Összefüggés az alma tárolhatósága és a tápanyagellátás között

A fajták érésbiológiai sajátosságai döntõen meghatározzák az eltarthatóság hosszát. A hûtõházi tárolás sikerességét jelentõsen befolyásolják ezek a sajátosságok, továbbá a tenyészidõ alatti ökológiai- és termesztéstechnikai körülmények. Ide tartoznak a fák tápanyag-ellátottságára ható tényezõk is, melyek közül döntõ hatású a trágyázás, a talaj tápanyagtartalma és a tápelemfelvétel alakulása.



A  fiziológiailag kedvezõtlen tárolási potenciálú gyümölcs leginkább a hagyományosnak tekintett ún. normál légterû tárolás esetén okozhat viszonylag rövid idõ után is szembetûnõ veszteséget. Az nagyon durva minõségi hibának számít, ha az almán a betegségtünetek már a betárolás elõtt vagy a fán is jelentkeznek. Ilyen, a túltáplátságból adódó minõségi probléma (pl. keserûfoltosság) elõfordul az erõsen vegetatív túlsúlyú vagy/és túltrágyázott, rossz tápelemarányú ültetvény esetén. Az utóbbi évtizedekben kifejlesztett és alkalmazott CA és ULO hûtõtárolási módok csökkenthetik a tárolás alatti veszteségeket, de itt is lényeges a betárolt gyümölcs minõsége.



Az almafák tápláltságának és a gyümölcs tárolhatóságának összefüggéseit – amelyekrõl ezúttal beszámolunk – elsõsorban normál légterû hûtõházban és Jonathán fajta esetén tanulmányoztuk. A mezõségi vályogtalajon folytatott trágyázási tartamkísérlet 14. évében a fõbb kezelések hatására a lombanalízissel jellemezhetõ tápláltság az 1. táblázat szerint alakult. Annak ellenére, hogy trágyázatlanul a talaj foszfor- és káliumtartalma közepesnek minõsült (de a trágyázás hatására a kezeléseknek megfelelõen nõtt a talajban a foszfor és kálium mennyisége) a kísérlet idején végzett trágyázások csak a levél kálium-szintekben és a káliummal képzett tápelem-arányokban okoztak szignifikáns eltérést.

A kísérletben csak attól kezdve vizsgáltuk az alma tárolhatóságát, hogy a kezelések eltéréseket okoztak a terméshozamban (10. évtõl). A kísérlet addig eltelt 14 éve alatt összesen felhasznált mûtrágya mennyisége (hektáronként 840–1680 kg P2O5 és 2800–5600 kg K2O hatóanyag) meghaladta a szükséges mértéket, és túltápláltságot okozott, de a kezeléshatást mindenképpen ki akartuk provokálni. Ebben az idõben az alma tárolási minõségére az alkalmazott trágyázások már kedvezõtlenül hatottak (1. ábra) annak ellenére, hogy a fánkénti terméshozam emelkedett a trágyázott parcellákon. Ez elsõsorban a kálium-adagolásnak tulajdonítható, mert a levélanalízis csak ezen tápelem fokozott felvételét jelezte. A trágyázás és terméshozam összefüggéseit korábbi Agronaplóban (2003/9.) már bemutattuk.

A nagyadagú káliummal trágyázott fák termése 1–1,5 hónappal elõbb érte el az 50%-os beteg alma szintet, mint a kontrolfáké. Az ilyen túltáplált almafák levelében 1,5% fölötti káliumtartalmat mértünk, és a K/Ca-arány meghaladta az 1,2-es értéket. A túlzott kálium-felvétel siettette az alma utóérését és a savtartalom bomlását, amit a tárolt gyümölcs levének pH-emelkedése is jelzett (2. ábra).

