és ezzel leszüretelte az az évi termést. A firkálóbogár (Adoxus obscurus var. villosulus) csak a szõlõ károsítója. Kártétele elhanyagolt-, és rovarölõszer nélküli, „biotermesztésû” szõlõ közelében egyaránt elõfordulhat. A bogár levélen, ritkábban a bogyón történõ zegzugos hámozgatása, „firkálása” nem jelentõs, ezért nem védekeznek ellene. Hosszú ideig rajzik, de a molyok elleni permetezés a firkálóbogarat is elpusztítja. A nyár elején, a tõke leváló kérge alá, vagy a talajba lerakott tojásokból kikelõ lárvák a gyökereken keskeny, hosszanti, vagy spirális csatornákat rágnak. A rágás helye morzsalékos ürülékcsomóval telik meg.

A soktápnövényû sároshátú bogár (Opatrum sabulosum) a fiatal szõlõtelepítésekben okoz a talajuntsághoz hasonló tüneteket. Lárvája, a tavasszal telepített, még felkupacolt gyökérnemes, vagy oltványszõlõn a szemet kirágja, és a vesszõ közepén hosszanti járatot rág. A bogár is a takaróföld alatt rágja a szõlõvesszõt. A károsítást késõn vesszük észre, amikor a fakadó hajtás elfonnyad, már nem tudunk védekezni. A gyomosodott területeket feltörve évekig nem sikerül kiirtani a rovarlárvákat, drótférgeket, cserebogár-pajorokat.

A nem mûvelt szõlõtõkék kéregrepedéseiben, gubószerû szövedékben telel a kormospille hernyója. Mivel a pusztuló tõkék rügyein nem találnak elegendõ táplálékot a mûvelt ültetvénybe vándorolnak és a fakadó rügyekbe furakodva, azok belsejét kirágják. A pirregõ tücsök az elhagyott teraszokon lévõ bozótos területeken él, elsõsorban a földi bodza és a fekete üröm szárába, a szeder és rózsa hajtásaiba rakja tojásait, de gyakran a szõlõt is károsítja tojásrakásával.

A szivarsodró eszelény (Byctiscus betulae) is soktápnövényû faj. Az elvadult gyümölcsfákon, bangitafán felszaporodva áttelepülhet a virágzáskor rovarölõszerrel nem permetezett szõlõre is. A szõlõn még nagyobb kárt okoz, mint a lombos fákon, mert nem csak a leveleit sodorja össze, hanem gyakran egész hajtást és azzal együtt a fürtöket is besodorja az imágó által készített levélgöngyölegbe, a szivarba. Az elhagyott területeken, a háborítatlan teraszok oldalába a tücskök mellett a talaj felsõ rétegében lévõ fészkekben jól érzik magukat a darazsak (Vespa sp.). A hosszú ideig tartó szüret miatt különösen veszélyes darazsak az érésben lévõ bogyókat kiüregesítik és csak a száradó héj marad meg. Az aszúszemeket szedõkre is nagyon veszélyesek a fürtökön megtelepedõ darazsak.

A pillangós virágú növény nem jó elõvetemény, és nem javasolható zöldtrágya-növény a fiatal telepítés sorközeiben, mert területén észrevétlenül felszaporodnak a pockok. A gyepesítés, de a szalmával történõ talajtakarás is fokozza a pockok megtelepedésének a veszélyét. A leggyakoribb faj, a mezei pocok (Microtus arvalis) a föld fölött rágja a törzset, és a tõkefejet, a kósza pocok (Arvicola terrestris) a szõlõ földalatti részeit, a gyökértörzset és a vastagabb gyökereket rágja. A pockok a földalatti járataik készítésekor is elrágják az útjukba esõ vastagabb és vékonyabb gyökereket, és ezzel is súlyos károkat okoznak. A pockok ellen engedélyezett cinkfoszfid-, kálcium-foszfid-, alumínium-foszfid- és klórfacinon-hatóanyagú készítményeket csak végsõ esetben, a veszélyes mértékû felszaporodás esetén, az elõírások pontos betartásával használjuk, hiszen a hasznos gerinces állatokra is mérgezõ hatásúak.

A pockok ellen csak kétféle környezetkímélõ védekezés ismeretes. Az egyik, kisebb szõlõskertben, a rendszeres talajmunka, a lakott járatok rendszeres ellenõrzése, feltárása és egy kotorék eb tartása. Nagyobb kiterjedésû, szántóföldekkel körülvett fiatal ültetvényekben nagyon hatásos védekezés lehet a vörös vércse és az egerészölyv számára kedvezõ fészkelõhely, magas tölgy-, vagy bükkfa megóvása, és az ültetvény fölé kiemelkedõ, felül keresztfával ellátott, T alakú ülõfa állítása. A ragadozó madár errõl a kilátóról észrevéve a kisebb nagyobb rágcsálókat, siklórepüléssel lecsap kiszemelt áldozatára. Az apró rágcsálókból naponta 20–30 darabot is elfogyaszt.

Ökológiai és környezetvédelmi szempontból is fontos elvégezni, vagy elvégeztetni a telepítendõ területnek és környezetének vizsgálatát. Ez elõsegíti az elvadult területek ismételt mûvelésbe vonását, hiszen a korábban parlagon hagyott hegyoldalakon a legjobb minõségû borok elõállítására alkalmas alapanyag termeszthetõ.