Az eltarthatóságban mutatkozó negatív tendencia az önálló nitrogén-trágyázás mellett is megnyilvánult. Ez abból származott, hogy az egyoldalú nitrogén adagolás a mérsékelt kálium-ellátottság esetén fokozta a relatív káliumhiányt. Az optimális kálium-ellátottságot az N- és a NPK- kezelések által képviselt tartományon belül kell feltételezni.  Ez a tápanyagszint a viszonylag kevés kezeléskombinációból és azok kategorikussága miatt a kísérleti parcellák adataiból közvetlenül nem határozható meg. Bõvebb információszerzés céljából ki kellett használnunk a tartamkísérletnek azt a lehetõségét, hogy nagyszámú ismétlést állítottunk be. Így elvégeztük a trágyázási kezelésektõl független, egyedi parcella-értékelést, és az ún. faktor- és cluster analízis segítségével dolgoztuk fel, csoportosítottuk az adatállományt. Ezen csoportok átlagértékeivel végzett regresszió analízis segítségével a tápanyag-gazdálkodás szempontjából általánosabb érvényû összefüggésekhez jutottunk (3. és 4. ábra).

Mindkét ábrán jól érzékelhetõ, hogy a terméshozam és a tárolhatóság optimum görbével jellemezhetõ. Jól meghatározható az a tápláltsági szint, amikor a terméshozam a maximum közelében van és a tárolási veszteség még minimális. Ez a kedvezõ ellátottság a július végi, augusztus elejei levélmintákban 1,2–1,4% káliumtartalmat jelent, míg a K/Ca-arányt tekintve 0,9–1,1 közötti érték az irányadó.



Nagyobb adagú trágyázásokkal a levelek káliumtartalma 1,8–2,0%-ig is fokozható (5. ábra), de ez nem mindig eredményez magasabb terméshozamot, ugyanakkor nagyobb valószínûséggel rontja az alma tárolhatóságát.

A fiziológiailag aktív kalciumnak fontos szerepe van az almában a sejtmembránok permeábilitásának szabályozásában. Az alma érésének elõrehaladtával egyre több kalcium kerül ezen funkcionális helyekrõl a sejtnedvbe. Ez a folyamat felgyorsul, ha valamilyen hatásra fokozódik az enzimaktivitás és az érés. A tápelemek közül a káliumnak lehet jelentõs a hatása az enzimekre és az érés ütemére. Ha a kalciumhoz képest a kálium túlsúlya tapasztalható az elõzõekben említett levél-mintavételi idõszakban, akkor a gyümölcsérés idején, illetve a tárolási idõszakban fokozottabban fennáll a veszélye annak, hogy a kalcium oldatba kerülésével a membránfunkció szabályozatlanná válik, fokozódik a savbomlás és a beteg almák megjelenése.



Az alma tárolhatóságában a tápelemek közül a kalciumnak és a káliumnak tulajdonítható a legnagyobb szerep. Ugyanakkor számos egyéb tényezõ befolyásolja még a minõséget. Többváltozós regresszió analíziseink alapján meg kell elégednünk azzal, hogy több tápelem együttes figyelembevételével is csak 30% körüli determináltságot lehet elérni.



Az alma fiziológiai betegségtünetei csak részlegesen hozhatók összefüggésbe a tápelem-ellátottsággal. Például a féloldalas húsbarnult almák beteg és egészséges részében is hasonló volt a káliumtartalom. A kalcium mennyisége az alma tárolhatósága szempontjából általában pozitív összefüggést mutat. Ugyanakkor a viszonylag magasnak számító gyümölcs kalciumtartalom (5–7 mg/100g friss súly) esetén is elõfordul kedvezõtlen tárolási eredmény.



Az alma tárolhatóságára – a tápelemen kívüli tényezõk közül – a fák termésterhelésének van a legjelentõsebb hatása. A termésterhelés fokozódása a potenciális termõkapacitásig – az adott agroökológiai körülmények által determinált szintig – pozitívan hat az alma eltarthatóságára (6. ábra). Ez azt is jelenti, hogy mindazok a beavatkozások, amelyek a fák optimális gyümölcsberakódottságát szolgálják, kedvezõek a potenciális tárolhatóságra is.